Ti is így élitek ezt meg, vagy csak az én "szűrőm" működik másként? (beszélgetős fórum)

Igen, arról kellene szólnia, ha az emberek képesek lennének felfelé kapcsolódni. De a többség csak vízszintesen tud, ezért aztán megy a harc az energiáért. Biztos vagyok benne, hogy mindenki szeretne szeretetet adni és kapni is, de lássuk be rengeteg a hiány az emberekben. És adni csak abból tud mindenki, ami van.

Aki máshogy is tudja csinálni, az keres magához hasonlókat és feladata, hogy megtanulja megőrizni az energiáját.

A siránkozókat én is kerülöm, semmi értelme. Van, hogy szar valami, de olyan, hogy nem lehet változtatni nincs.

Bár ritkán, mégis van... Ma olvastam egy posztot, kisgyerekes anyuka, régóta írogat, talán a gyerekei születése óta. Jó esetben hónapjai vannak. Na, ez az a helyzet, hogy tényleg szar...

Én nem tartom magam különbnek másoktól, csak különbözőnek. Mindenki úgy éli az életét, ahogy akarja vagy vállalja a felelősséget magáért vagy nem. Én elfogadom az életem kihívásait és dolgozom vele, amitől boldogabb, kiegyensúlyozottabb és kedvesebb ember is lettem.

Talán ez nem is feladata mindenkinek, nekem viszont jó és jó a környezetemnek is. Vannak, akikkel egykor szuperul együtt tudtam siránkozni, nyavalyogni és dühöngeni azon, hogy minden milyen sz@r, most viszont nem tudunk egymással beszélgetni, mert nincs közös témánk. Ettől én még nem nézem le őt, de másfajta társaságot részesítek előnyben.

Mert a legtöbben csak kapni akarnak. Erre megy ki a játék. Hogyan lehet lehúzni a másikat.

Holott a kapcsolat az adásról szól, hogy mindkét fél tudjon egymásnak adni. Ez olyan ritka mint a fehér holló.

Egy kapcsolat nem a szeretethiányról szól, nem is a terápiáról, hanem magáról a SZERETETRŐL.

Az önbecsüléshez hozzá tartozik, hogy nem szolgáltatom ki magamat veszélynek.

Ez nem azt jelenti hogy konfliktuskerülő vagyok, de minden ami testi-lelki-szellemi szempontból káros nekem, abban nem fogok bennemaradni.

Ez olyan mint amikor valaki eldönti hogy a sikátorban lévő aljanépével barátkozik, vagy a teázóban lévő intelligensebb emberekkel. Ugyanis minden színvonal kérdése. Nyilván egy alacsonyabb szellemiségű ember nem fogja érteni a magasabb szellemiségűt, és akármennyire is pocskondiázza, így is marad. Az ilyen kapcsolat értelmetlen, tele van konfliktusokkal a megértés hiánya miatt. Túl nagy a szakadék, amit szinte lehetetlen áthidalni. A kapcsolat nem fog működni. A túl nagy különbségek széthúzzák a kapcsolatot.

Nem az én dolgom hogy visszazuhanjak és vele együtt fetrengjek a gödörben, hanem neki kell kimászni belőle. Ha valamit akar tőlem, akkor fel kell tornáznia magát egy magasabb intelligenciaszintre, mert csak úgy jöhet létre valamiféle harmónia, megértés. Egy minimális szinten persze segíthetek neki.

És akár tetszik akár nem, mindenben van hierarchia, ezt el kell fogadni. Persze ilyenkor ha valaki többet tud, tisztább, vagy okosabb, azt mindig megvádolják nagyképűséggel, hazugsággal, így vesz elégtételt az, aki szánalmasan kevesebbnek érzi magát.

"Mikor a zsebtolvaj találkozik a Buddhával, csak a zsebeit látja."

Azta mindenit! Ennek én is szívesen szem- és fültanúja lettem volna, vidám egy nap lehetett! :D

Én is tudnék mesélni rémes randiról, ami kb. hasonló kategória, de ne menjünk bele.

Nagy az Isten állatkertje... :D

Delianak meg egy sztori, amit egyszer mar leirtam, de egy eldugott topikban, s most pont ideillik, amikor randiztam, rossz szo, talalkoztam egy, a kulsosegekre nagyon sokat ado novel.

Ime:

A sztori 2010-ben tortent, egy tarskereson futottunk ossze, amikor intenziven "tarskeresoztem".

Sokat beszelgettem egy meglehetosen ratarti, sztereotip (azt hitte, ha elmeseli, mennyien bomlanak utana, el leszek ajulva), kisse idegbeteg csajjal, aki azt hitte - mivel le tudja irni helyesen a nevet - intelligens is.

Miutan a nok gyakran forditjak meg a dolgot, elmondom, o vett ra, hogy talalkozzunk, en mar egy cseppet sem vagytam ra. Elore figyelmeztetett, hogy o bizony 180 centi es magassarkuban konnyen a szemembe tud majd nezni.

