Be tudod engedni a jót és a szeretetet az életedbe? (beszélgetős fórum)
Úgy-úgy...
Nálam is.:DDDD
Azért tisztázni kell hogy vannak nemes és tisztátalan indulatok. A kettő között különbség van. Nem minden hogy miért hördül fel valaki.
A nemes indulat mindig az igazság nevében kel életre, míg a tisztátalan az egoizmus nevében.
Az érzelmek amúgy is kényes dolgok nem csak a lelkünkkel vannak szoros összefüggésben, hanem a biológiánkkal is. És nagyon nehéz tudatosítani, tudatosan uralni őket.
Könnyebb dolog észből cselekedni mint érzelemből mert az utóbbi elburjánzása sokkal ösztönösebb, nehezebben irányítható. Ezért kell megszerezni felette a tudatosságot ("Ura vagyok az érzelmeimnek.")
Na igen, a türelemnél is beszélhetünk határtalanságról, de ez egyénenként változik.
Tapasztalataim szerint nemhogy egy jó szó, de egy jó gondolat is fárasztó egyeseknek. Holott nem veszik észre azt, hogy ugyanolyan negatívak mint azok az emberek akikre haragszanak.
És pont itt van a lényeg amit írtál, a megbocsátás majd az elfogadás útján keresztül transzformálhatjuk fokozatosan a bennünk lévő ellenszenvet és egoizmust...
:DDD
Milyen igaz...
"Óvakodj a türelmes ember haragjától!"
/John Dryden/
;o))
Szerintem olyan ember nem nagyon van, aki mindig, minden körülmények között képes türelmes maradni, értem ez alatt, hogy még a lelkében sem korbácsolódnak fel olykor az indulatok, hiába képes uralni(:oD) az cselekedeteit vagy a beszédét az adott helyzetben ..... ez a távoli cél ..... de addig, amíg ezt nem érjük el, jobb, ha tudatosítjuk, és oldjuk magunkban a negatív érzéseinket, indulatainkat .....
Az elfogadás, megbocsájtás az a következő fázis ..... időbe telik ..... kinek többe, kinek kevesebbe ..... de mindenképpen az egyetlen út, ami előrefelé visz .....
Ma újabb szituációkba keveredtem. Az élet megint elém hozott valamit. Ez izgalmas. Jó dolog.
Nehéz dolog megbocsátani, elfogadni mások hibáit, mert alapvetően meg akarjuk bosszulni a rajtunk okozott sérelmet.
Ki az a kivételes egyén, aki ura tud maradni a mai helyzetnek és birka türelemmel tudja fogadni a másikat?
Azt hiszem kevesen vagyunk.
Pedig ez az igazi kihívás.
Nagyon jól fogalmazol. És jól látod a dolgokat.
De érteni kell mi a különbség az elítélés és a megítélés között. A mai napig próbálom észrevenni, és észreveszem minden ember szerethető énjét. Ez olykor nagyon nehéz mert iszonyat sok maszkot hordunk.
Próbáld meg a tükörben rezzenéstelenül figyelni magad. Pár perc után ha jól csinálod, elkezdenek a maszkok megjelenni a tudatalattiból.
Én ezeket a maszkokat ítélem meg, de önmagában sajnálom az embereket. Ha nem így tennék akkor nem lennék segítőkész és együttérző.
A mai napig találkozok olyan szituációval (ma is volt) hogy PONT hozzám jönnek oda a sok ember közül hogy segítsek. Én ezt megtiszteltetésnek és alapvető jelnek veszem.
A bajom az, hogy iszonyat nagy a felelőssége a magyar embernek a saját sorsát illetően, és ezzel együtt a Föld lakóinak is hiszen MOST dől el igazán minden.
És ezért nem tetszenek bizonyos dolgok.
Jogom van hozzá, hogy nem tetszenek.
Nem leszek bólogatós kiskutya.
És olykor megengedhető hogy durván és megrendítően fogalmazzunk.
A tudat furcsa működésű olykor. Egyszerre örül és egyszerre szenved...
