Akik már beadattátok a bárányhimlő elleni oltást, mik a tapasztalaitok? (tudásbázis kérdés)
Sziasztok!
Hamarjában végig olvastam a bejegyzéseket, de nem lettem okosabb. A mi orvosunk nem áll teljes mellszélességgel az oltás mellett, és a férjem sem. Én félek tőle, be is adatnám, de le agyok szabazva.
Azt mondta a párom, hogy ez az oltás még olyan új, hogy nem tudhatjuk nem lesz gond belőle később, ha most megkapják. Hiszen nem egy 10-15 éves oltásról beszélünk, aminél már kiderültek az esetleges szövődmények. Volt olyan amit visszavontak 20 év után, mert nem jó mégse.
Mi erről a véleményetek?
Ja és a pneumococcus elleni védőoltásról? A kicsi lányom 2 éves mult nemrég, neki már megrendelte a háziorvos, a nagylányom most lesz 4 éves, ovis, és ő neki nem javasolják, holott ha ez ennyire veszélyes, akkor nem értem. Mindenhol 5 éves korig említik kiemelten a gyerekeket, az az egy év már nem számít?
Most olvastam, hogy Tatán 2-5 éves gyerekek ingyen kapják meg az önkormányzat fizeti. Ott is 5!
Szóval?!
Szerintem,ha a többi oltásnál nem volt allergiás reakció,nem valószínű hogy pont ennél az egynél lesz.
És a bárányhimlő nagyon durva is tud lenni,nem tudhatjuk előre,hogy melyik gyereknél.
Természetesen nem a döntésed ellen írtam.
A legtöbb gyerek pici baba korában kapja el, még nem tudja kivakarni. Aki kicsit nagyobb, annak pedig régen is fásliba tekerték a testét, megakadályozva ezzel az elkaparás lehetőségét. Én is voltam bárányhimlős, a tesóm is, egyikünkön sincs maradandó nyoma, mert anya befáslizott. Ennyi.
Érdekes, nálunk Skóciában ilyen oltásokról egyáltalán nincs szó, se influenza, se himlő elleni. Szerintem nem is tudják az átlag emberek, hogy létezik ilyen.
Mi is beadattuk mindket gyereknek, bar Angliaban meg nem tartozik a kotelezok koze, csak tervezik, hogy beveszik. Magyarorszagon a gyerekorvos ajanlotta, igy megkerdeztuk a nurset, aki azt mondta, hogy evrol-evre tobb gyerek kerul korhazba szovodmenyekkel, ugyhogy ha tehetjuk, adassuk be.
Olatas utan meg hoemelkedesuk sem volt, semmi gondot nem okozott, es mar 3 jarvanyt megusztunk. Csak ajanlani tudom, aki teheti, adassa be.
Köszi a gyors választ! Ma pont volt a TV ben róla szó. Azt mondták ,hogy ritkán bekeverhet az imunrendszernek. Hiperaktívitást is okozhat....
Mennyibe kerül az oltóanyag?
Az sem mindegy, hogy mekkora a gyerek. A fiam ovijában járvány volt, és ezért a kicsi is megkapta ellene az oltást. Mert egy 1,5 évesnek nem tudod megmagyarázni, hogy ne marja szét magát.
Ráadásul tényleg sok a szövődmény. Oltással is el lehet kapni, de akkor csak pár pötyi jön ki. Ha 10 éves lenne a gyerekem, talán már nem oltatom be.
köszi az eddigi hozzászólásokat...:-)
várnék még tapasztalatokat!!!kíváncsi vagyok kinek hogy reagált rá a picije...
ugyanis nagyon hajlok afelé hogy beadassam én is a kisfiamnak...
Akár halálos is lehet.
Ez olyan mint az influenza elleni oltás.Az is évről-évre változik.
Mutálódnak a vírusok, és a szövődmények amik inkább problémát okozhatnak, nem az alapbetegség.
Valahogy így magyarázta egy ismerősöm;)(mikrobiológus)
Mi tavaly adattuk be.Soha, semmilyen oltásnak nem volt mellékhatása másnap.Ennek volt,de nem biztos, hogy az oltástól lehet, hogy már lappangott benne valami.
A lényeg, hogy a oviban volt bárányhimlő járvány.Mi is megkaptuk, az oltás ellenére.DE!Volt 4-5 db pöttyünk, ami pár nap alatt eltünt.Nem volt lázas, levert, volt étvágya.
Ellenben akik nem adatták be, legalább 2 hetet hiányoztak.Volt olyan kis csoporttársa, akinek a nyelvén , a fütyijén , a talpán is volt pötty.A közel 40 fokos lázról nem is beszélve!
Én nem bántam meg, hogy beadattuk.Nem magától a himlőtől féltem, hanem az estleges szövődményektől, amik a betegség alatt kialakulhatnak.
remélem tudtam segíteni;)
További ajánlott fórumok:
- Érdemes beadatni a bárányhimlő elleni védőoltást?
- Tényleg kötelező már a bárányhimlő elleni oltás?
- MMR és bárányhimlő elleni oltás felnőttkorban
- Bexsero oltást beadattátok a gyermekeiteknek? Volt valami mellékhatása?
- Kullancs elleni védőoltást beadattátok a gyereknek?
- Teherbeesés előtt beadattad a bárányhimlő elleni védőoltást magadnak, ha előtte még nem estél át rajta?