Üzenj neki itt! (beszélgetős fórum)

Neked is Bari:)

Mindenkinek Boldog Karácsonyt!

Mennyi itt a huncut fiú, meg a csalfa lány!

No meg a kanos pasi, és a vérmes nő.

"Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent,

Ezért létezünk is olyan rendezetlenül,

Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek,

S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül

És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre,

Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én,

De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre,

Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén.

S maradtak hétköznappá szürkült színes álmok,

S maradtunk valósággá törpült óriások,

S itt állnak körben a gyermekek,

Kiáltanunk ezért nem lehet.

Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,

már engem rég nem érdekel,

pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:

Miért, miért nem lehetsz itt közel?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,

de Te messze vagy, nem érlek el...

Ahogy égnek a fények, én is elégek...

ha nem lehetsz, miért nem lehetsz itt, közel?

A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet:

Lehetett nagyszerű, de mégsincs ráadás.

Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson téged,

Nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más.

Én is beálltam, és beállsz te is a sorba,

Hogy ki melletted áll, annak fogd kezét,

És ha a kép előtted lassan összefolyna,

Nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért,

Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk,

Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk,

Itt állnak körben a gyermekek,

Kiáltanunk ezért nem lehet,

Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet?

Legyen ünnep az égben, és ünnep a földön,

már engem rég nem érdekel,

pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul:

Miért, miért nem lehetsz most közel?

Lehet ünnep az égben, és ünnep a földön,

de Te messze vagy, nem érlek el...

S ahogy égnek a fények, én is elégek...

ha nem lehetsz, miért nem lehetsz most közel?

Miért nem lehetsz itt közel ?

Tényleg szép!:)

Én is köszi!:)

Próbáltál valaha lepkét fogni? Nem könnyű, sőt, kifejezetten nehéz. Nagyon gyors a drága, a legváratlanabb pillanatban rebegtet egyet a szárnyain, és már el is repült. Ha követed, mindenféle utakra vezet, és csak rajtad múlik, meddig folytatod a játékot.

Néha körbe-körbe futkosol. Vagy hol felfelé nyújtózol, hol lefelé, aggódva, óvatosan. Előfordul, hogy közben elbotlasz, csalán csíp, pocsolyába lépsz, de te kitartasz, mert tudod, hogy megéri a fáradtságot. Türelmesnek kell lenned, és hajlandónak arra, hogy a lepke vezessen. És ráadásul egész idő alatt le sem veheted róla a tekinteted, mert akkor szem elől tévesztheted a gyönyörűséget. De ha elég ideig vársz, és folyamatosan követed őt, ha hajlandó vagy bármelyik útra rálépni, csak hogy ne kelljen lemondanod a pillangóról, ha nem ijesztgeted hirtelen mozdulatokkal, de őszintén csodálod a könnyedségét, a szabadságát és a szépségét, akkor egyszer csak abbahagyja a repkedést. Ezen a ponton készen áll arra, hogy megpihenjen. Már nem zavarja a jelenléted, és rájön, hogy az nem fenyegető rá nézve, hiszen végig ott voltál, mégsem bántottad. Most egy rövidke ideig egy helyben fog maradni. Ez az a pillanat, amikor a kezedbe veheted a pillangót. Nagyon ügyesnek kell lenni: nem tarthatod túl szorosan, mert akkor összenyomod, nem tarthatod túl lazán, mert akkor újra elillan. Nem érhetsz a szárnyaihoz sem, mert akkor soha többé nem repülhetne, és így pont azt a szépséget veszítenéd el, amiért eddig fáradoztál.

Biztos oka van annak, hogy az angolszász vidékeken azt a semmihez sem hasonlítható, bizsergető, izgalmas, aggódó és egyben felemelő érzést, amikor épp beleszeretünk valakibe, így hívják: pillangó. Nem azt mondom, hogy a szerelemhez ennyi ügyesség, kitartás és önfegyelem kell, de igen. Nem mennék bele a vénuszi-marsi analógiákba, egy biztos: millióból egyszer fordul elő, hogy a dolgok maguktól csodálatosan alakulnak, egyéb esetekben (tehát mindig) egy kicsit igazítani kell az eseményeken.

Például nem lehet egy helyben ülni, és csak várni, hogy a legszebb pillangó berepüljön az ablakon. Muszáj kinyílni, új utakra bukkanni és új játékszabályokat felfedezni. És aztán be is tartani azokat, hogy ne kövessük el újra és újra ugyanazokat a hibákat. A lepke akkor a tiéd, ha engedi, hogy a tenyeredbe vedd anélkül, hogy a szárnyaihoz érnél. Ez ám a mutatvány... Képesnek lenni kivárni, és képesnek lenni a nagy lelkesedésben annyira finoman, óvatosan összenőni az érzéssel, hogy megmaradjon a repülés is, a varázs is és a szépség is. Ahogy egy pillangónak sincs előre rögzített napirendje, a szerelmet sem lehet tervezni. Egyszerűen megtörténik. És egy nap, ahogy a szárnyait csodálva kilépsz a saját korlátaidból, kinyílik a szemed a szerelemre. Akkor a tenyeredbe veszed, és csak csodálod a szépségét. Érezni fogod, ott mélyen, egészen belül, hogy végre neked is van lepkéd, amit csodálhatsz, szerethetsz, aki türelemre és a szabályok tiszteletére tanít, új magasságokat mutat és sosem-volt helyekre vezet. És ami a legszebb az egészben: a lepkéd mindennél boldogabb, hogy te vagy neki.