Mondtam neki, ezt ketlem, s miota lett neki ez ilyen fontos, amikor az ex-haverja - bevallasa szerint - 183 centi volt 130 kilo mellett...

Azon meg valahogyan tultettem volna magam, hogy a szemem alatti mikrorancokat vizsgalgatta, de aztan eloallt azzal, hogy nem latszom olyan magasnak, s mielott folytatjuk - mit is dragam? - neki meg kell bizonyosodnia afelol, hogy akkora vagyok, amekkoranak mondom magam.

Kijelentettem, nem hoztam centimetert, ezert felejtse el. Egy percig gondolkodott, majd tamadt egy zsenialis otlete. Menjunk be a kozeli patikaba, ott talalhsto egy univerzalis gep, ami meri a sulyt, a magassagot, vernyomast, stb.

Nem tudom, maig nem tudom, miert, de belementem.

S milyen jol tettem!

Bedobtam az otven forintot, raallok, megmer, eredmeny 196. Mondom neki, ez cipovel realis. Latom meregeti a cipot, csovalja a fejet, majd keri, huzzam kicsit fel a nadragom szarat es azonmod lekucorodik (az emberekkel teli gyogyszertarban), meregeti a cipo sarkat.

Ekkora mar belul egyre fokozodo erovel kaparaszott bennem az elementaris nevetes, amit csak tetezett, hogy eszrevettem, az egyik gyogyszerkiado pultnal figyel bennunket egy srac, akinek szinten kezdett fulig erni a szaja.

Ekozben kisse bongyorkas haju randipartnerem felmerte vegre cipom sarkat, felegyenesedett es szigoruan kozolte velem, hogy ez a sarok es talp lehet vagy tiz centi, igy legfeljebb csak 186 centi lehetek, ami neki mar torpe meret. Nem vennem le a cipomet es allnek ra mezitlab? (Nem zokniban, igy mondta: mezitlab...)

Szemem sarkabol lattam, hogy a srac mar a pultot csapkodja, annyira rohog es most mar belolem is kitort az elementaris rohoges, versenyt hahotaztunk a gyogyszertarban.

Annyit azert sikerult kinyognom neki, hogy persze, raallok, fizeted az otvenest? Am erre mar nem kerult sor, mert a magat szellemesnek es intelligensnek tarto holgy egyre nagyobb zavarba jott szertelen jokedvunktol, vegul felvagta a fejet es szinte kopte a szavakat felem:-Baszodj@tok meg kis b*zi seggfejek...!

Majd bongyorkait vadul razva kiviharzott az ajton. A srac odajott hozzam es megkerdezte, akarok-e beszelni rola. Hat persze...:) Megittunk par sort es jol elbeszelgettunk, azota is tartjuk a kapcsolatot.

Ott, akkor elvesztettem egy "szuper csajt", de talaltam egy baratot.

Hát jóreggelt:)

de lehet egy témáról általánosságban is beszélni,meg konkrétan is,vagyis pontos utalásokkal,hogy ezt most erre mondtam.Mert vagyunk itt csekélyértelműek,akiknek nem esik le a tantusz,csak ha lehozzák nekünk.

Én nem mondom, hogy aki abszolút semmit nem mozdít meg benned, sőt ellenszenves, azzal próbálkozz tovább. De legalább aki elfogadható és közömbös, annak adhatnál még esélyt.

A visszautasítást nem fogod tudni beadagolni senkinek sem úgy, hogy az tetsszen neki. Te örülsz és jó barátságba akarsz kerülni azzal, aki közli veled, hogy nem akar tőled semmit? Nyilván nem. Mindenkiben van hiúság és büszkeség is, ami sérül ilyenkor. Ezt senki sem éli meg jól, azért is mert felidézi más, korábbi csalódások és visszautasítások emlékét. Amit kiváltasz valakiből az "őszinteségeddel", az nem csak neked szól...

De amúgy meg nem is értem, hogy ha egy pasi nem érdekel és ezt közlöd vele, akkor miért izgat az, ha rosszul reagál? Vagy mégis érdekel...?

Hát csókolom, adott témákról beszélgetünk a topikokban nem?

:)

Nincs nálam a bölcsek köve sajnos, hogy meg tudjam mondani, miért jársz így minden alkalommal. De az biztos, hogy valamin változtatnod kell, és a változás lehetőségét és irányát csak magadban tudod keresni.

Igazából első randis tapasztalataim nincsenek, mert valahogy úgy alakult az életem, hogy csak olyanokkal randiztam, akikkel eleve megvolt kölcsönös vonzalom. És ebből általában kapcsolat is lett. Persze sokszor volt olyan, hogy miután vége lett a kapcsolatnak, már nem is értettem, hogy miért szerettem bele az illetőbe :)

Szerintem mindenképpen neked kell változtatnod a hozzáállásodon, de hogy merre??? - azt nem tudom. Egyébként fel a fejjel! Minden zsák megtalálja a foltját, tartja a mondás :D

:D

szerintem mások helyett is...