Új élet özvegyen több év után? (beszélgetős fórum)

Anyósom már mutatott képet is az új szerelemről. Őszintén tetszett nekem.

Az egyik fiának is megmutatta, aki nagyon örül az új kapcsolatának...

Furcsa arra gondolni, még nekem is, aki nem a gyereke vagyok, hogy "mással" van, nem apósommal, de szokjuk a gondolatot. És mivel boldognak látjuk, ezért nem is olyan nehéz megszokni..

Nagy kérdés, hogy aki felnőtt gyerekként annyira ellenzi a szülő új kapcsolatát, valójában mennyire szereti azt a szülőt.. Aki nagyon szeret valakit az azt akarja, hogy boldog legyen. Sokszor eszményképeket szeretünk, fényképek, emlékek tartanak sakkban minket, aminek, ha nagyon magunkba nézünk, már emlék szinten is alig van reális alapja. Már nem is "apu", aki hiányzik, hanem egy jogalap, hogy sajnáljuk magunkat az ő eltávozása miatti veszteségért... De igazából magunkat sajnáljuk.. Az meg sose jó..

Én 28-évessen maradtam özvegy két kis gyerekkel.

Nem volt könnyü ujra kezdeni de múszály volt.

És be kellet fejezni sok mindent amit addig ketten kezdtünk el.

Persze a gyerekek nem fogadnak el akárkit és akárhogyan, csak akkor ha az anyú vagy az apu amelyik egyedül marad, biztósitja nekik, hogy őket ezzel nem éri semmi kár.

Persze ezt kell nekik meg érteni. Ami nem is könnyű.

Bízniuk kell abban aki marad és feltétel nélkül, akkor lehet másik életet kezdeni ha ez meg van.

Sajnos Lonci a naplókban is olvasni sok szomorúságot, tragédiát. De lehet erőt is gyűjteni belőlük, ki hogyan éli meg a gondokat, hogyan próbál talpon maradni.

Júliusi, nehéz is gyerek mellett az újra kezdés, még akkor is ha az a gyerek felnőtt. Az én lányom is mondja, hogy ő nem szólna bele, ha lenne új párom, de biztos vagyok benne , hogy nehezen fogadná el, hiszen annyira szerette apját, fájna neki hogy más lép a helyére. Más kérdés, hogy ez nem is fog megtörténni.

Lizmil, valóban talán az özvegység nem egy új élet, hanem a régi élet egy új szakasza. Nem nagyon hiszem , hogy van új élet, mert a régi történéseket, álmokat visszük tovább, letenni képtelenség. Próbálunk a megváltozott körülményekhez alkalmazkodni így, vagy úgy, de ez is szerves része az egyetlen életünknek.

Anyukám 50 volt,mikor meghalt apu 58 évesen...

Nekem akkor húszévesen már öregnek tűnt...

Ma már nem...

Volt egy barátja,de az nős volt, beteg volt a felesége,így aztán nem lett belőle semmi...

Nekem furcsa lett volna őszintén szólva,ha egy más,idegen férfi is ott lett volna,amikor viszem az unokáit anyuhoz....De biztos megszoktam volna...

Idősebb korban már nehéz lehet alkalmazkodni, mindenkinek megvan a jól bevált élete,szokásai...

Sziasztok!

Így van Erzsike, már az ember félti a maga megszokott életvitelét. Egy koron túl alkalmazkodni nehéz. Persze vannak szerencsés találkozások, ezért nem lehet előre mondani hogy soha. Talán inkább az a fontos, hogy nem kell rágörcsölni. Ha jön, jó és elfogadjuk ezt is az élettől, de ha nem, akkor is lehet teljes és szép életet élni.

És hogy milyen Istennel a kapcsolat özvegység után? Változó, van benne egy kis lázadás, miért történt így? Miért velem? - nem ezt érdemeltük. Aztán megnyugszik az ember és próbálja elfogadni, hogy valamiért így kellett történnie és hogy ez nem büntetés, mert jó emberekkel is történnek rossz dolgok. Én most már naponta azért imádkozom, hogy Jó Isten páromra vigyázzon odaát és reánk itt a Földön, hogy szeretetben, egészségben éljünk és helyes döntéseket tudjunk hozni.

