Túlzás vagy én vagyok hülye? (beszélgetős fórum)

Édesanyád jót akar. Olvastam valahol, hogy az etetés a szeretet legkézenfekvőbb kifejezése.

Mindegy hogy férfi vagy vagy nő, az anyák többsége ilyen. Ezt tette velem édesanyám és én is akkor vgyok a legboldogabb, ha a fiamnak adhatok valami kedvére valót, és igyekszem is mindig kitenni magamért. Ez nem most jött, csecsemőkorától kezdődően igy van, gondolom nálatok is.

És mint anya irom, a visszautasitás nagyon tud fájni, nem az elvesztegetett idő és pénz miatt, hanem mert az jön le, hogy nem tart szeretetünkre igényt a gyerekünk.

Cinikus tanács, én is megkaptam elég sokszor . ÖRÜLj, hogy igyekeznek elhalmozni minden földi jóval, nem pedig Tőled kérnek segitséget a szüleid.

Sziasztok,

Az alabbiakban felvazolt temaval kapcsolatban szeretnem a velemenyeteket kerni.

30-35 ev koruli ferfi vagyok, szuleimtol kulon elek 10 eve. Ocsem meg otthon el. A kapcsolatom veluk jó, normalis, talalkozunk rendszeresen(hetente), beszeleunk szoval ezzel nincs gond.

Amivel igazabol nem tudok mit kezdeni es nem tudom eldonteni, hogy ez normalis-e vagy en fogom fel rosszul a dolgokat az a kovetkezo:

-hazafele munkabol pl.: érkezett a csomagom vagy szeretne atadni valamit a csaladbol valaki nekem, akkor az sosem tud olyan ertelemben egyszeruen tortenni, hogy 'beugrok erte' hanem altalaban 30-35 perc és itt nem az idővel van gondom, szeretem őket, de mondom neki, hogy hazafele beugrok és megyek mert fáradt vagyok/dolgoznom kell meg, de sajnos érzelmileg ez engem nagyon megvisel, hogy nem tudom ezt egyszeruen megoldani, mert ha beerek hozzajuk, akkor maradj mar 5 percet, egyel valamit stb.. Ezzel itt nincs gond ha 1x-2x kerdezi meg és valaszolok, de ha mar 10x kerdezi meg mar nem tudok nyugodt maradni es picit hatarozottabban mondom, hogy nem, mert mennem kell/ megyek. Emiatt mar sokszor en erzem magam rosszul, hogy 'hogy lehetek ilyen, pedig csak jot akar'

Vagy pl szeretnek magamra is fozni, persze nem Gordon Ramsey vagyok, de megis neha-neha, de hetvegente annyi etelt kuld, hogy egesz hetre kitart és ha mondom neki, akkor mintha meg se hallana vagy csak mondja, hogy ne mondjak ilyet, vagy erzem, hogy megsertodik ezen.

Szoval összességében szeretem őket, orulok neki, hogy vannak vagy, hogy szeretne torodni velem, de a mennyiseg az amit soknak erzek es nem tudok vele mit kezdeni. Nem vagyok halatlan gyerek, amiben tudok segitek nekik en is, csak anyukammal kapcsolatban engem ezek a dolgok elegge megterhelnek. Apukammal, ocsemmel kapcsolatban ilyen nincs. Ebben az esetben nem a fozesrol van szo, hanem arrol, hogy ha bemegyek hozzajuk, mert pl dolgom van, akkor hogy nem tudom rovid ido alatt elvegezni, anelkul, hogy utana lelkiismeretfurdalasom lenne, mert mar a 10. de egyel mar valamit mar sok nekem vagy maradj meg. Ugy erzem, mintha nem tudna vagy akarna megerteni, hogy mar felnott vagyok és mar kulon eletem van vagy szeretnek. Nem szeretnem bantani sem emiatt, de ez engem emeszt fel. Hetente elmegyek hozzajuk, latom oket, beszelunk, de pl hetkoznap felora-orara nekem nincs igenyem, hogy bemenjek hozzajuk. Tehat nem pl. Angliabol jarok haza 2 havonta. Termeszetesen ha barmiben bajuk van vagy segiteni kell oda-vissza mukodik azonnal, de nem is ezzel van a gond. Remelem sikerult jol megfogalmaznom amit szerettem volna. Probaltam finoman elmondani vagy kicsit hatarozottabban de siker nem volt. Koszonom a valaszotokat elore is.