Érzelmileg végem van :( (beszélgetős fórum)

Vannak ilyen visszaesesek, az lenne a furcsa, ha nem lennenek.

Ne vallald magadra az osszes felelosseget: o is ott volt vegig a kapcsolatotokban.

Mitol felsz?

Azért nem hinném hogy ez annyira gáz volna.

És pláne nem troll.

De gáz!😄

Már előtte is beugrott, hogy nincs Karácsony troll nélkül....

Igen. De eddig azt hittem jól vagyok. A pszichológusom is.

A báli esetet megelőzve az egyik szórakozóhelyen 3 hete futottunk össze. Én rögtön kiszúrtam. Tudom, hogy is észrevett mert rögtön megváltozott minden mozdulata. Tagadja.

Én is ettől félek. Hogy oké, látszólag minden szép és jó lesz.

Aztán 10 év múlva kiderül hogy itt van Mucus, 8 éve. Aki közel sem olyan okos, odaadó, csinos vagy bármi mint én de nem gonosz.

Gőzöm sincs hogy mi legyen. Tanulnom kéne napok óta nem ezzel foglalkoznom. De se éjjelem se nappalom.

Tudom, hogy ha még jobban megalázom magam és csak úgy folytatjuk akkor már veszett fejsze nyele. Ezért is vagyok totál készen. Hogy lehetett volna egy tökéletes kapcsolatom, egy tökéletes férfival de én idióta voltam. Elégedetlen. Tönkretettem.

Most úgy vagyok vele, hogy 28-a kitalálom a tökéletes programot. Tőle függ hogy reggel találkozzunk vagy délután. Majd aznap reggel felhívom. Addig nem is nézem a telefonom, se facebook mert így is az őrület szélén állok. Jobb a boldog tudatlanság.

27-en veszek neki egy kis ajándékot és megsütöm a kedvenc sütiét.

Ha benne van reggel már elmehetünk fürdeni, aztán pizzázni mert azt imádja. Csak én eddig nem szerettem az ilyen dolgokat, mert mindig mindenhova kettesben szeretett volna menni vagy maximum a szüleivel.

Ha ez sok neki, akkor este vacsora egy étteremben.

Igen, sajnos.

Mindegy.

A Karacsony nagyon sok embert megzavar, aki alapbol maganyos meg jobban maga ala kerul. Te meg maskor sem vagy stabil. Jobb lenne szuneteltetni ezt a kapcsolatot, ha nektek valaha egyutt kell meg legyetek - ami korant sem biztos - akkor egyutt lesztek. Ne fekudj le labtorlonek, mert meg tobb fajdalmat okoztok egymasnak. Ne adj isten lesz egy (vagy tobb) gyermeketek, aki(k) eletet is megkeseritik. Eloszor tedd rendbe magad, van meg idod nem hajt a tatar.

Ez a karacsonyi magany elmulik, kitartast!

Ez a pasi úgy fog téged taposni és alázni, ahogy csak tud. A bármit megteszek típusú nőneműekkel ezt csinálják. Szerintem keress fel egy pszichológust.

Tegyél meg mindent önmagadért! Hobbik, stb. Csak így lehetsz elégedett. Mi az, hogy érte? Ugyan már. Ezt rossz olvasni is. Te még azt is tűrnéd valakinek, hogy megüssön, és akkor is ő lenne a jó. Az a típus vagy. Vigyázz magadra és fejleszd önmagad, mert ez így nem lesz jó.

"Ha belemegy, én bármit megteszek érte. Bármit. Úgy fogom szeretni, ahogy ő akarja."

Ezt ne tedd! Legtöbb ember nem azért szereti a másikat, mert megtesz érte, hanem a saját személyisége miatt. Nem megfelelni kell neki, hanem önmagadat adni, és azt másik vagy elfogadja vagy nem. Vagy megszereti vagy nem. Engem pölö kimondottan zavarnak ezek mondatok, hogy megteszek érte mindent. Csak a saját korlátaidon belül, és ha másik is szeret, akkor ezt megérti és elfogadja, és így megszeret.

Karácsony alkalmából, most nem tudom, hogy mit tudnék tanácsolni, csak annyit, hogy valóban ezt szeretnéd? Gondolkodj el ezen.

Jaj, elvileg közel vagy a 30-hoz, elhiszem, hogy krízisben vagy, de ezt amit írsz, nem gondolhatod komolyan. Ha visszavágysz ebbe a beteges, kölcsönös társfüggőségen alapuló, két egyedül boldogulni képtelen "felnőtt" ún. kapcsolatába, ami mindent okozott, csak boldogságot, elégedettséget nem, akkor hajrás, tessék!

Mindig azt érezted, hogy fojtogat. Ha ez kell, menj vissza hozzá nyugodtan. Én biztos nem bírnám ezt elviselni, meg van a saját életem, persze egy társ az jó, ha van, de nem ilyen áron.

