Angry Birds matricák és kártyák ingyenes cseréje (beszélgetős fórum)
Sziasztok
Előre is elnézést kérünk,hogy nem ülünk egész nap a gép előtt,mivel dolgozni is járunk és két gyerkőcünk is van,a levelekre egy napon belül próbálunk válaszolni.
Gyűjtögetjük két gyerkőcünkkel ezeket a felsorolt dolgokat,amiket leírtunk.
Változhatnak a kártyák,matricák,előtte kérdezz és egyeztetünk,megvan-e még amit szeretnél.
Várjuk szívesen azok jelentkezését aki tudna cserélni bélyegeket vagy Panini focis kártyát és Tam-tam,mi pedig tudnánk adni amiket itt felsoroltunk cserébe.
Miskolc-Görömbölyön lakunk a közelben előre egyeztetett időpontban tudnánk személyesen cserélni,vagy postázzuk is.
Áztatni való Magyar borítékról vagy képeslapról körbe kivágott bélyegeket szívesen fogadunk cserébe,1990-től ezeket gyűjti a két lurkónk,ők áztatnánk le, 8-asával gyűjtjük az egyforma bélyegeket.Az 1990-előttiekről szeretnénk fényképeket kérni,mivel azok-ból már elég sok meg van.
Amik már nem kellenének:2009.virágok belföld;antik bútorok-ból 2,5,30,40,200 ft-osok és a 2001-es-ből 10,20 50,100 ft-osok;1999-es antik bútorok-ból mind hiányzik;
A bélyegek ne legyenek elszakadva és a fogazata is meg legyen rajta.
Postás cserénél legalább 100 db bélyeg kellene,hogy össze gyűljön,hogy a postaköltség miatt megérje nekünk is a csere.
Hegymánia matrica postás cserénél minimum 10 db kellene.
Légyszi a feladásnál is bélyegeket kérni a borítékra értékbe,ez nem kerül többe,csak egy kis odafigyelés,hogy ne a gépi-t nyomják rá és a gyerkőceink tudják ezt is áztatni.
1 Hegymánia matricáért 10 db bélyeget kérünk cserébe.
1 spar magyarország matricáért 5 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db penny vagy óceános vagy szafari matricáért 5 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db angry kártyáért vagy Panini focisért 2012-13-as 25 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db hupikék törpiért 25 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db angry matricáért 13 db bélyeget kérünk cserébe.
Sima postával tudjuk küldeni 115 ft vagy 130 ft postakész attól függ,hogy törpi vagy mennyiség van a küldeményben.
Elsőbbségivel 145 vagy 160 ft lenne a posta költsége,ez a feladási mód a legmegbízhatóbb és a legolcsóbb ezt vesszük előtérbe.
Ajánlva 360 vagy 380 ft lenne a postaköltsége.
Hegymánia matrica csere 10 db bélyeg
2,3,5,6,7,8,9,11,12,14,19,21,24,27,30,33,34,35,36,37 2 db,42,61,66,67,72,74 2 db,76,77,82,90,91,92,97,99,100,113 2 db,114,116 2 db,117,120,122,124,126,130,141,142,143,144,145,150,153,154,156,158 3 db,159,160,161,169 2 db,176,179,187,188,194,199,200.
Spar Magyarország matrica csere 10 db bélyeg
1 2 db,3 2 db,4,9,10 3 db,11 2 db,13 7 db,17,18,19 2 db,21,22 5 db,23,27 4 db,28 2 db,29 7 db,31 3 db,33 8 db,34 4 db,35 3 db,37,41,44 3 db,45 4 db,48 2 db,50,51,56,58 8 db,60 2 db,64,68,69 2 db,70,71 2 db,76 3 db,77 2 db,79 4 db,80 6 db,81 4 db,82 8 db,83 3 db,84 6 db,87 6 db,88 3 db,89 5 db,90 13 db,91 4 db,92 3 db,93,94 2 db,95 2 db,96,97 2 db,98 2 db,100 3 db,102 2 db,103 6 db,105 4 db,108 10 db,109 5 db,110 5 db,111 4 db,113,116 5 db,120 2 db,121 4 db,122,123,124 5 db,125 4 db,130 2 db,132,141 3 db,142 4 db,143 2 db,144 2 db,145 2 db,147 2 db,149,151,152,154,155 3 db,157 3 db,160 2 db,165,166,167,168 3 db,169 3 db,170,173,178 2 db,179,180 3 db,185,191,192 2 db,194,195,198 3 db,199,200.
Tam-tam Ősvilág hiány
12.
Szafari mánia csere 5 db bélyeg
7,27,35,61,73.
Spar-os óceános matricák csere 5 db bélyeg
2,10,15,16 4 db,20 4 db,21,26 21 db,27,32 4 db,34,36 10 db,37 14 db,38 11 db,39 19 db,40 9 db,41 2 db,54,58,64 4 db,65,66,69 2 db,71 7 db,72 7 db,75 3 db,76,83,86,88 2 db,94 20 db,95 24 db,96 31 db,103 4 db,105 4 db,116 20 db,117 2 db,118,120 2 db,130,145 19 db,148 6 db,160 7 db,161,165 2 db,175 2 db,182 6 db,183 2 db,186 8 db,187 4 db,188 5 db,189 8 db,196,198.
Penny-s. matricák csere 5 db bélyeg
5 2 db,7,8,55 6 db,70 2 db,73,74,90 3 db,110,129,130,149 3 db,162,164,167 2 db,170,171,196,206.
Angry Birds kártyák csere 25 db bélyeg
16,18,41.
Tesco hupikék törpi csere 25 db bélyeg
7.Vitéz.
Panini adrenalyn focis kártya hiány 2012-2013.