Köszi Gonoszdi a biztatást! Ha én új társra gondolok, akkor először is az jut eszembe, hogy kinek is kellenék, aztán az, hogy lehet, hogy engem is csak idegesítene egy idegen, meg az, hogy már ebben a korban mindenkinek ott a családja, gyerekei, unokái is esetleg, lehet tele gondokkal, hitelekkel stb. úgy gondolom, hogy mind ezekből nekem is van elég.

Az, hogy talán olyanra akadok, aki tényleg értékel és elfogad, nem tudom, hogy mennyi esélye van!

Azt gondolom, hogy az özvegység előbb vagy utóbb mindenkit utolér, kivéve azt a kevés helyzetet, mikor egyszerre halnak meg pl. balesetben, vagy ha valaki egyedül él.

Ezért bíztam abban, hogy sok-sok ilyen sorsról írtok nekem, hogy ki hogyan birkózott meg az évekkel a párja halála utáni években? Ki hogyan találta meg a további életcélját?

Az is nagyon érdekelne, hogy kinek hogyan alakult Istennel való kapcsolata az özvegység alatt?

Anyósom 3 év özvegység után fogta magát, felregisztrált egy társkereső oldalra, és 2 héten belül talált egy olyan pasit, aki korban, diplomák számában és milyenségében, meg hobbikban is passzol hozzá... Pár hónapja már járnak.. Tök jópofák...

Egyszer majd eljön a pillanat, vagy az időszak...

Sziasztok!

Kedves Erzsi!

A gyereknek vagy gyerekeknek az új helyzethez fel kell nőni és ahogy olvasom, nálatok is bekapcsolódtak a segítségbe, átvállaltak feladatokat. Persze ez érthető hogy teljesen nem tudják pótolni a párt és nem is ez a gyerek szerepe. Valami űr bennünk megmarad és bennük is, mert mi se pótoljuk az apát. Az én férjem is igen előzékeny volt, ha lányom ment vásárolni , akkor kiment elé a HÉV-hez, segített cipekedni. Mindig éreztük, hogy erős bástyaként van mellettünk. Most egymást kell segítenünk.

Kedves Forgatos!

Nem minden özvegy keres új párt, bár én nagyon megértem azt is aki igyekszik új kapcsolatot találni. Van aki gyerekeiben, hivatásban, vagy esetleg egy hobbiban találja meg élete értelmét. Lényeg, hogy tudjanak élni és lehetőleg elégedetten.

Nálunk Apukám és Anyukám halt meg szinte egyszerre. Először Apuka és Édesanyámnak már meg se mertük mondani , annyira beteg volt, úgy tudta kórházban van. De érezte apuka hiányát és romlása felgyorsult, hamarosan utána ment. Velük így volt kegyes a sors, mert csodálatos házasságban éltek és túl a 80-on már új életet nem tudtak volna teremteni maguknak. Nekünk itt maradottaknak rettenetes volt a kettős gyász.

Ezt csak azért írom, mert ahány élet , annyi sors.

Szia! Úgy gondolom, hogy az is új élet, hiszen a férje nélkül képes volt megtalálni a boldogságát, az élete további értelmét, célját. Bizonyára olvastad, hogy nem csak és feltétlenül új társra gondolok az "új élet" szlogen alatt.

Most a héten temettük el a férjem bátyját 65 évesen egyszerűen utána halt a feleségének, aki előtte három hónappal meghalt. Ilyen helyzetekre gondoltam, ahol nem tud az itt maradt fél "megkapaszkodni"

Nálunk is nehezen ment az átállás. Igen a fiúk ugyan úgy elvártak mindent, de nekem azok a dolgok, melyeket a férjem végzett, rám maradtak.

Teljesen övé volt a bevásárlás a piacon, boltokban, a napi friss kenyér biztosítása, figyelni, hogy mi kopott ki otthon, mire van szükség.

Az ő gondja volt a kutyus is, ha elromlottak a biciklik, ő vitte el, de ő járt a gyógyszertárba, cipőt javíttatni, érte menni, elvinni, kihozni stb.

