Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Ezzel ne foglalkozz... Erre mondom, hogy ez nem "méltóság" kérdése... És ha ez számít- engem érdekel. :)

Szerintem a többieket is, csak a nevükben nem beszélek...

Blue Moon:

Az én jelmondatom az, hogy mindekinek a maga poklát kell megjárnia. Volt egy kamaszkorom, szép is volt, nehéz is volt. Nem lett tőle könnyebb, hogy Afrikában éhenhalnak a gyerekek... Neked is nem mások bajával kell felvenni a "versenyt", hanem a sajátodén győzni... :)

Én kíváncsi lennék a Te történetedre is.

Sagitta:

Néha úgy érzem, jó felé tartok. Évek munkája alatt felépítettem egy rendzsert, mi néha rogyadozik, ha rossz felé térek, néha egész szépen magasodik. Az egyetemre visszatérve: Dehonnem... Alig van olyan órám, ami azzal foglalkozik, amivel majd én akarok. De hála istennek hozzászoktam már az egyetemen, hogy sok szart kell elvégezni, mire azzal foglalkozhatsz, amivel szeretnél... De e mellett mindig van egy "holdudvarom" változó nagysággal, ahol viszont figyelem az embereket, és próbálok haszonnal létezni. Megfordut már néhány érdekesebb dolog a kezem alatt... És tudom, hogy egyszer ezt akarom csinálni. Hogy sikerül-e? kitudja... De még jó, még küzdök...

A szeretetkönyv még egy kicsit messze van... De szeretnék alkotni. Most egy mesével bíbelődöm, de nehéz, mivel írtózatosan lusta ember vagyok. Rég be kellett volna fejeznem, sikerült is volna, ha nem hagyom tékozlom el a napjaim... És már rá kéne feküdnöm az újabb témára, Kopaszodó Sámson történetére is... Hát remélem egyzser tényleg csinálok már vlamit az életben... Ideje lenne... :)

Ha érdekli a T. olvasóságot, majd mutatok a meséből részleteket.

Nem tudom miért kell személyeskedni csak azért ,mert valakinek más a véleménye erről a témáról.

Tudod mit gondolok?

Mindenki az akinek gondolja magát,ha innen nézzük ti valóban betegek vagytok,mert úgy gondoltok magatokra ,mint beteg emberekre.

De van választásotok,minden egyes napon meggondolhatjátok magatokat.:D

Szerintem az van, hogy unatkozik...

Itt volt tegnap délután, este, és ma is már szinte reggel, és azóta is...

Jöhetne hozzánk ablakot pucolni, vagy palacsintát sütni, mert épp azt fogok...

De ajánlok egy oldalt, 3dcity.hu, ahol mozoghatsz is a virtuális térben, és oszthatod az észt az unatkozó tiniknek. Biztos jól megértitek majd egymást...

Jó szorakozást!

Blue Moon!

Pedig várjuk a történeted!

Örülök, hogy belefogtál, és leírtad...még az éjszaka közepén..

Valahol nagyon értem, amit írtál. És szerintem megtaláltad a lényeget. Amit kevés ember tud.

Tudod, nekem sokszor az a legbosszantóbb, hogy már egész kiskoromban rájöttem erre, és mindig adni akartam magamból. De sokszor nem ment, amikor rámtört a betegség. És ez az ami a legjobban fájt..., mint amikor valaki tudja, hogy ég a szemben lévő ház , és sokaknak segíthetne, már egyszerűen azzal is ha kiordít az ablakon, de ágyhoz kötött beteg, és képtelen felkelni.

Néha én is ezt érzem, és ez a tehetetlenség a legrosszabb..

Na de nem nyavalygok, szerencsés vagy, hogy mindezt ilyen fiatalon megláthattad, még akkor is ha kellett hozzá egy-két neccesebb élethelyzet.

És ilyen hozzáállással biztos a barátnődnek is tudsz majd segíteni...

Amúgy hogy vagytok most, sikerül tisztábban látnod vele kapcsolatban?

