Te is szerető vagy? Hogyan éled meg a dolgokat? (beszélgetős fórum)

Igen, ezt mindenképpen megpróbálom. Legközelebb holnap találkozom vele (az emlegetett szülinapi buli), de akkor még nemigen hozakodhatok elő a dologgal (elég feladat lesz kontrollálni magamat), később viszont mindenképpen felhívom.

Vesztenivalóm nincs, a mostani helyzetből bármilyen elmozdulás már nagy pozitívum lenne.

Igen egyet értek veled!

Annak ellenére, hogy hét éve élek párkapcsolatban,minden oké, minden jó, sokat gondoltam már arra, hogy lennék-e szerető.

Ha én párkapcsolatban lennék, akkor semmiképen sem. Nem csalnám meg a páromat.

Azonban ha egyedül lennék....hát nem merném bevállalni. Tényleg félnék. Mondjuk az biztos (ennyire ismerem magam), hogy családos emberrel nem kezdenék ki, nem állnék le.

Ha belegondolok, hogy ez velem is megtörténthet. Iszonyat fájdalom lenne, hogy a párom másnál keresi a boldogságot.

Nem vagyok szerető!

Nem mernék sosem az lenni! Félnék a következményektől.

Hát, az biztos, hogy nekem is jókora időbe fog telni, amíg elfogadom ezt a helyzetet (az egy év az a minimum). De igazad van, ha már képtelenség totálisan kiiktatni az életemből, meg kell próbálnom valamiféle kompromisszum jegyében együtt élni vele, mert ami most van köztünk, abba csak becsavarodni lehet.

Ehhez persze először le kéne ülnünk megbeszélni ezt az egész szerencsétlen szitut, de pillanatnyilag bármire könnyebben rá tudnám venni, mint egy kétszemélyes találkozóra velem (nyilvános helyen zajlana természetesen).

De ez már legalább egy járható útnak tűnik, köszi a tanácsot. :)

Szia!

Nekem azért volt jó hogy többször találkoztunk, mert ugyebár a tiltott gyümi mindig finomabb, ha pedig már nincs tiltva (vagyis nem kerülgetjük egymást), akkor már nem is volt olyan nehéz dolog elfogadni, hogy ő nem akarja azt, amit én, viszont egy idő után rájöttem, hogy örülök annak, hogy egyáltalán szóba áll velem, és így barátként megtarthattam. Mondjuk az tény, hogy nekem kb 1 évembe került, mire elfogadtam a helyzetet, de még mindig jobb, mint továbbszenvedni, és hogy rámenjen egy házasság feleslegesen, amikor úgyse lesz semmi belőle.

Szia Ildikó! :)

Bárcsak ott tartana a kapcsolatom a sráccal, hogy újra barátként tudjuk kezelni egymást (jókat röhögve azon a végtelenül kínos jeleneten ami lezajlott köztünk).

Ezt a szitut is sokszor lejátszottam már magamban, és ahogy a dolgok most állnak, valószínűleg ez az egyetlen képzelgésem vele kapcsolatban, ami idővel akár meg is valósulhat.

Egyébként van abban valami amit írsz a gyakori találkozásról, talán én se kapnék szívdobogást a látványától, ha többször futnánk össze. Immunisabb lennék rá, vagy valami ilyesmi... :)

Szia Ildi8181! Végigolvastam a kisregényedet. Az tuti hogy nem könnyű a helyzeted. Barátnőm példája: neki 4 éve volt akkoriban élettársa, és mellette volt egy pasi, akivel kezdett alakulni a dolog. Nála az segített, hogy jött a baba, és utána már nem volt kérdés, hogy mit tegyen. Ne értsd félre,nem felhasználta a gyereket a cél érdekében. Értsd úgy , hogy pont jó időben lett terhes.

Azonban nálad annyiból más a helyzet, hogy a pasi nem akar téged, mondjuk ez rossz fogalmazás, merthogy pont akar téged, viszont tiszteletben tartja azt, hogy a legjobb barátja párja vagy. Nekem nem ilyen szituban, de volt olyan, hogy a pasi lepattintott, én viszont továbbra is vonzódtam hozzá, de nekem az átlaggal ellentétben az segített, hogy rendszeresen találkoztunk egy társaságon belül, sokat beszélgettünk, és mostmár ott tartunk, hogy mint barát nagyon jól elvagyunk, és már nem vonz úgy a másik, mint férfi. Persze ez egyén kérdés, hogy kinek mi a jó, csak leírtam a saját tapasztalatomat.

Remélem sikerül hamar túllépned a dolgon, addig meg sok kitartást kívánok neked!

Nem mondom, hogy teljesen reménytelen, mert hát néztem én is szappanoperákat, de ha tényleg erős az elhatározása, akkor eléggé valószínű, hogy nincs sok esély.

Jujj, biztos nagyon rossz lesz a születés napi buli!

Camea:

"Elég egyértelműem a tudtodra adta, hogy NEM! Mit akarsz még?"

Húsz köbcenti Lidocaint a szívembe, esetleg a józan ésszel szembemenő, reménytelen szerelmek fellobbantásáért felelős agyterület eltávolítását sebészeti úton. ;)

"Én most már azt mondom, hogy a szeretet egy döntés. . . döntök valaki mellett, és nem engedem közel magamhoz az egyéb érzéseket, gondolatokat. . . ."

Egyetértek azzal amit írsz, tudom, hogy az élet folyamatosan kínálja majd a kísértéseket, és nincs is szándékomban egyik férfitól a másikig szédelegni. Tudom, hogy az előzmények után nehéz elhinni, de nem vagyok egy csapodár típus. Nekem sem hiányzott ez az egész, pláne nem hajszoltam. Egyszer csak itt volt, és most igyekszem valahogy megbirkózni vele. A nagyjelenetünk óta nem kerestem, se személyesen, se telefonon, ha találkozunk akkor is csak muszájból. Pillanatnyilag ennyi telik tőlem. Az érzelmeim kikapcsolása már más tészta. Ezek dolgok a saját fejük után mennek, nehéz őket kontrollálni. Később talán képes leszek rá, most még nem nagyon megy, sajnos.

Elég egyértelműem a tudtodra adta, hogy NEM! Mit akarsz még?

Az unokahúgom nyomult rá kb. egy éve a páromra... 10 évvel fiatalabb mint én, és meg kell mondanom jó nő, természetesen párkapcsolatban él. A párom lerázta, nekem pedig mondta, hogy a G. egy hülye qrva és ne engedjem vele a lányomat barátkozni, mert semmi jót nem tanulhat tőle. Az unokahúgommal azóta is kedvesen távolságtartó.

Sziasztok!

Köszönöm, hogy írtatok!

Dorka:

Én is erre szoktam jutni sajnos, ha tiszta fejjel végiggondolom a dolgokat. Esélytelen az egész, igaz? Még ha éveket várnék rá akkor sem jönne össze.

Ez persze nem akadályoz meg az ábrándozásban, amit újabban nagyipari szinten űzök. Tegnap is munkába menet az Árpád-híd helyett majdnem a Forgách utcáig vitettem magam a metróval. Beteges amit művelek...

Tütüke:

Nem semmi amin keresztülmentél, és ha a férjed ezt ilyen jól viselte, akkor igazán klassz pasi lehet. :)

Lehet, hogy most végképp elvágom magam minden épeszű nő előtt, de nagyon elvetemült dolog egyszerre két férfit szeretni? Mert én valahogy így érzek. Persze más hőfokon égek a férjem közelében, de ez azt hiszem betudható annak, hogy mégis csak együtt vagyunk hat éve. Igazából emiatt látok esélyt, hogy kimászok ebből a gödörből, és ez akadályozott meg abban, hogy valamelyik késtségbeesettebb pillanatomban ne pakoljak ki, és ne tegyem tönkre mindhármunk életét (meg persze a gyávaság, meg a barátok elvesztésétől való félelem stb.). És a gyerekvállalás mint "terápiás eszköz" is ezért tudott akár csak ötletszinten is felvetődni bennem. De én is arra jutottam, hogy amíg ekkora a zűrzavar bennem nem erőltetem a dolgot.

Reménykedem, hogy ez az erős vonzódás ahogy jött lassan el is múlik a másik felé. Persze ehhez jó lenne ritkábban találkoznunk, és tehetne végre olyat is az illető ami miatt jól megutálhatom, vagy valami ilyesmi... :)

Ja, jövő hét közepén lesz a Drága szülinapja, a bulira természetesen mi is hivatalosak vagyunk. Állítólag ott lesz a bulin az a lány is akivel mostanában találkozgat (az első komolyabb barátnő-jelölt azóta, hogy...).

