6 hónapos terhesen elhagyott a barátom a legjobb barátnőmért (beszélgetős fórum)
De cinikus voltam, mert iszonyúan elkeserít, és nem bírom megérteni ezt a fajta viselkedést. Egy ugrik, akkor a többi is, de hogy miért?
Én kis naiv vagyok, örülök más örömének, és azt hiszem, hogy minden ember mennyire jó a lelke mélyén. Aztán lépten-nyomon mást látok - és itt nem a nézetkülönbségekre gondolok, hanem a rosszindulatra.
Nincs azzal semmi baj, ha valaki máshogy lát valamit. De kulturáltan is lehet értekezni.
A másik meg, amit elfelejtetek: más ország, tök más szokások! Én magam tapasztaltam, mennyire lazán vesznek itt mindent. A betegellátásban is. Honnan tudjátok, neki mit mondtak a kórházban? De egyből bántjátok. Amúgy értem, hogy az a megszokott otthon, hogy pátyolgatják a piciket. Itt meg mezítláb (!) láttam múlt héten egy újszülöttet novemberben, és nem ez volt az első. Ki tudja, melyik a jobb.
De tényleg nem írogatok már, elment még az életkedvem is. Komolyan, miért nem lehet szeretetben élni, nem értem...
Hát én tutira nem bírtam volna! Én sokkal kevesebb dologtól kibuknék!
Bár azzal biztatom magam, amit egy ismerősöm mondott, hogy mindig azt a feladatot oldja meg az ember, amit elé hoz az élet.
Én pedig inkább otthonhagytam volna egy megbízható személyre alvásidőben, minthogy magammal vigyem.
Vagy meghívtam volna a dokit kávézni magamhoz :)
Draga! A forumodat szeptember elsejen inditottad. Nem augusztusban.
Az eletemmel semmi gondom. Nekem van egy IGAZI kislanyom es boldog is vagyok. Tehat, ez sem nyert! Nem kell dobalozni a felesleges szavakkal!
Persze, en is merges lennek a helyedben, bocsi!
Te meg irigykedsz, ugye? :) Ha nem vitte volna a babát, akkor meg szemét lenne, mert milyen anya már az, aki otthon hagyja 2 órára a babáját.
Neked is bejönne egy jóképű ausztrál gyerekorvos gondolom. Nyilván nem, mi meg majd elhisszük. :)
Erdekes, hogy itt szepen, mezes-mazosan tud irogatni. Illedelmesen mindent megkoszon, aki mellette all, az nagyon aranyos es kedves stb. Kozben meg mas forumokon teljesen mas arcat mutatja!
Nem a rosszindulat belolem! Azok utan, amiket olvastam, inkabb Withlove- bol nezek ki rosszindulatot. Akik kovetik ot, hat tegyek. Szep estet mindenkinek es jo ejszakat!
Szerintem nincs szükség rá, hogy cinikus legyél.
A szoptatás normális dolog, az is rendben van, hogy randizik, mert miért ne tenné...? - de az, hogy magával visz egy csöpp gyereket olyan helyre, ahol bárki ráköhöghet...
Még látogatóban sem jöhetett senki 2 hónapos koráig a családtagokon kívül, a mi gyerekorvosunk kifejezetten tiltotta.
Ez csak otthon ilyen nagy szám... Itt tök mindennapos, hogy pici babákkal mászkálnak, kávéznak, direkt úgy van kialakítva minden. Sőt, legutóbb a Costaban egy sarokban mit láttam...
- fogjátok be a szemeteket! - egy nő éppen...
SZOPTATOTT egy babát. Nem kutyát, ÉLŐ KISBABÁT! Persze takarta magát, de gondolom máshol nagy felháborodást keltene. Itt meg a pultos nőci mosolyogva vitt neki egy kis vizet. Annyira tipikus ez is: szóljuk meg, akit lehet, mert esetleg más nézetek szerint él. Aki egy kicsit intelligens, az először tükörbe néz, és a saját hibáit javítgatja, és hagyja a másikat a saját elvei alapján élni. Ennyi.
Mar ne is haragudj, de amig en nem alazlak es sertegetlek teged olyan szavakkal, amikkel te, addig szerintem neked sem kene.
Egyebkent pedig csak kivancsisagbol elolvastam a kulonbozo forumokon valo hozzaszolasaidat es szinte kivetel nelkul mindenhol mindenkibe belekotsz es kioktato stilusban osztod az eszt. Mindenkinek az eletkoraval foglalkozol es valtozo szavakkal bantod oket! Nah, itt szakadt el nalam a cerna, hogy megsem az vagy, akinek mutatod magad itt a sajat forumodon.
Igen, megleptél.
Eleve, még nyáron sem lehet sokáig kivinni a pici újszülöttet, nemhogy most.
De te tudod, nem vonom kétségbe, amit mondassz, én nem vittem volna a gyerekemet semmi pasiért se kávéházba, egyáltalán emberek közé.
Nem egy kölyökkutyáról beszélünk, hanem egy bébiről.
Bakker, ezt nem értem már, de tényleg...
Ez is annyira tipikus...
Egy valaki kétsegbevonta, hát akkor kövessük, essünk neki 'én is, ééén is, én is akarom, tökmindegy mivel, csak adjuk neki a frankót'.
Mi az, hogy a pasizás a legfontosabb? Gondolom nem az a legfontosabb, mivel nem azt csinálja éjjel-nappal.
Szegényke örül, hogy a sok keserűség után jön 1-2 jobb perc is. Ti komolyan azt hiszitek, hogy ennyi volt, ki is heverte? Én már a felénél kibuktam volna, talán hazaszaladtam volna, vagy nem tudom... Ő meg itt állja a sarat keményen. Attól, hogy nem ír róla, még nem tudjátok, hány éjjelt sírt át. Mekkora csalódás lehetett már ez, képzeljétek már el, éljétek már bele magatokat! Megszólni, kételkedni benne? Szép. Sokan közülünk már Anyuci védő szárnyai alatt lennénk, vagy ideg-összeroppanást kaptunk volna.
Hát, hogy mindig csalódnom kell az emberekben...
Nem azért furcsa, mert elhagyta a pasija, hanem mert pici babája van.
Én, mióta gyerekem van, nem jutottam el sehova. Ezért meglepő.
További ajánlott fórumok:
- Nem értem miért, a babával a pocakomban elhagyott!
- Hová vigyem a barátnőmet fillérekből, avagy a nőknek semmi sem jó?
- Megcsalt, én is hibáztam, elhagyott, meg akarok halni. Tud valaki segíteni?
- Elhagyott 16 hetes terhesen
- Párom elhagyott 37 hetes terhesen.Mindezt egy messenger...
- Miért zavarja a barátnőmet, hogy az exem a barátom? Neki is lehetnek barátai.