Nyugodtan add fel önmagad. Ez nem kapcsolat volt, csak két társfüggő vergődése valamiben.

Azt várod, hogy ide mindenki azt írja, nem vagy borzalmas stb. Nem írom. Nem a viselkedésed a borzalmas, hanem ez, amit most csinálsz. Kapaszkodsz ebbe a pasiba. Láttad a Keserű méz című filmet? Javaslom, nézd meg.

Eddig én is pont ugyanígy gondoltam.

Hogy semmiben sem lenne más mint eddig.

De én már nem vagyok ugyanaz az ember mint aki kétségbeesetten kilépett ebből a kapcsolatból 3 hónappal ezelőtt.

Valahogy kitisztult a fejem.

Ha belemegy, én bármit megteszek érte. Bármit. Úgy fogom szeretni, ahogy ő akarja.

gondolj bele, ha visszakapod őt és újra együtt éltek, miben lesz más, mint előtte?

szerintem az emberek ennyit nem változnak parancsszóra, mint ahogy te szépen elgondoltad.

Lehetséges.

Azt tudom, hogy amikor 18 évesen nagyon komolyan néhány hónap után azt mondta, hogy majd tőlem szeretne gyereket nagyon megrémültem. Mert csak jól akartam érzeni magam a barátommal de ez még nagyon korai volt. Valahogy minden olyan gyorsan történt már az elején én meg nem tudtam megállítani. Én nem olyan érett 18 éves voltam mint a mostaniak (legalábbis külsőleg nagyon tetszenek) hanem totálisan gyerek.

A szülei is nagyon szerettek így elég sok erősebb dolog onnan is jött.

A 3 hónapos önismeret rádöbbentett elég sok mindenre. Valahogy úgy érzem, már nem vagyok ugyanaz az ember.

Mi olyan, majomszeretettel, mindennél erősebben de nem okosan szerettük egymást.

Nagyon szeretném őt rendesen, felnőtt érzelmekkel szeretni. Értékelni minden porcikáját és minden tettét. A jellemét, kedvességét, kitartását. Mindenét.

28-ra nagyon sok mindent kitaláltam, csak rajta múlik. Mondtam neki, hogy ha nem akarja szóljon és leállok. Nagyon sokszor voltunk ebben a helyzetben csak fordítva. Amikor én nem akartam, voltam összezavarodva de ő csinálta mint egy buldózer. Most rajtam a sor. Mindig mondta, hogy ő tudja hogy ezt nem tenném meg érte, amiket ő eddig. Így most rajtam a sor.

Nagyon szeretem őt.

Akkor feleszd a szemelyisegedet, nojj fel es ra fogsz jonni, ki lesz igazan hozzad valo partner!

Es ez messze nem feltetlenul azonos vele...

Eddig csak előre néztem.

Nagyon sok pszichológia könyvön vagyok túl, és rájöttem bennem van az alapvető hiba. Hogy élhetek bárhol, bárkivel bármilyen életszínvonalon ameddig belül nem vagyok rendben addig minden mindegy. És erre most döbbentem rá. Amit ő már sokszor elmondott.

Nagyon szeretem őt. Szeretném, hogy felnőtt emberként is megismerjük egymást.

4-5 hónapja elkezdtem pszichológushoz járni.

Nem mentünk soha sehova. Nem volt senkim, mert annyira ragaszkodott hogy senki másra nem jutott időm.

Nem tudtam emberek közé menni. Pánik rohamaim voltak.

Sosem gondoltam, hogy képes leszek egy munkahelyen helyt állni, emberek közt lenni napi 10 órát. Aztán belejöttem.

A második diploma megszerzésével munkahelyet is váltottam. Itt már abszolút felnőtt emberek vannak, akik érettek és teljes életet élnek. Rádöbbentem, hogy mennyi minden kimaradt nekünk. Emberek, társaság, bulik...

Éreztem, hogy komoly a baj és pszichológushoz fordultam. Aki óva intett a karácsonytól.

Valamiert nem vagytok egymasnak valok, engedd el, mert igy csak mindkettotok szenvedni fog!

Ha maskepp nem megy a kapcsolat feldolgozasa keress fel egy pszichologust, a soraidbol az sut, hogy te onmagaddal nem vagy tisztaban....

Nekem ugy tunik, h csak akkor vagy oda erte, ha tavol van toled, mikozben ha veled van, nem tudod elviselni ot.

Igy nem lehet valakivel egyutt elni - barkit is okolunk erte.

