Becsüld meg a lehetőséget, hogy segíthetsz és nem te szorulsz rá! (beszélgetős fórum)

A dolog számomra ott kezdődik, hogy a gyermekeimnek is mondom és mutatom, hogy hogyan lehet segíteni nálunk gyengébb, ídősebb, betegebb, fogyatékkal élőbb embertársainkál. Mi itthol is szoktunk erről beszélgetni az 5 éves fiammal.

Sajnos nincs sok remény, hogy a közeli jövőben ez a helyzet gyökeresen jobb irányba fog változni, de bízni lehet és a kicsi gyerekeknél kell elkezdeni.

Szia! Nagyon szépen fogalmaztad meg! Teljesen igazad van! Nekem ugyan nincs sérült gyerekem, viszont a másfél éves lányommal rendszeresen kell használnom a tömegközlekedést, és tudom azt, hogy milyen, amikor képtelenek segíteni az emberek. Metróhoz lefelé a lépcsőn, ha megkérdezem hogy valaki tudna e segíteni, gyakran csak egy flegma pillantást kapok, és hogy ők sietnek, inkább vihogva végignézik, ahogy majdnem lefordulok a babakocsival a lépcsőről. Persze vannak olyanok is, akik minden kérés nélkül is jönnek és segítenek!

Legutóbbi incidensem a 3-as villamoson volt, és szerintem mindenképpen említésre méltó. A jóformán üres villamosra már csak én próbáltam felszállni, természetesen babakocsival. Aki nem ismerné a 3-as villamost, ott nincsen babakocsifelszállós ajtó, mindegyik ajtónál középen ott van a kapaszkodó. Szóval szenvedtem az egyik ajtónál, sehogy se tudtam feltenni a babakocsit, és hiába kértem, hogy valaki segítsen, senki nem foglalkozott velünk. Végül a villamosvezető kiüvöltött nekem a fülkéjéből, hogy mi lenne ha végre felvakarnám magunkat és indulhatna, így is késésben van. Mondtam neki, hogy jó lenne, ha valaki segítene, mert nem bírom felrakni a babakocsit, erre ő azzal jött, hogy ha másik ajtónál szállnék fel, akkor fel tudnám rakni egyedül is (jelzem ugyan olyan széles az összes! ajtó) Végül egy kb NYOLCVAN! éves néni jött segíteni nekem!

Teljesen megértem, amit leírtál, és remélem, hogy sokan elolvassák majd, és lesznek olyanok, akik észreveszik magukat!

Csatlakozom az előttem szólóhoz!

Sokan, ha meeglátnak egy tolókocsist, még el is fordulnak. Az emberek nehezen tolerálják a "másságot"

Szia!

Nagyon szépen és indulatmentesen megfogalmaztad a fogyatékkal élőket, betegeket gondozók napi gondjait, ami csak az embertársak hozzáállásán múlik/múlna. Pénzbe nem kerül. Mégis olyan vastag kérget növesztettek már a szívük köré, hogy még így sem tesznek semmit. Látom, tapasztalom, hogy milyen fásult tekintettel néznek vissza egy gyermekét cipelő anyukára, egy beteg, öreg szülőt segítő gyermekre és sajnos magára a segítségre szorulóra is. Főleg nagyobb városokban. Szomorú. Falun, kisebb közösségben - ahol szinte mindenki ismeri a másikat - örömmel tapasztalom, hogy ez a segítőkészség, odafigyelés nem halt ki teljesen az emberekből. A fogyatékkal élők nem mumusok, csak mások. És lehet, hogy még jobbak is, mint az őt lenézők, tőlük félők.

Nagyon jó, hogy felhívod az emberek figyelmét egy ilyen apró odafigyelélre, ami másoknak nagyon nagy segítség lenne.

Nem utolsó sorban őszinte és mély tiszteletem és elismerésem amiért bevállaltál két nem kis odafigyelést igénylő gyermek nevelését. És persze a férjednek is, hiszen nélküle nem lenne megoldható.

Noémi