Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Vége a nyárnak, irány a munka, kezdődik az iskola fórum

Vége a nyárnak, irány a munka, kezdődik az iskola (beszélgetős fórum)


❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
2019. máj. 28. 00:44
Cili elvitte Erzsébetkét! Ma délután összevert arccal megjelent a házamban, elmondta hogy a fiatal hapsija kis híján elvette a pénzét. Cili szerencsére nem olyan ostoba hogy engedett neki így megmaradt a jólétben, de megfogadta hogy csak a lányának él. Amikor Erzsébetke átölelte az anyját, rájöttem, hogy örökre elmegy tőlünk. Miki összeomlott, bezárkózott a szobájába és azt mondta hogy inkább éhen hal. Cili megtudta az idős otthonos esetet és engem vádolt azzal, hogy mertem kitenni a lányát ekkora veszélynek. Főleg az sértette meg hogy Miki megpofozta. Én mondtam hogy a fiam elvette feleségül és az atya adta őket össze a kertemben. Cili ezen csak nevetett, és azt mondta hogy nem érvényes a házasság. De én mondtam hogy igen, az. Cili elvitte Erzsébetkét aki jó kedvűen ment el az anyjával. Mióta Mikim kezet emelt rá és korábban folyton szeretkezni akart a lánnyal Erzsébetke elhidegült tőle. Később már félt. Nem ismeri a fiam eléggé és nem is szerette eléggé hogy vele maradjon. Nem baj. Saroltácskát, a kisegítőben ráveszem, hogy közeledjen Mikihez. Ő neki pár foga hiányzik és kicsit Bettyre hasonlít a csúnya lányból. De talán ő lesz a menyem.
6025. Margaret Margret (válaszként erre: 6024. - 04424e865e)
2019. máj. 27. 15:05
Aranka, Etelka néni normálisak. Elemér normális, én normális vagyok. Akkor??? Még Cilikém is az, csak naív volt mert fiatalabb férfival állt össze. Ma jön délután.
6024. 04424e865e (válaszként erre: 6023. - Margaret Margret)
2019. máj. 27. 14:04
Biztos van, csak azokról eddig még nem számoltál be nekünk. Olyanokról írtál aki egytől egyig komp szeretett volna lenni, de nem komplett.
6023. Margaret Margret (válaszként erre: 6021. - 04424e865e)
2019. máj. 27. 13:26
sok normális ember van a környezetemben Kúnom. Ezt jobb ha tudod. Én is normális vagyok szerencsére.
6022. Margaret Margret (válaszként erre: 6018. - Ab65a971c2)
2019. máj. 27. 13:26
Sorcederkém. Mikim írja a sorozatait mégha ezt nem hiszed. Igaz hogy kiborult Gurulkám szavain, de meggyőztem arról hogy nem szabad magára vennie a dolgokat. Azóta nem veszi magára mindazt amit Gurulkám állít.
6021. 04424e865e (válaszként erre: 6016. - Margaret Margret)
2019. máj. 27. 09:04
El is vártam tőled, hogy elmented a képem. Legalább, ha megnyitod látsz egy normális embert is a környezetedben. :))
6020. Guruljka (válaszként erre: 6019. - Ab65a971c2)
2019. máj. 27. 08:12
Mit vársz tőle, átissza a Balkánt is.
6019. ab65a971c2 (válaszként erre: 6009. - Margaret Margret)
2019. máj. 27. 08:08
Hiszi a piszi!
6018. ab65a971c2 (válaszként erre: 6017. - Margaret Margret)
2019. máj. 27. 07:48
Múltkor nem ezt írtad. Miki nagyon kiborult, nem emlékszel?
6017. Margaret Margret (válaszként erre: 6015. - Guruljka)
2019. máj. 26. 23:43
gurulkám. legyél laza. tudod bárki lehet író és tudjuk hogy ez zavar téged. de a fiam nem vette magára.
6016. Margaret Margret (válaszként erre: 6013. - 04424e865e)
2019. máj. 26. 23:42
Hidd el létezik. De ha majd eljön a megfelelő idő akkor elmegyünk oda. Kúnom miért vetted le a fotódat? Végülis nem baj, mert el van mentve. Gurulkámnak pedig egész arcosat kell felraknia mert Ugó szeretné megismerni.
6015. Guruljka (válaszként erre: 6013. - 04424e865e)
2019. máj. 26. 23:41
Lázár Ervin nyugodjék békében, ne említsük egy napon másokkal.
6014. Margaret Margret (válaszként erre: 6012. - Guruljka)
2019. máj. 26. 23:40
szia drágám! Rég láttunk itt. Hogy tetszik lenni? :) Ismerem a föcit, tudom miről van szó. És régen szerettem az Európa Európa csatornát is.
6013. 04424e865e (válaszként erre: 6010. - Margaret Margret)
2019. máj. 26. 23:13

