Akadály lehet a meglevő gyerek egy új kapcsolatban? (beszélgetős fórum)

Hát azért ez nem olyan egyszerű, hogy küzdjön velük az anyjuk. Az apjuk is küzdjön velük. Együtt vállalták annak idején őket. Ez van.

Abban teljes mértékben igazad van, hogy teljesen más ha felnőtt gyerekekről van szó, vagy ha kisgyerekről!

Azon nem lepődök meg, hogy köpködtek az emberek. Ez ismerős és nem csak az én esetemben. Az emberek sajnos hihetetlenül képmutatóak és nagyon jófejnek és jó embernek hiszik magukat amikor ítélkeznek mások felett és a "társadalmi normák"-at figyelembe véve alkotnak véleményt. Miközben lehet hogy ők sem úgy élnek ahogy szeretnének, csak az igazságot rohadt nehéz kimondani és szembesülni vele. Örülök, hogy Neked sikerült megoldást találnod! Gondolom sok keserű napod volt. Engem az érdekelne mi robbantotta a bombát, és hogy oldottátok meg? És sokszor volt olyan időszakod mikor azt mondtad Magadnak: nem bírom, kilépek ebből!?

Tudom, hogy kiszállhatok, csak pont az a baj, hogy akkor meg azt érzem cserben hagyom a páromat, amit pedig nem akarok.

Ha tudnám, hogy később bizonyos értelemben kizárhatom a gyerekeit az életünkből, ahogy Te is írtad, akkor azt gondolom tudna működni a dolog. De van jogom ehhez? Ilyet kérni tőle?

Szeretném ha írnál róla egy kicsit, ha van kedved, hogy jött a megoldás végül. És nincs ellentét közted és a férjed között emiatt egyáltalán?

Nézd, vállaltad, de ez nem jelenti azt, hogy végig is kell csinálnod. Kiszállhatsz belőle nyugodtan, ha úgy érzed, hogy felőröl idegileg a dolog.

Nagyon szépen leírtad a dolgokat, én nagyon becsülöm az őszinteségedet.

Engem egyszer egy fórumon nagyon megköpködtek, mert őszintén mertem írni az érzéseimről a férjem gyerekeivel kapcsolatban.

Nálunk az volt a "szerencse", hogy nagyon hamar borult a bili a gyerekei és köztem (én 28, gyerekei 14 és 15 voltak akkor). Egy "jólelkű" rokon megkavarta a sz...-t, és borult a bili, de nem bántam meg, mert legalább tisztázódtak dolgok.

Azóta sem szeretjük egymást a férjem gyerekeivel, de ez van. A férjem kiállt mellettem, mert szeret nagyon, tisztáztuk a családban az erőviszonyokat, a feladatokat, az elvárásokat.

Persze azóta már a közös lányunk 16 éves, a férjem gyerekei már kiröppentek, de a viszonyom velük azóta sem jó, nem is lesz soha az, hát ez van.

Érzékeny, normális nőt ismertem meg Benned a leírtak alapján. Őszinte leszek, nem irigyellek.

Az, hogy mennyire folynak majd bele egész életük során a Ti életetekbe a gyerekei, szerintem Tőletek is függ. Beszéltél erről a pároddal?

Nálunk meg vannak húzva a határok, nem rongyolnak bele az életünkbe csak úgy, én nem csapok nagy családi ebédeket egyáltalán, szóval tiszteletben tartják, hogy ez a hármunk élete, az meg az ő életük. Ez nem azt jelenti, hogy a férjem nem szereti őket, de tiszteletben tartja azt, hogy ha engem idehozott, és a gyerekei nem fogadtak el (és ő sem tudott semmit tenni ezért), akkor a minimum, hogy felnőtt korban nem folyjunk bele egymás életébe. Nálunk bevált.

Szerintem beszéld át a pároddal az aggodalmaidat. És ha úgy érzed, már nem a Te életedet éled, akkor érdemes lenne fontolóra venni, hogy mi mennyit ér. Kívánom, hogy jól döntsél.