Ő volt itthon és ő szeretett is jönni-menni. Ja és az ebédért is ő járt.

Az utóbbi öt évben már nem dolgozott, kétszer négy hónapot volt gépkocsivezetőként közmunkán és az utolsó félévben szórólapozott.

Rám nagyon sok maradt, a nagyobbik fiamnak rengeteg a tennivalója, a tanulás mellett önkormányzati képviselő (szerintem az országban a legfiatalabb) és zenélnek is. Van hobbiszintű rock zenekarjuk és van olyan amelyikkel dolgozni járnak rendezvényekre.

A kisebbik a tanulás mellett a kertet, udvart gondozza és a kutyával való törődés egy részét (sétáltatás, foglalkozás) átvette. Mellette még készült az emelt szintű biosz érettségire és gondozta a kertet, nyírta a füvet. Van egy kis földje is, de azon még sokat kell dolgoznia, hogy művelhető legyen.

Így a bevásárlás és az ügyintézés rám maradt.

Most nyáron többet tudnak segíteni, többet is kell főzni, mosni, ha itthon vannak.

Bizony néha annyira nehezemre esett sok minden, pl. csak megemlítem, ha mentem haza a kerékpárral felpakolva, akkor apa már jött elébem és segített. Most vagy nincs otthon senki, vagy nehezen érik fel a fiúk ésszel, de számtalon ilyen apróság van.

Pontosan így van, először teljesen lebénítja az embert a fájdalom. De jönnek a hétköznapok és jönnek vele a gondok és meg kell oldani. Mivel a férjünk már nincs velünk, másként kell rendezni az életet is.

Nálunk különösen átrendezésre kerültek a dolgok, mert én is beteg vagyok és mozgássérült. Férjem még egészségesen nagyon sokat segített. Ő vásárolt, ő intézte a hivatalos ügyeket és vitt engem orvoshoz. Néha megsétáltatott, a kutyus is az ő reszortja volt. És persze otthon a nagy beszélgetések, hogy társaságom is legyen.

Ebből amit tudott, átvállalt a lányom. Most heti egyszer-kétszer vásárol munka után. Siet haza kutyust sétáltatni. Én meg átvállaltam az összes házi munkát, szerencsére eddig még bírom. Csak magasra nem állhatok, s nekem már a sámli is magas. Erősen szédülök és rossz az egyensúly érzékem. Társaságnak, kicsit nyitottam a szomszédok felé és itt a net. Ezt is jobban kihasználom online vásárlásra, társasági életre.

Te segítségre kire számíthatsz? - gondolom azért fiúk néhány munkát átvesznek a tanulás mellett.

Igen Erzsike, jó lenne több sorsot megismerni, és az is jó lenne, ha a topic azután , hogy mindenki elmondta a maga történetét , még nem halna el, hanem lehetne beszélgetni, örömről, bánatról, gondokról, hogy ki hogyan oldotta, vagy hogyan szeretné megoldani. Milyen nehéz feladatok elé állította az özvegység, vagy hogyan keresi a kiutat, hogy kicsit könnyebbé tegye életét. Téma lenne bőven.

Minket pl. az állított nehéz feladat elé, hogy a lakásunk a hosszú beteg ápolás alatt tönkrement, most egyedül, férfi segítség nélkül próbáljuk lányommal rendbe hozni. Bár lányka vagányságban lekörözi sokszor a férfiakat is, bizony akad nehéz helyzet bőven. ilyenkor dugjuk össze a fejünket, no most merre lépjünk?

28-évessen özvegy voltam.

Aztán jött egy férfi aki mellet elfeledtem a bánatot. 25-évig.

És most egyedül élek mert elhagyott lettem.

Az özvegység anyival volt mássabb, hogy tudtam ő hól van.

Meg is kell keresni azt az új elfoglaltságot, ami örömet okoz és egy kis felejtést, legalább rövid időre. Mert hát hiába szomorkodunk, ami megtörtént..., az megtörtént, változtatni nem lehet és egy életünk van, tartalmasan ki kell tölteni. Párjaink is így akarnák.

Biztos, hogy rá is találsz a helyes útra és azzal már el is kezdted, hogy megvan benned az akarat a változtatásra, és próbálsz nyitni valami új felé.