Végül is a Margit univerzumba simán belefér egy Ukránia Hercegovina.

Ahogy Rápót és a Dózsa Györgyi út is.


Olyanok ezek, mint a négyszögletű kerek erdő, ami sehol sincs, de létezik.

6012. Guruljka (válaszként erre: 6010. - Margaret Margret)
2019. máj. 26. 22:35

Sok volt a vodka.


[link]


Itt van a listában Ukrajna is és Bosznia-Hercegovina is. .

2019. máj. 26. 22:30
Ma csodálatos délutánunk volt. Elemér elhozta a volt feleségét is akivel jó barátságban vannak. Összebarátkoztunk. Szte Elemér remek férfi, csak sajnos nem volt jó közöttük a kémia. Erzsébetke kiborult és az anyját akarta. Miki sajnos megütötte és azt kiabálta neki hogy fogja be a pofáját. Ezen kiakadtam és Mikit a fához állítottam. Mondtam neki hogy nem szabad megütni egy nőt! Erzsébetke orra vérezni kezdett. Miki szerint az asszonynak kussolni kell. Nagyon megdöbbentem azon amit tett, de Miki szedett pitypangot és odaadta Erzsébetkének. Minden megoldódott.
6010. Margaret Margret (válaszként erre: 6006. - 04424e865e)
2019. máj. 26. 22:26
Kúnom! Ukránia Hercegovinában voltam nemegyszer. Hidd el kedveském.
6009. Margaret Margret (válaszként erre: 6007. - Ab65a971c2)
2019. máj. 26. 22:23
Sorcederkém! Miki írja a sorozatokat.
6008. Margaret Margret (válaszként erre: 6004. - F4e7e8321e)
2019. máj. 26. 22:22

Zsófikám! Mikim írásban másképpen tud, de a beszédben nem. Komlikációk léptek fel a terhesség alatt. Szellemi visszamaradottsága van a fiamnak.


Fiam szépen fest, csak mostanában volt ez az otthonos eset és nemcsak őt, de Erzsébetkét is kikészítették az események. Pedig az idősek otthona vicces hely, és a fiam is nevetni szokott. Erzsébetke sajnos haza akar menni. Cilivel fel tudtam venni a kapcsolatot. Holnap jön. Magyarországon van! Képzeljétek a fiatal hapsija megverte és otthagyta. Cili szégyelli magát mert elhagyta a lányát.

6007. ab65a971c2 (válaszként erre: 6004. - F4e7e8321e)
2019. máj. 26. 19:46
Margit írja, és szegény Miki viszi el a balhét. :D
6006. 04424e865e (válaszként erre: 6001. - Margaret Margret)
2019. máj. 26. 13:31
Igen, csak Ukrajnának hívják jobb helyeken. :))
2019. máj. 26. 11:49

Ja, és a festésből mi lett végül?

Ahhoz is kell kitartás, ha elsőre nem megy, ne hagyja abba.

Érdemes a pasztell krétát is kipróbálni, kenje szét az ujjaival bátran.