Ismerem a különbséget, és az erélyes szeretetet gyógyító erejét is. Csak az nem mindegy, hogy ezt az erélyességet kéri-e, igényli-e valaki, és hogy kész van-e rá. Mert ha nem, ha számodra idegen embereknek osztogatod akár az utcán, akkor az kéretlen bírálattá, kritikává, bántássá válik, amiben nyoma sincs az elfogadásnak.
"Jobb csukott szemmel, letompítva, leárnyékolva ugatni, sírni, szenvedni mint a kutyák. . . "
Ebben, és még néhány mondatodban én nem érzékelem az elfogadást, de lehet, hogy rosszul érzem. Habár a valóságtartalma megvan, egyet is értek vele, de én mégsem így beszélek ezekről az emberekről - és a régi önmagamról sem, amely ugyanilyen volt.
Az igazság nyers megfogalmazása nem segít a szembesülésben, sőt. Nekünk is a szemünkbe vágták már réges-rég egyesek az igazságot, és meghallottuk? Attól ébredtünk fel? Nem. Mi döntöttünk úgy, hogy megtesszük.
Az utcán mászkáló alvók aligha igénylik az ilyen-olyan véleményt, épp azért mert alszanak és süketek az igazságra.
Én úgy érzékelem a hozzászólásaidból, mintha ELÍTÉLNÉD másokban az alvó, tudattalan állapotot, amiből te kiléptél. Pedig attól a legkevésbé fognak a többiek felébredni, hisz az elfogadás, és nem az ellenállás indítja el a pozitív energiákat, de ezt már zsigerből tudnod kell...
Ha tévedek, akkor ne haragudj.
Nagyon nehéz úgy tanító jellegű véleményt mondani, hogy ne legyen valaki, aki azt tolakodásnak veszi.
Pláne érzelmi, vallási és világnézeti dolgokban.
Hát ha úgy érted, hogy az ember maga is egy kommunikációs eszköz, akkor valóban igaz ez az állítás. :) Hisz kell egy "A" pont is ahhoz, hogy a csatornán keresztül eljuttassuk az üzenetünk "B" pontba :)
Az, hogy ez volna a legfontosabb... hát ezt egyelőre nem tudnám megerősíteni. :)
Igen, ez nagyon igaz, és nem könnyű szembesülni vele.
Ha kimászol a gödörből, és lenyújtod a kezed, eltaszítanak. Utólag eleinte ez szinte érthetetlen.
De valójában nagyon egyszerű. Az emberek nem akarják az igazságot, mert az nehéz, az fáj, azzal szembe kell nézni, dolgozni kell vele. Hárítani, tagadni, hazudni, szenvedni könnyebb, nem kell vállalni a felelősséget, nincs probléma.
Ugyanakkor nem lehet elítélni sem őket, hiszen mi is ott voltunk sokáig, mi sem akartuk az igazságot meglátni, és aki célzott ilyesmire, azt eltaszítottuk. Nekünk talán nem volt nehéz kiugrani a vakságból?
Ne ítéld el őket, ha nem kérik az igazságodat!
Annak kell segíteni, aki kész rá, aki kéri. Sokan sosem fognak felébredni, ezt el kell fogadnunk.
A mai kor embere szerencsés helyzetben van, mert minden lényeges információ elé van rakva, mely régen még titokzatosnak számított. Mostmár nap mint nap szembesülhetünk velük. Az önismeretre törekvő ember keresi-kutatja ezeket az információkat. Jelenleg kevés törekvő van, mert hagyják magukat elmosatni a propaganda által. Így kényelmesebb. Az önismeret vesződséggel jár. Azt inkább nem. Holott óriási lehetőségünk van erre.
Még tíz évvel ezelőtt szó sem volt ilyenekről...azt se tudtuk miről van szó!
Mostmár legalább "tudjuk" mi van, és rengeteg lehetőség közül választhatunk...
Éhes az ember, oda rakják elé a makarónit és a sz**t választja...hát elég fura ízlés...
Ennyire magunk alatt vágni a fát, ez már tényleg beteges...