Te megünnepelnéd a névváltoztatásodat? :) (beszélgetős fórum)
A történelem szerint általában a népesség 20%-a volt német származású.
Akik együtt, egy hullámban érkeztek, egy környékre települtek le, de volt, ahová a földesúr "hozatta" őket.
Végül is, István királyt is német püspök keresztelte.. :D
Ha belegondolok, csak ami a családom története...
Apu családja 2-300 éve élt a faluban, sok generáció óta tanítóként. Dédapám óta magyarosított névvel, végül is ők megúszták a háború utáni kitelepítést.
Viszont sok ház lett üres a faluban. A földeket művelni, az állatokat ellátni kellett volna...
Így került anyai nagyanyám oda, férjestül-gyerekestül, ez lett az első saját házuk, amit akkor kaptak.
Anyu és Apu ott ismerték meg egymást, aztán mindketten Pestre jöttek egyetemre, és ott is házasodtak össze.
És én bizony, ahogy nemrég tanultam a svábok sorsáról, ahogy belegondoltam, mekkora lelkierő, szinte nemes lélek kellett ahhoz, hogy az akaratán kívül, de mégis az elűzött jó ismerős vagy barát házában élő családdal olyan barátságba kerüljenek, hogy a gyerekeik is összekerülnek? Nem tudom, érthetően fejezem-e ki magam, de mélyen meghatódtam.
És nemcsak ők, a többi ott maradt sváb család is barátságos volt, Nagymama csak jót mesélt arról a faluról.
Köszi! Csak így nagy vonalakban, ami lényeges.
Ezt találtam róla: Az étkezési törvények megkövetelik a hús- és a tejfélék szigorú különválasztását.Az ortodox zsidók odahaza a háztartásban a két ételfajtához más-más edényt (fazekat, tányért, evőeszközt) használnak.
Ha jól értem, egybefőzni nem lehet, mint pl. sajt a hús tetején, vagy tejföllel, de sorban, egy másik fogásban azért mehet...? :)
Épp most nyomtattam ki Nádasdy Ádám nyelvész professzor egy német nyelvű cikkét, mert érdekes.
Itt az áll, hogy csak a II. világháború utáni Magyarországon jutott a magyar nyelv abszolút többséghez. Ez is érdekes adalék.
A német nemzetiség nagy része vallotta magát magyarnak több hullámban is, ha nem akart vadidegenné vált német hazájába kényszerkitelepülni. Dédapám sem divatból magyarosított anno. Itt az identitás nem egyértelmű, mert hazája már az a Magyarország volt sok tízezer németnek, ahol az által ismert felmenői is születtek, és mivel egy-egy környékről szinte mindenki eljött, aki csak tehette,nem maradt ott rokonság.
Viszont több hullámban kihajították őket az országból, többféle ürüggyel--- utána ha dolgos kéz kellett, németeket (svábok,szászok, stb.) hoztak vissza.
További ajánlott fórumok:
- Válás után névváltoztatás. Hogyan?
- Szerintetek nem kell megünnepelni az 1 éves évfordulót ha csak járunk?
- A 25. házassági évfordulót hogyan szokás megünnepelni?
- Ha névváltozás miatt cserélem a személyi igazolványom és nem férek bele a 8 napos határidőbe akkor mi van? Mi a következménye?
- A személyi igazolvány újítása, névváltozás miatt pénzbe kerül?
- Szeptemberben lesz az 1. válási tárgyalásom. Csak a válás után intézhetjük a névváltozását a fiamnak, de hogyan?