Akrill gyorsan szárad, azt elsőre nem ajánlom, az olaj meg lassan. (bár nekem az olaj a szívem csücske :)

2019. máj. 26. 11:47
Azért kérdezem, mert érdekesnek találom, hogy egy ilyen "forgatókönyvet" megír - most a tartalomtól függetlenül -, időben felépít, a neveket is gondosan válogatja, van realitás alapja, gazdag szókincse néhol; viszont amiket néha mesélsz a viselkedéséről, kiborulásairól, az valahogy ellentétes ezzel a magfontoltsággal.
2019. máj. 26. 11:35

Margit, bocs, hogy megkérdezem, de elmondod mi pontosan a fiad betegsége/visszamaradottsága?


Milyen diagnózis lett felállítva?

2019. máj. 26. 11:17

Mindjárt indulunk. :) Fiam küldi nektek a 80 részes NEM ADOM A LÁNYOM! című családi sorozat első 10 részét.


NEM ADOM A LÁNYOM!

1.

Angela Dowson látszólag boldog házasságban él a férjével Kirkkel és közös lányukkal Cintiával. Ám egy nap kiderül, hogy Kirknek viszonya van a fiatalabb Daphneval, aki Angela helyére pályázik.


2.

Angela nagyon dühös Kirkre, mert a férfi egyre később jár haza. Cintiát megviselik a szüleivel történő konfliktusok. Daphne ráveszi Kirköt, hogy dobja ki Angelát az otthonukból és vegyék magukhoz Cintiát.


3.

Kirk úgy dönt, hogy helyreteszi a feleségét és kihajítja a házból. Amikor Angela ellenkezik Kirk megveri. Cintia próbál az anyja segítségére sietni, de Kirk bezárja a szobájába.


4.

Angelának sikerül felrohannia a lépcsőn és kiszabadítani a lányát. Együtt menekülnek Kirk házából. Egy ismeretlen helyre távoznak. Kirk hívja a gyámügyiseket és keresni kezdik Angelát és Cintiát.


5.

Számításió ügyvédúr közli Angelával, hogy feljelentheti Kirköt és a házat is megtarthatja. Cintiát is neki ítélnék. Angela erőt vesz magán és szembeszáll a férjével, aki a bíróságon sarokba szorul.


6.

Kirk veszít, Angela nyer. Az asszony visszaköltözhet a házába a kislányával. Kirk azonban Cintiát meg akarja kaparintani. Daphne azt tanácsolja, hogy nyírják ki a volt feleséget.


7.

Angela húga Damita összefut Kirkkel, aki őt is megfenyegeti. Daphne hitelkártyákat, új ruhákat kap a férfitól. Angela anyja Liz úgy dönt, hogy beköltözik a lányához. Nem akarja egyedül hagyni.


8.

Liz megijed amikor Daphne megjelenik Angela házában. Kidobja a kellemetlenkedő nőt, aki kegyetlen bosszút esküszik Angela és Liz ellen. Kirk úgy dönt, hogy elválik a feleségétől.


9.

A harapódzó hangulat egyre fokozódik. Liz arra kéri a lányát, hogy költözzenek el a házból, de az asszony nem akarja átadni azt a férjének. Daphnéhoz megjelenik egykori stricije Smooth.


10.

Smooth pénzt akar Daphnétól, aki válaszul hasba szúrja egykori stricijét, aki futtatta és még sok szörnyűséget művelt vele. Daphne zsákba rakja a hullát és a kamrába rejti el.

6001. Margaret Margret (válaszként erre: 5998. - F4e7e8321e)
2019. máj. 26. 00:38

Zsófikám! Köszönjük a meghívást, de elígérkeztünk. Elemérrel leszünk holnap. Nagyon nehéz hetünk volt. Főleg ez az idősotthonos eset. :(


Kún! Ukránia létezik.

2019. máj. 25. 22:57
6000
5999. 04424e865e (válaszként erre: 5997. - Margaret Margret)
2019. máj. 25. 22:53
Ukránia Hercegovina. Ez valami új ország Európában? Netán Rápót a fővárosa? :))
2019. máj. 25. 22:34

Margit, itt a remek alkalom egy hoxa talira.