Ajax 6.Eriksen(star)9.Sana(rising)Arsenal 21.Podolski(star)24.Chamberlain(rising)Barcelona 34.Iiniesta(star)38.Messi(star)42.Tello(rising)08.(club)13.Messi(fans,gc)14.Larson(legends)Bayern 52.Alaba(rising)55.Gomez(base)Benfica 64.Gaitán(star)68.John(rising)Borussia 71.Hummels(star)78.Gündogan(rising)19.(club)26.Lewandowski(fans,gc)Chelsea 91.Hazard(rising)92.Lampard(star)97.Sturridge(rising)Galatasaray 102.Kaya(rising)106.Altintop(star)Juve 113.Pogba(rising)46.(club)51.Vidal(fans,gc)Malaga 52.(club)MCity 129.Rodwell(rising)131.Silva(star)134.Agüero(star)MUnited 147.Kagawa(rising)148.Rooney(star)69.(club)76.Persie(fans,gc)Milan 154.Sciglio(rising)77.(club)84.Shaarawy(fans,gc)Montpell 168.Cabella(rising)171.Utaka(star)Nords 179.Stokholm(star)Olymp 188.Contreras(star)189.Fetfatzidis(rising)Porto 199.Moutinho(star)200.Rodríguez(rising)Paris 206.Sakho(rising)216.Ibrahimovic(star)89.(club)97.Ibrahimovic(fans,gc)Real 227.Özíl(star)228.Callejón(rising)233.Ronaldo(star)98.(club)102.Ronaldo(fans,gc)Schalke 241.Holtby(rising)245.Farfán(base)246.Huntelaar(star)103.(club)Shakhtar 255.Mkhitaryan(rising)112.(club)Valencia 260.Feghouli(rising)264.Soldado(star)118.(club)Zenit 266.Alves(base)268.Criscito(base)273.Hulk(base)274.Kerzhakov(star)275.Kanunnikov(rising) és a 276-355-ig mind hiányzik,csak Nords 288.Hansen(gs)314.Stokholm(fans)Schalke 321.Draxler(fans)Dortmund 332.Hummels(masters)Paris 342.Ibrahimovic(masters) ez az öt van csak meg belőlük.
Extrák-ból meg van a többi ami nincs felsorolva az hiányzik
288,314,321,325,328,332,342,
Panini adrenalyn focis kártya 2012-2013. csere 25 db bélyeg
Arsenal 02,03,07.Barcelona 12.Bayern 17,18,43,53.Celtic 28,29,34,35,37(star player)38(rising star),39,41(goal stopper)Galatasaray 44,45.Juve 48.Málaga 54,55,57,58(star player)59,60,61(rising star),62,63,64,67(goal stopper).MCity 121.MUnited 145(középen megtörve),70,75.Milan 80,82.Paris 92,93.FCPorto 195.Real 99,100,223.Schalke 105 2 db,107,110.Shakthar 116.Valencia 119,121,123.
Euro 2012 poland ukraine csere
England GARY Cahill.Espana Santi Cazorla,David Silva,Xabi Alonso,Sergio Busquets.Hellas Giannis Fetfadzidis(Rising Star).Rossija Aleksandr Kerzhakov.
Angry birds matricák csere 13 db bélyeg
25, 53, 58, 59, H,N,88 ,93, 96, 102 ,112, 148,151, 161 2 db
Szisztok!
Angry Birds Go matricákat keresünk!
2,5,10,12,13,17,18,20,23,24,27,28,29,32,33,35,40,42,44,47,48,50,54,55,56,59,61,64,65,67,68,71,73,74,75,77,78,81,83,84,85,88,94,95,96,98,100,101,104,
105,106
108,112,113,116,117,121,125,126,129,131,132,135,142,143,144,145,148,149,150,152,153,154,156,158,162,168,169,171,173,176,181,183,184,185,188,193,195,
197,201,207
Csere:22,26,41,46,66,70,90,133,140,141,155,163,
187,189,191,208
Budapestiek vagyunk,személyesn és postán is cserélek!
A matricákat meg is vásárolnám!
Sziasztok!
Ma meglett az összes Angry Birds matrica, teljes az albumunk! Nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített!! :)
Még mindig vannak többleteim, akit érdekel, írjon privátban!
Csere:
6 , 7, 11, 14, 15, 20, 21, 26, 27, 28, 30, 31, 32, 35, 36 (x4), 37 (x2), 39, 42, 47, 52, 53 (x2), 55, 58 (x2), 61, 69, 71, 74, 80, 84 (x2), 90, 92, 94, 96, 99 (x3), 101, 103 (x2), 104, 105, 106, 109, 110, 119, 121, 122, 124, 129, 132, 139 (x2), 140, 141, 143, 153, 155, 156, 158, 161 (x2)
A (x2) , F, G (x2), H (x2)
Üdvözletem mindenkinek!
NEM GO!
ANGRY BIRDS kártyákat keresem:
84-177-177-179-180-180-ast.
Cseréim:
3-7-11-15-19-23-27-31-34-37-38-39-41-42-43-45-46-47-57-63-67
-78-82-83-86-87-90-97-100-101-102-105-110-113-117-121-124-
-125-128-131-137-144-147-149-152-153-154-166-os.
stock.karolyne@t-online.hu
Köszönöm a segítséget
Zsóka
Sziasztok!
Frissítés!
Normál Angry Birds kártyát cserélnék (postai úton, egyszerre többet szeretnék). De más megoldás is érdekel! Ha az albumjaink betelnek, akkor eladóvá is válnak a cseréink! (Van más cserénk is, pl: M.H. azok is leginkább eladók.)
