Volt-e abortuszod valaha? (beszélgetős fórum)

Igen elgondolkodtató volt, ez az egész topik...megrázott...

És hogy a fórumindító kérdésre reagájak: hála Istennek sosem volt még abortuszom, és remélem, nem is lesz.

Mindkettőtöknek írtam, természetesen.

Szivesen!

Nem akarok én sem bántani senkit!

Azért ne kicsinyeljük le azt, amit a többiek a lelkük mélyéből írtak.

De köszönöm, mind a kettőtöknek!

Ez a párbeszéd kettőtök között többet ért mint a topik összes ezt megelőző része együttvéve!

:)

Felnőtteket is láttam. Tudom, hogy életre szóló program, láttam náluk. Segíteni is próbáltam többször. Úgyhogy nem a levegőbe beszélek, még ha kívülállóként is.

Kösz a lehetőséget, írni fogok neked, csak most mennem kell.

Üdv:

loch ness

Vegyük úgy, hogy átfogalmaztam a gondolataidat és máshová helyeztem a hangsúlyt.

Fogyatékos gyerekből is felnőtt lesz egyszer! erre is gondolni kell. Nem tudom, velük is találkoztál-e már. Nekem már mindegyik gyerekemből felnőtt lett, belőlük is. Elég, ha annyit mondok erről, hogy életreszóló program a szülőnek, sőt, arra is gondolni kell, hogy "van élet a szülő után" is.

Ha biztosan látsz magad előtt egy "katasztrófa-helyzeti" programot, amely úgy 30-40+ évre szól, persze dönthetsz érzésed szerint. Ha szeretnél fogyatékos felnőtteket (mindeféle típust) látni, írjál nekem!

Ez a fórum már többször túllépett a saját témakörén is, sőt, az itt leírtaknak ekkora nyilvánosság túl sok. Ráadásul olyan emlékeket, érzéseket hoz felszínre, amelyeket ebben a környezetben megnyugtatóan rendezni nem lehet.

Üdv:

gerna

"lézezik ilyen" = létezik ilyen is, ahol meg tudják oldani a dolgokat.

Bocs, ez nem volt egyértelmű.

Kösz a hozzáfűzéseket!

Bár ez igazából benne volt az én irományomban is. Én is azt írtam, hogy "ha odafigyelnek egymásra", akkor szép lehet a fogyatékos gyerekeket nevelő családok élete. Ez leegyszerűsített gondolat ugyan, de tudom, hogy sok család szétesik. Látam olyat is, de itt azt akartam kiemelni, hogy lézezik ilyen, mert olyat is láttam, nem egyet.

Igazad van, hogy aki helyzetbe kerül, az nem tudhatja, mit fog tenni. Ezért írtam a végére én is, hogy remélem, meg tudnám tenni azt, amit most szilárdan hiszek, hogy meg akarok tenni. Hiszen nem bízhatom el magam, hogy biztos meg is fogom tenni. Ez elég nagy önhittség lenne.

A fogyatékos gyereke mindig nagyon érdekeltek, szeretem őket, velük lenni, stb. Múltkor indítottam is egy ilyen szavazást, mert érdekelt, van-e itt olyan szülő, akinek fogyatékos a gyermeke. Ezért nagyon örülnék, ha írnál nekem, természetesen csak ha akarod. De akkor privit írjál, mert ezzel már túllépnénk a fórum témakörén.

Üdv:

loch ness

Néhány hozzáfűznivalóm van:

A legfontosabb ezek közül az, hogy amíg valaki nem kerül "helyzetbe", nem tudhatja, mit fog tenni. Azért nem, mert egészen más lelkiállapotban van, amikor elméletben gondolkodik ugyanarról, mint amikor belekerül a közepébe.

Amit a fogyatékos gyerekeket nevelő családokról írtál: nagyon sok van, ahol szétesik a család vagy együttmaradnak ugyan, de a helyzet finoman szólva nem rózsás. A testvérek különösen sokat szoktak "szívni" emiatt.

Írom ezt én, mint több szempontból érintett: abortuszom is volt, "fogyatékos gyerekem" is van (ráadásul 2 is), egészséges gyerekem is van. Ha ez nem lenne elég, több mint 20 éve dolgozom mindenféle szülőkkel, gyerekekkel.

Nekem csak spontán abortuszom volt. Nagyon szerettük volna a babát. ÉS amikor benn voltam az egészségügyi részen, akkor az nap 20 abortusz volt. Rengeteg kissebbséggel és fiatal lányokkal akiket semmi sem érdekel, csak a kef...

Fel se fogja mit csinál...

Az emberben felmerül a kérdés minek az ilyennek szaporító szerv?

Nem volt. Képtelen lennék rá én is.

Végigolvastam az egész fórumot, elejétől, és nagyon sok kérdőjel maradt bennem.

Maximálisan mindent megadni a gyereknek, addig nem vállalnám? Szerintem ez azt jelenti: mindent megadok neki, csak az életet nem, ami a legdrágább.

Van, aki nyomorult anyagi helyzetben nem tudja vállalni. De ha fordítva nézzük: ha rosszabb anyagi helyzetbe kerülne, a meglévő gyerekek közül válna meg valamelyiktől? Netalán megölné? Gondolom, itt mindenki a fejéhez kap, hogy jut ilyen egyáltalán az eszembe. Gondolom, akkor mindenki mindent beleadna, hogy lehetőséget találjon arra, hogy tisztességes körülmények közé juttassa a gyerekeit, mert nincs más megoldás. És a meg nem született gyerek? Nála ott a "megoldás", hogy el lehet vetetni, ha nem érzek elég erőt magamban arra, hogy ezerrel keressek valami strapásabb megoldást.