Holnap a Bikás parkban lesz a Zsuzsikám hangja című előadás, valamint Plo Koonnak üzenném, hogy lesz Star Wars felvonulás, jön Darth Vader, lesz fegyverbemutató is. :)

Este pedig Fenyő Miki koncert.


Mi az ugrálóvár miatt gondolkozunk, hogy elmegyünk, mégiscsak gyereknap. :)

2019. máj. 24. 18:45

Jaj rettenetes napunk volt! Miki és Erzsébetke is rossz állapotba kerültek. Egy hülye ápolónő miatt aki ránk szabadította a biztonságiakat!


Egy idősek otthonában voltunk. Beültünk és puffasztott rizsszeletet ettünk. Azt a nagyon finom sósat. Ott ültünk kb 20 percig majd bementünk egy szobába ahol 3 idős néni kártyázott. Egyik 81, a másik 89, a harmadik 77 éves volt. Erzsébetke először jött velünk a fiammal. Jópofa volt a 3 öregasszony és beszélgettünk majdnem egy órát. Szó esett Katikról, Zsuzsikáról és a szól az operáról is. De egyikük sem ismerte Bakonyi Ilonát, Rozinay Gabikámat. Mindegy. Nem is ez a lényeg. Ezek a nénik nagyon egyedül vannak. Betették őket a gyerekik. Ez eléggé dühítő volt. Szépek az unokáik. Erzsébetke kényelmetlenül érezte magát és Miki elkezdte csókolgatni. Jött a gyógyszerosztás, aztán mennünk kellett. Belestünk egy másik szobába is ahol csak ketten voltak. Egy idős asszony valami jómódú nővel beszélgettek és az öreglány azt mondta a nőnek, hogy téged nagyon szeretlek. Sztem a lánya volt vagy a szeretője. Ki tudja? Kimentünk a kertbe is ahol sok idős napozott, elvolt. Leálltunk beszélgetni velük. A szexről is szó esett. Elmondtam egy 72 éves néninek hogy Elemérrel lefeküdtem. Ő persze nem tudta ezt hova tenni. Ő még nem szexelt? Nem hiszem. Mindig megkérdezem a néniktől és bácsiktól hogy hány évesek. Pár szelfit is csináltunk és erre egy ápolónő aki eléggé kivénhedt lehetett megkérdezte kik vagyunk és Miki elmondta hogy anyuval, vagyis velem jött látogatóba. Erzsébetkén láttam hogy kiborult. Mivel egyik idős sem a rokonunk ezért az ápolónő hívta a biztonságiakat és üldözőbe vettek minket. Én mondtam Mikinek és Erzsébetkének hogy siessünk, ne kapjanak el bennünket. Kb. olyan volt a helyzet mint egy simlis és a szende résznek amiben Meddie és Dave üldözik a gazfickókat. Szerencsére épségben kimenekültünk az otthonból és busz felé rohantunk, de Mikim elesett és elkezdett vérezni a keze. Sírta hogy anyu, fáj! Én elővettem a vattát és papírzsepit és felsegítettem a buszra Erzsébetkével. Mindenki minket nézett. Nem érdekelt! A fiamat el kellett látnom! Siettünk amennyire csak lehet. A Lehel térnél átszálltunk a metróra és a Dózsa Györgyi útra siettünk. Ott megpihentünk. Erzsébetke is rákezdett sírni. Az anyját akarta látni. Miki vigasztalta. A Westendben is voltunk utána. A Dózsa Györgyi úttól odáig lesétáltunk. Erzsébetke azt kiabálta, hogy az anyukámat akarom! Anyu gyere! Én hogy megvigasztaljam elénekeltem neki az apu ne menj el-t, anyuval. De ez sem nyugtatta meg. Végül egy fagyi mindent megoldott. Ezután hazaérkeztünk de Erzsébetke szomorú. Cilit fel kell hívnom. Úgy tudom hogy most Ukránia Hercegovinában van a szeretőjével.

❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook