Végkép elkeseredve, avagy hogyan tovább a nehézségekből (beszélgetős fórum)

Négy és fél éve 32 évesen elvesztette anyu a családi vagyont. Annyit, amennyiből akár öt család is megélhetett volna élete végéig.

Addig a társadalom "megbecsült" tagja voltam, utána mindenki megpróbált belém rúgni és eltaposni.

Úgy fogtam fel: ez is megpróbált eltaposni, s lám ennek sem sikerült. Ez segített.

Attól függ, mit értesz az alatt, hogy nem értél el semmit. Drága autó, lakás, szuper-egzisztencia, pénz...ezek a vágyaid?

Szia!

Országon belül költöztem,de így is 200km a távolság.Igazából azt hittem,hogy nem lesz nehéz,mivel szeretem a változatosságot.De ez nyílván sok volt...:)Ti hogy viseltétek?

Épp be akartam tenni a lábam, hogy megmondjam a frankót:)

Vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni. Itt gondolok a halálra. Megsíratjuk a szerettünket, elkeseredettek vagyunk emiatt, és közben örülünk, hogy a nagymamam élt 80-90-100 évet:) És milyen klassz az élet és a halál, mert érkezési sorrendben küld el minket.

A többi probléma, amit felsoroltál, már kicsit neccesebb, annak ellenére, hogy csak a halál az ami visszavonhatatlan, megváltoztathatatlan.

Én nem hiszek a depresszióban. Vannak rosszabb időszakok, de ha valami olyan van, akkor nem kereregni kell rajta, hanem megoldani vagy lazán túllépni rajta, mert nem tudsz mit tenni.

Valószínű, hogy téged a környezet változás zavar a legjobban, hiszen mindenkitől távol vagy, ha jól értem. El kell valami jó dologgal foglalnod magad vagy visszaköltözni.

Munkahely elvesztés: ha van miből élned, akkor nincs gond, max. kicsit jobban összehúzod magad, de az ne zavarjon, hogy most téged eltartanak. Ha zavarná a párodat, akkor nem tenné meg.

Tehát fel a fejjel és ne süppedj bele a rossz dolgokba.

Szia!

Ha ez téged vmenniyre vigasztal,nem vagy egyedül a problémáddal...

Én sem vagyok most életem magaslatán,de azért bizom benne h ettől csak jobb lehet...Pozitiv hozzáállás sokat segithet ilyenkor...

Hová költöztél el, az országon belülre vagy külföldre?

Kétségtelen, minden költözés egy "trauma", mégha nemes célt szolgál is.

A jól megszokottból bele az ismeretlenbe...

Èn vagy 15x költöztem a férjemmel.

Volt nekem is ilyen időszakom, nagyon mélyen voltam.

Sajnálom, hogy ennyi rossz történik az életedben, de egy mondás szerint az "élet nem igazságos, csak jobb a halálnál."

Ami a jó beszélgetéseket illeti, egyetértek, sokat tudnak/tudnának segíteni, de szerintem ez nem az a fórum, ahol az embereket/nőket érdekli ez a téma.

(Különösen, ha beteszi ide a lábát pár nagyasszony, aki majd megmondja a frankót...)

Vannak az életünkben nehezebb időszakok,amikor szinte minden ami rossz egyszerre történik meg velünk. Eleinte még legyint az ember,de aztán elfogy a türelme, és az ereje. Ilyenkor feszültebbek és lehangoltabbak vagyunk.De van amikor ennél is rosszabúl érezzük magunkat.Amikor semmi más nem lebeg előttünk csak a teljes kilátástalanság. Úgy érezzük mindenki és minden ellenünk fordul.Ami ennél is szörnyűbb,hogy ebben a helyzetben nincs kivel megbeszéljük,mert úgy gondoljuk hogy senki nem ért meg.

Azért nyitom ezt a fórumot,mert biztos vagyok benne,hogy vannak hozzám hasonló emberek hasonló problémákkal.

Végülis abból lett elegem,hogy a környezetem mást nem csinál csak analizál.Megmondja mit tegyek és mit ne,hogy jobban érezzem magam.Pedig szerintem semmi másra nincs szükség csak egy jó beszélgetésre olyannal,aki megért és meghallgat.A környezetemet sem hibáztatom ezért mivel nagy változáson mentünk keresztül együtt,de ettől még jobban is figyelhetnénk egymásra.Mivel nincs erőm velük viaskodni arról hogy ez most depresszió,vagy nem ezért inkább itt beszélgetek azokkal,akiket ez érdekel és hasonló cipőben járnak.

A töténetem röviden annyi,hogy az elmúlt lassan több,mint egy év azzal telt,hogy idegeskedtem,hogy mi lesz holnap, és azután, és azután...SAjnos az elmúlt egy évben mindent elveszítettem ami fontos volt nekem és ezt elég nehezen viselem.Saját magam döntöttem egy részéről,de úgy éreztem megvan rá az okom.

Kezdődött nagymamám betegségével,majd folytatódott a halálával,aztán jött a 9.hétben a kisbabánk elvesztése,majd úgy döntöttem ezek után,hogy elköltözöm a páromhoz jó messzire az addigi életemtől. Ezzel elvesztettem a munkám, részben a barátaim és munkanélküliként az anyagi függetlenségemet.Soha nem volt még rá példa,hogy felnőttként más tartson el.Talán ez a legnagyobb érvágás.Aztán szépen lassan a családom is hátatfordított nekem,mivel nem én voltam a kedvenc,hanem tesóm.Ebben csak az esik rosszúl,hogy soha nem viselkedtem úgy velük,hogy ezt kapjam.Sőt,rengeteget segítettem nekik,mert számomra fontos volt,hogy jó viszonyban legyünk.Most viszont mindenből kihagynak.Az itteni élet sem alakult a vártaknak megfelelően,hiába szeretjük egymást a párommal nagyon.Egészségügyi problémák is kialakultak,amiknek egy része szerintem a stressztől jött elő.Szóval maga a pokol most az életem.

Várok mindenkit,aki ugyanígy érzi most magát!Beszélgessünk,mert hiszem,hogy ez sokat segíthet mindannyiunknak megélni ezeket a problémákat.Lendüljünk át együtt az élet megpróbáltatásain...!