Ja, és tudtommal általában nem azok szoktak abortuszt végeztetni, akik nagyon rossz anyagi helyzetben vannak… Hanem sokszor pont azok, akik megengedhetnék maguknak, csak akkor azt nem tudnák megadni, amit "minden"-nek tartanak.

Sokan azt írják, csak ha egészségügyi oka lenne, akkor csinálnának abortuszt.

Tudok róla, hogy az orvosok lelkén sok egészséges magzat szárad, akiknél rendellenességet állapítanak meg, és közben semmi baja nincs. Rengeteg olyan esetről hallottam ismeretségi körben, ahol azért is megszülték az orvos által súlyosan fogyatékosnak mondott gyermeket, és az égvilágon semmi baja nem volt.

De itt is rákérdezek a fordított esetre: és ha a meglévő, 1-2-3 éves gyermek lesz beteg? Egy egészséges anyuka orvostól orvosig rohan vele, és nem sajnálja a fáradtságot és az áldozatot, és nem dobja ki a kukába. És néhány évvel azelőtt, amikor még csak hordta? Akkor ugyanazt a gyermeket eldobta volna magától?

Nekem nincs gyermekem, azt hiszem, azért is tudnék elég jól elfogadni egy fogyatékos gyermeket, mert tudom, milyen az, amikor egyáltalán nincsen. De amúgy sem tudnék kiszolgáltatni az orvos késének egy kis lényt, aki nálam kért menedéket.

Különben ismerek fogyatékos gyerekeket nevelő családokat. Az biztos, hogy nem könnyű dolog, de ha nagyon odafigyelnek egymásra, akkor megerősödik a szülők kapcsolata. A gyerekek meg a szülői szeretettől kivirulnak és megszépülnek, okosodnak, élmény köztük lenni. Olyan élményt adnak, hogy a szülő jó része azt mondja, sokkal többet kap és tanul a gyerektől, mint amit ad neki. Hihetetlen szeretet tud lenni ezekben a gyerekekben, sokszor egészen feltöltődök, amikor köztük vagyok.

Bolondfáni, külön megrendített, amit írtál. Sajnálom, ami történt veletek, de nagyon becsüllek azok alapján, amit írtál. Igen, szerintem is gyilkosság az abortusz, de aki rászánja magát, nem feltétlenül gyilkos! És ha kioltod a saját életedet, akkor szerinted egyik gyilkossággal jóvá lehet tenni egy másikat? MERT SZERINTEM NEM!

Nem sok hozzászólásodat olvastam, de annak alapján az jön le nekem, hogy mindent beleadsz abba, hogy szeress és segíts másokat, sokszor erődön felül. Szerintem ez az igazi "engesztelés": mert ha így áldozod fel az életedet, hogy másokra "pazarolod", akkor ennek az áldozatnak van értelme. Kívánom, hogy sikerüljön értelmes áldozatot találnod, hogy megnyugodhass!

Minden anyukának, aki azóta is az elveszített gyermekét siratja: szerintem ahogy a társadalom hozzááll az abortuszhoz, az egy nagy becsapás. És ehhez sokszor hozzájön az akaratlan önbecsapás.

Remélem, senkinek nem okoztam fájdalmat, azt semmiképpen nem szeretném. Sokakért fájt a szívem, min mentek és mennek keresztül, amíg ezt a fórumot olvastam. De úgy éreztem, legalábbis szóvá szeretném tenni, hogy annyi hamis dolog veszi körül az abortusz-témát. Akárki akármit mond, ez egy élet kioltása, és sosem értettem, ezek után miről lehet még vitatkozni. Elhitetik az emberrel, hogy a fogyatékos gyermeket el KELL vetetni, mert neki is jobb, és a szülőre is elviselhetetlen terhet rakna. És ezzel fölösleges lemondásra késztetik a szülőket. Ilyenkor eszembe jutnak a boldog fogyatékos gyerekek, akik annyira örülnek az életnek, és annyira élvezik, és a szüleik, akik sokszorosan visszakapják tőlük az áldozatot, és örömüket lelik a gyerekeikben. Hogy nehéz? Miért nem nézik ki belőlünk, hogy képesek vagyunk nehéz dolgokat sikerrel véghez vinni? Miért akarják elhitetni velünk azt, hogy csupán kényelem kell a boldogsághoz? Vajon hány embernek hozott boldogságot az, hogy mindene megvan? Szerintem nem akarják, hogy végiggondoljuk, mit is szeretnénk igazán, hanem elérik azt, hogy azt gondoljuk, amit úgy hisszük, gondolnunk kell.

És még egy: ha valaki csak egészséges gyermeket hordana ki, vajon mondhatja-e neki, miután megszületett, hogy feltétel nélkül szereti? Hiszen csak egészségesen vállalta.

Ezeket, mint írtam, gondolatébresztőnek szántam. Az abortusz kényes téma, főleg annak, aki átesett rajta, és senkit nem akarok a soraimmal megbántani. Magamnak is fel szoktam tenni ezeket a kérdéseket, és remélem, hogy így tudnék tenni, ahogy most szilárdan gondolom, ha egyszer azzal a hírrel fogadna az orvos, hogy beteg a magzatom, vagy az x. gyerek foganna meg munkanélküliségben. Kemény menet lenne, de ha kizárom az abortuszt, mint megoldási lehetőséget, úgy érzem, minden energiámat más megoldás keresésre tudnám fordítani. És biztos, hogy van megoldás.

Ha valaki reagálna rá, érdekelne a véleménye! Hiszen sokminden lehet még, amire nem gondoltam. Végülis véleménycserére van a fórum, még ha ez most egy hosszú monológ is lett…

Kösz a figyelmet!

Üdv mindenkinek!