Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
“A szem, amelyikkel a világot látod, a te szemed. Külső szemeddel az emberekre figyelsz, belső szemedet megőrzöd önmagadnak.
Amikor visszatekintesz, nem magadat látod, mert nem tükörbe nézel, hanem az embereket.
Hogyan vélekedsz a többiekről? Amikor másokra figyelsz, amikor másokat ítélsz meg, úgy véled, szemed csalhatatlan.
Milyennek látod önmagad? Amikor tükröt tartasz magad elé, egy számodra kedves lényt pillantasz meg. Ismert vonásait szereted, mert biztonságot nyújtanak neked; ismeretlen arcát, melyek olykor téged is meglepnek, megértéssel fogadod.
Vajon ugyanígy teszel a többiekkel is?” (Tatiosz)
„Néha egy gyertya fénye többet ér a napnál,
éjjel, amikor szükség van rá,
hogy lássunk a sötétben és ne féljünk tőle,
hogy higgyünk benne,hogy nem lesz így örökre. „
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.
/Móra/
A szex az egyik legszemélyesebb vonulata az életünknek. Ha valaki puszta szeretetből ebben is korlátoz bennünket, ha az ágyban is szabályok közé szorítanak, akkor vége mindennek. Az a lélek halála.
(Laurell Kaye Hamilton)
A szabad kapcsolatok tartósak. Mint a világot járt vándormadarak, hosszú idő után újra összejönnek, s elmesélik egymásnak, mit láttak.
(Müller Péter)
"Barátok
Ha csak várod, hogy jobb lesz a sorsod,
Ha a tükörben fáradt az arcod,
Ha fáj, amit el kellett engedned,
Ha életed álmát nem teremted,
Ha múltad sebeit feltéped éppen,
Ha elcsüggedtél ebben a létben,
Ha nem repít tovább a vágyad,
Ha nem érzed hozzá a szárnyad,
Ha bűntudat kínoz az útért,
Ha könyörögsz további hitért,
Ha ítélkeztél magad felett,
Ha nem látsz napot a felhők felett,
Akkor tudd, hogy ott vagyunk veled,
Akkor gyere, és nyújtsd felénk kezed,"
Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek,
mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát.
Jaj pedig az egyedülállónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek,
az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak,
és a hármas kötél nem hamar szakad el.”
A tűnődés, mely fájt, vagy jólesett,
s mert segítette az emlékezet,
kezdte szavakká alakítani
a világomat.
Sokszor csak annyi kell, hogy megérintsen az, akit szeretsz, hogy halld a hangját, és tudd, hogy hazaérkeztél. Néha ennyi is elég ahhoz, hogy visszatérj a másik oldalról.
--
...hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre....
Ma minden olyan fájdalmas,
az éjszakában lassú nesz motoz,
csupán a lélek friss üzenete:
a virágot bontó büszke mámor
forgolódik. De vajon kell-e
más, mint ami elkövetkezett?
A világra némán hull a hajnal,
s egy árnyék halk lélegzetvétele:
tenyérbe simuló árva homlok.
Maradj, nézlek,
a múlt előttem,
benned és bennem
eggyé változik.
Nincs hang, mely
ebbe beleszólhat,
szemernyi feszület
közöttünk van.
Fáj, amit adni
szeretnék, hol,
mit? Én csak
kedves maradok.
Egy van, amit
ismertünk, te
is és én is
féltve őrizzük.
Összegyűjtöm,
látod ennyi,
félek ez nem
elég neked.
Egy kapu,
mely kitárult
előtted és mindent
eléd vetett.
Csillagok alatt fekszik a test,
Az enyém, a tiéd, akárkié.
Könyörögnék, hogy engem szeress,
De nem ragyogsz rám már soha többé.
Tudod, én tudom,
hogy nekünk meleget
és fényt kell sugároznunk,
egymás felé sugároznunk,
mert csak úgy érdemes,
és én érzem,
hogy jön tőled felém,
és hidd el,
boldog vagyok miatta,
örülök minden szavadnak,
még akkor is,
mikor játszol velem,
talán ki is nevetsz,
ahogy a sötétben
viccesen tapogatózom,
igen biztos nevetséges is,
hogy szürkeségemben
a fényért fohászkodom,
hogy világíthassak Neked,
amikor elhiszem,
akkor nagyon elhiszem,
és bízok, és remélek,
igen csak meleget,
csak fényt,
csak simogatást,
de néha
megfagy bennem minden,
és Te nem veszed fel a kagylót,
reménykedem,
csak azért,
mert tudod, hogy én vagyok,
nem, mert bajod van,
és nem érzem a fényt,
a meleget,
a simogatást,
semmit se érzek, csak űrt,
és ordítanék,
nyissák ki,
mert megfagyok,
de nem szabad,
hátha meghallod.