Értem én miért jó olvasni hasonló történeteket, egyrészt fontosak a különböző vélemények, másrészt meg rájön az ember, hogy nem is biztos hogy ő a "gonosz mostoha" hanem esetleg a történet többi szereplője is rosszul áll az együttéléshez! És ez fontos, mert az ember bármennyire erős lelkileg, ha sok negatív hatás éri folyamatosan, akkor kezdi elveszíteni önmagát, és ez ijesztő! Hiszen a legfontosabb a magunkba vetett hitünk. De az utóbbi időben én sem vagyok sajnos már önmagam.....bunkó vagyok, türelmetlen, irigy, agresszív stb stb. És sajnálom, hogy a helyzet ezt hozza ki belőlem. Te is pont ezt írod, hogy rossz vagy, kegyetlen. Legalábbis ezt érzed. Ez igaz is részben, ahogy nálam is, de biztos hogy csak mi vagyunk hibásak?

Én például nem is értem miért van nálatok a párod anyukája minden második hétvégén!!!!!! Hát én ezt nem bírnám! És hogy Te csinálsz mindent! A párod nem segít?

Én is hasonlóan gondolkodom és reménykedek, hogy vége lesz ennek. De mikor? És vége lesz egyáltalán? NEM. Mindig az élet része marad a gyerek. Mikor a gyerek nagyobb egyre több pénz kell. Ismerjük el a mai fiatalok elég követelőzőek (a nagy többség). Aztán továbbtanulás....aztán különköltözés, aztán eljegyzés, aztán esküvő??? és unokák????? És előbb lesz a párom gyerekeinek gyereke mint nekünk??? Talán előbb lesz az esküvőjük is???? ÁÁÁÁÁ. Meg fogok bolondulni. De én csak várok türelmesen.....Azért dolgozok, azért küszködök, hogy a párom gyerekeinek minden ok legyen? És legyek türelmes, megértő, és elnéző? És én vállaltam, szóval most már akkor csináljam végig??.....És hol maradok én? A sor végén?Én nem akarok velük élni, nem szeretem őket, nem tisztelem őket, nem tartom semmire őket. Ők nem az én családom. Nekem a párom a családom. Szemétnek érzem magam, lelkiismeretfurdalásom van, emberileg nullának érzem magam, amiért nem tudok urrá lenni a helyzeten, amiért kicsinyes vagyok és irigy, amiért nem a mindennapoknak örülök (ahogy azelőtt), hanem idegeskedek egész nap és hergelem magam. Ez egy örökös harc önmagammal. Hogy kellene viselkednem, mit kéne tennem stb stb. Jó megoldás nincs. Szomorú.

Szia! Ne haragudj hogy azt mondom (de talán megérted miért), jó volt olvasni téged. Így én is kevésbé érzem magamat egyedül, és talán kevésbé rossznak, kegyetlennek és házisárkánynak. Azért mert látom, más is érez úgy, mint én. Valahol a fórum elején már írtam, amikor megismerkedtünk, a párom már elvált, van egy most 12 éves fia, aki nem él velünk, csak 2 hetente jön hétvégeken és az iskolai szünetek felében. Amit nem írta, de ide tartozik, ilyenkor jön mindig és itt is alszik a párom édesanyja is. Van egy közös kislányunk, aki most 9 és fél hónapos kis tünemény.

Ezek a közös hétvégék kezdettől fogva nagyon nehezek voltak nekem, de szerettem, szeretem a páromat, ezért próbáltam/próbálom elviselni őket. Hát egyre nehezebb. Vasárnapi apuka révén a párom 2 nap alatt próbál bepótolni 2 hetet, és mióta ez van, azaz már az én képbe kerülésem előttől, semmi szabály nincs ezeken a hétvégeken. A fürdőszoba úszik, az egész lakásban koszos zoknik és kaja maradékok szerteszét, üvölt a TV stb. Ilyenkor úgy érzem magamat mintha vendég lennék a saját otthonomban, menekülni lenne kedvem, mert utálom hogy minden második hétvégénk olyan, mintha én és a kislányom nem is léteznénk, mintha nekünk nem lenne igényünk 2 napon át a hétvégi pihenésre. Csak pakolok, takarítok mindenki után. És ha rá merek szólni a kisfiúra, hogy tegyen már el ezt vagy azt maga után, az anyós legenyhébb esetben szúrós szemmel néz rám.

Pedig szeret minket a párom, imádja a kislányunkat is, de ezeken a hétvégeken képtelen megosztani a figyelmét köztünk és a fia között. Számomra ez bizonyíték arra, hogy soha nem tudnánk egy család lenni, ha esetleg felvetődne, hogy a fia, akit sajnos én sem tudok szeretni, pedig próbáltam-próbálom, ide költözne hozzánk. Bár szerintem nem fenyeget ez a veszély, legalábbis egyenlőre nem, mert az anyja anyatigrisként kapaszkodik egyetlen gyerekébe.

Azt hiszem, egyetlen dolog marad számomra, próbálom elviselni ezeket a hétvégéket és reménykedek abban, ha a párom fia kicsit megnő, fontosabbak lesznek neki a haverok és nem fog apa "szoknyáján" ülni egész hétvégén. Ronda vagyok, utálom magamat ezét a reménységért, de legalább merek őszinte lenni magamhoz.

Akkor ha jól számolom már több mint 10 éve "bírod" együtt a nagy családdal. Én is hasonlóan gondolkodom, hogy mivel már nem 5 éves gyerekek, hanem felnőttek, ezért mindenkinek ki kell venni a részét az otthoni teendőkből és ami a legfontosabb tanulni, ami náluk olyan mint nálunk a munka! Mi dolgozunk, nekik meg az a munkájuk,hogy tanuljanak. Ezenkívül pedig ne nehezítsük egymás dolgát otthon, hanem próbáljunk meg csendesen közreműködve nyugodtan élni.

Nem tudom Te hogy bírod ennyi gyerekkel, nekem még a kettő is sok. És hányszor érezted, hogy nem bírod már? Milyen gyakran jönnek a kétségbeesős időszakok, hogy feladod? És lehet egyáltalán boldog az ember így?

Sziasztok!

Szerintem ez egy nagyon kényes téma, és nincsenek jó válaszok a kérdésekre amik felmerülnek. Válasz van, de mindenkinek más a "jó" válasz. Szerintem akadály lehet egy meglévő gyerek egy új kapcsolatban.

Örülök, hogy megtaláltam ezt a fórumot. Az utóbbi időben mivel én is hasonló szituációban élek és úgy érzem nincs ki megértsen és nincs akinek elmondjam a problémáimat úgy érzem egyedül maradtam és hogy ez nem az én utam amin járok. Itt végre megkérdezhetem olyan emberek véleményét, akik kívülállók. És nagyon jó olvasni a tapasztalatokat, ez segíti az embert. Kérek szépen azonban mindenkit, hogy "ha a tehén kell akkor kelljen a borja is" és a "Te vállaltad el, akkor magadra vess" kifejezéseket mellőzze, ezeket magamtól is tudom és már hallottam egy párszor, köszönöm.

A párom és köztem 17 év van. Neki van 3 gyereke, nekem még nincs.

6 éve ismerkedtünk meg és pár hónap múlva összeköltöztünk. A gyerekek az anyjuknál laktak. Szó sem esett olyasmiről, hogy esetleg hozzánk költözzenek. Köztünk szóba került a gyerek téma, és egyértelmű volt, hogy szeretnénk közös gyereket, de még várunk vele, mivel anyagi helyzetünk sajnos nem engedte. 3 évvel ezelőtt úgy döntöttünk külföldön próbálunk új életet kezdeni, mivel Magyarországon sajnos csak vergődtünk egyik albérletből a másikba, egyik hétről a másikra. Sikerült megvetni a lábunkat szerencsére külföldön.

A gyerekek voltak látogatóban párszor, és mi is elmentünk hozzájuk ha Mo-on voltunk. Két évvel ezelőtt felvetődött a lehetőség, hogy egyik fia (Zalán) aki akkor 20 éves volt, hozzánk költözne, és nálunk kezdene valamit az életével. Mivel tudtuk mennyire kilátástalan a helyzet Mo-on és úgy érzetük segítenünk kell neki, természetesen igent mondtunk (annak ellenére, hogy nekem még nem volt munkám, és szine üres volt az albérletünk). 3 hónapot töltött nálunk és utána hazament, mert szerelmes lett és úgy döntött inkább hazamegy a lányhoz. (és persze nem tetszett neki, hogy nálunk nem mindig az történik és úgy ahogy ő szeretné)

Tavaly nyáron a párom lánya (Lívi), 17 éves döntött úgy, hogy szeretne hozzánk költözni és itt folytatni az iskolát. Temészetesen az anyja is nagyon jó ötletnek tartotta. Megbeszéltük a párommal, rendben van, legyen, jöhet. Hozzánk költözött. Ezt követően 2 hónappal megint kiborult a bili Mo-on, mivel Zalán ismét balhét produkált (adósság, hazudozás stbstb)és felmerült ismét a kérdés, hogy hozzánk költöhet-e. Most már itt van Lívi, jobb lesz, könnyebben beilleszkedik stb. Beleegyeztünk, úgy éreztük segítenünk kell, felelősséggel tartozunk a párom gyerekeiért.

2 szobás lakásban lakunk 4-en. Sajnos Zalán (22) és Lívi (17) közös szobában laknak, ami tudom nagyon nehéz nekik.

Mindannyiunknak nehéz. Én konkrétan azt érzem, hogy nincs otthonom. A helyzet egyre nehezebb. Most fogunk nagyon albérletbe költözni, ahol mindenkinek lesz saját szobája, nem tudom segít-e majd.

Nagyon el vagyok keseredve, úgy érzem túlnőtt rajtam az életem, vagyis nem az én életem, ez nem az én utam.

A párom is tudja milyen nehezen bírom, nemrég felmerült a téma, hogy külön költözöm inkább. Sokat beszéltünk erről. Ő megértette természetesen, de megijedt és persze szeretné ha inkább együtt maradnánk (én is ezt szeretném).

Sokkal kevesebbet nevetek mint régebben, többször érzem magam boldogtalannak, mint régen. Néha úgy érzem ez nem én vagyok. De nem büntethetem a párom azért mert gyerekei vannak. A szülőnek tudomásul kell vennie amint gyereket vállal, hogy az akkora felelősség amivel sajnos sokan nem számolnak előre. Szóval az én számból soha nem fog elhangozni: válassz a gyerekek vagy én. Ezt nem teheti meg senki, és ha szeret az ember nem állít választás elé.

Sajnos én nem szeretem a gyerekeit, egyáltalán.Sőt. Nem tehetek róla, ez van.

Egy őrült káosz van a fejemben és a szívemben.

Mi a véleményetek?

Csak nagyon röviden szólok hozzá, és csak a saját tapasztalatomat mondom el nektek. Két fiúval 30 évesen kezdtem második házasságomat. Férjem két lánya eladósorban, édesanyjuk rég meghalt. A babák születtek sorban -- unoka, unoka, saját 3. fiam, unoka stb. Minden happy volt, csak a házasságom ment gallyra. Áthidalhatatlan volt a 20 év korkülönbség. Harmadszor is férjhez mentem. Nem született közös gyerekünk, nem is akart egyikünk sem. Jánosom elfogadott 3 gyerekkel. Nem úgy az ő 9 éves fia. Bomlasztott, ahol érte. 10 év után beletörött a bicskánk a kapcsolatba.

Most 60 évesen 10 éve egyedül élek, nyugalomban, békében, és nem tudok felmutatni semmit, csak a három csodálatos fiamat.

Kapcsolatok jönnek-mennek, de a gyerekek hál'Istennek mindig megmaradnak, s így soha nem leszek egyedül. Ők élik a maguk életét, szerencsére sikerrel, én pedig várom az unokákat...

Nagyon jó téma!12éves volt a lányom,mikor újból férjhez mentem.A férjemnek nem volt gyereke,szeretett volna.Sokáig nem sikerült,elfogadtuk,nem jön össze.A lányomnak van édesapja, a férjemmel jó viszonyban vannak,de az apaszerepet meghagyja édesapának.

Már nem is számitottunk rá,mikor terhes lettem, a 2.kislányom most 6hónapos,én meg 44 éves vagyok.Nincs olyan,hogy én ygerekem,te gyereked,mi ygerekünk.A gyerekek egyformák,persze természetesnek evszem,hogy a férjem a sajátját jobban szereti,mint az enyémet,de egyformán kapnak mindent a lányok.Ahol 1-2 baba már van,mindegy melyik részről,elfér még baba.De ez csak úgy működik,ha mindkét fél szeretne babát,ha nem,az elején kéne tisztázni.Van,aki nem is vágyik közös gyerekre,van akinek ez minden vágya.