Ez a dolog a szeretetről, amit írtál amúgy kísértetiesen hasonlít azokhoz a gondolatokhoz, amelyek a Szeretet 10 titka című könyvben vannak. Amit már mútkor is említettem. Lehet egyszer te is írsz majd egy ilyen könyvet.

Csak szólj, majd beszerzem....

Amúgy szép dolog, hogy ez vezérelt 'haza', ahogy írtad, a pszichológiához, de az egyetem falain belül nem érezted úgy, hogy ez a többségnek egész másról szól?

Már megbocsáss,de soha nem utáltam Tanítványt,sokakkal ellentétben.

Ne aggódj értem,nem fogok darabokra tépődni egy pár fröcsögő,kemény szó után és biztos lehetsz benne a higgadságom sem fogom elveszíteni,hogy én is úgy fogalmazzak ,mint Ő,érvek helyett .

Jogom van leírni a véleményem és jogom van a reagálásokra válaszolni is.

Mindenenkinek joga van a szar élethez és bármikor változtathat rajta,akár ma is.

Kár ,hogy ennyire gyávák az emberek boldognak lenni.

No, kissé tömören én is beírom, amit kérdeztél sagitta.

Valahol 11 éves koromban kezdődött.... Volt egy bőrrák a lábamon. Kicsit meredek volt a szitu. Anyámat lecseszi az orvos, hogy miért ilyen későn hozzák a gyereket. Aztán megy a találgatás, elérte-e a csonthártyát. Bőrből, bokából, honnan vágjuk? Mázlim volt meg ismerős sebészem. Mélyudvarú vágással csinálták, egy rövid ideig para, amíg megjön a szövettan. Kiderült, hogy mázlim van, a vágás szélén nincs rosszindulatú daganat. NEm kell kemó sem.

De ott és akkor kissé belémharapott az idő vasfoga. MEgéreztem, hogyha ez a rák itt nekem kezicsókolomot jelent, akkor úgy húztam le a világban 11 évet, hogy semmi értelme nem volt. Pár évet eljátszottam oviban. Néhány év iskolapadban. Nevetségesen törlhető lettem a világból.

Szerettem volna, ha valamit képes vagyok hátrahagyni, akkor hátha nm ilyen értelmetlen az egész. Elkezdtem verseket irogatni.

Túl hamar futottam bele Mesterem, PIlinszky János egy versébe:

Intelem

Ne a lélekzetvételt. A zihálást.

Ne a nászasztalt. A lehulló

maradékot, hideget, árnyakat.

Ne a mozdulatot. A kapkodást.

A kampó csöndjét, azt jegyezd.

(!-a szerk. tehát én...)

Arra figyelj, amire városod,

az örök város máig is figyel:

tornyaival, tetőivel,

élő és halott polgáraival.

Akkor talán még napjaidban

hírül adhatod azt, miről

hírt adnod itt egyedűl érdemes.

Írnok,

akkor talán nem jártál itt hiába

De honnan tudhattam volna 11 évesen, hogy mi a fontos, amiről "hírt adni egyedül érdemes. MEg akartam érteni. Elkezdtem figyelni az embreket. A lelküket.

Jött egy húzósabb kamaszkor. 180 fokos fordulattal Meg előtte egy nagy szerelem -az első- csúnya véggel. Én meg közben elkezdtem gyűlölni az embereket, mert az egy sokkal egyszerűbb világ. Mindig neked van igazad, mindig te vagy a tuti, a többieket le lehet szarni... De eljött az a pont, ahonnét már túlnőtt a gyűlöletem rajtam, mikor nem tlaált magának újabb tárgyat, magam ellen fordultam. Gyűlöltem már saját magam is.

Ahogy lenni szokott: Kád, meleg víz, konyhakés.

Apró szerencsén múlott az életem. A fürdőszobai tükrön. Belenéztem, és arra gonoltam, oké. NEm érdekel, hogy 2 hét múlva. Vagy 5 hónap múlva. Vagy 80 év múlva. De emberi méltósággal akarom elhagyni ezt a földet, mert ami visszanéz ráma tükörből... Annak már csak a szeme emberi. És az a tükörben sajnos én vagyok.

Oké, vizet leenged. Kést elcsomagol. Leül. Zokog. Összetörik. Tiszta sor, keresni kell valami új irányt. Mert a gyűlölet nem vezet sehová. Illetve de: Ide.

Hát visszataláltam a kezdeti pályámra. Szeretni akartam az embert, foglalkozni vele.

Ennek látom értelmét.

Most nem zengek sok hosszú sort még, fáradt vagyok kissé, elemésztett a ami nap... De lényegében így kezdtem -és fodultam vissza-, majd rövid fölsőoktatási ámokfutás után találtam haza: a pszichológiához...

Holnap folytatjuk, neked is jó éjt!

Igen, szerencsére...Vagy inkább szerencséjére? Hiszen nem vagyunk büntethetőek :D

Gondolom a fizikai problámákra gondoltál. Igazából több apróbb dolog, de eléggé megkeseríti az ember mindennapjait. Most inkább nem részletezem, de egyrészt hormonális gondom van, van probléma a szívemmel, és most a gyomromat műtik majd.

A párom nagyon megértő...próbál segíteni amennyire tőle telik, de valahogy az érzelmi dolgok nem az ő asztala.

Én pl nem tudnám elképzelni, hogy így mint a te párod beírjon egy fórumba, hogy mit érez, gondol velünk kapcsolatban.

Nemigazán tud megnyílni az emberek felé. Vagyis nagyon közlékeny, társasági, de nem nyílik ki igazából sosem.

Aztseigen tudom elképzelni, hogy ő maga kutasson ezután. Valahogy nemigen igazodik el ezekben.

De amit én előadok vagy kérek, abban nagyon készséges.

Néha hiányzik az önálló erőfeszítése, de más dolgokból azért látom, hogy tényleg nagyon akar segíteni, és szeret nagyon...még ilyennek is.

Szóval velünk nagyjából ez a helyzet.

Örlök, hogy tudtunk kicsit beszélni, és örülök, hogy kicsit megismertelek, meg ahogy olvastam a naplódat lett még egy csomó kérdésem, amit remélem még feltehetek.

De most megyek, mert reggel korán kell kelnem, és még van egy kis dolgom.

Jó éjszakát neked, talán holnap folyt. köv...

Köszönöm :) Igen, én vagyok a világ legszerencsésebb őrültje :)

A te párod hogy viszonyul ehez?

A gondolkodásban, és az elhatározásban nagyon sokat segít az egyedüllét és a sok sok gondolkodás. Vedd meg a Tao te Kinget. Rengeteget segít a gondolatok irányításában. Nem vagyok taoista, de a Teo te King szerint próbálok élni.

Megkérdezhetem hogy milyen problémáid vannak még? Ha túl indiszkrét a kérdésem, akkor ignoráld!

Gratulálok az eljegyzéshez...

Igazán szerncsés vagy, ha ilyen megértő társra találtál.

Hát nagyon felnézek rád ezért.

Ahogy írtam, már egy ideje szét vagyok esve, de asszem nekem is egy ilyen fordulópont kéne.

De sokszor engem a fizikai betegségek vetnek vissza. Most is egy műtét előtt állok, és valahogy addig csak vegetálok.

De remélem minél előbb túlesek rajta, és akkor koncentrálhatok belülre is..vagyis annak a megoldására.

Amúgy azt tervezem, hogy elköltözöm egy időre, csak egyedül, hogy kicsit összeszedjem magam.

Arra vágyok valahogy, hogy egyedül legyek, ne kelljen senki kínjával, bajával foglalkoznom, csak a sajátomével, és akkor szép lassan felépítenék mindent újra magamban.

Már egy ideje tervezem, a párommal is megbeszéltük, és ő is támogat.

