Tényleg igaz, hogy minél később szül egy nő, annál jobban kitolódik a változókor? (beszélgetős fórum)
Létezik egész korai is, 10-11 éves kori, sztem rájuk vonatkozik, amúgy persze, normális, gondolom a 12-13-14 éves kori, de a mai lányoknak ugye kitolódik olyan 16-17 éves korra, ez mind előbbre hozza a menopauzát de egyenes arányban ezzel az orvostudomány is fejlődik, szóval ha arról van szó, hogy valaki később szeretne gyereket, sztem ma már nincs is annyira lehetetlen, 20 évvel ezelőtt a nagy része azoknak akik ma segítséggel lettek anyukák, nem lehettek volna, úgy értem, csak örökbefogadás.
Sztem ennek örülni kell, legalábbis én örülök neki, szerencsére nem kellett igénybevennem, de örülök, hogy fejlődik az orvostudomány, így kevesebb jelentősége van/lesz a premenopauzának is, valamikor semmit nem lehetett ellene tenni
Az ha jól emlékszem, az egy hozzászólónál volt! A többit nézd meg inkább! Csak pozitívan! :)
A 40 év alatti/körüli premenopauza lehetősége az ijesztő.
Akkor ezek szerint én még nagyon fiatal vagyok! :D
Nekem 16 évesen jött meg, és még nem szültem. 2 hét múlva 36 leszek. Elég ilyesztő dolgokat írtok! Remélem nekem még sokáig meglesz (dacára a sok cécónak meg szenvedésnek), mert annál később mutatkoznak az öregedés jelei, ráadásul azért csak szeretnék majd gyereket szülni. Később.
Én meg 48, és ugyanúgy van meg, mint lánykoromban! 12 évesen kezdtem. Néha a dokik megkérdezik, hogy megjön-e még... Hát kikérem magamnak... mint tini koromban! (Bár már én is unom!)
Én 45 vagyok, 12 évesen kezdődött, és most még ugyanúgy, szinte napra pontosan megjön minden hónapban. Semmi jele annak, hogy el akarna maradni. Két lányom van, 22 és 16 évesek. :)
ez mit jelent ? Mi számít korai menstruációnak? Nekem talán olyan 13 évesen volt az első, de nagyon összevissza volt az elején, és sokáig gondom is volt vele. 32 évesen szültem a kisfiamat. Szeretnék kistesót, de jelenleg vissza kell mennem dolgozni. Remélem, azért lesz rá lehetőségem, hogy még egy gyerekünk legyen.
Szép kilátások hallod :DDDD
:))))))
Ha tudnad, hogy unom en is... Sztem a penzbol amit elkoltottem eddig ra, vehettem volna valami ertelmesebbet. Mondjuk sztem utana is lesz koltes mikor ven nyanya leszek, csak akkor pelusnak fogjak hivni:)))))
Hát....most nem vigasztaltál meg....:(
Én már a hátam közepére nem kívánom ezt a havi cécót, de akkor jó esélyem van ezzel még együtt élni jó darabig.
Nem. Minel korabban volt egy nonek az elso menstruacioja, annal kesobb lesz a menopauza alapjaraton. Ez kodolt. Ami elobbre hozhatja az az oxidativ stressz (ez leginkabb a cigi volt regebben de ma mar tudjuk, hogy sokminden mas is okoz oxidativ stresszt, magyaran szabadgyokok oregito hatasat).
És ha valaki nem szül, akkor el is marad? :)
Csatlakozom, én is 34 évesen szülök idén :)
Én csak azt hallottam,hogy minél idősebb korban szülsz, annál okosabb lesz a gyermek.Műsor volt róla a tévében.De szerintem a kettő nem biztos,hogy összefügg egymással.
Anyum három gyereket szült: 24, 26, 40 éves korában. 44 évesen klimaxolt, amit csak a menses elmaradása jelzett, semmi más tünete nem volt :-).
Semmi köze egyiknek a másikhoz.
Ezt még nem hallottam, de biztos nem leszek ezzel egyedül. Szerintem, ez így nem igaz!
En 30 vagyok,egy 4 eves ikerpar boldog anyukaja,es ev elejen premenopauzat allapitottak meg nalam:)
Szerinted?
Anyum 32 évesen szült engem, és 45 éves korában már klimaxolt.
Nagynéném 23 és 25 évesen szült, és ugyanúgy volt, mint Anyum.
Nem tudom. Anyukámnak majdnem 50 évesen volt a nagy változás. Ő 24 évesen szült. Én42 vagyok, most várom az első babám.
remélem:) mármint ha a 34 későinek számít:)
ha 60 évesen akkor biztos :)
Szia! Én 44 évesen szültem és a változó kornak még nyomai sincsenek. Rendszeresen menstruálok, semmi más jel még nincs.
További ajánlott fórumok: