Gyerekeink külföldön dolgoznak..lesz-e visszafelé is út? Ki és hogy érzi? (beszélgetős fórum)

Ez részben igaz, de csak részben. Van egy csomó ország aki ugyanúgy a szegénységből, a nulláról indult és most az irigyelt "nyugati" országok közé sorolódik, pl. Finnországban sokkal nagyobb szegénységben éltek az emberek mint Mo-on bármikor. Talán meg kellene nézni ők mit tudnak amit mi nem...

De nem kell ennyire messzire menni, elég körülnézni a szomszédos országokban akiknek azért szintén nem volt fáklyás menet az újkori történelme, lassan már csak Albániával leszünk versenyben... eljutottunk oda, hogy magyarok vándorolnak ki Szlovéniába, Szlovákiába vagy a balti államokba...

Így igaz, nagyon sokat számít ez.

De ugyanakkor mégse hivatkozhatunk mindig arra, hogy "nekünk nehezebb volt".

De azért jó, ha mi tudjuk ezt is.

De jó lenne, ha ez nálunk is így lenne!

Sokan lennénk rá vevők.

Engem is megbámulnak, amikor az utcán a szemetes mellé dobott ezt azt fölszedem :)

Az a baj, hogy igaz a mondás, hogy fejétől bűzlik a hal.

Már nagyon, de nagyon. :(

Szerintem nincs mindenben igazad. Amiben meg igen, abban nagyon.

Nem 5 millió embernek büdös a munka vagy a tanulás. Szerencsére sokkal kevesebbnek.

Valóban sokan akarnak maguknak mindent úgy, hogy semmit se kelljen érte tenni. Ezt én sem tudom megérten.

Meg azt sem, miért gondolja valaki azt, hogy különb a másiknál. Akik csak élősködni akarnak, azoknak tényleg felesleges elutazniuk bárhová is.

Én a lehetőségeket hiányolom. Kevés valódi munkahely van. A szolgáltatások tudnának sok embert foglalkoztatni, de már kevesen vannak, akik meg tudják fizetni. Mert ugye ahhoz normális munkabérek kellenének.

Mindenhol csökkentik a létszámot. Na jó, majdnem mindenhol.

„Évente 600 milliárd forint vesztesége származik abból Magyarországnak, hogy mintegy 400 ezer fiatal nem dolgozik és nem is tanul. A probléma kezelésének egyik fontos eszköze a vállalkozásfejlesztés lehet: váljanak önfoglalkoztatóvá a fiatalok, hogy aztán foglalkoztató lehessen belőlük.”

Nem akarnak vállalkozni a fiatalok sem. Manapság majdnem lehetetlen tisztességesen adózva megélni.

Nálunk a környéken igen kevés helyen adnak számlát. Majd akkor fogom elkérni, ha lesz miért. Most nincs. Normális adórendszernél nem hagynám ezt szó nélkül. Tudom, hogy nem helyes, de ez van.

Az emberek nem vegetálni akarnak, hanem megélni.

Asszem kezdünk a dolgok valódi lényegéhez és miértjéhez közelíteni, mert eddig csak a jelenségeket boncolgattuk.

Ez meg veszélyes ám. Azért az, mert itt nem azokat "kell" szidni, akiket hivatalosan mindig kell. Hanem sokszor bizony a magunkfajtát.

Igen, a férjem múltkor beszólt a házunk alatti trafikosnak, amikor olcsóbban akarta a gyerekeknek adni a cuccokat, de nem beütve... Az meg csak nézett. Nem értette, miért vagyunk ilyen hülyék.. Aztán a férjem meg elmagyarázta, hogy a gyerekeink bölcsődébe járnak, csak az magában 1,5 milla az államnak, azon kívül még csomó dolgot igénybe veszünk, gyest, gyede-t, orvost (ha kell naponta ötször is), iskolát, óvodát, meg használjuk az utakat, stb... Akkor, ha nem fizetünk adót, vajon honnan lesz mindez?

És nem kell mindig azzal jönni, hogy "mert lopnak". Lassan kevés lesz ez a magyarázat, még ha részben igaz is.

Abszolút igazad van, és az a helyzet hogy valójában azok mennek el és maradnak is tartósan/végleg külföldön akik húztak otthon is. Akinek büdös a munka, az külföldön sem marad talpon, szépen hazasunnyog majd. Aki viszont képzett (akár szakmája van és azt csinálja jól, akár diplomás) és akar dolgozni, az megtalálja a számítását.

A nagy különbség itt pl. Magyarországhoz képest az az, hogy az emberek sokkal nagyobb aránya (mondjuk nagyjából az összes) tisztességesen dolgozik és adózik. Itt természetes hogy megélni a munkából kell (és lehet is), nem segélyekből. Az iskolában pedig az a menő aki jól tanul, aki igyekszik, mert a gyerekekbe is azt a szemléletet nevelik, hogy egy valamirevaló norvég tesz azért hogy a hazája előrejusson. Más a szemlélet, aki bevándorlóként él itt és valamit hozzá tud tenni a szűkebb vagy tágabb környezete boldogulásához, azt nagyon megbecsülik. A kukást is, mert olyan munkát végez amit sokan nem szívesen. Itt nem ciki a 16-17 éves gimnazistáknak hajnalban neon kezeslábasban a parki kukákat üríteni (rendszeresen látom, rengeteg tizenéves fiú és lány szedi reggelente a szemetet a belvárosban iskola előtt). Jómódúak, csinosak, értelmesek de nem snassz a zsebpénzre valót ilyen munkával megkeresni. Magyarországon egy szűk réteg az aki ilyen szemlélettel él, itt majdnem mindenki...

Igen, aki olyan, az máshol dolgozik.

Viszont azt kell mondjam, hogy az országban a felének, kb. 5milla embernek meg büdös. Vagy a tanulás büdös. Vagy az, hogy nem a "kapunk majd" világ van.

A férjemnél lehetne tanulni, előrejutni. Nem kell. Az egyik nem jár be rendesen, a másik nem mér pontosan..

Ugyanakkor meg pont ennek a rétegnek kellene a nettől a bmw-ig minden, és pont ők szídják az országot a leghangosabban.

Holott a valóság az, hogy a maradék valamirevaló pont miattuk van ilyen helyzetben, hogy a végén már elmenekül..

És éppen pont ők azok, akik külföldről is, ha véletlenül kijutnak keserű szájízzel jönnek vissza.

Nagy részben azért vagyunk itthon úgy ahogy, mert őket tartjuk el. Sajna. És az ebben a csúnya, hogy itt nem kisebbségre kell gondolni - az egy külön kérdés - hanem pont azokra a lecsúszott középosztálybeliekre, akik azt hiszik, jobbak, holott valójában csak szájhősök, vagy azok se.. És nagyon sokan vannak.

Csak ezt nem szabad kimondani, mert ezzel aztán se a jobb, se a bal oldalnak nem tetszünk, de még a saját barátainknak se sokszor. Valószínűleg Hoxának se fogok tetszeni, de hát ez van, van más akinek tetszek hálistennek.

Szerintem alig van fiatal szakmunkás. Megszűntek az iskolák. Nem a munka büdös...máshol dolgoznak.

Dolgoztam gépiparban.

Nem is kell vitatkozni.

Sógornőm annyira hagyta abba munkát, amíg konkrétan bement a kórházba szülni. A céget nem érdekelte, hogy szül, vagy mit csinál, ha megvolt a munka..

Két gyerekig én is vittem őket tárgyalni, ugyanúgy senkit nem érdekeltek, ha leadtuk a terveket.. Persze néggyel már azért én se csinálom ezt, az viszont az én döntésem volt, hogy ennyit szülök, vagy sem..

A férjem egyébként diploma nélkül is megél, ponthogy esztergálásból, marásból, fémiparból, abból, amit ma már büdös csinálni a fiataloknak. Évek óta nem talál normális segédet, a minimálbér négyszereséért se.

