Én gondolom rosszul? (beszélgetős fórum)

Én úgy gondolom, hogy egy házaspár az élete során folyamatosan nevelgeti egymást, akár észreveszik, akár nem, ez így van.

Az eltunyulásról, próbáld meg felrázni őt, ezt minden embernél máshogy lehet elérni, szóval tanácsot nem lehet adni, ezért mondják, hogy minden pasi ilyen. Mi is néha leeresztünk, csak mi ezt gyerek/ek mellett nem annyira tehetjük meg, mint ők.

Legyenek elvárásaid, amit mindig betartasz/tartatsz.

A családi tűz őrzése számomra ezt is jelenti.

Én is évek alatt, és több kapcsolat után tanultam ezeket meg, és persze a megfelelő társ mellett, de így sem könnyű.

Egy kapcsolatért mindig tenni kell, van, amikor könnyebb, van amikor nehezebb.

Véleményt szándékosan nem írtam, nincs mit, hiszen ezek általános problémák szerintem. :))

Sok sikert és boldog életet kívánok nektek!!

Ő is elmosogat, de aztán "na jó, hogy elmosogattam?". Mint egy kisgyerek. Állandó figyelem, állandó visszaigazolás, stb. Emellett a fáradtság, aza hazaérkezés és létezés, hogy egy mosoly nincs az arcán, mert ő fáradt meg éppen fáj valami. Oké. Ez nagyon megterhelő. A saját maga szintjén mindent megtesz, de más is él családban, foglalkozik a gyerekével és nem döglik bele minden nap. Egy bevásárlás utáni cipekedés is "hú szakad a víz rólam" mondattal zárul. Mindig hogy neki épp az nehéz, és figyeljek oda. Nem könnyű, és már nem is tudom hová lett az akit megismertem.

Nem akarom őt befeketíteni, és korrektség és megoldás érdekében már beszéltünk erről nem is egyszer.

Azt mondta, van abban igazság amit mondok, ő ilyen típus. Azt is mondta próbál erre figyelni, de a bőréből nem fog tudni kibújni. Illetve ha elegem van, és nem vagyok nyitott, akkor mindegy mit tesz, nem lesz jó nekem. Nyilván, én is kellek hozzá, de miért kell azt megvárni, hogy elegem legyen?!

Igen, a hatalmi játszmák így néznek ki. Nem egy jó természet ez a mindenáron diktálni akarok fajta (én is ilyen vagyok).

De azért figyeled: te megváltoztatnád, de ő ne merészeljen téged! :) A személyiség típust nem lehet megváltoztatni! Viszont a kompromisszum kötést lehet tanulni. Konkrétan az apró szegmensekre kell megoldást keresni! Pl. Szükségem van a házimunkában segítségre, leosztani az adott feladatokat, nem megcsinálni helyette, mert úgy is jobban tudom!

"de ha rajtam akar változtatni, az bukás eleve."

Minden kapcsolatodban magadra húzod az "én viselem a nadrágot és a kalapot" szerepet, te döntesz, irányítasz, intézkedel, stb. stb. mert ez a lételemed, ez van beléd nevelve... de ha valaki megpróbálna rajtad változtatni,... no arról tegyen le... de az sem tetszik, hogy az a másik ebbe beletörődik, az sem tetszik, ha ez miatt őneki kisebbségi érzése van... akkor mit is akarsz????

Mindenki változik, ha akar.

Amúgy meg megszokta ezt a kényelmet. Neki jó.

Szereted?

A temperamentumodbol adodoan te viseled a nadragot, de meg a kalapot is. Melletted nehez labdaba rugni.

Megis mit varsz? Ket eros egyeniseg egyutt??

Harmadszorra vagy akarhanyadszorra is ilyen tipusu ferfit valasztanal.

Válasz neki:

"Eltunyultál, elhagyod magad, elvárod hogy teljes mértékben kiszolgáljalak, mindent én intézek, mindent én csinálok! Már arra sem figyelsz, hogy a saját kinézeted, a fittséged, a megnyerő külsőd meg van-e még, nem törődsz már azzal, hogyan nézel ki! Szóval drágám, még az is meg lehet, hogy idővel keresek helyetted mást! Te már régen nem az a férfi vagy, akibe beleszerettem! Szeretném, ha egy kicsit jobban odafigyelnél rám is, a gyermekünkre is, a közös életünkre, és saját magadat is jobban karba-tartanád!"

Szia! Konkrétan le vannak osztva a feladatok? És ő mit vár el tőled? A kompromisszum oda-vissza kell működjön, a leírásodból csak az egyik oldalát látjuk a dolgoknak.

