Beszélgessünk bármiről 🙂 (beszélgetős fórum)
Emili, az enyémek nem ismertek minden betűt, nem írtak, nem olvastak, mikor iskolába kerültek.
De ha komolyan érdekelte volna őket, akkor én biztos nem tiltottam volna.
Amit a gyerekek maguktól tesznek, az nem kárukra válik, hanem hasznukra.
Az pedig, hogy egy pedagógus hogyan kezeli, ha néhány gyerek már ír-olvas elsőben, változó.
Úgy gondolom, egy ügyes tanító ezt zsigerből megoldja. Úgy, mint Anyucikóniék esetében.
Abból semmi gond nem lesz, ha a fiad már tud olvasni. Sok szülő fél, hogy majd unatkozni fog a gyereke, mert már ír-olvas. De ezt egy rátermett a tanítónéni ügyesen tudja kezelni.
Mint ahogy a fiad majdani tanítónénije is mondta, külön feladatot ad a már olvasni tudóknak és kész.:)
Na igen, a tiltott gyümölcs a legjobb. :) A "titkos dolgok" izgatják a gyerekek fantáziáját.
Jól is elsülhet a a kíváncsiság. :)
Az olvasás nálunk is mindennapos volt gyerekkoromban (is). De én csak a suliban tanultam meg írni is, olvasni is.
Gyerekeim is meséken, mondókákon nőttek fel. De az írást és olvasást ők is csak a suliban tanulták meg.
Nem tudom, min múlik, hogy a gyerekek mikor kezdenek érdeklődni a betűk iránt. Valahogy az enyémek nem akartak maguk olvasni, szerették, ha én olvasok, vagy az apukájuk mesél nekik fejből.:)
Én 4 évesen kérdezgettem a betűket, de meg is tanultam olvasni. Nem tudom hogyan, de rájöttem, hogy kell összeolvasni a betűket. Nem tanított senki, a betűket azért kérdezgettem, mert nagyon unatkoztam este Nagymamánál, mert ő olyankor rejtvényt fejtett és nem lehetett vele beszélgetni, csak azt az egy-egy betűt mondta meg. Egy rakat régi újság meg ott volt, ahol üldögéltem, a padon.
Nálunk mindenki olvasott esténként. Természetes volt az olvasás.
Írni én is az iskolában tanultam meg.
Az enyém megfürdött most tabletezik az ágyban.
Semmi más nincs,mint nem lát a takonytól.
Kipihenjük a héten és minden szuper lesz újra.
Úgyse láttuk már a doktor nénit vagy 2 éve,lehet el is felejtette azóta hogy a lányom is a világon van! :D
Nem baj,kedden megnézzük jól van-e!?
Tanára válogatja.Nálunk utálják.
Tetszeni fog neki is a suli!
Most lettem készen,csirkés paellat csináltam. Nyugodtam meg ebédeltem:)
Még mindig alszik a kicsim:)
En nem tanítottam a fiam, csak nagyon kíváncsi volt. Az 5. szulinapja után kezdett érdeklodni a betűk iránt. És gyorsan meg is tanult olvasni. De mindig mondom neki hogy a suliban majd szépen írni is meg fog tanulni. Szóval lesz feladta, csak lehet nem kell a betűket olvasnia a többiekkel.
Mondta is a tanító néni hogyha van olyan gyerkőc aki már ismeri a betűket az kap külön feladatot.
Nem!
Kifejezetten tiltottam,mert azt szerettem volna ha úgy tanulja ahogy kell.
A tanárok egyébként haragszanak arra ha a gyerek ismeri a betűket.Külön köszönetet mondott mikor szülőin feljött róla a szó,ugyanis 22 gyerekből egy sem ismerte a betűket.
Könnyebb tanítania így,mint úgy ha egy folyton felordít hogy én ezt is tudom meg azt is tudom..
Attól,hogy bevárják egymást a tempó rettentő gyors.Ha elakadtak egy írott betűnél akkor utána egy héten nem 2 betűt vettek hanem 3-4 betűt.Van olyan gyerek aki marad elsőben,mert a nyomtatott betűket meg tudta tanulni de az írottakat sajnos nem.
Ráadásul a sok inger a sok újdonság is rengeteg energiát szív ki a gyerekekből.
A megfelelési kényszer is jelen van.
Nem hangzik jól. :(
Azt hittem nem olyan szalados a tempó,mikor írtad a lépésről lépésre osztályt.
Kíváncsi leszek fiam hogy veszi majd a sulis akadályt. Neki a karate van mint különprogram, de mást nem kell majd csinálnia. Ezt is csak addig míg bírja.
Nagyon!Egész évben nem volt beteg,így nem volt lehetősége pihenni.Rettentő gyors a tempó és sok az elvárás.Uszoda is fárasztó.Hidd el ez sok egy ilyen kicsi gyereknek!
Szó szerint napi 8 órát tanulnak.
8-kor ugye már óra és fél 4-kor mikor megyek érte akkor csinálják a házit.Van egy nagy szünetük amikor másfél két órát kint vannak,de futnak,játszanak,nem pihentető...
Mi tegnap kicsit belecsaptunk a lazulásba. :) Gyerek elment nagyszülőkkel nyaralóba. Mi meg barátokkal talakoztunk a Rómain. Ott ért a nagy zivatar. De nem zavart mert fedett helyen ültünk, kaptunk takarót is. :)
Este meg elmentünk egy szorakozohelyre. Ezer éve nem voltam a városban bulizni. De klassz volt, hajnali 4re kerültem ágyba.
Sajnálattal olvasom hogy minden gyerkőc kidőlt.😦
Mindenkinek gyors gyógyulást!
Ha ő kért enni, akkor annál jobb.
Ha már eszik, akkor jobban van. Ez annak a jele.
Hamar túlesik rajta, meglátod. Holnapra még jobban lesz.
Az alvás is gyógyít. :)
Jó főzőcskézést!
Köszönöm!
Szerencsére evett már! Ő kérte.
Megfürdettem jó meleg vízben. Be kentem a hátát baby l..al. Evett ivott. Most már alszik.
Van időm főzni:)
Ahogy Emili is írta, lényeg, hogy igyon. Az sem baj, ha kortyonként. Többször kínáld, nem kell egyszerre sokat innia, csak igyon, igyon.
Ilyenkor természetes, hogy nincs étvágya a gyereknek.
Azért próbálj talán egy kis almát, ropit. Ha ezt sem kéri, semmi baj.
Jobbulást a legénykének! :)
Nem baj ha nem eszik,csak igyon!
Főzzél neki jó kis husilevest!
Az hidd el gyógyszer! :)
Kamillatea is áldás!
Nem sokára fürdetek,csak megy a mosógép! :D
Egy rendszeren van a víz és ha szívja a gép akkor csökken a nyomás és ráadásul akkor csak forró folyik.Inkább megvárom,hogy végezzen.10 percet még kibír a lelkem.
Semmiképp nem mehet suliba inkább pihengetünk mindketten. :)
További ajánlott fórumok:
- 2009 áprilisi babát várók beszélgessünk
- Harmincas Bagoly Anyukák ! Beszélgessünk!:)
- 2010 decemberre babát várók, gyertek beszélgessünk!
- Akik a Budai Meddőségibe azaz BMC-be járnak, ide! Beszélgessünk!
- Csajok! Pasik! Beszélgessünk! Bármiről!
- Egy fagyi mellett beszélgessünk .... bármiről.. ilyen nagy melegben