A Suttogó módszerről őszintén, egy anyától, aki kipróbálta (beszélgetős fórum)

Mert ez így lenne normális...

De a suttogó mnegaszonta, hogy nem! Minek vitatkozunk még? :SSSS

Ez a kórházi történet ismerős.

Nekünk is tápszerezve hozták oda a gyereket. Ezért is volt küzdelmes a tej beindítása, de második napra sikerült. Viszont a jobb mellem csak a 3. napon indult be, így még sajna megint kapott tápszert.

Én azt bírom, amikor a kórházban azzal veszik el az anyuka kedvét a szoptatástól, hogy "ezzel a mellbimbóval nem fog tudni szoptatni!" Ezt megkapta a Húgom is, ő 16 hós koráig szoptatta a fiát. Megkapta a Dúlám, ő 2 gyereket szoptatott, elég hosszú ideig, és én is. Remélem én is fogok sokáig. Igazából mindannyiunkban volt/van egy dac, hogy azért is.

Nekem is kisebesedett-bevérzett-kirepedt a mellbimbóm. Akkor tényleg fájt. Használtam bimbóvédőt. Mikor hazajöttünk a kórházból, a gyerek letépte rólam. Azóta nem használom, a mellem megedződött, és minden pillanatát egy csodának élem meg. :')

A hiszti szükséges rossz! Sajna 2 évesen még csak így tudja kifejezni a frusztrációt és levezetni az indulatokat.

Sok vicces módja van a kezelésének :DDD

De az gusztustalan és gyomorforgató mikor pár hetes babára mondja valaki, hogy hisztizik.

Aztán meg rohan a suttogóhoz, meg a többi gagyihoz "segítségért".....

Utóbb rájöttem, a tanulni szót idézőjelbe kellett volna tenni. Igazából Müller Péter mesterkurzusa fogott meg igazán, amikor a gyerekekről beszélt.

De persze Dr. Doreen Virtue könyvei is tetszenek a gyerekekre vonatkozó témákban.

Jó, én meg pepitában reagáltam rá, mert te meg azt írtad:

"Kislányom 3 hetes kora óta külön szobában alszik, nem is tudtunk együtt aludni vele, és nem is szerettünk volna, és 22 hónaposan nagyon önálló, beszél, értelmes, okos kislány."

Szóval nem attól függ, hogy ki hol alszik, hogy mennyire okos vagy sem. Való igaz, én az önállóságra írtam, de ezt is csak azért, mert körülöttem látom és tapasztalom, hogy tényleg könnyen önállósodnak ezek a gyerekek, és baromira nem alszanak egy ágyban anyuval már kisiskolásan sem, nemhogy 18 évesen. Nem én találtam ki, hogy megkapjam a szuperokos anyu címet. :D

Még nem olvastam vissza, de ezen megakadt a szemem.

Én énekelek és mondókázok neki, és kedvesen beszélek hozzá.

Nálam a gügyögés az ügyülüpütyülü kifejezések használata. Na úgy tuti nem beszélek hozzá.

De látom, hogy kinek mi a gügyögés.

Bocs, hogy én nem tanultam gyermekpszichológiát. Remélem egyszer bepótolhatom.

ui: a nyúl és nyuszi használata számomra nem gügyögés. :D Én is nyuszizok, az aranyosabb.

Lehet nem figyeltünk rendesen, de mi azt hittük elapasztottad a tejedet. Ha csak eljátszottál a gondolattal,és végül nem tudtál szoptatni azzal nem te vagy az egyetlen és egyetértek, hogy boldog anya, boldog baba. Anno nekem is voltak pillanataim amikor azt éreztem feladom, mert boldogtalan vagyok, de utána erőt vettem magamon, azt mondtam, hogy ez csak egy rövid ideig fog fájni, összeszorítottam a fogam és megszoptattam a gyermekem. Sajnos a szoptatás kitartáspróba. Nekem igenjó tanácsadóim voltak és mégis fájt. És a kórházban nekem is odalökték a gyermeket, hogy nesze, majd bemutatkozni próbáltam a picinek, mire az ápolónő:

- Nem beszélgetni kell vele, szoptassa meg!

Próbáltam, de csak ordított, közeledni sem akart a mellemhez. Fél óra üvöltés után kétségbeesetten hívtam anyámat a szoptatási tanácsadókat, mindenkit, hogy SEGÍTSÉG!

És rápillantottam a fiamra akinek a szája szélén egy hatalmas buki csorgott le. Be volt tejporozva. Nagy traumaként éltük meg az első találkozásunkat, hála a "szakképzett" személyzetnek.