Ha már kétszer is ilyen pasit választottál, akkor magadban keresheted a dolog nyítját. Emberi tulajdonság, hogy ha látjuk van akire rábízzuk magunkat rátehénkedünk, s aztán egyszer sok(k) leszünk a másik számára.

A következő pasid is pont ilyen lesz, még azt is megkockáztatom, hogy egy másmilyennel lehet nem is tudnál együttélni. Képzeld el, hogy megmondaná mit hogyan tegyél, hogyan gondolkozz, milyen legyél, hogy őneki megfelelj - valószínű tányérokat törnél a fején....

Sziasztok.

Teljesen átlagos sztorim van. Mivel nem sok emberben bízom, a nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek "elv" szerint teljesen őszinte (és ismeretlenül természetesen pártatlan) véleményt szeretnék.

30 éves vagyok, több éves házasságban élek. Van egy kisgyermekünk. Ezelőtt is hosszabb kapcsolatban éltem, és úgy látom ugyanazok maradtak a kapcsolatban felmerülő problémáim.

Ami véleményem szerint abból áll, hogy az mostani illetve az előző párom is itthon nem tudja megerőltetni magát, és átveszem automatikusan a nadrágot. Félreértés ne essék, velem sem könnyű, nagyon határozott és erős természet vagyok, és tudom hogy ez nehéz. Épp ezért szeretnék erős társat.

Anno, ismerkedésnél elmondtam neki, hogy egy ilyen kapcsolaton vagyok túl, és nem akarok senkit nevelgetni. Én egy kiegyensúlyozott pasit keresek. Nyilván hiába mondom. Most visszakapom, hogy "tudom, neked férfi kell". De ez bűn?!

Ami kijött az előző kapcsolatomnál, az most idővel itt is megmutatkozik, főleg a gyerek érkezése után. Nyilván a kevesebb figyelem is közrejátszik ebben a társam felé. Megint azt veszem észre, hogy én baromi jó támasz vagyok, de mikor nehéz helyzet van, nekem nincs kire támaszkodnom, mert megszoktuk, hogy én vagyok az erős. A mindennapos többszöri "fáj a fejem, sok a meló bent, fáradt vagyok" stb. már borzasztóan zavar. Úgy érzem, legalább a gyerek kedvéért néha össze kell szorítani a fogunkat és jópofát vágni, hiszen ő nem érezheti azt, hogy útban van. Igen, vagyunk fáradtak, ezt látja, de nem láthatja mindig. Nem neki mondjuk, nem neki mutatjuk minden nap. Vagy tévedek...?

A ritkán együtt töltött idők is kezdenek savanyúan telni, mintha már belehúzott volna engem is ebbe a negatív spirálba. Ezt teljesen egyértelműen elmondtam neki, már többször is, de belefáradtam, és nem tudom már eldönteni, hogy jogos-e amit kérek. Illetve nem tudok más lenni, és azt hazudni magamnak, hogy elég ez is. Nekem nem elég. Ha én tudok dolgozni, otthon háztartást és gyereket letudni, akkor miért nem megy a másik félnek is az ő része? Ez nagy elvárás? Az sem baj, ha nátha idején halálán van, stb., ezeken elmosolygok, ha tudnám hogy utána visszakapok egy olyan férjet aki nem csak szavakkal leli örömét bennünk. Miközben féltékeny és attól retteg hogy találok jobbat. Aztán, szerinte nincs olyan. Ez az ijedtség szül egy pár hetes vidámságot, de ennyi. Én fiatalnak érzem magam bepenészedni valaki mellett, aki azt mondja nekem, hogy igen sokszor soknak érzi. Miközben a munkáját szereti, egy gyerek van aki egészséges, és ő jól keres. Akkor mi a gond? A gyerekkori traumákra is rá van ez fogva. Ezt is évekig tárgyaltuk, megértem. De ezt a sajátja kedvéért nem lehet félretenni? Mondtam, nem tudok az ő anyja lenni, nem tudom ezeket pótolni.

Úgy érzem túlnőttem rajta ami a stabil erős szerepet illeti egy kapcsolatban. Nekem hiányzik az erő, másból. Azt hiszem, senki nem tud változni, én sem. A családot felrúgni sosem időszerű és jó. Én tudom, hogy magasra teszem a lécet, de ha egyedül senyvedek el akkor sem tudom azt mondani, hogy "hát jóvan' ez így". Nem várok el többet, mint amit én is megteszek.

Két nő, akivel érintőlegesen, általánosságban és nem az én példámmal beszéltem erről, azt mondták, hogy "áá, minden pasi ilyen".

Szerintem nem.

Vagy de...?!