2011 tavaszra tervezett babaprojekt (beszélgetős fórum)
Sziasztok!
Én is csatlakoznék.
Sajnálom, hogy másnak is át kellett élnie egy baba elvesztését. Iszonyú fájdalom.
Néhány szóban:Évek óta nem sikerült a baba,így eljutottunk egy meddőségi központba. Vizsgálatok sorozat után tavaly októberben meg volt az első inszem. Sikerült, de decemberben missed ab lett a vége, a 8. héten. Akkor már kb.1 hete leállt a szíve.
Most kezdtem szedni újra a peteérést elősegítő gyógyszert, és készülők a hónap végi inszem.-re.
Kívánom, hogy mindenkinek teljesüljön az álma.
Jól teszed, hogy nem görcsölsz rajta, szuper ez a hozzáállás!:)
Egyik barátnőm is már 5. hónapja próbálkozik (ezt most mindenkinek írom), az apukája nőgyógyász és szerinte abszolút nem gond 1 évig, az simán belefér a próbálkozás időszakába (nagyon soknak tűnik pedig és borzasztó lehet a várakozás) és egyáltalán nem aggódik, pedig a saját lányáról van szó! Pedig gondolom azért rá fokozottan odafigyel!:)
Úgyhogy ne aggódjatok!
Lányok, aranyosak vagytok, ez most nagyon sokat segít! Dóri, megfogadom a tanácsod, beszélek vele!
Egyszerűen annyira igazságtalan, amin Te is keresztül mész, ez a sok rossz, ami történik... Sajnálom! A húgoddal pedig NEM történhet semmi, ezt NE felejtsd el (anyukámnak is volt ilyen esete, ő is végig járta ezt, aztán kiderült, hogy nincs semmi baj, pár évig fokozottan figyeltek rá, most meg már ugyanúgy, mintha mi sem történt volna! Nálatok sem lesz másképp!!!!)
Írj majd, hogy mi van vele!!!
Niki, egyetértek veled, nincs mire várnod!:)Remélem mihamarabb összejön a babó!
Szia Zsu!
Abszolút 100%-osan átérzem a helyzetedet!
Én is 26leszek a nyáron a párom most tölti a 28at!Áprilisban esküszünk és akkor szeretnék teherbe esni is!Ez az időpont nálunk is kompromisszum után jött mi már tavaly szeptemberben szerettük volna de közbejött egy költözés az ország egyik feléből a másikba!Így az áprilisban egyeztünk meg de most meg egyik rossz hírt kapjuk a másik után:tegnap elhunyt a párom nagynénje hirtelen és nem is tudjuk mi volt az oka azután a kishúgom hívott(23éves) hogy a nőgyógyász csomót talált a mellében most megy mammográfiára meg szövettanra...:-((
Remélem semmi baja mert abba belehalnék és akkor babaprojekt elhalasztva ismét....
Ugyan nem egészen olyan mint a Te helyzeted de tudom mit érzel a szívem szakad meg de van amikor mérlegelni kell hogy mi a legjobb!Szerintem üljetek le és beszéljétek meg mond el mit érzel őszintén abból nem lehet baj!!Én szorítok!!!
Sziasztok Lányok!
Én is a sok meló miatt tudok ritkábban jönni...
Üdv Nektek is: Niki, Írisz, Zskruti! Szomorúan olvasom, hogy kivel mi történt, és ki miken ment már keresztül, szörnyű dolgok ezek! Örülök, hogy talpra álltatok ezek után is, úgyhogy azt kívánom, hogy mindent bele!:)
Háát, én most kissé el vagyok szontyolodva... Tudjátok, már írtam, hogy őszt beszéltünk meg a babaprojekttel kapcsoltba. Tegnap pont erre keveredett a témánk, ő hozta fel (én már nagyon figyelek, hogy ne beszéljek sokat erről, mert nem akarok az agyára menni). Közöltem vele, hogy az ősz nálam szept. 1-jével indul.:) Erre ő mondta, hogy várjuk meg mit mond a doki májusban (elvileg az endo miatti gyógyszeremmel a kúra 1,5 év, de nekem eszem ágában sincs kivárni azt az időt) és hogy ő inkább tél vége felé gondolta, vagy majd megbeszéljük még, mert még úgyis van egy csomó anyagi kiadásunk, meglátjuk milyen lesz majd a helyzetünk. Hát komolyan mondom, annyira el vagyok keseredve, én már úgy beleéltem magam, belementem az őszbe (pedig én már most is szülnék), a betegség miatt sem akarok várni és nem is értem most ezt a hozzáállást. Nyilván, nem akarok ráerőltetni semmit, főleg nem egy babát, tudom, hogy még van időm (26 leszek), 5 év van köztünk, azt hittem, hogy amire én "megérek egy babára", addigra ő is. Meg ki tudja, meddig kell próbálkozni, amire összejön a baba. Anyagi háttérrel kapcsoltban: ha arra várunk, hogy minden 100%-ban OK legyen, na, az sosem fog eljönni, mert mindig lesz vmi, amire azt mondjuk, hogy ez még legyen meg... (építkeztünk).
