Csendes ember (beszélgetős fórum)

Legyen neki könnyű a föld...

Köszönöm az írást, potyognak a könnyeim. Nekünk tizenegy napja ment el a gyönyörű, okos, felnőtt fiúnk, teljesen váratlanul. Egy éve végre megtalálta az igazit, boldogok voltak, és most már ennek vége... Nézem a képeket, előtte égnek a mécsesek, és nem értem. A kérdéseimre nincs válasz, a lelkem olyan nehéz és úgy fáj. Nem tudom, hogy valaha is bele tudok nyugodni a megváltoztathatatlanba, hogy nem jön többet, nem emelgeti a fedőt, nem mosolyog ránk cinkosan, és a többi, ami Ő már csak volt...Nem tudom kiírni és kibeszélni magamból a fájdalmat, pedig de jó lenne... Pénteken búcsúztattuk, a rengeteg barát, ismerős, rokon. Nem is tudtuk, hogy ennyien szerették a mi kicsit bohém, mindenkin segítő Fiúnkat... Bocsássatok meg, de muszáj volt ezt leírnom! Vasárnap lenne 42 éves.

Tudom mit érzel,nekem 4 éve halt meg apukám,de olyan mintha tegnap történt volna,és még mindig hazavárom,rossz nagyon...

Valaki akkor hal meg igazán, ha már senki nem emlékezik rá. Jó lenne emlékeket hagyni magunk után, hogy legyen alkalom arra, hogy sokan emlegessenek minket szeretettel halálunk után is.

Mást én sem tudok írni csak azt, hogy ott voltam veled és a könnyeid az enyémek voltak .

Ülök előtted "törökben" a fűben. Amikor rágyújtok, ösztönösen kínálom feléd. Jaj, ne tiltakozz, hiszen már nem kell titkolóznunk úgy, mint régen. Persze, kinevetlek... és Te is mosolyogsz… Egymástól lopkodtuk a szálakat, nehogy meglássa a "sárkány", akinek orra oly kihegyezett volt a mástól "megnemkülönböztethető" illatra. Régen láttalak… azaz így nem igaz… hiszen látlak mindig… úgy magamban… úgy bennem… De ilyenkor annyira rám zúdul minden, amikor itt ülök, és csak nézlek…

Ugrás a teljes írásra: Csendes ember