A férjemet az édesanyja folyamatosan érzelmileg zsarolja, mert engem jobban szeret, mint őt, és ezt anyuka nem tudja elviselni. Mit tegyek? (tudásbázis kérdés)

Az ilyen anya nem agyerekét szereti,csakis saját magát.Egy önző dög!

Költözzetek mielőbb.Remélhetőleg a párod átlát a szitán és tudja kezelni az anyját.

Ez jó.

Elképzelem magam,amint bűvölöm a teát mielőtt anyósnak felszervírozom.

De asszem én tennék még hozzá a rózsabimbón kívül egyebeket is:-))))))))))))))))

Sziasztok!

Sajnos nekem is hasonló tapasztalataim vannak anyós-ügyben...:(

A szitu a következő: 1 éve vége szakadt egy kapcsolatomnak, 9(!) évig éltünk együtt békében, nyugalomban, anyós nélkül(az exem szülei már nem élnek). Aztán megismerkedtem jelenlegi párommal, akivel sajna túl korán összeköltöztünk, három hónap után. Anyagi okokból kénytelenek voltunk az anyjához költözni. Ő már 10 éve özvegy, sokáig csak egyke párom volt neki, és fordítva is(első férje terrorizálta őket, attól elvált és azóta kettecskén voltak). A páromnak ugyan volt egy-két komoly kapcsolata, de valahogy mindig visszatalált anyucihoz. Jelzem, 40 éves elmúlt a drágám...Már ez gyanúsnak tűnhetett volna, DE mint tudjuk, a szerelem vak.

Eleinte, ahogy meg volt szokva, szerettem volna ugyanazt a gondoskodást megadni a páromnak, mint azt előző kapcsolatomban megszoktam(pl.kávét,kaját készíteni,amit elvisz a dolgozóba,ebédet szervírozni neki stb.).

Igen ám, de anyuci mindig megelőzött. Mire észbe kaptam, már kiszedte neki az ételt, összecsomagolta a holmiját, mi több, a párom is hozzáfordult, ha pl. valamit nem talált. "Anyu, hol van ez meg ez a sapkám, anyu, kimostad már a nadrágom, anyu megvarrtad már a pulcsim.." Ja, és esténként, lefekvés előtt a párom MINDEN este bemegy hozzá, betakargatja, jóéjt-puszival látja el. Lépten-nyomon telefonál neki:"Anyu, most megérkeztem, anyu most indulok..."

Na ekkor már kezdett derengeni, hogy valami nem stimmel...

Tudni kell, hogy anyus szívbeteg. 2 hónapja szívritmus-szabályozót kellett neki beültetni. Ettől függetlenül, már felépült, teljesen önellátó, mozgékony. De a betegségét kihasználva érzelmileg zsarol minket(vagyis a fiát) hogy ne költözzünk el , pedig ez mihamarabbi szándékunk. Merthogy akkor vele mi lesz, majd "megdöglik" valahol, vagy majd ha rosszul lesz, fogad maga mellé ápolónőt, ne is törődjünk vele...Ha meghallja, hogy éppen tatarozás alatt álló házunkhoz mentünk valamit alakítani rajta, 2-3 napig csak duzzog, aztán egyszer kirobban belőle, elkezd sírni. Pedig elmondása szerint unokát is szeretne, de úgy, hogy együtt maradjunk vele. Hiába mondtuk neki, hogy ez az élet rendje, a gyerekek elköltöznek otthonról, hogy saját családot alapítsanak, hogy boldoguljanak, de hallani sem akar róla, olyankor egyből halálosan beteg. Azt is megkaptuk már, hogy ne költözzünk el, mert akkor ha ő meghal, nem kapjuk meg a házat...:S Természetesen ez engem nem hat meg, nem arra hajtunk.

Nekem pedig, ahhoz hogy boldogok lehessünk, szükségem van a "saját területem"-re, nem elég egy szoba...

Valahogy mégsem tudom őt sajnálni, hiszen a fia(a szerelmünk) útjában áll, nem hagyja őt és engem sem érvényesülni. Nem tudom mit tegyek, hogy én legyek a ház asszonya, ahogy eddig is megszoktam.

Bocsi, kicsit hosszúra nyúlt és ez még csak a dióhéjas történet. Várom a visszajelzéseteket.:)

Ez így van!

Én a 18 év alatt sok mindent kipróbáltam....amit őszintén tudtam tenni....itt nem rossz emberekről van szó,de rossz tettekről.....taktikázni nem voltam hajlandó,az őszinteséget mindennél többre tartom...anyósé a fia....vesztettünk:-(

Hát a nyugalmatok érdekében talán jobban is teszitek,ha megfelelő távolságot tatatok a mamával.

Próbáljátok valahogy okosan megoldani,hogy a kapcsolat se menjen tönkre vele,és a nyugalmatok a magánéletetek is a tiétek maradjon.Bár tudom ezt nem mindenkivel lehet megértetni sajnos.

Kedves nzs2001!

Egy kicsit valóban hatalmi harc az egész.

Tudod, egy kapcsolathoz két ember kell, és nem három.

Vannak dolgok, amelyeket az ember megoszt a szüleivel, és vannak olyanok, amelyek csak két emberre tartoznak. És bármilyen fájdalmas is a szülőnek, el kell engednie a gyerekét, és bele kell törődnie, már nem ő az első. El kell fogadnia, hogy a fia megnősült, és nem megy el hozzá minden este beszélgetni.

Könnyen beszélnek azok, akik még nem kerültek olyan szituációba, hogy embernek választania kell a párja és a szülei között.

Én is így voltam a szüleimmel, és jól döntöttem, mert rövid idő alatt megbékéltek, miután a férjem mellett álltam ki.

A férjem is így van vele, de arra nem az lett volna az anyóstól a megoldás, hogy akkor elkezdi érzelmileg zsarolni, és az esküvő után is folytatja.

Tudod, imádtam őt, mármint anyóst, egymás alatt lakunk. Olyan volt, mint egy második anya. Együtt jártunk vásárolni, ha sütöttünk valamit, vittünk a másiknak. Aztán valami megváltozott. Amikor bejelentettük az esküvőt, hevesen el kezdte támadni a kapcsolatunkat.

Nem akarom, hogy a férjem viszonya teljesen megromoljon az anyjával, de sajnos jó úton járnak.

Én sem vagyok hülye. Ha felküldöm a párom az anyjához még akkor is, ha nem akar menni, akkor anyuka engem szid. Ha nem mondom a páromnak, hogy menjen fel, akkor tiltom őt.

Nem igazán tudom, mit tegyek. A párom depressziós.

Tudod, anyukám anno összeveszett az édesapjával. Szándékosan írom így, mert életemben két szót nem váltottam a vér szerinti nagyapámmal, aki a szüleim szomszédjában lakik. Nem akarom, hogy a gyerekeim ugyanezt átéljék. Élnek a nagyszülei, de rá se néznek, mert a szülők összevesztek.

Hamarosan mi is babát szeretnénk, de nagyon bánt ez az állapot.

Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint a kezdetekkor, amikor még örült annak, hogy a fia boldog.

A teljes rokonsága megharagudott rá, mert azért az emberek nem vakok. Nem beszél vele senki.

Hiába nem szeretem amit csinál, ő a férjem anyja, és engem nagyon bánt, hogy a férjem miatta szomorú, de nem tudok semmit tenni.

Képzeld magad bele a helyembe: az esküvőn az anyósod azért csapja a patáliát, mert te szeled fel a férjeddel az esküvői tortát és nem ő. Vagy hogy elfoglalod a helyét a vőlegény mellett a főasztalnál. Szerinted ez normális?

Semennyi,egyszerűen nem kell meghallgatni.

Ha egyikőtök sem teszi,otthagyjátok amikor olyanba kezd amihez semmi köze vagy sértő számotokra,majd abba hagyja.Hiszen elveszíteni nem akarja a fiát.

Szerintem felesleges köntörfalazni.Az egyenes beszéd a legjobb mindenkinek.És azt is meg kell mondani,ha nem ért belőle,akkor legyen az ő baja hogy nem szeretitek a társaságát,nem akartok vele sűrűn találkozni.Olyan nincs,hogy valakitől nem lehet nyugodtan élni.Sajnos vannak emberek akikkel nem lehet finomkodni udvariaskodni,mert nem értenek belőle.

Akkor inkább így fogalmaznám meg.

Nem jobban szeret, hanem én lettem a férjemnek az első.

2 éve különköltöztünk, 6 éve vagyunk együtt.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy ne azt hallgassam, én elvettem tőle őt????

Beszélt vele, több szabadságot kért, annak is én lettem az oka.

Talán el is hittem volna amit mond ha a férjem haverjai nem támogatnak. Szerintük nagyon jót tett az, hogy elköltözött onnan.

Az anyósnak van valakije. Ő kérte is, költözzenek össze, de anyós nem akar menni, mert lesz úgy az ő kicsi fiával...

Mi is ezzel próbálkoztunk.

Meg volt beszélve egyik nap mi megyünk, másik nap ő jön, harmadik nap mindenki marad otthon.

Persze akkor is beállított. Nem túl kellemes, ha épp színházba készültök, és öltözködés közben ott ül anyós, és nem veszi a lapot, hogy zavar. Vagy csak beugrott, mert boltban volt, és látta, ez vagy az le van akciózva, és csak szólt.

Ha lejött, pakolgatott. Átrakta a virágaimat, mert neki ott jobban tetszik stb. Ha elment rendeztük vissza, ha szóltunk, megsértődött, hogy nem látjuk szívesen.

Végül inkább elmentünk otthonról, ha kettesben akartunk lenni. Akkor azért magyarázott, mert olyankor úszni jártunk, és félt megfázunk, amíg hazaérünk. Nyáron.

Akkor kezdett a férjem önállósodni, amikor különmentünk anyóstól. Lehet, anyós jogosan érzi azt, elveszem tőle a fiát, hisz azóta nem beszélnek meg mindent. Számomra fura volt, hogy ennyi idősen valakinek be kell számolnia, mennyi áramot vagy vizet használ havonta. Amikor pedig ketten többet használtunk, mint ő egyedül, jött a nem tudtok spórolni szöveggel.

A biztosítékot az verte ki nálam, amikor meglepett a férjem egy nagy adag jégkrémmel. Nagyon ritkán vesz így valamit, tehát gondolhatjátok mekkora öröm volt. El is dicsekedtem vele az anyjának. Erre csak annyit mondott, miért ott kellett megvenni, amikor 2 kilométerre lévő boltban 10 forinttal olcsóbb, és ott kellett volna megvennie.

Ezek után pedig kértem a férjem, ezeket inkább többet ne mondja az anyjának. Egyébként is velem él együtt, nem az anyjával, nekünk kell kifizetni amit használunk.

Ha eljön a férjem, mert szid, akkor az azért van, mert én ellene uszítom....

Az utolsó mondatoddal megmondtad a frankót!

(Férjem lánya ezt szívja már 11 éve).

Szia!

Olyan nincs,hogy téged jobban szeret,esetleg olyan,hogy másképpen szeret,ami természetes.Te a szerelme vagy, az anyja meg az anyja marad mindig. Felesleges közéjük állni,tiltani az anyjától még inkább. Felejtsd el azt,hogy egymásnak uszítod őket,téged fognak megutálni.Próbálj meg csak akkor érintkezni a kedves mamával,amikor muszáj és ne mondd a párodnak,hogy ne látogassa,ne tiltsd tőle,mert az ellenkezőjét éred el vele.Rájön Ő magától,hogy hogyan kezelje a helyzetet.

Tudod én mikor találkoztam a párom anyjával?Június legelején...azóta talán kétszer beszéltünk telefonon,az is névnapok miatt volt. Nem tiltom a páromat,nem hangolom ellene,mert nincs értelme ezért feszültséget kelteni. Bólogatok bőszen ami anyóssal kapcsolatos és megtartom a véleményemet és figyelek:-)