Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

kedves Emberteremtmények!

A vekkerem szerint 19vagyok, amúgy nem vagyok több 6-nál. Barát, társ szükséges, aki már élt át hasonlót. Ragaszkodok,s kötődök a történelem tanáromhoz, aki a leveleiben mindig öleléssel köszön el, pár napja fél óráig beszélt velem, sokáig ölelt. Az egyik pillanatban a szemébe néztem, ő mosolygott, majd finom, puha érintésekkel az akkor félszeg tekintetemben megsimogatta a fejemet, és még jobban a karjaiba húzott, tiszta szívéből ölelt. Nyolc órával később tátongó ürességet éreztem. Csak sírtam sokáig, most legszívesebben meghalnék vagy írnék neki egy regényt, benne hogy mennyire szeretem. Tőlem jobban senki sem fogja szeretni, hiányzik. Tudom nem lehet annyit írni neki, mert akkor el fog hagyni, én ebbe bele fogok halni. NEM bírooooom. :"(((((((( leírnám neki,hogy öleljen mindig, de nem lehet. Borderline súlyosnak ítélnek meg a pszichodoktorok, vagyok még bipoláris, skizofrén tüneteket is mondtak már, de a borderline képes megölni!!! Ha egyszer elhagy ,én biztos hogy végzek magammal, az egyik IC alatt... :"(((( Aki lenne egy kedves Barátom, Társam, írjon mailt, barbilla08@citromail.hu

Sziasztok!

Nekem testvérem ebben a személyiségzavarban szenvedett,nem diagnosztizált, de ahogy végiggondoltam, hogy miket művelt, szinte biztos vagyok benne, hogy az volt. Azért írom múlt időben, mert már nincs vele ilyen probléma, legalábbis kis mértékben.

Már gyermekkorában is sok gond volt vele, dühkitörései voltak, tinédzserkorában lopkodott.

Sajnos tőlem is aranynyakláncot, pénzt és kisebb

dolgokat is.

Párkapcsolatai viharosak voltak, nagyon hamar belement egy kapcsolatba, majd ugyanolyan gyorsan ki is szállt. Voltak hosszabb kapcsolatai, akkor állandó féltékenységi jelenetet rendezett.Amikor el akarta őt hagyni az éppen aktuális partnere, akkor meg öngyilkossággal fenyegetőzött, sőt egyszer kísérletet is hajtott végre. Állandó dühkitörések, káromkodások,ajtócsapkodások tarkították életét/életünket.:(

Aztán a végkifejlet rendőrségi ügy lett, majd börtön. Ez kb. 25 éves korában volt.

Aztán később úgy 30-35 éves korában lecsillapodott. Most férje van, gyereke, rendezett élete. Érdekes egy zavar ez.

28 éves nő vagyok. Pár hónapja állapították meg, hogy bordenlinében szenvedek.

Az én életem gyerekkorom óta problémás, és bonyolult volt, és én nem is könnyebbítettem meg magamnak.14 éves voltam, amikor először véltem magamon felfedezni a most már ismerős bordenline tüneteit. Vége lett az általános iskolának, és én nem tudtam elfogadni, hogy a legjobb barátnőm nélkül kell tovább tanulnom. Azon a nyáron nem bírtam elviselni a fájdalmat, amit a lelkem mélyén éreztem. Úgy vezettem le a feszültségemet, hogy felvágdostam az ereimet. A vér láttán megnyugodtam. Nem éreztem fájdalmat. Ezután minden egyes lelki fájdalmam önvágdosásba fojtottam. Tudtam, hogy nincs rendben minden velem. Ehhez még hozzátársult h.4 éves korom óta intenzíven maszturbáltam. Gyerekként nem tudtam felfogni, hogy miért csinálom, mikor előtte soha nem hallottam ilyenről. Hívő voltam és ez valahogy nem egyezett vele. Minden alkalom után kiborultam. A szüleim mindenről semmit se tudtak. Nem volt jó gyerekkorom. Már gyerekként sem voltam boldog. Mindig azt vártam, hogy mikor leszek már felnőtt és mikor költözhetek már el a szüleimtől. Nagyon szegény családba születtem. A szüleim szerettek, de soha nem tudták kimutatni. Szinte nagyon korán felnőttem. Már nem játszottam, akkor amikor még a többiek boldogan játszadoztak. Bekerültem egy német tagozatos osztályba, ahol nem szerettek az osztálytársaim, sem a tanárok. Mindig bántottak a származásom miatt. Kicsúfoltak, megaláztak minden nap. Nem akarták hogy velük egy osztályba járjak. A szüleim erőltették, mert volt eszem és nem akarták hogy elvesszen. Mindig nagy nyomás alatt voltam. Kétszer annyit kellett tanulnom mint a magyar gyerekeknek. Minden nyaram és minden napom azzal telt el, hogy tanultam. Ha ötös helyett négyest vittem, a szüleim mérgesek voltak, és bántottak. Annyira meg kellett felelnem nekik, hogy azt el sem tudom mondani.

