Amikor egy anya elhagyja saját gyermekét 2. (folytatás) (beszélgetős fórum)

Én is nagyon sajnálom a történeted. Ismerem ezt a fajta "anyatípust". sajnos én is ismerek egy ilyet és a gyereke ugyanúgy megbocsájt neki minden alkalommal, pedig nagyon sok fájdalmat okozott már neki.

Pedig az lenne a legjobb, ha le tudnád zárni. :( Sosem értettem hogy lehet ilyen egy "anya".

Mintha a saját életemet olvastam volna...

Nekem is megbízhatatlan teljesen az anyám, évente 2-szer látja a gyerekeimet, és azzal dobálózik, hogy ha Ő nem nevelné, fele ilyenek nem lennének.

Például karácsonykor (tavaly előtt) csak a nevelőapám (anyám második férje, de 5 éves korom óta vannak együtt) jött el, másnap anyu felhívott, hogy el ne higgyem már, hogy nem jött el karácsonykor! Mondtan, hogy dehát nem voltál itt! Mire azt mondta, hogy én hülye vagyok. Megkérdeztem Tőle, hogy: Anya, neked higgyek, vagy a szememnek? Közölte, hogy olyam bunkó vagyok, mint az apám volt.

Idén karácsonykor reggel telefonált, hogy jönnek, ebéd után letettem a gyerekeket aludni, hogy mire felébrrdnek itt lesz a mama! Kb. fél óra múlva hívott a sógornőm kiborulva, hogy tőlük már elmentek, de haza, és náluk hagyták a gyerekeknek szánt ajándékot, hogy hozzák el ők. Mivel bátyáméknál nincs gyerek, teljesen imádattal fordulnak a mi gyerekeink félé, sógornőm zokogott, hogy hogy lehet ilyen egy anya/mama. A bátyám konkrétan ott tart, hogy ki tudja mondani, hogy ilyen emberrel nem szabad beszélni se, mert csak kárt okoz. Gonoljatok bele, a gyerekeim elkeseredett arcocskáit látva mit éreztem, mikor rájöttek, hogy mama megint nem jött el. Persze tesómék azonnal autóba vágódtak (pedig 120 kmre laknak tőlünk), hogy legalább valahogy mentesítve legyen a kicsi szívük.

De mesélhetnék az anyák-napjáról is: 250 kmre lakunk a anyuéktól, de nem alhatunk ott, ha megyünk látogatni. Tehát gyerekkel 500km utazás, hogy adjak neki virágot, mert mégiscsak szeretem... Megérkeztünk de. 10re, közölte, hogy többet ért volna egy sms, mint ez a szar (gloxiniát vittünk neki), és délben jöttünk el, mert ebédet kellett intéznünk magunknak. Az ördögnek tartoztam ezzel az úttal, azt hiszem.

Nekem ez volt az utólsó csepp. 37 éves vagyok, el kell engednem az érzést, hogy van anyàm. Mert NINCS. Csak él, de nam anya.

Nem mondom, hogy örülök, hogy nem vagyok egyedül, mert tudom mit érzel, és nem kívánom senkinek. De mégis jó tudni, hogy vannak sorstársaim, és nem keresem tovább magamben a hibát. Te se tedd. Engedd el, had menjen, élj boldogan, NÉLKÜLE.

Végig szorongva olvastam a leveled. A szorongásom oka, hogy a szüleim gyerekkoromban elváltak és én apámat nem nagyon tudtam megismerni. Nem kerestük egymást később sem. Az esküvőmre meghívtam, de anyukám kikötése, mivel ő fizette, az volt, hogy egyedül jöjjön, ne hozza az akkor 4. feleségét is. Na ezek után nem jött el. Amikor a lányom megszületett nem is vett róla tudomást. A bátyám lánya középiskolás ballagásán találkoztunk megint és miután kiderült, hogy a lányom meg akkor ballag 8.-ból, meghívtuk rá. De akkor már olyan távoli volt a kapcsolatunk, hogy én igazából nem tudtam, hogy tegezem vagy magázom. Azt szerettem volna, ha a gyerekeimnek lett volna nagypapájuk. Tartottuk a kapcsolatot, ami kimerült a telefonos köszöntésben (ugyanabban a városban lakunk) és nagy ritkán a találkozásban. Amikor nagy beteg lett, időnként meglátogattuk, de neki igazából a felesége és annak a fia meg már onnan az unokák jelentették a családot. A felesége megszerzett magának és a fiának mindent, még az én nagyapai örökségünket is. Amikor apám meghalt semmit sem kaptam csak a kötelező részt papíron.

De legalább halvány emlékük marad a gyerekeimnek a nagyapjukról. Szóval nemcsak anya tud rideggé és idegenné válni:(