Természetesen tudom, mit mondasz. Azt gondolom, egy darabig lehet ezt csinálni, ezt a nyugatra-mászkálást, aztán egy idő után ott is megtelik a világ, aztán hogy mi lesz, ki tudja. Visszatérés, világháború, ebola, mittomén.

Akar a fene vitatkozni, ott most valóban több pénzt adnak, ez így van. Én ennek ellenére nem akarok menni, bár minket meg nagyon hívnak. Annyira kiment a férjem, hogy itt a kis lakásunk megvásárlásához ne kelljen hitelt felvennünk. Tehát azért mi is kihasználjuk ezt, nem gondolom ezt ördögtől valónak, nem erről szól ez a dolog.

Majd meglássuk, azt mondta a vak is.

Ők is megfelelő iskolákat végeztek, bár nincs diplomájuk.

A 28 éves nőt sehol sem akarták itthon felvenni, merthogy szülni fog.

2 nyelvvizsgával felkerekedtek, hogy legyen munkájuk.

Ha választani kéne az itthoni alacsony munkabér és a jobb megélhetés külföldön között, én is az utóbbit választanám.

A melóhelyekkel az a legnagyobb zűr, hogy hiányoznak vagy éhbért fizetnek.

Nem mindenki akar diplomás lenni, van aki a szakmájából szeretne jól megélni. Mindenkire szükség kellene, hogy legyen és tisztességes fizetést kapjon.

Sokszor hiába a tudás, ha nincs ismerős...

Amúgy meg a topik címre írtam. Van, aki nem akar visszajönni, mert megtapasztalta, hogy van, ahol 8 órás munkából is lehet jól és nyugalomban élni.

Nem vitára írtam.

Azért kedves Virág!

Arra, aki megfelelő iskolát végez, és nagyon akar dolgozni, itthon sem közmunka vár. Persze kivételek, meg szerencsétlen sorsok mindig vannak. De a környezetemben a sógornőm és a sógorom, akik Műegyetemet végeztek, és csinálják a szakmájukat minden nap az európaihoz hasonló fizetést kapnak. Persze nagyon sokat tanulnak a mai napig, hajtanak, pedig az egyik építőiparos, tehát még csak nem is a ma menő iparágak egyikében van. Ők a gyereküket is a megfelelő szinten tudják itt nevelni. Persze azt mindig lehet mondani, hogy kint még ennél is többet keresnének. Igen, ez általában igaz. De ez valószínűleg mindig igaz lesz. A családomban, bár a szüleimet egy-két hónapra érintette a munkanélküliség, mindig elhelyezkedtek végül, ha kompromisszumokkal is. És középszinten megéltünk mindig, nem közmunka-szinten. Ma is megélünk. Persze nyilván lehet azt mondani, hogy az "már nekünk ma" nem elég, több kell. Hát legyen. De azért nem kell rögtön "közmunkázni".

Közmunkás meg az a környezetemben, aki már nyolcadikban is röhögött rajtam, hogy tanultam sokat, zenéltem, sportoltam, és keményen, magamat nem kímélve véghezvittem az eltervezett dolgokat. Soszor betegre szekáltak ezért, és mást is, aki így csinálta.(Ma az óvónőnk nyolcadikos gyerekének törték el a kezét az osztálytársai, mert kiváló, válogatott sportoló. Irigyek rá.) Ha végeztek is valamit, azt is csak lazán, "take it easy" stílusban. A melóhelyekkel meg mindig volt valami zűr. Messze volt, korán kellett kelni, szar volt a társaság, nem lehetett az ügyfelekkel való tárgyalás közben face-ezni.. Aztán amikor meg már semmi nem volt, akkor jött egy idő után a közmunka.

Nem kétséges, hogy kint több a több, de azért a boldogulás meg a belefektett energia közötti összefüggést általában a nagy siránkozók nem hajlandók látni.

A szomszédom lánya Nagy Britanniában él már pár éve a párjával. Most kismama és nem itthon nevelik fel a gyereket...