Apukám gyerekkoromban sokat ívott és ilyenkor általában bántotta anyukámat. Józanon nagyon rendes volt. Középiskolától kezdve minden nyaram tanulással és munkával telt. Egész nyáron uborkát kellett szednem, hogy legyen pénzünk a sulira. A középiskola egy fokkal jobb volt, mint az általános. Ott is nagyon jó tanuló voltam. Ott már az osztálytársaim rendesebbek voltak. De 1-2 tanárnál ott is többet kellett teljesítenem. A szüleim attól tartottak, hogy úgy járok mint a 2 nővérem. Nem tanultak tovább, és korán férjhez mentek. Nekem erre alkalmam sem volt, mert annyira féltettek a szüleim, hogy sehová sem engedtek. Rövid pórázon voltam. 17 éves koromra a depresszióm teljesen felszínre jött. Már nem számított hogy suliban vagyok. Már ott is vágdostam magam. A barátnőm rávett hogy menjünk el pszihiáterhez. Pár alkalmat voltam, xanaxot és hangulatjavítót írt fel. A doki úgy reagálta le az öncsonkítós esetemet, hogy azt mondta, hogy legközelebb más emberben is képes leszek kárt tenni. Erre nagyon mérges lettem, mert jól tudtam, hogy erre nem lennék képes. Hiszen attól nyugszom meg, hogy saját magamban okozok kárt. Többet nem mentem. Felnőtt fejjel, már tudom, hogy az orvos hibát követett el. Ha akkor rendesen kezel, talán nem lettem volna ilyen.

