Van valaki, aki beszélgetne velem? Köszönöm! (beszélgetős fórum)

Viselhetőbb napokat kívánok Neked is!

Köszönöm! Ideje volt már valami pozitívumról is írni.

Köszönöm a kérdésed, én hol így, hol úgy vagyok. Nagyon belejátszik az időjárás is.

Megnéztem a naplódat, örülök, hogy újra olvashattalak, és annak, hogy voltak benne pozitív dolgok is.

Szép napot mindenkinek!

Fokhagyma, nem volt miről írjak, azért voltam csendben. Köszönöm, megvagyok. Te hogy vagy? A házzal kapcsolatban lényeges előrelépés nincs még, de lassacskán haladgatnak a teendők és ha minden igaz, tavasszal, legkésőbb nyáron elkezdődik a felújítás.

Nem rajzoltam jóideje. Írni elkezdtem egy verset, de a 3. versszak után lecövekeltem, meg kell várnom, míg jön az ihlet.

Köszönöm, Lolita!

Gábor, kitartást és viselhetőbb napokat kívánok, kevesebb rosszulléttel! Nem alkotok én sem egy ideje, ahhoz nyugalom kellene, meg ihlet sincs mostanság. Remélem hamarosan újra fogsz tudni alkotni!

Mimivel mi újság?

Minden ide író/itt olvasgató Hölgyet köszöntök a mai nap alkalmából!

Szevasz ..!

Orvos MOSTanában mit mond?

Miket szedel még gyógyszert?

Sziasztok! Szép jó reggelt kívánok Mindannyiótoknak! Én persze csak most megyek aludni...

Köszönök szépen minden üzenetet, szeretettel gondolok Rátok!

Nagyon nehéz összeszednem magamat, korábban könnyebben ment, de úgy tűnik, igaz: az eltékozolt évek nem maradnak bűntetlenül...

Szép napot!

Gábor

Szervusz, Gábor!

Örömmel látlak itt újból!

És köszönöm, hogy megosztottad velünk az alkotásaidat! Szépek!

A legjobbakat kívánom Neked is, és a Többieknek is, akik benéznek ide időnként!

Bocsánat Mindenkitől, de úgy alakult, hogy napközben rengeteget alszom, vagy rosszul vagyok, ilyenkor még csak beköszönök, hátha...

A legjobbakat Nektek!

Sziasztok! Szép estét!

Kedves Arnold! Örülök, hogy újra 'látlak', ! Köszönöm a kedves szavakat!!! Te alkotsz mostanság?

És tényleg mindenkinek köszönöm a kitartó szeretetet!

Van még ébren valaki köztetek?

❤

Ezt írtam én is Gábornak. Lenézésről szó sincs!!!! Éppen az ellenkezője, vagyis az, hogy megértjük, lélekben vele vagyunk. Tudom, nem mindig van ereje, hangulata, hogy írjon ide, de véleményem szerint jót tenne neki, ha néha "beszélgetne" velünk, és elhinné, hogy megértéssel fogadjuk.

Nekem is nagyon tetszettek az írásai, tehetségről árulkodnak. A Felhőjáték című hangulata nekem Tamási Áront idézte, akit nagyon szeretek. A másik prózai írása és a versek is jók.

Arnold, kedves, téged is olvasnálak, de látom, mostanában a naplódba nem írtál. Itt kérdezem meg, hogy vagy, hogyan alakulnak a házzal kapcsolatos tennivalók? Írtál, rajzoltál-e mostanában?

Visszaolvastam.

Gábor, nem hiszem, hogy bárki lenézne olyasmiért, amiről nem tehetsz. Ha mégis, az nem a Te szégyened. Remélhetőleg fel tudsz állni, ahogyan eddig is tetted. Az már egy lépés a javulás felé, hogy ide is képes voltál visszatérni (annak ellenére is, hogy alkotni sem hagy az a bénultság). Az írásaid jók, mint eddig mindig!

Bogyóka, jobbulást kívánok Nektek és azt, hogy a helyzetetek is rendeződjön!

Fokhagyma, szemét dolog az ízületi gyulladás, elviselhetőbb napokat kívánok!

Lolita, üdvözöllek Téged is!

Jó reggelt!

Örömmel látom, hogy újra itt vagy, Gábor! Mindjárt visszaolvasok.

Sziasztok!

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek!

Nem maradok, mert borzasztó nehéz volt bemásolni az írásokat, de szívesen tettem!

Legyen kellemes napotok!!!