10 évig voltunk együtt és 18 évesen jöttünk össze. Én végig azt éreztem, hogy "fojtogat" mert annyira ragaszkodó volt, annyira nagyon szeretett. Én is nagyon szerettem, sőt most is nagyon szeretem de sosem hagyott nekem egy kis lehetőséget, távolságot hogy ezt ki is tudjam mutatni, mert annyira félt hogy elveszíthet hogy mindig túl közel állt hozzám. Én pedig így nem tudtam kimutatni, hogy mennyire is szeretem. SŐT AMI A LEGROSSZABB HOGY ÉN MAGAM SEM ÉREZTEM HOGY MENNYIRE SZERETEM. Mivel én nem tudtam kimutatni hogy mennyire fontos, mert mindig csak egy pici hely kellett volna ő még szorosabban ott volt.

Rengeteget veszekedtünk, miattam. Ő mindig mondta, hogy velem van a baj, hogy mindig mindennel elégedetlenkedek. Nagyon rossz természetem volt és ezt nem vettem észre. Kész csoda hogy eddig bírta.

Én egyszerűen nem tudtam értelmes, felnőtt ember módjára kifejezni a bajomat és bántottam ahol értem. Megaláztam mindennel. A munkájával, a tanulmányaival. Pedig imádom és most már tudom,hogy rendkívüli ember. Hiszen még engem is kibírt.

A folyamatos viták, az elégedetlenkedésem és a bántásom miatt csak a vita volt. Már semmi sem volt és gyakorlatilag az utóbbi egy évben elég sok változás, elméletileg jó dolog történt az életemben de ő már nemhogy nem tudott velem örülni de sajnos még bántott is akkor. Ilyen volt karácsony, szilveszter, diplomaosztóm (elmondani nem tudom mennyire örültem ennek), születésnapom és az egész nyár. És mindenért őt okoltam pedig benne ekkor már csak a szörnyű tetteim voltak.

Régóta készültem arra, hogy elhagyjam. Aztán az egyik szokásos szombati, most elköltözök balhé után már annyira kikészültem, hogy tudtam ez így nem maradhat.

Minden hétvégén szakítottam, de ő visszatartott. Ő EGY ANGYAL.

Másnap, még magam sem tudtam mi jön csak egy nejlonszatyorba bevágtam annyi cuccot amivel egy hétig elvagyok és csak annyit mondtam megyek Anyukámékhoz a szatyrot pedig eldugtam. Tudtam, nem engedne lelépni, ahogy már évek óta egyik hétvégén sem hagyta.

Mikor eljöttem, megfogadtam, hogy ha akarom folytatni mindent meg fogok tenni érte. Nem fog érdekelni sem büszkeség, sem tartás, egyszerűen semmi.

Ez 3 hónapja volt. A 3 hónapot nagyon jól bírtam. Gyakorlatilag csak Anyukám és Tesóm tudott arról, hogy min megyek át. És 3 hónap alatt eszembe sem jutott hogy folytatni kéne. Bizakodva néztem a jövő a felé. Úgy éreztem magam, mint börtönéből szabadult madár.

Aztán eljött a céges bál.

Egy baromi nagy cégnél dolgozunk, semmi kapcsolat nincs köztünk. Még csak nem is látjuk egymást, se munkakapcsolat se semmi.

Kolléganőim egyfolytában figyeltek rám, hogy ne csináljak semmi őrültséget. Egész este őt kerestem. Tudtam amit csinálok, rossz nagyon rossz. De nem tudtam uralkodni magamon.

Őt láthatólag nem is érdekeltem ami még jobban felhúzott.

Többször is odamentem hozzá de nem nagyon foglalkozott velem. Én nem is tudom, minek akartam odamenni. Vagyis csakhogy mizu, hogy van, milyen a buli. De hogy ő ennyire nem foglalkozott velem, kikészített. És ő ilyenkor osztott. Megszámolni sem tudom, hogy hányszor történt ez este. Aztán vagy őt az ő kollégai tartották vissza vagy engem az enyémek. Elveszítettem a kontrollt. Kicsúszott alólam a talaj.

Elindultunk haza. Mindenki könyörgött nekem, hogy menjek haza nehogy felhívjam vagy aludjak nála. Mondtam nem lesz semmi gond.

Csak hogy a taxi nem vette fel elsőre.

Ezt követően már hozzá mentünk. Én szexet akartam vele, de nagyon. Azt akartam, hogy végre 10 év elteltével felnőtt nőnek, kívánatosnak lásson. Hogy vágyjon a testemre és ellazuljon mellettem. Nem ment neki. Reggel ölelkezve sírtunk. Délig tartott ez, mert szerencsére délután dolgoznom kellett.

Itt tűnt el a maradék kontroll is.

Este már kegyetlenül fáradt voltam.

Eljött a reggel. Amikor már senki nem volt itthon és gyakorlatilag felszöktem.

Itt már gyakorlatilag könyörögtem neki, összekulcsolt kézzel hogy folytassuk. Hogy most én leszek az erősebb, ahogy eddig ő és én támogatom mindenben.