16,5 évesen elvesztettem a szüzességem. 5 perccel rá elütött egy autó biciklivel. 5 métert repültem. Mindenki azt hitte, hogy ekkora ütéstől legalább megsebesültem. De semmi. A szüleim előtt lebuktam. Anyukám annyira meg volt rémülve, hogy nem tudta kezelni ezt a dolgot. Soha nem beszéltünk többet a vagdosásról .Úgy gondoltam, hogy a baleset egy jel volt és valahol csoda is hogy életben maradtam. Úgy döntöttem, hogy meg kell változni. Leálltam a vagdosással és a feszültségemet a szexben éltem ki. Annyira, hogy hagytam hogy az idősebb pasik kihasználjanak szexuálisan. Nem reméltem semmit ezektől a kapcsolatoktól. Csak azért csináltam, hogy talpra álljak és képes legyek leérettségizni. Ezek mellett a kapcsolatok mellett, összejöttem egy nálam sokkal idősebb nős pasival, akivel nagyon szerelmesek voltunk. A gond csak az volt, hogy én nem fogadtam el, hogy nős. Nap, mint nap kiidegeltem őt, lebuktattam és idegroncsá tettem a szerelmemmel. Az érettségi után egy nagy városba költöztem és továbbtanultam titkárnőnek. Ez is onnan jött, hogy imádtam a szexet és erotikus titkárnő akartam lenni. A nagy város teljesen megváltoztatott. A sok szerelmi csalódás után úgy döntöttem, hogy prostituált leszek. Nem jelentett gondot, hogy teljesen idegenekkel érzelmek nélkül legyek. Őszintén megmondom, élveztem ezt a dolgot. A pasik rajongtak értem, imádtak, és nagyon jól is kerestem. Közben megismerkedtem egy pasival akivel összejöttem. Mellette is folytattam, mert egy beteges hazudozó volt. Már megjárta előttem a börtönt és a kapcsolatunk közbe is újra börtönbe került. Megígértem neki, hogy megvárom. Ez ment is így egy darabig. Levelek hegye váltotta egymást. Próbáltam tartani benne a lelket, szinte már úgy hogy szerelmet nem éreztem csak ragaszkodást és szeretet. De egy év után már nagyon nehéz volt. A munkám miatt otthagytam a főiskolát. Közgazdász lettem volna. De a prostituáltság egy olyan szakma, ami a lányokat teljesen megváltoztatja. Engem boldoggá tett, hogy tudtam élvezni a munkámat, hogy olyan emberekkel ismerkedtem meg, akiket soha nem ismertem volna meg az életben. Szinte a legnépszerübb prostituált lettem. Maximalista voltam. A legtöbbb ilyen lány nem vonja be az együttlétbe az érzelmeit. Én nem tudtam érzelem nélkül dolgozni. Ez tett annyira vonzóvá, hogy mindenki meg akart ismerni. Nem egy lány akartam lenni a sok közül, hanem egy olyan lány, akiből nagyon kevés van, aki tudja élvezni, amit csinál, akit nem visel meg a férfiak száma. Hát én ilyen voltam. Tudatosan tettem mindent. Munka közben összejöttem az egyik vendégemmel. Az ilyen lányok tudják, hogy ebből általában gubanc lesz. Én is tudtam, de belementem. Addigra már teljesen elhidegültem a börtönös barátomtól, annyira, hogy emiatt a fiú miatt elhagytam a börtönben. Gyors léptekben haladtunk ezzel a sráccal, de nem ő miatta, hanem miattam. Akaratos, céltudatos nő lettem, akinek mindig igaza kellett hogy legyen. És innentől lehetett a legjobban felfedezni rajtam a bordenline tüneteit. Kisajátítottam őt úgy, hogy én nem hagytam magam. Ha összevesztünk visszaálltam dolgozni. Minden negatív megnyílvánulása oda vezetett, hogy a szexxel vigasztaltam magam. Semmi sem volt jó. Ha velem volt kirugtam, ha nem volt ott vágyakoztam. Nem tudtam kontrolálni az érzéseimet. Volt itt minden. Leánykérés, lakásvásárlás, 2 abortusz. A helyzet csak romlott. Minden második héten kirugtam, másnapra megbántam. Újra együtt voltunk, pár napig normális voltam, de utána minden ok nélkül bediliztem. Kiborultam, düh rohamaim egyre gyakoribbak voltak. Az abortuszok után összeomlottam. Nem tudtam magamnak megbocsátani, hogy feladtam. Még mai napig sem tudok megbocsátani. Sorozatos szakítások, újrakezdések jöttek. Sehogy nem voltam boldog. Egyre jobban úgy éreztem, hogy összeroppanok. Droghoz nyúltam. Lefogytam 39 kgra. Teljesen tönkre mentem. Mellette 1000-rel altatóztam. Minden harmadik héten teljesen kiütöttem magam. Annyira, hogy elfelejtettem, ami a két altatózás között történt. Mellette elkezdtem inni. Akkor már éreztem, hogy legszívesebben feladnám. Újra előjöttek az önkárosító dolgaim csak egyre durvábban. Már oda jutottam, hogy többször próbáltam öngyilkos lenni. Nem akartam élni, mert már nem bírtam elviselni magam. Óriási viták, balhék voltak közöttünk. Nagyon csúnyán viselkedtem vele, úgy h. ő megsem érdemelte. Többször megbántam, amiket tettem, de rá pár napra újra megtettem. Ez a férfi végig kitartott mellettem. Sajnáltam őt, de nem tudtam magammal mit kezdeni. Hónapok teltek el úgy, hogy fel sem keltem, egész nap csak sírtam és fetrengtem. Ezen a nyáron leszoktam a drogról. Rá egy hónapra leszoktam a piáról. A következő hónapban elmentem dokihoz. Egy alapítványhoz, ami nagyon sokat segít nekem. Még ma is járok. Kaptam egy Miagen nevű gyógyszert, amitől most már tudok aludni. Kb. 3 évet nem aludtam, csak több levél altatóval. Most már 3 hónapja hogy nem szedek altatót. A párom nagyon büszke rám, hogy elszántan meg akarok gyógyulni. Mára már eljutottam oda, hogy nem fetrengek, megtanultam főzni, angolt tanulok és rendesen vezetem a háztartásunkat. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült eddig eljutnom. A doki szerint nagyon jól haladok, mert ritka hogy az ilyen betegeknél 3 hónap alatt változás legyen. Én elértem. Kisebb ingadozások vannak, de az már korántsem olyan mint régen. Azt mondta a doki, hogy ha ilyen gyorsan gyógyulok akkor lehet hogy pár hónap múlva megpróbálhatjuk hogy már csak egy hónapban egyszer megyek.