Gábor

Örökség

Honnét kapjuk az örökségünket? Sokszor nem is gondol rá az örökös, hogy a benne

szunnyadó tehetség, lelkesedettség is egy rokon, családtag által örökül hagyott áldás.

Volt egyszer egy nagyszívű, igaz ember. Asztalosként dolgozott hosszú éveken át. Amikor

megöregedett, és már nem tudta a szakmáját ellátni, összegyűjtötte a szerszámait, azokat az

eszközöket, amik az évek alatt segítették. Az apróbb dolgokat egy ládikába rakosgatta, és azt gondolta,

valaki majd talán még hasznukat veszi. Közben ez a tisztaszívű, öreg mester meghalt, a műhelyét

kiürítették, és a doboz elkerült abba a faluba, ahol az unokái nevelkedtek.

Senki nem nyitotta ki a ládikát, felkerült egy eldugott polcra. Közben az unokák is megnőttek, köztük egy fiú is a világra jött.

Senki nem számított rá, hogy a fiú éppen ezt az asztalos szakmát fogja választani.

Amikor kialakították a műhelyt a házban, megjelent a gyalupad, a satu, miegymás, és a polcról

előkerült a ládika. Amint letörölték róla a port, megpillantották nagyapa monogramját. Felnyitották, az

összecsukható fa szögmérő mellett néhány véső került elő, és a legaljáról egy aprócska ácsceruza.

Az unoka beleszorította a markába a ceruzát, immár tudva, kinek köszönheti ezt az ajándékot.

Arra a dolgos, igaz emberre gondolt, akitől a fa tiszteletét, és a szakma iránti elkötelezettségét kapta

örökségül.

Bár nem ismerhette a valóságban, de ez a kicsiny ácsceruza attól a perctől összekötötte őket.

Sóhaj

A legmélyebb csendnél

nincs hangosabb zaj a gyászban,

mikor egy sóhaj elnyom minden üvöltést,

és falra szögelt üres képkeretek

néznek vissza rád;

mert nem akarsz látni,

hangüzeneteket törölsz végleg,

mert fáj, ha hallod a hangját,

és bedobozolod az összes

rá emlékeztető tárgyat,

elfelejtve, hogy az idő

makacs és ragaszkodik

a szabadsághoz, -

mivel akármit kezdesz,

van, hogy a fájdalom örök,

minden más csupán szemfényvesztés.

Felhőjáték

A téli napfordulót követő Karácsony, és az azutáni telehold csodálatos mesevilágot teremtett az ablak elé. Még csak a derengés látszik, de a tejfehér felhőből masnit rakott a homlokára. Puha párnás felhők tipegtek kelet felé, mert ott már készülődött valami...Lassú, kényelmes menet, mert sietni hiábavaló.

Elúsztak az ablak négyszöge előtt, és az azt követő felhőnép már haloványabb lett. Nem tolakodtak. Olyanok voltak, mint a füst, ami egy zsarátnokká omlott tűzből száll föl. Egy repülő csíkja lezárta a déli teret, a felhők összetorlódtak, felmagasodtak, és akár a vonuló madarak, eltakartak az égből egy jókora szeletet.

Az ablak nyugatra néz, így a keleti égbolt a kíváncsiskodó számára láthatatlan. A hold bezzeg átlátja, és fényességessé teszi a téli tájat. A szemlélődő mit tehet? Magára húzza a takarót, és az alól lesi a csodálatos felhőtáncot.

Örül, mert nem csak a nyári, és a nappali égbolt csodái varázsolják el: a mindenség maga...

Akárhová, akárhonnan...

Csikorgó gyász köti ki még a csónakot,

beülni,elmenni szeretnék, de nem tudok,

folyóra bízni az utam, távolról nézni a múltam ,

kagylóhéjként sodródni akárhová, akárhonnan...

Mindent, csak mindent felejteni:

a csillagsugarat, amint lassan elnyeli

a zord, örök sötétség.

Sziasztok Kedves Barátaim!

Nagyon szépen köszönöm Nektek az Ady verseket, és a kedves szavakat!

Na meg azt a megértést, amit irányomban tanúsítotok! ❤

Őszintén mondom, hihetetlenül jólesik! Legyetek boldogok és ne felejtsetek el élni! Jön pár írás sok szeretettel! Gábor

A két nagyszerű Ady verset olvasva én is bemásolok tőle egyet, amit nagyon szeretek.

Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán

Ősi vad, kit rettenet

Űz, érkeztem meg hozzád

S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel

Fogom meg a kezedet,

Már vénülő szememmel

Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig

Maradok meg még neked,

De a kezedet fogom

S őrizem a szemedet.