Általában mindig van egy B tervem, de most kifújtam, lefagytam, nem tudom hogy kezeljem a dolgot, elég rosszul érintett. Megbeszélni nagyon nem tudtuk, mert késő este értem haza, a téma akkor jött elő, így éjjel magamban őrlődtem. Talán ma előhozom neki, vagy szerintetek mit csináljak?
Sziasztok!
Niki a te helyzeted is átérzem!Mint már írtam és is vesztettem el babát!Tudom hogy könnyű ezt mondani de még nincs veszve semmi!Erre tudok egy nagyon jó példát!Én az anyukám 6.terhessége vagyok(voltam) és van még egy húgom is!Mind a ketten egészségesek vagyunk!!!Úgyhogy azt mondom amit én is rendszeresen hallok!!!KITARTÁS!!!:-)))
Szia Írisz!
Üdv nálunk!Sajnálom ami veled történt együtt érzek!
Én is átéltem....de mi is készülünk a babára!Remélem minden rendben lesz mindenkivel!!!!
Szia!
Üdv a klubban!Nagyon örülök,hogy csatlakozol,minél többen vagyunk annál jobb! :)) Mesélj egy kicsit magadról ha lehet! Nagyon sajnálom ami történt,mi volt az oka?
Sziasztok!
Szivesen csatlakoznék,ha lehet...Mi is nagyon szeretnék már kisbabát,sajnos tavaly volt egy missed ab-om...Most meg itt van a jelen és a babaprojekt!:-)
Sziasztok!
Bocsi h kicsit eltűntem de nagyon sokat dolgozom az uj helyen (12 órás műszakok) és sajna nekünk nincs ott net hozzáférésünk,mire hazaérek meg már hulla vagyok...
Dorimami,nagyon sajnálom h nem jött össze,ha vki akkor én tudom milyen ez sajnos.... :((
Viszont annak örülök h ennyire pozitívan állsz a dolgokhoz!! Ha nem titok megkérdezhetem h milyen munkárol volt szó?
Szia!
Sajnálom! Nagyon szorítottam pedig!
Viszont nagyon jó a hozzáállásod, példaértékű!
Az 5 kg plusz hamar lemegy, ne aggódj, csak ügyesen! Utána pedig koncentrálj a babóra (nagyon irigyellek:))!
Puszi
Hali!
Na én nem kaptam meg a melót!
De semmi gond nem vagyok elkeseredve most lesz időm angolul tanulni mert ott bukott el a dolog!
Már csak 5kg plusszom van az lemegy és mehet a babaprojekt!az pedig nem tart olyan sokáig!!!
Mindenképp jol jársz! :))
A babaproject nálunk sincs eltolva,csak egyszerűen rábízzuk a picurra mikor akar jönni....
De persze,ugyanugy jön egy Closty-s hónap most,mert peteérésem továbbra sincs... :(((((
Szijja!!!
Gratulálok!!!Én a hét elején tudom meg hogy megkapom e a melót!Remélem nálam is minden rendben lesz de nem keseredem el akkor sem ha nem vesznek föl!Úgy egyeztünk meg a párommal hogy ha nem kapok melót akkor elöbb babázunk!!!
Megkaptam a munkát!!!!!! Juhéééééééé!!! :)))))
Holnap kezdek! Drukkoljatok!
Dorimami!
Remélem Neked is sikerül!!
Sziasztok!
Ez aztán a jó hír mindkettőtök számára!
Akkor egyelőre közösen várakozunk! :)
Említettem, hogy szedek egy gyógyszert az endo miatt, amitől nem menstruálok, de dokim szerint attól még lehet, hogy van peteérésem! Decemberben nem védekeztünk, de mivel nem lett baba (pedig úgy reménykedtem), úgy döntöttünk, hogy tartjuk magunkat ahhoz, amit megbeszéltünk--> ősszel állunk csak neki a projektnek!
Velem ennyi a helyzet, addig meló ezerrel! :)