Cseréim:
1, 2, 3(2x), 5(2x), 6(2x), 7(2x), 9(3x), 13(2x), 17, 19, 21(4x), 25(3x), 26(2x), 28, 29(4x), 30(4x), 31, 32, 34(4x), 36, 37, 38(3x), 41(2x), 42(2x), 43, 44, 45(2x), 46, 47(3x), 50, 51, 54, 55, 56(2x),
57(3x), 59, 60, 61, 64, 69, 72, 73, 76, 80, 81(3x), 82(2), 83(3x), 85(4x), 86(2x), 87(3x), 88, 89(4x), 90, 91(3x), 92, 93(4x), 94, 95(4x), 96, 97(2x), 99(2x), 100, 101(3x), 103(2x), 104(2x), 105, 107(2x, de egyik sérült), 108, 111(2x, de egyik sérült), 112, 113(2x de egyik sérült), 116(3x), 117, 119, 120(2x), 121(3x), 125, 132(2x), 133, 135(3x), 140, 141(4x), 143(3x), 146(3x), 148(2x), 149(4x), 150, 151, 153(3x), 155(2x), 156(2x), 157, 158, 160, ezüstkártyák: 162, 164(2x), 167(3x), 168(4db), 169(2x), 170, 176(2x). Arany nincs.
Keresem: már csak azt írom le, amire még nem ígért rá senki sem, vagy zárójelben, ami még nem érkezett meg.
71, 74, 102, (106), 110, (114, 115), 122, (126), 127, (134), 136, (139), (142, 144), (172), 175.
Normál Angry matrica cserék: 1, 5, 9, 12, 14, 15, 18, 19, 23, 27, 28, 29, 30, 31, 32, 35, 38, 39, 45, 49, 50, 52, 53, 55, 57, 58, 61, 63, 65, 70, 73, 74, 77, 78, 80, 82, 83, 84, 94, 95, 96, 98, 101, 103, 105, 113, 114, 116, 117, 118, 119, 121, 124, 125, 127, 129, 131, 132, 135, 139, 140, 141, 142, 144, 147, 149, 155, 156, 160, 161, 162; A, E, G, I, N, O. Sokukból több is van.
Normál Angry matricából keresem: 43, 79, 91, 107.
A fórumot nem olvasom, oda nem válaszolok. Privát levelet várok! Érkezési sorrendben válaszolok. (Frissítek a lehetőségekhez mérten.)
Üdv: Meva1
Frissítés!
Angry Birds matricákat cserélnék! :D
Hiányzik:
51, 75
Csere:
1, 2, 5, 7, 8, 12, 14, 16, 22, 23, 25, 28, 29, 32, 33, 36, 38, 41, 42, 48, 52, 54, 55, 59, 60, 64, 66, 67, 70, 73, 80, 84, 86, 88, 89, 90, 93, 95, 96, 97, 99, 102, 104, 106, 109, 116, 119, 123, 124, 125, 128, 131, 133, 136, 138, 140, 141, 143, 144, 145, 153, 154, 156, 157, 158, 161, 162, A, E, F, H, J, N
(matricánként cserébe többet is kérhetsz! :D)
FRISSÍTÉS
Sziasztok!
Az alábbi Angry Birds Go KÁRTYÁKAT elcserélném (csere):
1, 2, 2, 2, 3, 3, 3, 3, 3, 4, 4, 4, 4, 5, 6, 6, 6, 10, 10, 10, 11, 11, 11, 11, 12, 12, 12, 14, 14, 15, 15, 15, 19, 19, 19, 19, 19, 20, 21, 21, 22, 22, 24, 24, 24, 24, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 29, 29, 29, 29, 30, 30, 31, 31, 31, 32, 32, 33, 33, 33, 33, 37, 37, 37, 37, 39, 39, 40, 40, 41, 41, 41, 42, 44, 46, 46, 46, 47, 48, 48, 48, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 50, 50, 50, 50, 51, 51, 53, 53, 55, 55, 56, 56, 56, 56, 57, 57, 57, 57, 57, 58, 59, 60, 60, 60, 62, 64, 65, 66, 66, 66, 66, 67, 67, 68, 69, 69, 69, 69, 69, 71, 71, 71, 73, 73, 73, 74, 74, 75, 75, 76, 76, 76, 76, 76, 77, 77, 77, 77, 77, 78, 79, 80, 80, 80, 82, 82, 82, 82, 83, 84, 84, 85, 85, 86, 86, 87, 87, 88, 88, 88, 88, 88, 88, 89, 89, 89, 109, 109, 109, 110, 110, 111, 111, 111, 112, 112, 112, 112, 112, 113, 113, 113, 113, 113, 114, 115, 115, 115, 116, 116, 116, 118, 118, 118, 118, 119, 120, 120, 121, 121, 122, 122, 123, 123, 123, 125, 125, 125, 125, 125, 126, 126, 127, 128, 128, 129, 129, 129, 130, 130, 130, 130, 130, 132, 132, 132, 133, 134, 134, 134, 134, 135, 135, 135, 137, 137, 138, 138, 139, 140, 140, 141, 141, 142, 142, 142, 143, 143, 143, 143, 143, 144, 144, 146, 147, 147, 148, 148, 148, 148, 148, 149, 149, 149, 149, 149, 150, 150, 150, 151, 152, 152, 152, 152, 152, 153, 153, 153, 153, 159, 159, 160, 160, 161, 161, 162, 162, 163, 164, 164, 164, 164, 165, 165, 166, 168, 168, 168, 169, 169, 169, 169, 169, 170, 171, 171, 171, 171, 172, 173, 173, 173, 173, 173, 174, 174, 175, 175, 175, 175, 175, 175, 177, 177, 178, 178, 179, 179, 180, 180,
ezekre a kártyákra (keresem):
8, 9, 16, 17, 18, 27, 35, 43, 45, 72, 81, 92, 93, 94, 95, 96, 97, 98, 100, 102, 104, 105, 106, 107, 117, 145, 155, 156,
… és ezeket az Angry Birds Go MATRICÁKAT elcserélném (csere):
1, 2, 4, 4, 5, 5, 5, 11, 12, 14, 14, 16, 16, 19, 20, 21, 25, 25, 27, 27, 29, 29, 31, 33, 33, 35, 36, 36, 38, 38, 39, 40, 49, 55, 56, 57, 57, 59, 59, 59, 59, 60, 60, 61, 65, 68, 68, 69, 73, 74, 74, 74, 76, 76, 80, 80, 85, 89, 93, 93, 93, 94, 95, 95 95, 97, 97, 100, 100, 105, 106, 108, 110, 112, 113, 113, 116, 118, 118, 118, 121, 121, 122, 122, 123, 125, 126, 128, 128, 129, 131, 131, 132, 132, 135, 135, 135, 135, 137, 141, 144, 144, 146, 146, 148, 148, 151, 152, 155, 158, 159, 160, 166, 167, 167, 168, 168, 171, 172, 173, 173, 179, 179, 179, 179, 183, 184, 184, 188, 189, 192, 192, 195, 196, 197, 197, 204, 204
ezekre a matricákra (keresem):
34, 51,
Csere hiányában bontatlan csomag Angry Birds Go kártyáért is cserélhető!