Milyen jövő várná itthon, közmunka? :((

A havi 6 ügyeletet úgy oldottam meg, hogy heti 1 hétköznapon apukám ment érte az oviba, vitte haza magukhoz és másnap vissza az oviba, délután mentem érte. A két hétvégi napot szombatra kértem, hajnalban keltünk, vittem a gyereket a szomszéd városba a másik nagyihoz, utána be a kórházba, vasárnap reggel vissza a gyerekért, délután haza. Hétfőn kezdődött elölről... családi segítség nélkül nem ment volna és a gyereknek sem volt jó hogy sokszor azt se tudta hol fog aznap aludni...

Örülök, nem lehetett volna sokáig bírni. Fúleg most hogy a gyerek már iskolás, mert oviban még elmegy hogy alig vagyunk otthon de iskolában már nem nagyon.

Ezt viszont csak úgy lehet csinálni, ha valaki addig van a gyerekkel.. Már az se kis eredmény, hogy meg tudtátok oldani. Ezzel együtt embertelen, nyilván, nem normális. Senkinek.

Örülj, hogy mostmár csak régi mese.

Örülök, hogy nálatok ez megoldódott, illetve egészen pontosan megoldottátok. Tényleg jó ezt hallani.

Nálunk ez azért nem megoldás, mert sajnos a napi 12 óra és heti min. 6 nap (de azért sokszor 7) a férjem szakmájában a világ minden táján általános, normális. Ez egy ilyen világ.

Nálunk az együttes kimenés két dolog miatt nem megoldás.

Az egyik és a legfőbb az az, hogy nem fix a munkája. Meglehet, hogy a következő pont Máltán lenne, vagy éppen Prágában.

A másik meg pont az, hogy azért itt, ha éjszaka baj van, kórházba kell rohanni, vagy tényleg nagy gáz van még mindig itt élnek a szülők, és azért a nagy kakiból ki tudnak húzni mondjuk fél órán belül. Ez külföldön azért más lenne, és arra azért ott sincs csodaracept, ha az egyiket viszi a mentő, akkor a másik hárommal mi van.. Voltam ilyen helyzetben, senkinek nem kívánom. Pedig maga a betegség bagatel volt, csak a helyzet maradt meg bennem örökre.

De ettől még némi kirándulásra meg világlátásra talán egyszer ki tudjuk ezt is használni, mint anno. Akkor az utolsó hónapra mi is a férjem után mentünk. Csak akkor még két óvodás gyerekről volt szó, nem kellett intézményekhez alkalmazkodni.

Meg hát azért az egyik nekem auti, nem az a kifejezetten világutazó állapot. De azért kezelhető.

Az biztos, hogy nem irigylem itthon az orvos családokat, még akkor se, ha néhányuk azért nem éhezik.

Társas.. Istenem. Múltkor annyira sajnáltam a nagylányt, hogy sohase kártyázunk, hogy kiraktam a kicsit a járókából, és beültünk mi a ketrecbe, hogy egy fiú se férjen hozzánk. És úgy játszottunk egy partit..:-))

Igaz nálunk csak egy gyerek van, de néha úgy érzem, hogy 3 csak instand ;)

A kevés együtt töltött időre, a napi 16 óra munkára nálunk a két év különlét után a kiköltözés volt a megoldás.

Amíg kint volt, 4-6 hetente egy hetet otthon volt, abban az egy hétben sokszor többet tudtunk együtt lenni mint előtte fél év alatt... pl. eljutottunk együtt moziba vagy kirándulni, esetleg pár napra pihenni valahová. A két év nem volt így sem könnyű de szerencsénk volt hogy így ki tudtuk húzni.

Amióta itt vagyunk vannak újra együtt töltött hétvégéink, nyári szabadság (amikor akár 2 hétig sem kell a munkájára gondolnia és nem a másodállásban dolgozik a szabi alatt) és nemcsak papiron létezik mint anno nekem (mert ugye a beteget el kell látni és a szabi alatt is ügyelni... vagy ha alatta nem akkor minden másnap, vagyis 24 óra munka 24 óra otthon váltásban hetekig...) Amióta itt vagyunk, még az is előfordul hogy 5-kor hazaér és még van idő együtt vacsizni, beszélgetni, vagy társasozni... és az éjszakákat mindketten alvással és nem munkával töltjük. Hát ennyi... nem luxus igények szerintem, de arra elég hogy a házasságunk ne menjen tönkre :)

Ja. Aki meg idekerül, még az is meghülyül..

