Csillag születik 2012 (beszélgetős fórum)
A szerepét valóban másként értelmezte, amennyiben-a versenyzők teljesítménye láttán-ellentétben Pokorni Liával és Hernádi Judittal-nem állt oda lelkendezni, amit véleményem szerint helyesen tett.
Esetenként túl érdes megszólalásaival azonban nem értettem egyet, azokat ma is túlzónak, szélsőségesnek tartom, mint ahogy az sem nyerte el a tetszésemet, hogy-minden napi nyelven szólva-esetenként "belegyalogolt" a versenyzők lelkébe.
Egy zsűritag véleményt mondjon, lehet az bármilyen elmarasztaló, kritikus is, ezzel azonban ne sértsen meg senkit. Ez minden zsűrizés íratlan szabálya.
Ő egy magasan művelt, csillogó elme, ennek ellenére /a közvélemény részéről/nem volt képes maga iránt tiszteletet kelteni, ami sajnálatos.
Én így látom.
bárdolatlan vagy nem?
nem lehet eldönteni.
Én inkább úgy fogalmaznék: másképp értelmezi a szerepét.
Amúgy meg teljesen egyetértek vele.
A módszere nem megszokott, ezt aláírom.
Nagyfokú faragatlanság tőle, hogy azért, mert nem az ő jelöltje, a Quantum győzött, Mészárost Jánost szólja le..
Ilyesmire még nem volt példa a tehetségkutató versenyek óta.
Legyen ő bármilyen okos és intelligens, pallérozott stílusú, zsűritagként egyszer s mindenkorra alaposan levizsgázott.
Már ezért is mindenki emlékezni fog rá, de tartok tőle, vegyes érzelmekkel..
Puzsérnak számolni kellett azzal,hogy Elek megnyeri ezt a tehetségkutatót,többször hangoztatta is,hogy a nép kedvence,stb.-és szinte biztos benne,hogy elviszi a fődíjat.
Nyugodjon le,utazzon el,pihenje ki a CSISZ fáradalmait-már,ha javasolhatom:DDDDDDD
Gusztustalan Puzsér. Volt amiben igaza volt, de az, hogy porig aláz egy színvonalas előadót, nem megengedhető.
Attól függetlenül, hogy nálam Jenni volt a győztes.
Puzsérnak toll a fülébe!
Mészáros János végig egyenletes teljesítményt nyújtott, énekelt operát, daljátékot, verbunkost, népdalt és mindegyiket kifogástalan színvonalon hozta.
Puzsérnak sajátos az ízlése, de jobban tenné, ha kissé szerényebb volna, főként ami a magas lóról való kinyilatkoztatásait illeti.
Állítom, Elek szakértő zsűri előtt is első, vagy második lett volna.
Örülök, hogy az Rtl Klub nem kívánt beleavatkozni a szavazás kimenetelébe, bár megtehette volna, pl. azzal, hogy menet közben nyilvánosságra hozza a szavazás állását, ahogy a Való Világnál szokta.
Hála istennek ettől most eltekintett.
Én is örülök János sikerének, bár nálam Jennivel mindketten első helyen álltak...
De mindhárom műfaj képviselője nyertes a saját műfajában...
Szerintem ő jobban tudja mire fogja elkölteni a pénzét.
Ha adakozik az is az ő dolga, van akit az tesz boldoggá, ha adhat.
Én is szívesen adok, pedig nem vagyok gazdag, de olyan jól esik a lelkemnek:))
Én kezdettől fogva neki drukkoltam, és örülök hogy megnyerte, bár nem számítottam rá, mert a zsűri állandóan lepontozta, és időnként kigúnyolta.
A többi szereplő a megszokott átlag tömeg tucat, semmi sem fogott meg bennük, egy a sok ezerből.
A Qantum meg utcai bábjátékosoknak jók, egyszer megnézem őket, azt jó napot, de hallgatni nem lehet őket.
Az is egy megoldás, és utána nem sír hogy kevés a nyugdíja, és tartsák el, mint sok színész, aki anno jól keresett és két kézzel szórta a pénzt, most meg éhezik!
Nem kell őt félteni!
Bocsi de azért én nem látom annyira együgyünek, mint sokan mások. Több esze van, mint sok más celebnek, és nem fogja elkótyavetyélni az biztos.
Mért ne tartaná meg?
Van neki is családja, anyja, nővére, aztán meg majd lesz felesége is meg gyerekei is.
Lesz helye a pénznek!
További ajánlott fórumok:
- Csillag születik
- 2012 tavaszán születik meg a kisbabám!!!
- Csillag születik 2011!
- Ki jelentkezik a csillag születikbe?
- Csillag születiket, neten lehet élőben nézni, vagy csak később nézhető vissza? Ha igen, hol és hogyan?
- A Csillag születikben (nem tudom melyik évadban) volt egy fiúcsapat de nem tudom a nevüket... Segítenétek?