Jó gyűjtögetést!
Mamoooca
Sziasztok!
Angry Birds Go matrica CSERE:14,14,36,92,97,118,146,192,202,207
Angry BirDs Go kártya CSERE:2,3,10,24,28,32,38,38,40,42,46,48,49,51,53,55,58,58,60
,62,64,66,68,69,71,73,74,74,75,80,83,85,87,89,109,110,110,111
,116,121,123,126,128,128,129,129,135,140,142,143,144,147,147,
148,153,158,162,165,166,171,173,174,174,180
KERESEM:7,8,17,18,25,27,34,35,43,54,63,70,72,91,92,93,94,95,
96,97,100,101,102,105,106,107,108,136,145,155,157,167.
A csodálatos Pókember 1 albumba KERESEM:2,4,13,32,66,73,88,96,99,100,104,105,128,156,162,171
,174,175,183,184,185,187,188,192
CSERE:21,22,39,42,42,43,71,97,116,125,153,169,178,190
A csodálatos Pókember 2 albumba KERESEM:1,2,7,8,10,13,16,24,26,33,36,37,42,44,47,59,60,62,63
,66,67,68,71,73,81,88,89,90,93,94,95,99,102,108,109,111,112,1
26,133,136,139,141,142,144,145,150,151,154,155,156,157,158,16
3,164,166,167,169,170,171,172,173,175,176,177,178,181,183,185
,186,192,
CSERE:3,4,6,9,18,29,29,29,30,31,46,48,48,49,49,50,50,57,64,7
2,82,83,91,101,102,104,106,110,115,116,116,119,124,129,138,14
0,162,168,168,187.
verebes.timea1979@gmail.com
Frissítés!
Normál Angry Birds kártyát cserélnék (postai úton, egyszerre többet szeretnék). De más megoldás is érdekel! Ha az albumjaink betelnek, akkor eladóvá is válnak a cseréink!
Cseréim:
2(3x), 3(2x), 6(4x), 7(2x), 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16, 17, 19, 21(4x), 25(4x), 26(2x), 29(5x),
30(4x), 31, 34(4x), 36(2x), 37, 38(3x), 40, 41, 42(3x), 43, 44(2x), 45, 46(2x), 47(3x), 48(2x), 49, 51, 53, 55, 56,
57(3x), 59, 61(3x), 65, 66, 69, 70, 72, 73, 76, 78, 81(3x), 82(2), 83(2x), 85(4x), 86(2x), 87(2x), 89(4x), 90, 91(2x), 93(6x), 94, 95(3x), 96, 97, 98, 99(2x), 100, 101(2x), 103(2x), 104(2x), 107(2x, de az egyik kicsit sérült), 108, 111(2x, de az egyik kicsit sérült), 112, 113(kicsit sérült), 116(3x),
119, 120(3x), 121(2x), 125, 132(2x), 133(3x), 135(3x), 140, 141(4x), 143(3x), 146(3x), 147, 148(3x), 149(4x), 150,
151, 153(3x), 154, 155, 156(3x), 157(2x), 159, ezüstkártyák: 162(2x), 164(2x), 167(3x), 168(6db), 169(3x), 170, 176(2x). Arany nincs.
Keresem:
52, 71, 74, 75, 79, 84, 102, 106, 109, 110, 114, 115, 122, 126,
127, 129-2db, 134, 136-2db, 139, 142, 144, 145, 172, 173, 175.
Normál Angry matricából keresem: 43, 79, 91, 107 (csere ebből is van, de azt majd privátban).
A fórumot nem olvasom, oda nem válaszolok. Privát levelet várok! Érkezési sorrendben válaszolok. (Frissítek a lehetőségekhez mérten.)
Üdv: Meva1
Sziasztok!
Angry Birds Go! matricákat keresek.
Cserék: 1, 4, 11, 11, 14, 25, 26, 29, 30, 31, 33, 33, 36, 45, 49, 55, 56, 59, 60, 65, 69, 75, 80, 80, 85, 89, 100, 102, 106, 107, 109, 111, 113, 115, 115, 121, 123, 127, 127, 128, 129, 135, 135, 138, 140, 144, 152, 155, 161, 168, 169, 172, 173, 177, 181, 182, 182, 188, 190, 191, 196, 197, 198, 198, 200, 202, 202, 203, 203, 204, 205, 208.
Keresem: 6, 13, 15, 18, 22, 28, 37, 48, 51, 58, 71, 78, 79, 86, 99, 119, 120, 133, 139, 142, 145, 150, 154, 162.
Csere hiányában bontatlan csomagokat is elfogadok. Privátban írjatok!
Sziasztok!
Normál Angry Birds kártyát cserélnék (postai úton, egyszerre többet szeretnék). De más megoldás is érdekel!