Ez a betegség nagyon szörnyű. Annyira szélsőséges, hogy nem lehet mibe kapaszkodni. Nem könnyű magunkat összeszedni. Néha úgy érezzük, hogy nincs is miért.Hogy ez már soha nem változik meg. De igen. Tényleg nagyon elszántnak kell lenni, ha valaki gyógyulni akar. Nem elég ha a környezet akarja, neked kell akarni. Nekem a barátom segített hogy ideáig eljussak és azt mondhassam, hogy jól vagyok. Ha ő nincs, akkor már lehet nem élnék. Amin ő végigment velem, azt senkinek sem kívánom. Látni azt az embert akit szeretünk,aki nap mint nap tönkreteszi magát, próbálunk segíteni rajta de semmit sem ér, csak terrort kapunk érte. Nekem sem volt könnyű rászánni magam, de utólag már nagyon örülök, hogy megtettem, mert ezzel a betegséggel teljes életet kezelés nélkül nem lehet élni. Mindenkinek, aki még nem jár dokihoz, azt tanácsolom, hogy bátran keresse fel. Semmit sem veszíthet vele. Mindenképpen lehet ezt a betegséget tünetmentessé tenni csak akarni kell.

Sziasztok,

Én pár napja kezdtem el olvasgatni a borderline szindrómáról, mert a személyiség leírását hallottam valahol, és magamra ismertem. Úgy gondolom, a súlyos és a kezdődő között lebegek. Tudom magamról mit teszek, de akkor annyira súlyosnak tűnnek a dolgok, hogy nem gondolkozom. És emlékszem, régen nem voltam ennyire ilyen. Mindig hirtelen haragú voltam, de magabiztos.

A "tüneteim": függök egy személytől, megszállottan a barátnője akarok lenni, nem bírom elviselni, ha nem velem foglalkozik. Ingázok a jó és a depressziós hangulat között, sokszor értelmetlennek találom az életem, és nem tudok megmaradni egy munkahelyen sem. Reggelente nagyjából fél óra, mire áthangolom az agyam, hogy nincs veszve minden, még fiatal vagyok. 1 évvel ezelőttig vagdostam magam, mostmár nem, de rászoktam az alkoholra. Tudom magamról, próbálom befolyásolni, de ha rossz kedvem van, egy aprócska stressz ér, akkor már iszok pár kortyot, hogy blokkoljam az aggódást, és ne fulladjon mindez sírásba.

Szívem mélyén nem szeretnék tovább élni, de anyumnak már csak én vagyok, így muszáj kibírnom. De tény ami tény, szenvedés élni.

Azért nem vagyok teljesen biztos abban, hogy borderline személyiségzavaros vagyok, mert ők taszítják a mélyebb kapcsolatot, én pont erre vágyom. Volt egy 5 éves kapcsolatom, ott nem voltam ennyire vészesen ragadós, mint ennél a vélt kapcsolatnál. Apumat 5 éve vesztettem el, nagyjából akkor ismertem meg ezt a fiút is, elképzelhető, hogy ez volt a lökés a hegyről. Miatta hagytam el az 5 éves kapcsolatom.

Mit gondoltok ti, akik között ahogy láttam vannak diagnosztizált borderline-osak is? Van erre valami öngyógyító módszer?

-agrresszió

-priusz" (sok sok sok verekedés-sikola stb)

-pszichiátriai megaláztatás (poszttraumás stressz)

-anyakomlexus (ab/dl)

-mérhetetlen indulatok,

-függés a pszichiáteremtől

-FÉLTÉKENYSÉG, GYILKOS EREJŰ INDULATOK.

-zaklatás,

-egyik pillanatban fehér, másikban már nem,

így megy ez percről-percre, napról-napra.

-AMBIVALENCIA.

-no suli

-no munkahely

-leszászalékolva......

--------stb....

Hello Mindenki!

Én borderline vagyok. Iszonyat súlyos.... és az a legfőbb problémám (a legfőbb) hogy nagyon függök a pszichoterapeutámtól (33 éves nő, János Kórház) és olyannyira függök, hogy már-már zaklatom. Aggresszív leszek tőle, ráadásul ha gyereke lesz, én fel fogom magam kötni (ismét....) és már nem tudom, mit tegyek. Úgy érzem, a féltékenység kicsinál. Ráadásul még bezavar itt egy anyakomplexus is.... akit érdekel a Világ legsúlyosabb esete, és tudna segíteni, kérem írjon......hogy mit tegyek?? Kéne egy társ, egy barát..... 22 éves lány vagyok (14éves színvonalon:):):) :P

sziasztok,

vajon kaptatok már válaszokat? mintha nagyon régen írtatok volna ide.

van egy oldal, a Bura. bura.hu

ott sok BPD-s is van. ha van kedvetek nézzetek körül arra. segítők is vannak az oldalon és társak is. talán lehet könnyebb is

Azt hiszem az én rokonságomban is van borderline...

Ha a gyanúmat megírom megmondjátok?