Mindig annyi volt a válasza, hogy neki most idő kell mert teljesen ki van. Tudom, hogy az idő a legnagyobb ellenségünk. Félek, hogy talál valakit aki nem olyan gonosz, szipirtyó mint én. És fog is.

Mikor arra kerül a sor, hogy mennyi idő kell neki nem tudja. Ilyenkor drága barátnőm tanácsára erőt veszek magamon és mondom hogy akkor a bútort, cuccokat osszuk el a héten. Ezt nem akarja. Nagyon szeretem őt De miért nem jöttem rá korábban?

Csak annyit szeretnék, hogy lazuljon el a társaságomban, érezze magát úgy jól velem, mint ahogy a felnőtt nővel tenné.

Indulnom kellett. Kérdeztem, hogy mi legyen és ő visszakérdezett. Mondtam én csak annyit szeretnék, hogy igent mondjon. Hogy próbáljuk meg, mert a 10 év az kitörölhetetlen. Ne folytassuk hanem kezdjük újra. És szexelni akarok vele. És ami ezután jött az volt kábé életem legjobb szexe. És végre, hónapok után ő is elment.

Boldog voltam.

Mikor jöttem el újra könyörögtem, hogy kötöttségek nélkül, nem is mint pár csak mint két felnőtt ember találkozzunk. Mondta, hogy oké.

Ez volt 23-a.

Aztán 24-én reggel felhívtam. Olyan édes pasi, én meg egy idióta. Csak azt szeretném, hogy olyannak lásson, amilyen vagyok. Felnőtt nőnek, aki őt boldoggá tudja tenni.

Megbeszéltük, hogy 28-ig nagyjából össze tudja szedni magát és akkor találkozunk.

Most talaltam. Bekes karacsonyt!

"Egy boldog ember nem érez késztetést, hogy bántsa, megalázza, megszégyenítse vagy bírálja a másikat.

Aki nincs kibékülve saját életével, másokéval foglalkozik. Mindig tudja, kinek mi a jó, hogyan kellene cselekednie. Sőt! Meg is sértődik, ha nem eszerint cselekszel. Személyes visszautasításnak veszi, ha nem hallgatsz rá.

Az ember lelkéből feltörnek időnként legmélyebbre elásott félelmei, a múlt fájdalmai, berögződései. Sokan ezt tapasztalatnak nevezik.

De be kell látnunk, hogy mindenki más megtapasztalásokkal rendelkezik, így nem tudhatja senki, nekünk mit kell felülírni, meggyógyítani, "kijavítani" magunkban. Éppen ezért a lelkünk lehet az egyetlen tanácsadónk.

Mások felébreszthetnek bennünk érzéseket, és segíthetnek döntéseket hozni azzal, hogy megerősítenek, vagy rávilágítanak arra, amit belül érzünk.

Vannak olyan helyzetek, amikor az ember egész egyszerűen késztetést érez arra, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Már a döntés pillanatában tudja, hogy nem helyesen cselekszik, mégis megteszi. Ez általában olyankor történik, amikor valaki a múltban (akár elmúlt életeinkben) sérülést okozott nekünk, és tudat alatt igyekszünk "visszaadni" neki. A kiegyenlítődés megtörténhet azáltal is, hogy megbocsátok, felismerem a tanítást, és legközelebb tudatosan figyelek arra, hogy kiállok magamért ezekben a helyzetekben.

Éppen ezért a boldog és tudatos ember nem bírál, nem aláz és nem bánt. Nem fogja a karmára cselekedeteit. Tudja, hogy minden pillanatban ott a lehetőség a döntésre.

Választhatjuk mindkét utat. Nem nekem kell eldönteni, hogy ki mit érdemel cselekedeteiért. Az én feladatom az, hogy boldog legyek a saját világomban.

Az elégedett ember a boldogságnak szenteli a figyelmét, nem pazarol éveket a bosszúra, nem vár éveket senkire, nem a múlton rágódik és a jövőn aggódik. A boldog ember a jelen pillanatnak él, és megtalálja azt, amiben pont most, és pont itt örömét leli.

Hálás az életéért, bármilyen is legyen, hiszen tudja, hogy minden eseményt Ő hívott életre, így lehetősége van bármikor másik jövőt választani. Ugyanakkor nem halogat, hanem cselekszik, amikor sorsa hívja.

A boldog ember hagy másokat élni, elfogadja a szabad akaratot. Nem akar megmenteni senkit Önmagától.

A saját világában él, önfeledten, saját maga hozzájárulásával... "

Az új szerelem már ott van a küszöbön és nyitott szemmel kell csak járni. Amit ebből a kapcsolatból bánsz, azt majd az új kapcsolatban ne kövesd el.

Most jön még csak az IGAZI szerelem. Előre tekints!