Cseréim:
2(3x), 3(2x), 6(4x), 7(2x), 10, 11, 12, 14, 15, 16, 17(2x), 19, 21(4x), 22, 23, 25(4x), 26, 27, 29(5x),
30(3x), 31(2x), 34(3x), 36(2x), 38(3x), 40, 42(3x), 44(2x), 46(2x), 47(2x), 48(2x), 49, 51, 53(2x), 55, 56,
57(3x), 59, 61(3x), 63, 66, 70, 78, 81(3x), 82, 83, 85(4x), 86, 87, 89(4x), 91, 93(6x), 95(2x), 96, 97, 98,
99, 100, 101(2x), 103, 104(2x), 107(kicsit sérült), 108, 111(kicsit sérült), 112, 113(kicsit sérült), 116(3x),
119, 120(3x), 121(2x), 125, 132(2x), 133(3x), 135(3x), 140, 141(4x), 143(3x), 146(3x), 148(2x), 149(4x), 150,
151, 153(2x), 154, 156(3x), 157(2x), 159, ezüstkártyák: 162(2x), 164, 167(2x), 168(6db), 169(3x), 176. Arany nincs.
Keresem:
1, 4, 5, 20, 24, 28, 32, 33, 35, 39, 52, 68, 71, 74, 75, 77, 79, 80, 84, 102, 106, 109, 110, 114, 115, 122, 126,
127, 129-2db, 134, 136-2db, 139, 142, 144, 145-2db, 158, 171, 172, 173, 175.
Normál Angry matricából keresem: 43, 79, 91, 107 (csere ebből is van, de azt majd privátban).
A fórumot nem olvasom, oda nem válaszolok. Privát levelet várok! Érkezési sorrendben válaszolok.
Üdv: Meva1
Sziasztok!
Most már csak két darab hiányzik a (sima) Angry Birds matricák közül: 51, 148
Cseréim:
6 , 7, 11, 14, 15, 20, 21, 26, 27, 28, 30, 31, 32, 35, 36 (x4), 37 (x2), 39, 42, 47, 52, 53 (x2), 55, 58 (x2), 61, 69, 71, 74, 80, 84 (x2), 90, 92, 94, 96, 99 (x3), 101, 103 (x2), 104, 105, 106, 109, 110, 119, 121, 122, 124, 129, 132, 139 (x2), 140, 141, 143, 153, 155, 156, 158, 161 (x2)
A (x2) , F, G (x2), H (x2)
Több matricát is küldök, ha valakinek megvannak, mert már szeretnénk a pluszoktól is megszabadulni :)
Sziasztok!
NEM GO!
Ezeket az ANGRY BIRDS kártyákat keresem:
1-5-9-13-32-52-65-84-152-177-177-179-180-180-ast.
Cseréim:
3-7-11-15-19-23-27-31-34-35-37-38-39-41-43-45-46-47-57-63-67-77-82-83-86-87-90-97-100-101-105-106-109-110-113-116-117-121-125-128-131-137-139-145-147-149-153-166-171-es.
Privát, vagy stock.karolyne@t-online.hu
Köszönöm a segítséget.
Üdv: Zsóka
NEM GO! Már csak a 43-as iányzik!!!!
Angry Birds matriát keresek!
ezt:43-ast
Cserék:3-6-9-10-12-19-20-23-24-25-26-29-30-35-36-37-39-42-52
-54-55-56-59-60-61-65-66-67-68-72-73-74-80-83-84-86-87-88-89-
90-91-92-93-94-97-99-101-103-105-106-109-112-117-122-129-
135-137-139-141-152-153-156-157-158-161-162-G-H-I-J-O-k
Köszönöm a segítséget.
Privát, vagy a stock,karolyne@t-online,hu
Üdvözlettel Zsóka
Frissítés!
Angry Birds matricákat cserélnék! :D
Hiányzik:
51, 75, 115, C
Csere:
1, 2, 5, 7, 8, 12, 14, 16, 22, 23, 25, 28, 29, 32, 33, 36, 38, 41, 42, 48, 52, 54, 55, 59, 60, 64, 66, 67, 70, 73, 80, 84, 86, 88, 89, 90, 93, 95, 96, 97, 99, 102, 104, 106, 109, 116, 119, 123, 124, 125, 128, 131, 133, 136, 138, 140, 141, 143, 144, 145, 153, 154, 156, 157, 158, 161, 162, A, E, F, H, J, N
(matricánként cserébe többet is kérhetsz! :D)
Sziasztok
Előre is elnézést kérünk,hogy nem ülünk egész nap a gép előtt,mivel dolgozni is járunk és két gyerkőcünk is van,a levelekre egy napon belül próbálunk válaszolni.
Gyűjtögetjük két gyerkőcünkkel ezeket a felsorolt dolgokat,amiket leírtunk.
Változhatnak a kártyák,matricák,előtte kérdezz és egyeztetünk,megvan-e még amit szeretnél.
Várjuk szívesen azok jelentkezését aki tudna cserélni bélyegeket vagy Panini focis kártyát és Tam-tam,mi pedig tudnánk adni amiket itt felsoroltunk cserébe.
Miskolc-Görömbölyön lakunk a közelben előre egyeztetett időpontban tudnánk személyesen cserélni,vagy postázzuk is.
Áztatni való Magyar borítékról vagy képeslapról körbe kivágott bélyegeket szívesen fogadunk cserébe,1990-től ezeket gyűjti a két lurkónk,ők áztatnánk le, 8-asával gyűjtjük az egyforma bélyegeket.Az 1990-előttiekről szeretnénk fényképeket kérni,mivel azok-ból már elég sok meg van.
Amik már nem kellenének:2009.virágok belföld;antik bútorok-ból 2,5,30,40,200 ft-osok és a 2001-es-ből 10,20 50,100 ft-osok;1999-es antik bútorok-ból mind hiányzik;
A bélyegek ne legyenek elszakadva és a fogazata is meg legyen rajta.
Postás cserénél legalább 100 db bélyeg kellene,hogy össze gyűljön,hogy a postaköltség miatt megérje nekünk is a csere.
Hegymánia matrica postás cserénél minimum 10 db kellene.
Légyszi a feladásnál is bélyegeket kérni a borítékra értékbe,ez nem kerül többe,csak egy kis odafigyelés,hogy ne a gépi-t nyomják rá és a gyerkőceink tudják ezt is áztatni.
