Félek az anyaságtól és azt sem tudom vágyom-e rá igazán (beszélgetős fórum)

A várandósság egy olyan állapot ami szép lassan alakul,,van időd alkalmazkodni,,és mire észrevennéd meg ott gyönyörű kisbabád.

Az a 9 hónap elszáll mint a füst,,egy élethez viszonyítva semmi.

Akármit is döntessz egy életre szól,,fontold meg a szívedben mit birnál ki jobban,,9 hó kismamáskodást,,vagy a gyermektelenséget egy életre(ez utóbbival sincs baj)

Én meg azt hittem, hogy a húszas éveimben fogok szülni, erre itt vagyok, 30 évesen, gyerek nélkül, a tiédhez hasonló gondolatokkal.

Gondolj bele, rengetegen szülnek a 30-as éveikben. Nem fogtok idős szülőnek számítani, de ha még éveket vártok, az nem segít ezen a félelmeden.

A 40 sem sok, de odébb van az még.

Én csak ajánlani tudom a gyereket, ha lehet ilyet írni. Olyan hogy minden tökéletes és teljesen kész állapot valószínű senkinél nincs. Erre nem érdemes várni.

Nem vagy egyedül.

Nekem sincsenek ilyen érzéseim.

Ugyanakkor örülnénk neki ha lenne gyerekünk, de így az érzés hiányában tényleg olyan mintha még nem lennék kész rá. Lehet így is van.

Abban viszont biztos vagyok, hogy mindenáron nem akarok anya lenni.

Én az olvasottakból azt gondolom vágysz a babára csak amit írtál is, hogy a folyamat miatt félsz. Egy kicsit azt is érzem, hogy van rajtad egy kis nyomás a férjed miatt mert ő már szeretné.

Mennyi idős vagy? Sokan szülnek negyven felett is és problémamentes terhességük van.

Én is féltem az ismeretlentől, szerintem sokan félnek. De hidd el mikor már benne vagy nem fogsz félni.

Kívánom hogy minél előbb érnek meg benned legjobban a gondoltam hogy babátok legyen!!

Már nagyon korban vagyok én is és a férjem is, lassan ki is futunk az időből.

Nagyon jól megvagyunk, boldog házasság a miénk, nála jobb férjet/apát el sem tudnék képzelni és tudom azt, hogy mindenben támaszom lenne.

Nem tudom azt mondani, hogy nem szeretnék gyereket csak úgy érzem még mindig nem állok rá készen illetve várnám azt az óriási vágyat hogy anya legyek amit mindenhol látok/olvasok...

Egyáltalán normális, hogy nem született meg bennem konkrétan az őrült nagy vágy, hogy legyen gyerekem?

Nem tudom elképzelni azt, hogy csak ketten maradjunk.

Borzasztóan félek maga a terhességtől is, minden testemmel kapcsolatos változást nehezen viselek illetve persze rettegek a szüléstől is. Nekem nagyon furcsa tudni, hogy majd bennem növekszik valaki.

Szeretem a gyerekeket, a babákkal is jól elvagyok.

Úgy érzem a férjem jobban vágyik rá mint én és sokáig nem is tudjuk már halogatni a gyerekvállalást csak én annyira várnám azt az átütő érzést, hogy nagyon vágyjak rá.

Ennyire abnormális amit érzek? Illetve amit nem érzek? egyáltalán mindenki érzi ezt az átütő vágyat? Csak bennem vannak irreális félelmek a terhességgel, szüléssel kapcsolatban?

Próbálnék itt tanácsokat kérni hátha a félelmeim uralkodnak csak felettem.

Eltudom képzelni hogy hárman vagyunk, hogy a férjem, hogy bánik majd a gyerekünkkel, nem szeretném megfosztani őt attól, hogy lehessen gyereke csak egyszerűen nem értem én miért nem vágyom rá annyira, azt gondolom nem így kellene éreznem vagy akkor egyértelműen azt kellene éreznem, hogy nem akarom de nem így van.

Ha holnap már kezembe foghatnám a vérszerinti gyerekünket, kihagyva a terhességet és a szülést boldogan tenném, nem a kicsi ijeszt meg hanem a folyamat míg kezemben tarthatom.

Nem tudom van-e erre bármilyen megoldás egyáltalán, az elmúlt 5 évemet azzal töltöttem, hogy majd csak jön az az érzés amit annyira várok de csak telik és telik az idő és hol azt érzem akarom, hol azt, hogy nem

Annak idején még előző párommal voltam pontosan tudtam, hogy neki soha nem szülnék gyereket mert nem lett volna megfelelő apa, a férjemről tudom remek apa lenne és minden adott, hogy boldogok legyünk hárman szóval ilyen téren nincsen semmi gond sem.

Köszönöm ha jó tanácsokkal láttok el, a keményebb hangvételű hozzászólásoktól kíméljetek légyszi, úgy sem vagyok jó passzban.