Amikor azt mondod: Ne küzdj! (beszélgetős fórum)

Elolvastam és végigsírtam. Most sem tudom abbahagyni még, nagyon felzaklatott az íráso. Apum öt éve halt meg, májbetegségben. Noha nem a legjobb volt a viszonyunk és haragszom is rá még mindig (ez hosszú lenne), de azért sokat gondolok rá és olyankor nehéz.

Tudom,hogy nem segít ilyenkor a vigasztalás, mégis szeretnék valami olyat mondani, ami segíthet. Boldog és szerencsés vagy, amiért elbúcsúzhattál tőle. Amikor az én apám volt kórházban, senki, egyetlen egy, a markát a hálapénzért tartó, szemétláda orvos sem közölte velünk, hogy meg fog halni. Egyáltalán nem mondtak semmit. Nem mondták meg,hogy már morfiumot kap, hogy már csak napjai vannak hátra, egyetlenegy szót sem. Anyum mindennap ott volt nála, és hitt a felépülésében.Az utolsó előtti napon oda is ment az orvosnőhöz beszélni, aki még akkor sem volt arra képes, hogy rohadna meg utólag is, hogy őszinte legyen és anyum ne tápláljon hiú reményeket. Én sajnos biztos voltam benne,hogy ez már a vége, láttam apumon. De anyum egyáltalán nem tudta.

Ezek miatt a mocskos orvosok miatt (akik amúgy hagyták apámat a vérrel lehányt ruhájában feküdni fél napokig, anyum cserélte ki rajta őket), anyum soha a büdös életben nem fogja tudni magának megbocsátani,hogy nem búcsúzott el tőle,hogy apum úgy halt meg,hogy nem voltunk mellette, mert ezeknek a sz...házi, pénzleső tetves orvosoknak nem fért bele az idejükbe fél perc, hogy erről tájékoztassanak minket.

Őszintén megmondom,hogy irigyellek a méltó búcsú miatt.

Sok erőt és kitartást kívánok neked!

Az ember amíg él kűzd! Sohasem gondoltam az Anyukám haláláig,hogy én fogom kérni rá a jó Istent, hogy engedje meghalni őt.

Egy ilyen csodálatos családban bárhogy fáj is természetes dolog az "elengedés" a szenvedő érdekében.

Mi is éppen most harcolunk,már harmadszor és remélem ha oda kerül a sor az én szeretteim is foghatják a kezem.

Átérzem fájdalmadat.Neki már nincs fájdalma ez a lényeg. Mindíg annak a rossz aki itt marad,ezért féltem én is a gyerekeimet.

Kívánom,hogy később enyhüljön a hiánya, Édesapád pedig nyugodjon békében.

Kedves Tamcs1987!

Ezt a történetet könnyek nélkül szinte lehetetlen végigolvasni. Mélyen együttérzek és részvétem.

Sajnos sosem lehet tudni, h mikor jön el a vég.

A legnagyobb, a legkínkeservesebb fàjdalom, ha szeretteinket veszítjük el..

Fogadd őszinte részvétem.

Olyan üresnek tűnik most ez a mondat. Elsírtam magam én is a soraidon. Az én apukám 5 éve halt meg. Ő makk egészségesnek tűnt, kb. 15 évet letagadhatott, fitt, sportos volt és nagyon nagyon erős. Egy este anyu és ő aludni tértek, de anyunak nagyon fájt a dereka. Apu lement a földszintre a reuma kenőcsért, bekente anyu derekát, vissza akart feküdni a helyére. Anyu egy nagy puffanást hallott. Szólította, nem volt válasz, felkapcsolta a villanyt és látta, hogy apu a földön fekszik mozdulatlanul. Odalépett hozzá és amikor segíteni akart neki a hátára fordulni, érezte, hogy el van ernyedve az egész teste. Hívta a mentőket, 45 perc volt amíg oda értek, próbálta újraéleszteni, de sajnos apu elment. A boncolás kimutatta, hogy eg ynagy köteg plakk leszakadt a szívében a koronária faláról és keresztbe állva elzárta teljesen az eret. Még egy kórházban, még a műtőasztalon fekve is menthetetlen lett volna. A másodperc tört része alatt halt meg. Senki nem akarta elhinni, hogy az én fiatalos, erős apukám meghalt. Az utcában lakott egy ugyanolyan nevű bácsi és amikor elterjedt a hír, hogy apu meghalt, mindenki ennek a bácsinak a feleségéhez ment részvétet nyilvánítani, mert a név hallatán őrá gondoltak. Anyukám 30 kilót fogyott és majdnem utána ment. 4-5 év volt, mire magára talált, 2 év kellett, hogy újból mosolyogni lássuk.

Nem tudom melyik sorodtól, de egyszer csak nem bírtam, kifakadt belőlem a zokogás. Mély fájdalmat éreztem, és őszintén nagyon sajnálom, hogy ez történt veletek. Fogadd őszinte részvétemet. Csodálatos jó szívű ember vagy, apukád tudta ezt mindig rólad.

Jól megfogalmazott írásodból szinte minden átjött, ezt nem lehet sírás nélkül elolvasni.

Az én apukám is megvárt, mikor haza mentünk a kórházból a kicsi babámmal, ő rá másnap halt meg. Mondta is nekem lányom téged vártalak, mert érzem már nem sokáig élek. Igaza volt, nekem egyszerre volt öröm a kisbabám, és nagy bánatom az apu halála.

Kívánom neked és kedves családodnak sok erőt és kitartást.

Nagyon megsirattam a történeted. Szinte pontosan azonos a miénkkel, így tudom mit érzel. Édesapám 2011-ben hagyott itt minket, torokrákja volt.

Annyi talán a különbség, hogy ő éjjel ment el, otthon volt, így anyu igen, de én nem lehettem mellette....

Neked és a családodnak nagyon-nagy erőt és kitartást kívánok...

Részvétem neked is és a családodnak is!

Jó, hogy végig vele lehetettek és egymást is támogattátok! Erős család vagytok!

Sziasztok!

Köszönöm a kedves hozzászólásokat! Nagyon örülök, hogy vannak, akik támogatnak minket érzelmileg! Jól esnek a kedves szavak!

Köszönöm!

Könnyes szemmel olvastam a cikkedet...Őszinte részvétem!:((

Összetartó család vagytok, nyugodt szívvel ment el szegény, folyamatosan érezte a szeretet amid adtatok Neki:(

Nem volt könnyű végigcsinálnotok, Ti mindent megtettetek sajnos a betegség erősebb volt:(

Sok erőt, egészséget kívánok mindhármatoknak, vigyázzatok egymásra!

A sírással küszködök...

sok erőt és kitartást kívánok nektek!!!

Nagyon szép írás volt.

Hárman maradtatok..de legalább ti megvagytok egymásnak.

Ez nem vigasz,de sokan cserélnének veletek még így is.