Sajnos én is özvegy vagyok már több mint két éve. A fájdalomból kilábalni és egy új életet kezdeni egy hosszú folyamat. Az első szakasz, mikor az ember kétségbeesetten felteszi a kérdést, hogy miért is velünk történt ez meg, mikor a nap minden percében a párodra gondolsz és érzed hiányát. Aztán szép lassan el kell kezdeni kialakítani egy új életformát, melyben örökké helye lesz férjed emlékének, de meg kell tanulni élni nélküle.

Mi már lányommal ezen az úton vagyunk. De ettől még fáj, ami történt, csak a napoknak menni kell, helyt kell állni az életben és meg kell próbálni örülni, meglátni továbbra is a szépet.

Lehet keresni új párt, kinek erre igénye van. Nem könnyű, mert két már nem fiatal felnőttnek, kiknek van egy múltjuk és általában már nagyocska gyerekei, nehezebb egy közös új életet kezdeni, - de ez se lehetetlen.

Én személy szerint nem keresek új párt. 30 év és minden emlék, a közös gyerek, a közös ifjúság néhai férjemhez köt, már más felé nyitni nem tudok s nem is akarok. Megtaláltam az élet értelmét abban, hogy kezelem férjem irodalmi hagyatékát és én is írok. Mindenki más utat válasz, lényeg, hogy válasszon és érezze magáénak, lelje benne örömét.

Jó egészséget kívánok Neked Erzsike a továbbiakban és hogy találd meg lelki békédet és találj örömet, megnyugvást az elkövetkező években.

Köszi MaRa a biztatást, nagyon remélem, hogy lesz energiám, erőm mind ezt megvalósítani.

Ma telefonáltam a gastróra, jók a vérvételi értékeim, így ráérek később vissza menni, addig is szedjem a gyógyszert. Ennek nagyon örülök!

Tudom és érzem én is, hogy rendet kell tenni a lelkemben is. Már azért itt-ott végeztem nagytakarításokat, de még sok-sok helyiséget kell rendbe tenni az agyamban és a lelkemben.

Igen, nagyszerű gyermekeim vannak és sok jó barátom, kollégám és a rokonaimmal sincs semmi baj.

Azt viszont te is tudod, hogy a bélbetegségek, gyulladások nagyfokú idegességgel, feszültséggel járnak, főleg míg akut folyamat zajlik. Ma voltam a dokinál, újabb gyógyszereket írt ki és elküldött vérvételre és hogy menjek vissza két nap múlva, de ha jók lesznek az eredmények, megkérem, hogy később kelljen kontrollra mennem, mert annyit már nem tudok hiányozni a munkahelyről.

Igen, vannak terveim és igen szeretnék még boldogan élni!!!!!!!!!!!!

A bélbetegségeket a stressz mellett az elfojtott, ki nem mondott problémák és a múlton való folyamatos rágódás okozzák. Gyógyszerekkel segíteni lehet, és kell is a gyógyulást, de maga a betegség csak akkor szűnik meg, ha a lelkedben is rendet tudsz teremteni (nekem végbéldaganatom volt).

Nem vagy egyedül, ott vannak a fiaid, és vannak céljaid, amik újabb értelmet adnak az életednek. Szívből kívánom, hogy a sebeid minél hamarabb gyógyuljanak be!

Még a fiúk velem élnek. A nagyobbik tanévben Miskolcon van koliban, de a kicsi minden nap hazajár Debrecenből Most nyár van és végre itthon vannak. Igen szeretnék sok olyan dolgot csinálni, amit eddig nem tettem meg, de most elsősorban szeretnék túl lenni a betegségen. A sok-sok belső stressz miatt alakulhatott ki egy vastagbélgyulladás, szerencsére időben elkaptuk, még nem fekélyes, de már a negyedik hónapja bajlódok vele. Már sokkal jobb, lassan három hete szedem a gyógyszert éppen holnapi nap megyek vissza kontrollra,

Pan Dóra, igen szép emlék marad, mert a párom nagyon jó társ volt és elképesztő a hiánya, de talpra kell állnom és folytatni az életemet!!