Fiatalon lettem anya (beszélgetős fórum)
Nálunk anyukám volt az, akinek az első reakció az volt, hogy vetessem el........ persze nekem eszem ágában sem volt, egy percig se, soha. Főleg az lányom apja miatt akadt ki, mert se munkája se semmi... szóval valahol megértem őt is. De szerencsére nem erőszakoskodott, rám bízta a döntést, és el is fogadta, hogy meg akarom szülni a babámat. Születése óta imádja a kicsit, és mindenben segít, támogat minket.
Apukám lazán fogadta... ő is rám bízta a döntést, és támogatott.
hát nem volt könnyű az biztos. sok mindenkivel szembe kellett szálnom, de megérte. ennek már lassan nyolc éve. de mára már mindenki beletörődött hogy anya lettem. igaz így nehezebb volt az iskolát befejezni meg jogsit szerezni. de sikerült minden időben. azóta pedig két tesó is született. nekem így teljes az életem
arra lennék kiváncsi hogy vajon másnak is sikerült e és a családja hogyan reagált a dologra
Szia!
Én 18 éves voltam, mikor terhes lettem a kislányommal. Már 1 éves múlt.
Látom már 3 van azóta! Gondolom nem bántad meg, hogy hamar szültél, ha rögtön utána jöttek is a kistesók.
Gratulálok a nem kis feladathoz és a gyerkőcökhöz.
Én 23évesen szültem,de sok mindenkitől hallom vissza,hogy fiatal anyuka...
Éreznie kell egy nőnek szerintem mikor van itt az ideje a gyermekvállalásnak...