1 Hegymánia matricáért 10 db bélyeget kérünk cserébe.
1 spar magyarország matricáért 5 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db penny vagy óceános vagy szafari matricáért 5 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db angry kártyáért vagy Panini focisért 2012-13-as 25 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db hupikék törpiért 25 db bélyeget kérünk cserébe.
1 db angry matricáért 13 db bélyeget kérünk cserébe.
Sima postával tudjuk küldeni 115 ft vagy 130 ft postakész attól függ,hogy törpi vagy mennyiség van a küldeményben.
Elsőbbségivel 145 vagy 160 ft lenne a posta költsége,ez a feladási mód a legmegbízhatóbb és a legolcsóbb ezt vesszük előtérbe.
Ajánlva 360 vagy 380 ft lenne a postaköltsége.
Hegymánia matrica csere 10 db bélyeg
7,12 2 db,14,17,19,24,26,34,35 2 db,37 2 db,44,52,53,61,67,71,72,74,76,77,81,82,90,91,97,99 2 db,100 2 db,113 2 db,114,116 2 db,117,122,124,125,130,141,142,143,144,150 2 db,153,154,156,158 3 db,159,160,161,167,169 2 db,172,179,187,188,194,199 2 db,200.
Spar Magyarország matrica csere 10 db bélyeg
1 2 db,3 2 db,4,9,10 3 db,11 2 db,13 7 db,17,18,19 2 db,21,22 5 db,23,27 4 db,28 2 db,29 7 db,31 3 db,33 8 db,34 4 db,35 3 db,37,41,44 3 db,45 4 db,48 2 db,50,51,56,58 8 db,60 2 db,64,68,69 2 db,70,71 2 db,76 3 db,77 2 db,79 4 db,80 6 db,81 4 db,82 8 db,83 3 db,84 6 db,87 6 db,88 3 db,89 5 db,90 13 db,91 4 db,92 3 db,93,94 2 db,95 2 db,96,97 2 db,98 2 db,100 3 db,102 2 db,103 6 db,105 4 db,108 10 db,109 5 db,110 5 db,111 4 db,113,116 5 db,120 2 db,121 4 db,122,123,124 5 db,125 4 db,130 2 db,132,141 3 db,142 4 db,143 2 db,144 2 db,145 2 db,147 2 db,149,151,152,154,155 3 db,157 3 db,160 2 db,165,166,167,168 3 db,169 3 db,170,173,178 2 db,179,180 3 db,185,191,192 2 db,194,195,198 3 db,199,200.
Tam-tam Ősvilág hiány
12.
Szafari mánia csere 5 db bélyeg
7,27,35,61,73.
Spar-os óceános matricák csere 5 db bélyeg
2,10,15,16 4 db,20 4 db,21,26 21 db,27,32 4 db,34,36 10 db,37 14 db,38 11 db,39 19 db,40 9 db,41 2 db,54,58,64 4 db,65,66,69 2 db,71 7 db,72 7 db,75 3 db,76,83,86,88 2 db,94 20 db,95 24 db,96 31 db,103 4 db,105 4 db,116 20 db,117 2 db,118,120 2 db,130,145 19 db,148 6 db,160 7 db,161,165 2 db,175 2 db,182 6 db,183 2 db,186 8 db,187 4 db,188 5 db,189 8 db,196,198.
Penny-s. matricák csere 5 db bélyeg
5 2 db,7,8,55 6 db,70 2 db,73,74,90 3 db,110,129,130,149 3 db,162,164,167 2 db,170,171,196,206.
Angry Birds kártyák csere 25 db bélyeg
16,18,41.
Tesco hupikék törpi csere 25 db bélyeg
7.Vitéz.
Panini adrenalyn focis kártya hiány 2012-2013.
Ajax 6.Eriksen(star)9.Sana(rising)Arsenal 21.Podolski(star)24.Chamberlain(rising)Barcelona 34.Iiniesta(star)38.Messi(star)42.Tello(rising)08.(club)13.Messi(fans,gc)14.Larson(legends)Bayern 52.Alaba(rising)55.Gomez(base)Benfica 64.Gaitán(star)68.John(rising)Borussia 71.Hummels(star)78.Gündogan(rising)19.(club)26.Lewandowski(fans,gc)Chelsea 91.Hazard(rising)92.Lampard(star)97.Sturridge(rising)Galatasaray 102.Kaya(rising)106.Altintop(star)Juve 113.Pogba(rising)46.(club)51.Vidal(fans,gc)Malaga 52.(club)MCity 129.Rodwell(rising)131.Silva(star)134.Agüero(star)MUnited 147.Kagawa(rising)148.Rooney(star)69.(club)76.Persie(fans,gc)Milan 154.Sciglio(rising)77.(club)84.Shaarawy(fans,gc)Montpell 168.Cabella(rising)171.Utaka(star)Nords 179.Stokholm(star)Olymp 188.Contreras(star)189.Fetfatzidis(rising)Porto 199.Moutinho(star)200.Rodríguez(rising)Paris 206.Sakho(rising)216.Ibrahimovic(star)89.(club)97.Ibrahimovic(fans,gc)Real 227.Özíl(star)228.Callejón(rising)233.Ronaldo(star)98.(club)102.Ronaldo(fans,gc)Schalke 241.Holtby(rising)245.Farfán(base)246.Huntelaar(star)103.(club)Shakhtar 255.Mkhitaryan(rising)112.(club)Valencia 260.Feghouli(rising)264.Soldado(star)118.(club)Zenit 266.Alves(base)268.Criscito(base)273.Hulk(base)274.Kerzhakov(star)275.Kanunnikov(rising) és a 276-355-ig mind hiányzik,csak Nords 288.Hansen(gs)314.Stokholm(fans)Schalke 321.Draxler(fans)Dortmund 332.Hummels(masters)Paris 342.Ibrahimovic(masters) ez az öt van csak meg belőlük.