Kemény lesz. :(

Hááát az én véleményem, hogy mindig... egész életedben lesznek, lehetnek olyan izgalmas, pezsdítő érzések, kapcsolatok, pillanatok, amik ezt az érzést kiválthatják belőled, amiben most vagy. És rajtad, az érettségeden (ami majd később talán kialakul) múlik, hogy mit engedsz meg magadnak. Én most már azt mondom, hogy a szeretet egy döntés... döntök valaki mellett, és nem engedem közel magamhoz az egyéb érzéseket, gondolatokat. ... 10 éve még nem hittem volna, hogy ez így működik, pedig....

Mindig lesz olyan az életedben, az életünkben, aki izgalmasabb, szebb, jobbnak tűnő, mint a párunk... és persze az izgalmasabb az általános, hiszen mindenképp újdonság, de az az izgalom is el fog múlni néhány év után.... és akkor újra ráizgulunk valakire, és lecseréljük azt a párunkat is, aztán néhány év múlva újra...

Vannak akik így élnek, hajszolják a szerelmet, magát az érzést, az izgalmat... szerintem ez egyfajta éretlenség... SZERINTEM. :o)

Ha nincsenek mély érzések a férjed iránt, csak tisztelet, és becsület, sztem nem szabad gyereket vállalni. A kezdeti időszak nálunk legalábbis elég nehéz volt. Csupán két hónapig kellett éjszakázni a kisfiam mellett születése után, de állandóan fáradt voltam. Ráadásul heti két epegörcsöm volt, amit akkor műtöttek, amikor a kisfiam 3 hónapos lett, még abból is fel kellett gyógyulni. Aki fáradt, az ingerlékeny is. Mindenbe bele tudtam kötni, amit a férjem csinált, vagy nem csinált. Ha nincs az ingerlékenységem mellett egy hatalmas adag szerelem is, illetve jó sok türelem a férjem részéről, nem tudom, hogy hogy vészeltük volna át ezt az időszakot. Egy gyerektől sok minden megváltozik, de nem hiszem, hogy ő fog majd össze két embert.

Írjatok lányok, akinek más a véleménye, nehogy teljesen elvegyem Ildi kedvét is! Attól, hogy így vélekedem, még lehet hogy egész másként történik másoknál.

Sziasztok!

Hát nem irigyellek.

Én úgy gondolom, hogy itt csak a felejtés jöhet szóba, mivel az eddigiek alapján, még ha el is válnál a férjedtől, rá való tekintettel a szerelmed még azután is tiszteletben tartaná, hogy Te a barátjának az ex-felesége vagy és nem bonyolódna bele kapcsolatba. Te hogy látod ezt a kérdést?

A gyerek projekttel én még tutira várnék....

Sziasztok!

zsebi:

Vannak, tanúsíthatom. :)

Néha, gonoszabb pillanataimban azért elgondolkodom, hogy vajon egy feleség vagy barátnő felé is működött volna ez a fajta szolidaritás... De belőle még ezt is kinézem. Mondom, elfogult vagyok. :)

A döntését tiszteletben tartom, a további nyomulásal tényleg csak magamat aláznám meg (még jobban). Amikor találkozunk (most már csak társaságban), olyan keveset beszélünk és olyan fapofával megyünk el egymás mellett, hogy kezdek attól félni, a végén még ez szúr szemet valakinek.

tütüke:

Rengeteget gondolkodom a házasságomról. Egyrészt nem akarok felrúgni, egy jól működő kapcsolatot, másrészt a férjem nyilvánvalóan nem érdemli meg, hogy egy "nincs ló, jó a szamár is" felállásban éljen. Ha józan ésszel végiggondolom, én is arra jutok amire te, aztán megint meglátom a srácot, és annyi lesz minden elhatározásomnak.

Valami jó hosszú távollét kéne, hogy csak a férjemmel foglalkozhassak, de így hogy havonta legalább egyszer kénytelenek vagyunk találkozni, ez nagyon nehéz. Tudjátok, ilyen "egy lépés előre kettő hátra" helyzet...

Gyerekünk nincs. Én már nagyon szeretnék babát, de a mostani szituban nem tudom szabad-e belevágnunk. Persze egy kicsi egyszer s mindenkorra eldöntené a dolgot, nekem sem lenne annyi időm és energiám ábrándozni. Más kérdés, hogy helyes-e erre "felhasználni" a gyerekvállalást.

Az elkerüléssel annyi a gond, hogy a férjem nagyon kedveli őt, és sokszor épp ő beszéli rá, hogy jöjjön el. Addig győzködi amíg rá nem bólint. Hiába, a Drága nem nagyon tud nemet mondani, kivéve persze ha a legjobb barát begerjedt feleségéről van szó...

Komolyan mondom, már nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek az egészen...