Van valaki, aki pók fóbiás? Segítség kellene, egyáltalán lehet tenni valamit? (tudásbázis kérdés)

Valóban nem érti ezt más, csak aki átéli. Szerintem a körülöttem élők sem érti igazán. De nem is arra van szükségem, hogy átéljék, megéljék velem, hanem hogy egy fél perc alatt rátapossanak, kiírtsák a pókot, és az élet máris mehet tovább, mint ha mi sem történt volna. Ehhez nem kell, hogy át tudják érezni, amit én. Utána van, hogy szót sem ejtünk róla, persze amikor nagyon komikus a helyzet, akkor nevetünk, de ennyi. Nem is annyira a megértésükre vágyom, hanem a segítségük kell. Akkor, ott, abban a pillanatban. Nem is lehet ezt előre eltervezni, abban a pillanatban sikítok, felkiáltok, felugrok, és máris valaki odalép, rátapos, leszedi, ennyi. Mindez tulajdonképpen egy pillanat alatt lezajlik, sokszor részükről is teljesen reflex szerű a megoldás, a segítség. Utána persze azon vagyok, hogy minél előbb visszanyerjem az eredeti pulzusszámom, ami időközben az egekbe szökött.

Szerintem ezzel csak így lehet együtt élni. Nem vágyom orvosi segítségre, elég, ha emberek vesznek körül.

szerintem nem egy osztálykirándulás a legjobb időpont egy ilyen probléma kezelésére...

akármilyen arik a barátnők,meg ott a tanárnéni,biztos hogy kinevetnék-mert nem értik-és ez csak rontana a helyzeten.

ez csak egy magánvélemény.

Ha hiszitek ha nem alig pár perc és a fóbiának nyoma sincs -amit mikulás 74 irt teljesen egyetértek vele

[link]

és ez egy félelem :)

van valahol pókfóbiás EFT-s film is

bizony nem egyszerű dolog ez.

először rám is furcsán nézett a család amikor sírógörcsöt kaptam egy pók láttán (ez a minimum-már ájultam el és vérzett az orrom pók miatt),de már ők is szó nélkül takarítanak...

párom először hisztinek gondolta, aztán amikor még fél óra múlva is remegtem meg sápadt voltam rájött hogy nem hiszti...

az én véleményem: Ne menjen el!Így már ne...

ha a tanárnéni nem szólt volna akkor ott el lehetett volna ütni az előbb említett dolgokkal (pancsi),de szerintem aludni sem bírna!!!

Szakembert tényleg keress, igaz én sosem voltam és nem is hiszem hogy segítene,de egy próbát megér!!

És értesd meg a körülöttetek lévőkkel,hogy ez egy olyan dolog-olyan érzés amit el sem tud képzelni olyan valaki akinek nincs fóbiája...

Ez nem félelem hanem annál sokkal sokkal durvább...

Üdv nektek, nekem is volt iszonyom, persze nem pókiszony, hanem tériszony. Úgy látszik nagyon működik erre a kutyaharapást szőrével dolog, mert szándékosan erőltettem magamra, hogy felmásszak minden lehetetlen hegyre, sziklára is már később, és ez olyannyira elmúlt, hogy nagyon. Ez a szervezet felesleges reakciója, hogy megvédje önmagát. Pont, mint az allergia. Egy ismerősöm nagyon allergiás volt a parlagfűre, kapott jó kis homeopátiás kezelést, igaz, majd' felfordult közben, de legalább örökre kigyógyult belőle.

Szegény kislánynak biztos volt valami rossz gyerekkori élménye egy pókkal(az arcára mászott, nem mert megmozdulni, sokáig ott volt rajta, stb...)

Szerintem igen.Az én fiam mondjuk bogár mániás, ő gyűjti őket, de csak szigorúan a kertben.Én nem undorodom tőlük-annyira-, de kint van a helyük.

Viszont.Ő utálja, mondhatom iszonyodik a hagymától, és a paradicsomtól...Nem erőltettük, nem beszéltük, egyszer megkóstolta és onnantól kezdve rá sem bír nézni.Volt egy idő amikor a paradicsom látványától még az étvágya is elment és felállt az asztaltól.

A hagyma meg...a mai napig minden ételnél megkérdezi van benne hagyma?!

őőő, nincs ,persze van;)mire nem jó a tubusos hagyma;), és úgy megeszi

Én mindenképp javaslom, hogy menjen el. Ha mindig azt a megoldást választja, hogy elbújik, akkor előbb-utóbb valóban be fog zárkózni a lakásba, nem is mer majd kimenni onnan. Ne hagyd, hogy addig fajuljon a dolog!

Valahogy szembe kell nézni vele, és most ez alatt nem azt értem, hogy megfogni, megbarátkozni a pókkal! Mert az nekem se megy. De a megoldást kell keresni, a normális élethez, nem elbújni.

Erről mindenképp beszélgess vele. Nem mondom, hogy erőszakos légy vele, de próbáld meggyőzni, hogy hosszú távon nem jó, ha elbújik, ha kimarad az élményekből. Ettől még élni kell, csak kicsit másképp, és adott helyzetben mindig kérjen segítséget.

Neked is köszönöm, hogy megírtad a történetedet.

Lányomnak mondtam ebéd után, hogy aludjon rá egyet, mielőtt dönt a kirándulásról, de annyira látszik a félelem a szemében, annyira kár, hogy így alakul:((

Próbálok még azért felvázolni neki pár verziót, köztük a Tiedet is, aztán tiszteletben tartom a döntését.

Egyébként klassz, hogy a környezeted tiszteletben tartja ezt a dolgodat.

Lányom is ugrált már fel óra kellős közepén, és kénytelen volta tanár átültetni a terem másik végébe, mert az eredeti helyén mászott egy pók a pad alatt.

Az osztály persze nevetett, de a tanár is mondta, hogy hagyják őt, mert létezik ilyen fóbia.

Nem tudom, hogy alakul ki, de én is egyedüli vagyok a családban ezzel, de még a barátnőim között sincs, aki ilyennel küzdene.

Mégis mindenki készségesen segít a nehéz pillanatban. Ezért nem is félek annyira, mert tudom, mindig számíthatok valakire. Még olyan kollégát is segítettek már, akihez addig két szót sem szóltam, de akkor ők voltak a közelemben.

Mert én még cipőben sem lépek rájuk, attól is iszonyodom.

Ami még érdekes, hogy nálunk a családban, de még a tágabb családban sem volt soha olyan, aki pók fóbiás. Még csak azt sem hallotta tőlünk soha a gyermek, hogy fúj, undorító a pók.

Tehát ez kialakul, csak úgy, a semmiből, ez a pók

iszony?

Én is rettenetesen iszonyodom tőlük. De nem is próbálok meg "kigyógyulni" belőle, mert szerintem nem lehet, és nem hiszek a terápiában sem, inkább megtanultam együtt élni vele. Nem a pókokkal, hanem más megoldást keresek, mindig tudtam, tudok valakitől segítséget kérni. Nem várom meg, amíg rám másznak, nem várom meg, hogy elájuljak, odáig fajuljon a dolog. Mindig van kitől segítséget kérni, sosem vagyunk egyedül.

Például: a lányod helyzetében beszélj az osztályfőnökkel, ez komoly probléma. Osztálytársai bemehetnek előbb zuhanyozni, és leszedhetik a pókhálót, lezuhanyozhatják a pókokat a falról, plafonról is. Kit érdekel, ha vizes lesz minden? Nem kell drasztikusan takarításnak felfogni, kényszernek, átmehet vicces locsolkodásba, egymás heccelésébe is közbe a dolog. Két perc alatt nem gyűlnek vissza ismét a pókok, s akkor gyorsan lezuhanyozhat a lányod is. Egyszerű a megoldás, lehet, hogy a többiek kinevetik egy kicsit, nekem is volt benne részem, meg hisztisnek is gondolnak, de had tegyék! Nem szabad mellre szívni. Én is szoktam velük nevetni, persze csak utólag, abban a helyzetben nem tudok, mert magunkon is kell tudni nevetni. Ha nevetve is, de eddig mindenki segített a nehéz pillanatokban, legyen az osztálytárs, kolléga.

Középkorú vagyok, higgyétek el, néha nagyon muris, mikor felkiáltok a munkahelyen, és fel is ugrok a helyemről, több méterre távolodom, amíg valaki rá nem lép, le nem szedi a falról azt az icurka-picurka kis pókot, akit csak én vettem észre, más nem is látott. Muris helyzetek alakulnak ki. Igaz, nekem közben remeg a kezem, és összeszorul a gyomrom, de utána mégis együtt nevetek a többiekkel.

Állítom, hogy lehet ezzel együtt élni, nem szabad nagyon kiélezni a dolgokat. Ha párommal vagyok, ő már észrevétlenül folyton "takarít", pusztítja a pókokat, hogy én még csak észre se vegyem őket. Így nincs kiélezve a helyzet. Ez van, ezzel kell együtt élni.

Teljesen igazad van. Hiába a buli, az igazán normális barátnők, ha....

Ha ez megkeseríti ott a napjait.

Szakember ügyben majd körbenézek.

Borzasztó rossz lehet tényleg Nektek, fóbiásoknak:((

Lányom is, ma, ahogy ebéd után beszéltünk erről, és elmondta, hogy ha rá mászna, már láttam, ahogy vörösödik a szeme és sápad.

Azért is kértem, hogy írjatok páran, mert nem tudom mire vélni, mert én még állítom, meg is merném fogni őket, szóval ez gondolom, nem tanult magatartás minta, mármint nem a szülőtől ragad rá a gyerekre. Ez egy önállóan létező betegség (vagy mi:(((

képzeld magad az ő helyébe...

egy osztálykirándulás buli, tök jól érzi magát az ember.Ő meg egyfolytában rettegne.

Ha nem akar menni, ne menjen.De tényleg keressetek egy szakembert, mert ha tényleg rosszabb ahogy "öregszik", akkor lehet eljön az az idő amikor majd otthonról sem fog kilépni:(

És mondjam el az osztályfőnök nőnek? Gondolom, be kéne mennem a suliba hozzá, mert telefonon nem is lehet.

És vajon elhiszi-e?:(((((((((((

Igen! Borzasztó :( Még a gondolatától is rosszul vagyok, hogy rám mászik :S

Bár nálam ennyire nem szélsőséges, ott a jó öreg porszívó, papucs, vagy rovarírtó szer :D Ha egyet meglátok a lakásban, szólok a páromnak, hogy paterolja el, én hozzá nem nyúlok.

De pl. nem vagyok hajlandó szekrény alá, ágy alá benyúkálni, vagy kis helyekre bemenni, ahol tudom, hogy vannak :S

szegénykém:O

szerintem valamilyen szakembert kellene felkeresni, ő biztos tudna segíteni

Köszi, hogy írtál. Az az igazság, hogy tapasztalatra lenne szükségem valakitől, tehát leírom, hogy mi a gondom, és ha nem gond, írjál légyszi.

Lánykám 14 éves, és kb. olyan 5 éves korától iszonyodik a pókoktól. Én először azt hittem, "csinálja a feszkót", de nem az volt, borzasztó, amit átél szegény, ha pókot lát.

Saját bevallása szerint, ahogy egyre "idősebb" lesz, egyre jobban iszonyodik tőlük.

Tudom, hogy létezik pók fóbia, de nem igen tudom átélni, mert én még csak nem is undorodom ezektől a dögöktől.

Viszont a lányom pl. ha bármiről beszélünk, hogy ide megyünk, oda megyünk, az első kérdése: "és vannak ott pókok?"

A csúcs ma volt, mert mondta, hogy nem akar osztálykirándulásra menni (pár nap múlva lesz), mert az ofő mondta, hogy faházak, és számítsanak rá, hogy lesznek pókok, nem kevés, a zuhanyozóban főleg.

Ez hogy is mondjam, ledöbbentett, hogy a hétköznapi életére ennyire rányomhatja a bélyegét ez az iszony:(((

Nem hiszti, hiszen menni akart, befizettük, várta, megvan a szobabeosztás, klassz barátnői vannak az osztályban, de azt mondta, nem megy. Mert a buszon végig az nyomasztaná, hogy pókok lesznek. Aztán amikor odaérnek, akkor ott vannak a pókok.

Mondtam, hogy menjenek ketteséve zuhanyozni, de azt mondta, nem értem, ez nem ilyen egyszerű. Ha egy pók rámászik, ő simán elájul, volt már ilyen.

(És én is voltam már faházas kempingben, mit ne mondjak, a zuhiban az álmennyezeten póktenyészet volt, de engem nem izgatott).

Én csak szeretném megérteni a lányomat, ez tényleg ilyen borzasztó???:(((((((((

Szia!

Ez engem is érdekelne... De ha velem is madárpókot akarnának megfogatni, utána aludni sem mernék, mert tuti mindig érezném :((

egyszer a tv-ben láttam hogy megfogattak a nővel egy madárpókot...

hát szerintem nekem nincs az a terápia amivel ezt elérnék...

én az vagyok:(((

szerintem nem nagyon lehet vele mit kezdeni...