Extrák-ból meg van a többi ami nincs felsorolva az hiányzik
288,314,321,325,328,332,342,
Panini adrenalyn focis kártya 2012-2013. csere 25 db bélyeg
Arsenal 02,03,07.Barcelona 12.Bayern 17,18,43,53.Celtic 28,29,34,35,37(star player)38(rising star),39,41(goal stopper)Galatasaray 44,45.Juve 48.Málaga 54,55,57,58(star player)59,60,61(rising star),62,63,64,67(goal stopper).MCity 121.MUnited 145(középen megtörve),70,75.Milan 80,82.Paris 92,93.FCPorto 195.Real 99,100,223.Schalke 105 2 db,107,110.Shakthar 116.Valencia 119,121,123.
Euro 2012 poland ukraine csere
England GARY Cahill.Espana Santi Cazorla,David Silva,Xabi Alonso,Sergio Busquets.Hellas Giannis Fetfadzidis(Rising Star).Rossija Aleksandr Kerzhakov.
Angry birds matricák csere 13 db bélyeg
25, 53, 58, 59, H,N,88 ,93, 96, 102 ,112, 148,151, 161 2 db
Sziasztok!
Nekünk félig tele az Angry Birds GO és a Monster High albumunk, és kb 30-30 csere van.
Nekem a kérdésem az lenne, hogy délutánonként személyesen csere kinek fér bele az idejébe Pesten?
fél4 négy körül Keleti vagy Nyugati PU közelében vagy késő délután 14. kerületben...
freemolnar@yahoo.com
NEM GO!
Angry Birds matriát keresek!
ezeket: 17-43-44-81-107-est
Cserék:3-6-9-10-12-19-20-23-24-25-26-29-30-35-36-37-39-42-52-54-55-56-59-60-61-65-66-67-68-72-73-74-80-83-84-86-87-88-89-90-91-92-93-94-97-99-101-103-104-105-106-109-112-117-122-129-135-137-139-141-152-153-156-157-158-161-162-G-H-I-J-O-k
Köszönöm a segítséget.
Privát, vagy a stock,karolyne@t-online,hu
Üdvözlettel Zsóka
Frissítés!
Angry Birds matricákat cserélnék! :D
Hiányzik:
51, 75, 115, C
Csere:
1, 2, 5, 7, 8, 12, 14, 16, 22, 23, 25, 28, 29, 32, 33, 36, 38, 41, 42, 48, 52, 54, 55, 59, 60, 64, 66, 67, 70, 73, 80, 84, 86, 88, 89, 90, 93, 95, 96, 97, 99, 102, 104, 106, 109, 116, 119, 123, 124, 125, 128, 131, 133, 136, 138, 140, 141, 143, 144, 145, 153, 154, 156, 157, 158, 161, 162, A, E, F, H, J, N
(matricánként cserébe többet is kérhetsz! :D)
Sziasztok!
Angry Birds Go matricákat keresek.
Cserék: 1, 4, 11, 11, 25, 26, 29, 30, 31, 33, 33, 45, 49, 55, 56, 59, 60, 65, 69, 75, 80, 80, 85, 89, 100, 102, 106, 107, 109, 111, 113, 115, 115, 121, 123, 127, 127, 128, 129, 135, 135, 138, 144, 152, 155, 161, 168, 169, 172, 173, 177, 181, 182, 188, 190, 191, 196, 197, 198, 198, 200, 202, 202, 203, 204, 205, 208.
Keresem: 6, 13, 15, 18, 22, 28, 37, 48, 51, 58, 71, 78, 79, 86, 99, 119, 120, 133, 139, 142, 145, 150, 154, 162.
Privátban írjatok!
Sziasztok!
NEM GO!
Ezeket az ANGRY BIRDS kártyákat keresem:
1-5-9-13-32-52-65-84-95-146-152-173-177-177-179-180-180-ast.
Cseréim: 3-7-11-15-19-23-27-31-34-35-37-38-39-41-42-43-45-46-47-57-63-67-77-82-83-86-87-90-97-99-100-101-102-103-105-106-109-110-113-116-117-121-125-128-131-137-139-145-147-149-153-154-157-161-166-171-172-es.
Privát, vagy stock.karolyne@t-online.hu
Köszönöm a segítséget.
Üdv: Zsóka
FRISSÍTÉS
Sziasztok!
