Meghalt a kutyám (beszélgetős fórum)

Nem hagytad cserben, csak nem hagytad szenvedni.

Alízkánk 1 éjszakán át haldoklott, nekem azért volt lelkifurdalásom, hogy nem tudtam neki megrövidíteni az elmenetelt:(

Részvétem!

2002. januárban ment el Alíz, a gyönyörű német dogunk.Úristen, már 10 éve, erre eddig nem is döbbentem rá!! Mai napig emlegetjük. Csak épp beszélni nem tudott.

Tudtuk, hogy öreg, megviselte a hideg, de nagyon nehéz volt.

Mi rögtön pótolni akartuk, már tudom, hogy pótolhatatlan volt. Nagyon hamar hoztuk Viktort, ő megbetegedett, 3 és fél évet élt.

Na akkor azt mondtuk csak menhelyi, nem kell fajtatiszta, a civilizációs betegségeikkel.

2005 karácsonyán jött Maja, következő karácsonykor Gina. Akkor azt mondtuk, gyerekből 3_at akartunk, kutyából elég 2:) Rá 1 hétre 1 forgalmas főút szélén találtuk, és mentettük meg Macit. 5 kilós, gyönyörű gombóc volt, ma 60 kilós, még mindig gyönyörű házőrző.

Na akkor tényleg meg akartunk állni, de valahogy nem sikerült:))),megkaptam Mona babát.

Nem szeretném egyhamar gyarapítani a kertben a sírok számát, de Ginácskánk már 8 év körül van (ő felnőttként került hozzánk).

A kutyánk elvesztése ngyon fájdalmas, együttérzek mindenkivel, aki most megy át ezen.

Kell másik, minél hamarabb, de nem helyette, mert ő ugyanolyan megismételhetelen, mint 1 ember.

Nagyon sajnálom, őszinte részvétem. :'( 2 évvel ezelőtt én is úgy keveredtem ide hoxára, mert elvesztettük 13 és fél éves spánielünket és kerestem egy fórumot, ahol kisírhatom magam. :(

Kitartást nektek!!

Nem szabad meg próbálni elfelejteni és nagyon sokat beszélni róla .Nekünk is 15 évesen halt meg Jackie család tagunk.Nem volt könnyű hidd el

Dórika.Majd még írok neked mert én nekem is itt segitettek feldolgozni.De még nem teljesen sikerült.Tehát beszélni és emlékezni a szép időkre.

Őszinte részvétem!

Nekünk, decemberben ment el a kis kutyánk, tudom milyen nehéz most Nektek!

Szisztok. Meghalt a kutyusunk. Már 2 hete, de a fájdalom nem enyhül...9 éves, gyönyörű beagle volt, Apcsnak hívták.

Előtte a férjemmel mindketten németjuhászosok voltunk, de mikor 9 évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy kutyát szeretnénk tömben éltünk, ezért esett a választásunk egy beagle-re. Életünk egyik legjobb döntése volt!!! Addig még nem tapasztaltunk olyat, h egy kutyus felülbírálhatja a gazdáit...(akinek már volt beagle-je tudja miről beszélek)de mi nagyon élveztük, és sok munkával, türelemmel a férjem a 6 sávos út mellett is póráz nélkül vitte, a zebránál leült :-) Ezt azért fontos kiemelni, mert a beagle-k vadászkutyák, ráadásul az öntörvényűbb fajtából. Ezért nagyon sokukat egész élete alatt nem engedik el a pórázról, mert nem jönnek vissza, csak ha ők úgy gondolják.

Apacs a kertesházba költözésünk után is bennt volt, nem szerette a hideget :-) Igazi személyiség volt: reggel költött minket a kajáért hangos fülrázással, azután türelmetlenül várta, h átvigyük anyukámékhoz, míg mi dolgozni voltunk, ha hazaértünk ugrálva üdvözölt, és muszáj volt hagyni, h megnyalja a kezünket :-), ismét türelmetlen volt, míg hazaértünk, élvezettel rohant a tányérhoz, hátha került bele valami, míg nem volt itthon...a konyhában szigorúan csak vele lehetett bármit is csinálni ...pogácsa sütéskor példáúl nem mozdult el a tűzhely mellől...és még folytathatnám reggelig...ezért olyan nagyon üres most az életünk nélküle...és ezért tűnik a napsütés is értelmetlennek.

Február 16-án a reggeli induláskor szokásától eltérően átszaladt az úton (nagy hó volt, és azt hiszem ez zavarta meg) a férjem utánna kiabált, visszanézett rá...de jött az autó......

Még soha nem láttam olyan állapotban a férjemet, önfegyelem nélküli ordítás, zokogás...Az autó meg sem állt, Apacsunk azonnal meghalt...Soha nem fogom elfelejteni ahogy a hófehér havas útról hozza be a férjem zokogva a gyönyörű, sérülésmentes, de élettelen testét.....

Ezután következett az önhibáztatás, miért engedtük ki? Miért is? Mert neki az a reggeli és esti 5 perc szaglászódás jelentette a nap fénypontját!!! Aki ismeri a fajtát érti miről beszélek...a férjem nem akarja megbocsájtani önmagának. Az vígasztal talán, h nagyon boldog, tartalmas élete volt, rendszeres kirándulások, hegyek (imádta az avarban futást), folyópart,

nyúlkergetések tarkították az életét...ha nem engedjük ki, ezektől is megfosztottuk volna...

Nagyon sokat érintettük őt, esténként kötelező dögönyözés, tappancs-mosás...érezzük a kezünk alatt a bársonyos bőrét, izmait....a hiánya mélyen fáj, szinte mar belülről...

Vígasztalom a férjem, hogy tartalmas életet élt, a kedvenc foglalatossága közben, szaglászódás közben, egyetlen gyors pillanat alatt költözött el a menyországba...

Szia.

Ha eddig mindig ketten voltak és bírjátok szusszal én hoznák egy társat neki. Én sem akartam új kutyaát úgy voltam vele soha nem....

Azonban nem bántam meg. Nagyon sokat gondolok az én kiskutyámra hiszen pótolhatatlan volt ő volt az én kiskutyám. Nem is lehet összehasonlítani a két "jómadarat" de mindig arra gondolok ha itt lenne biztosan megnevelné ezt a kis ördögöt :)

Őszinte részvétem!

Nagyon át tudom érezni 4 éve ment el az imádott rottwailerünk,csontrákja volt el kellett altatni.

Mindketten a férjemmmel nagyon sírattuk,4 napig bírtuk kutya nélkűl és megvettük a szintén rotti,Cyndit ő volt a fájdalomcsillapító.Soha nem fogjuk elfelejteni most is Ő a monitor háttérképe.