A férjemnek itthon egy kanadai főnöke van. Nemrég települt ide.

Egy darabig tök jófej volt, de már ő is kezdi átvenni ezt a hüle magyar mentalitást, ami csak elüldözi a jó munkaerőt, mert máshol tárt karokkal várják..

A férjemnek odakint is kellett a napi 12 óra, meg a hétvégéből legalább az egyik nap, de egyrészt azt ott busásan megfizetik, másrészt meg ezzel együtt sincs olyan diliház meg fejetlenség..

És igen, huszan feküdtek keresztbe előtte, hogy ne jöjjön haza..

Ebben egyetértek veled, hogy nagyon észbe kéne kapni.

Igen, vannak más bajok is. Most kezdek azon besokallni, hogy teljesen egyedül nevelem a közösen vállalt gyerekeinket. Ő akkor is 16-18 órázik amikor itthon van. Dolgozott tegnap is, dolgozik ma is és holnap is fog. Évekig bírtam, mert ugye valamit valamiért.. Szerintem az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy egyik nap a fizetett bébiszitter elfelejtett elmenni a sérült fiamért a suliba.. Amikor kiborultan meséltem neki, akkor ő meg csak annyit mondott mosolyogva, hogy jóvan, azért csak megoldottátok...

Hát meg..

Egy idő után annyira nem közösek a napi gondok, hogy már a szeretet meg a szerelem is kezd kevés lenni..

Igen, mi is oldottunk meg több hónapot is anno, de akkor még anyukáméknál laktunk, mindig emberek között voltunk, és még csak két gyerek volt..

Persze azért megpróbálunk javítani a dolgokon, ő is érzi, hogy ez így nem lesz jó, de nem könnyű. Sajnos az ő szakmája ilyen. Nálunk valószínűleg az lesz a megoldás, hogy én is azt fogom csinálni, amit ő...

2000-ben végeztem, mi még azt hallottuk az egyetemen az idősebb korosztálytól, hogy nekünk már jobb lesz, más feltételekkel fogunk dolgozni. Nem így lett. Illetve igen, mások a feltételek, olyanok amit akkor még elképzelni se tudtunk.

Pár évvel később azon az egyetemen ahol én tanultam elindult a hallgatók részére a svéd és a norvég nyelvoktatás. Az egyetemekre jelentkezők száma évről évre csökken, egyre kevesebben látnak fantáziát abban hogy 6+5 lvet kőkeményen végiggürcöljenek azért hogy utána 1000 Ft-os órabérért hajthassák kia belüket és még a közellenség szerepét is megkapják. Sarkytás, de sajnos kb. igaz. Aki meg mégis akarja valamiért, az általában már akkor külföldre készül amikor elkezdi a tanulmányait. Az alsóbb évfolayamok 60-80%-a már eleve arra készül hogy külföldön dolgozzon. És ehhet a külföldi országok (akik pl. már meg is szüntették az orvosképzést) minden segítséget megadnak, mert még mindig jobban megéri nekik jól megfizetni a kész orvost mint képezni. Észnél kellene lenni Mo-nak ha úgy-ahogy talpon akar maradni. Az elvándolrás célországai nagyon pontosan tudják kiket akarnak, kőkeményen megy az agyelszívás. A képzetlen, könnyű megélhetésre vágyókat mindenhonnét "visszadobják", de a jó szakember és aki akar és tud dolgozni mindenhová kell úgy tűnik, kivéve Mo-ot... el kéne gondolkozni, mert egyre nagyobb baj lesz.

A másik oldalról, az egyéni szempontok nyilvánvalóak, ahol több esélyt lát az ember a boldogulásra, ott fog élni. Ma már nem lehet röghöz kötni senkit akinek tudása és akarata van. Nagy tévedésben van az ország és a vezetése ha azt hiszik, jobbágyaik vannak...