Ha nem sikerült, bocs, hogy bántottalak, mert legalább megpróbáltad.

Legközelebb légy pozítívabb, mert az, hogy előre bebeszéled magadnak, hogy genetikailag képtelen vagy szoptatni az nem segít. Sógornőm volt így, és az első 2 gyermekét nem tudta szoptatni. A 3.nál lebeszéltem erről a butaságról és íme szoptat. A szoptatás nagy része fejben dől el: szereted szoptatni a gyermeked?

hiszed, hogy képes vagy rá?

hiszed, hogy ez neki a legjobb?

hiszed, hogy ha fáj is elmúlik, és te elég erős vagy hogy elviseld?

Amugy epidurális nélkül szültem mert tanulmányok bebizonyították, hogy azok az állatok akik fájdalommal szülik a kicsinyeiket sokkal gondoskodóbbak és nagyobb kötődést mutatnak mint azok aamelyek kevés vagy fájdalommentesen.

2. Mert nem akartam azt, hogy ne tudjam mi az a nagy fájdalom amit anyukám átélt mikor engem szült. Soha nem csinálnám másképp.

Minden gyerek és minden szülő más, csak nem biztos hogy az egy forma MÁS-ok egymás mellé vannak osztva az életben :)

Én nem suttogok.

A nagyfiamat kiságyba tettem, nem tudtam szoptatni.

A kislányommal az első naptól együtt aludtam, sőt a tesóka is nálunk aludt a kicsi születésétől 2 évig míg együtt át nem költöztek a gyerekszobába.

A lányomat szoptattam 2,5éves koráig akkor, amikor csak kellett. Van különbség sírás és sírás között, sokszor "lógott a szeren" de én nagyon szerettem ezt a kapcsot kettőnk között, nem zavart és nem gátolt semmiben.

Intimitás...nem egy szobája van a háznak, és nem egy ágya.

A suttogó nekem is a gyerek egyfajta beidomítása a szülői igényekhez. A polcon áll, és porosodik az első rész. Én erre nem vagyok alkalmas :)

na és türelemmel :) ez a dackorszak komoly :))) nálunk is elkezdődött :)

Kemény dolog anyának lenni,meghozni a szerinted legjobb és leghelyesebb döntéseket.....

Viszont senkinek sincs joga elítélni a másikat mert jó anya szeretne lenni!

Nálunk inkább a hétvégéken ugranak át rögtön az ő ágyukból a mi nagyágyunkba...:) Apjuk is még nagyban ki van terülve, én ugye kelek a fiúkkal, mert korán, reggel fél6-6 körül már csipognak, a nagyobbik inas egyből landol közöttünk, a kicsi is ott kapja meg a tejcsikéjét (babatej, vagy tápszer, még mielőtt valaki azt hiszi, rendes tejet kap...), a lányka 8 körül huppan közénk, de adigr én már kitolódok a nagy viháncolásban.....Apu persze "mérgelődik" rajtuk, de kedvesen, nem úgy komolyan..:)

Este szigorúan saját ágyban van lefekvés - kivétel ugye betegség esetén, akkor anyu virraszt gyerek ölben vagy ágyban - attól függ, mi a baj...

Nálunk apa ellenzi az együtt alvást, meg hát ő nagyon horkol is, a fiam sokat fészkelődik, mocorog, nekünk korábban nem is vált be, senki nem aludt igazán. De ha mindenkinek jó, akkor semmi akadálya szerintem.

Mi úgy oldottuk meg, hogy a fiamnak vettünk nagy ágyat, és egyikünk odafekszik mellé, amikor szükség van rá.

Én nem támadok senkit, csak reagálok, azt is a kedvesebbik formámban ;). Együttalvás/nemalvás:

- a régen élt népeknél természetes volt, hogy együtt aludnak családtagjaival és innen a gyerekek sem voltak kirekesztve, sőt! Erre a legjobb példa, hogy együttalvás esetén tényleg kevesebb gyermeknél fordul elő a "bölcsőhalál" -persze azért rengetegen vigyáznak, nehogy ráfeküdjenek a csecsemőre. Általában az együttalvás legjobban ellenzői ezt az okot szokták megjelölni......És persze tény, hogy a gyermekükkel együttalvó szülők egymás légzéséhez alkalmazkodva alszanak, és ha pl. a csecsemő kihagyná a belégzést, az anya teste rögtön figyelmezteti.......A különalvás csak a szocializáció "következménye", valójában nem gyermekbarát megoldás, bár nálunk is ez a módi, ha minden rendben van. (Mondjuk nálunk inkább én költözök be a lurkók ágyába..:-D)