Az alábbi Angry Birds Go KÁRTYÁKAT elcserélném (csere):
1, 2, 2, 2, 3, 3, 3, 3, 3, 4, 4, 4, 4, 5, 6, 6, 6, 10, 10, 10, 11, 11, 11, 11, 12, 12, 12, 14, 14, 15, 15, 15, 19, 19, 19, 19, 19, 20, 21, 21, 22, 22, 24, 24, 24, 24, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 28, 29, 29, 29, 29, 30, 30, 31, 31, 31, 32, 32, 32, 33, 33, 33, 33, 37, 37, 37, 37, 39, 39, 40, 40, 41, 41, 41, 42, 44, 46, 46, 46, 47, 48, 48, 48, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 49, 50, 50, 50, 50, 51, 51, 53, 53, 55, 55, 55, 56, 56, 56, 56, 57, 57, 57, 57, 57, 58, 59, 60, 60, 60, 62, 64, 65, 66, 66, 66, 66, 67, 67, 68, 69, 69, 69, 69, 69, 69, 71, 71, 71, 73, 73, 73, 74, 74, 75, 75, 75, 76, 76, 76, 76, 76, 77, 77, 77, 77, 77, 78, 79, 80, 80, 80, 82, 82, 82, 82, 83, 84, 84, 85, 85, 86, 86, 87, 87, 88, 88, 88, 88, 88, 88, 88, 89, 89, 89, 109, 109, 109, 110, 110, 111, 111, 111, 112, 112, 112, 112, 112, 113, 113, 113, 113, 113, 114, 115, 115, 115, 116, 116, 116, 118, 118, 118, 118, 119, 120, 120, 121, 121, 122, 122, 123, 123, 123, 125, 125, 125, 125, 125, 125, 126, 126, 127, 127, 128, 128, 129, 129, 129, 130, 130, 130, 130, 130, 132, 132, 132, 133, 134, 134, 134, 134, 135, 135, 135, 137, 137, 138, 138, 139, 140, 140, 141, 141, 142, 142, 142, 143, 143, 143, 143, 143, 144, 144, 146, 146, 147, 147, 148, 148, 148, 148, 148, 149, 149, 149, 149, 149, 150, 150, 150, 151, 152, 152, 152, 152, 152, 152, 153, 153, 153, 153, 159, 159, 160, 160, 161, 161, 162, 162, 163, 164, 164, 164, 164, 164, 165, 165, 166, 168, 168, 168, 169, 169, 169, 169, 169, 170, 171, 171, 171, 171, 172, 173, 173, 173, 173, 173, 174, 174, 175, 175, 175, 175, 175, 175, 177, 177, 178, 178, 179, 179, 180, 180,
ezekre a kártyákra (keresem):
8, 9, 16, 17, 18, 27, 35, 43, 45, 72, 81, 92, 93, 94, 95, 96, 97, 98, 100, 102, 104, 105, 106, 107, 117, 145, 155, 156, 167,
… és ezeket az Angry Birds Go MATRICÁKAT elcserélném (csere):
1, 2, 4, 4, 5, 5, 5, 11, 12, 14, 14, 16, 16, 19, 20, 21, 25, 25, 27, 27, 29, 29, 31, 33, 33, 35, 36, 36, 38, 38, 39, 40, 49, 55, 56, 57, 57, 59, 59, 59, 59, 60, 60, 61, 65, 68, 68, 69, 73, 74, 74, 74, 76, 76, 80, 80, 85, 89, 93, 93, 93, 94, 95, 95 95, 97, 97, 100, 100, 105, 106, 108, 110, 112, 113, 113, 116, 118, 118, 118, 121, 121, 122, 122, 123, 125, 126, 128, 128, 129, 131, 131, 132, 132, 135, 135, 135, 135, 137, 141, 144, 144, 146, 146, 148, 148, 151, 152, 155, 158, 159, 160, 166, 167, 167, 168, 168, 171, 172, 173, 173, 179, 179, 179, 179, 183, 184, 188, 189, 192, 192, 195, 196, 197, 197, 204, 204
ezekre a matricákra (keresem):
34, 51,
Csere hiányában bontatlan csomag Angry Birds Go kártyáért is cserélhető!
Jó gyűjtögetést!
Mamoooca
Sziasztok
Angry Birds Go matrica CSERE:14,14,36,92,97,118,146,192,202,207
Angry BirDs Go kártya CSERE:2,3,10,24,28,32,38,38,40,42,46,48,49,51,53,55,58,58,60,62,64,66,68,69,71,73,74,74,75,80,83,85,87,89,109,110,110,111,116,121,123,126,128,128,129,129,135,140,142,143,144,147,147,148,153,158,162,165,166,171,173,174,174,180
KERESEM:7,8,17,18,25,27,34,35,43,54,63,70,72,91,92,93,94,95,96,97,100,101,102,105,106,107,108,136,145,155,157,167.
A csodálatos Pókember 1 albumba KERESEM:2,4,13,32,66,73,88,96,99,100,104,105,128,156,162,171,174,175,183,184,185,187,188,192
CSERE:21,22,39,42,42,43,71,97,116,125,153,169,178,190
A csodálatos Pókember 2 albumba KERESEM:1,2,7,8,10,13,16,24,26,33,36,37,42,44,47,59,60,62,63,66,67,68,71,73,81,88,89,90,93,94,95,99,102,108,109,111,112,126,133,136,139,141,142,144,145,150,151,154,155,156,157,158,163,164,166,167,169,170,171,172,173,175,176,177,178,181,183,185,186,192,
CSERE:3,4,6,9,18,29,29,29,30,31,46,48,48,49,49,50,50,57,64,72,82,83,91,101,102,104,106,110,115,116,116,119,124,129,138,140,162,168,168,187.
verebes.timea1979@gmail.com
Angry Birds GO matricák amiket keresek:
2,5,8,34,35,52,56,59,68,90,114,132,135,137,183,186,187,203
Cseréim: 1,3,17,20,24,25,26,40,41,43,45,47,62,63,64,65,67,74,80,83,86
,88,92,100,104,116,121,126,138,148,153,157,161,168,169,171,17
4,175,176,182,185,188,190,195,194,199,201,202,208
Postázok elsőbbségivel bármikor.
Sziasztok!
Angry Birds Go matricákat keresek.
Cserék: 1, 4, 11, 11, 25, 26, 29, 30, 31, 33, 33, 45, 49, 55, 56, 59, 60, 65, 69, 75, 80, 80, 85, 89, 100, 106, 107, 109, 111, 113, 115, 115, 121, 127, 128, 129, 135, 135, 138, 144, 155, 161, 168, 169, 172, 173, 181, 182, 188, 190, 191, 196, 197, 198, 198, 200, 202, 202, 203, 204, 205, 208.
Keresem: 6, 13, 15, 18, 22, 28, 37, 48, 51, 58, 71, 78, 79, 86, 99, 119, 120, 133, 139, 142, 145, 150, 154, 162.
Várom a cseréket privátban!
További ajánlott fórumok:
- Jégkorszak 4. 3D kártyák ingyenes csere fóruma
- Blikk Nők - Kutyavilág matricák INGYENES csere
- Verdák 2 gyűjtőfüzet matricák INGYENES csere
- Hogyan tudom a jelek sorából törölni a Facebookon a matricaboltban ingyenesen "vásárolt" matricákat?
- Minden féle matricakavalkád!-ingyenes csere-bere
- Pókemberes matricák ingyenes cseréje