NINCS AKADÁLY! ha valodi a szerelem) nekem 4 van saját 22 é fiam na meg menyem )) 19 é iker 11 lány Most a kicsi aki közös 2 honapos Sőt a férjemnek is van az előzöböl.))

Nagyon szeretjük egymást a gyerekek is minket és a picike a nagy kedvenc)) lsd adatlap)

Sziasztok!

Nekem is lenne hozzáfűzni valóm a témához. Érintett vagyok a dologban.

Volt egy előző házasságom, 10 évig várakoztunk kisbabára, nem lett. Elváltunk. Ekkor ismertem meg a mostani páromat, akinek már van egy-akkor 4 éves, ma már 10 éves- lánya.

Én mindig is tudtam, hogy mindenképpen szeretnék babát, ha a természet is úgy akarja. Megbeszéltem a párommal már az elején, hogy csak akkor vágjunk bele a kapcsolatba, ha ezt szeretné ő is.

Először nagyon rosszul esett nekem, hogy van ez a kislány (lehet most szidni, de akkor ezt éreztem)Nem a kislány ellen volt soha kifogásom, hanem inkább az fájt, hogy nekem nem jön össze.

És összejött. Most 2,5 éves a kisfiunk.

A kislánnyal nagyon-nagyon-nagyon jó a kapcsolatunk. Ő vidéken él az új családjával (anyukája,annak férje és nekik közös kisfiú). Nem látjuk 2 hetente sajnos a távolság miatt, de a szünetekben mindig hosszú ideig nálunk van. És ha csak úgy már nagyon hiányzik, lemegyünk hozzá. A két gyerek jobban nem is szerethetné egymást akkor sem, ha édes testvérek lennének.

Ha nálunk van, én is nagyon sokat foglalkozom vele, igényli is ezt.

Az anyukájával nagyon jó a kapcsolatunk szerencsére. Az elején nem volt az, de belátta, hogy a gyerek érdekében jobb így, ezért mindent meg tudunk beszélni vele.

És én soha nem bántam meg, hogy a férjem mellett döntöttem és neki szülhettem meg a kisbabámat. Így már a fiamnak van egy testvére, aki lehetőség szerint mindig vele lesz. Szeretnénk még másik babát is (ha az anyagiak engednék, harmadikat is).

A férjem belátta, hogy hiába az ő lánya a nagylány, nem ő neveli, így azt, akit ő nevel, nem pótolja.

Nekem nagyon nehéz volt az elején lelkileg és ha a férjem nem akart volna babát, mondván, hogy neki már van, tuti nem mentem volna bele a dologba.

Szerintem is nagyon jó a téma. Annak is örülök, hogy lehet olvasni pozitív tapasztalatokat.

Az biztos, hogy ilyen helyzetben alaposabban kell mérlegelni, tervezgetni mindjárt az elején, mint a "csak te meg én" szituációban.

Két ember döntése a párkapcsolat kialakítása, a gyerekek pedig kényszer szerűen cseppennek az új kapcsolatba. Én is úgy képzelem, hogy akinek fontos a társa, az a gyerekével is megtalálja a hangot.

Buktatói mik lehetnek?

Talán, ha a másik szülő nem fizet gyerektartást, mikor szükség lenne arra is. Vagy ha van vagyon, az hogyan közös a féltestvérek közt, a tulajdonjog tisztázása, ki-mit fog örökölni.

Ha az ex is hasonló magánéletet folytat, egy gyereknek a szélrózsa minden irányba születhetnek féltestvérei.

Egy baráti párnál, a srácnak volt már 2 gyermeke a korábbi házasságából csak annyit mondott: ha köll a tehén, kölljenek a borjak is... :)

Lett egy közös kislányuk is, és barátnőm azt mondta, h ő nagyon örül, h 2 testvére van a lányának, mert ők is 4-en tesók, viszont egy terhességgel, egy szüléssel "megúszta" :)))

Hát, amelyik kapcsolat nem indul tiszta lappal, vagyis őszinteséggel, ott nincs is miről beszélni.

Persze nálunk nem volt mit titkolózni...ez egy kisváros :-)