Jövő hétfőn lesz a nagy nap végre...remélem...akkor cuccolok.

A többit meg meglátjuk...

Ja, és megnéztem a naplódat, de elolvasni még nem tudtam mindent.

És nagyon cukik....

Ádám írománya:

"JIhad, jihad, itt Ahriman vagy Ádám, nem tudom, milyen néven ismersz.

Noszóval, arról, hogy én hogy élem meg és társai. . . már mielőtt összejöttünk volna Lilimiával, tudtam a betegségei túlnyomó többségéről, és utána is olvastam. A tény, hogy mindeme betegség-özön mellett még életben van, azt jelentette, hogy erős, küzdő szellemű leányzó, ami nálam hatalmas pozitívum, és a betegségei közel sem ellensúlyozzák - ez a véleményem a későbbiekben többszörös megerősítést nyert.

Néha nehéz, meglehetősen sokat aggódok érte, néha kis időre morcos vagyok rá, de a legkevésbé sem bántam meg a döntésemet. Amikor beszél a bajairól, meghallgatom és ha módomban áll, segítek neki - sajnos általában nem tudok. Ha esetleg kiszúrom, hogy valami hülyeségre készül, megakadályozom benne, ha tudom, még akkor is, ha leüvölti érte a fejemet. Elég sokszor próbált még régebben elzavarni, de nem hagytam magam.

Néha nehéz észben tartani, hogy a betegsége miatt csinál bizonyos dolgokat, de azért sikerül, még ha néha csak 15-20 perccel később is. . .

. . .

Talán a legfontosabb az, hogy végtelenül szeretem és tisztelem, még ha ez utóbbi nem is látszik mindig egyértelműen, valamint ha akarom, nagyon türelmes tudok lenni. Amit módomban áll, meg akarom érte tenni, ha kell és tudok, mellette akarok állni.

. . .

Az úgynevezett "szakértők" véleményét, miszerint menekülj, meg szard le magasról ha tényleg szereted.

Ennyi. "

Pont tegnap írta le Sztavroginnak segítség képpen hogy milyen egy BPD-sel.

Mielőtt összejöttük tudott minden betegségemről. Mindnek utánaolvasott, mindet tanulmányozta. Tudja hogy tevőlegesen nem tud segíteni, csak azzal, ha mellettem van, és érezteti, hogy szeret.

1 hónapja és 10 napja jegyesek vagyunk, és jövő nyárra tervezzük az esküvőt. Egészen pontosan augusztus 15-re :)

Mindjárt megkeresem hogy mit írt Sztavnak, és bemásolom.

Volt egy olyan fél évem, hogy gyakorlatilag ki sem mozdultam a lakásból, de még a szobámat is csak a wc, és a fürdő miatt hagytam el. Rengetegszer felkelni sem volt erőm, és napokig csak feküdtem. Amikor muszáj volt ellenőrzésekre mennem katasztrófa volt. Rosszul voltam az emberektől és a világosságtól.

Utáltam az életem. Aztán egyszer eldöntöttem hogy változtatni akarok rajta, mert elegem lett.

Sokan kérdezték már hogy honnan van annyi erőm amennyi. Fogalmam sincs.

Igen, beszél hozzám belülről. Ma az volt a sláger hogy "Téged senki nem szeret, mert semmi szeretnivaló nincs benned. Mindenki csak érdekből van melletted, vagy azért mert szánnak. Valójában senki sem szeret." Szval ma ezt dumálta. Egy időre be is vettem, de aztán befeküdtem kicsit a kutyák közé és csak rájuk koncentráltam. Átvettünk minden feladatot és trükköt, és azóta nyugodt vagyok. Most hallgat. Most nem beszél, de néha elviselhetetlenül üvölt. Csak üvölti és üvölti a fejembe azt amit ő akar, és ha egy kicsit is megingok átveszi a hatalmat felettem, és összevagdos, megéget, szétveri a fejemet, a kezemet, kitépi a hajamat, és lenyúzza a bőröm.