Te is csak 1 gyereket szeretnél? (beszélgetős fórum)

Igen, nálunk is a tesóm kisfia és az én lányom nagyon szeretik egymást, de a kisfiú a saját öccsét már nem tudja olyan felhőtlenül szeretni...

Nálunk a sógoromék kislánya és az én lányom között van nagyon szoros kötelék, annak ellenére hogy a sógorom és a férjem szintén nem állnak túl közel egymáshoz... A férjem az idősebb, szintén 5 év korkülönbséggel, őt pl. arra nevelték, hogy gondoskodnia kell az öccséről, aminek Ő eleget is tesz... de lelkileg szintén nem egymáshoz állnak legközelebb, hanem egy-egy gyerekkori baráthoz...

Így van. Én azt a nézetet is elfogadom, hogy a lélek választ magának szülőt, és van, mikor testvért is. Legalábbis az ikreimen ezt látom. Én egy gyereket akartam, egyszer azt hittem, terhes vagyok, de aztán megjött a menzeszem, a legközelebbi alkalommal viszont 2 babát diagnosztizáltak. Az első pillanattól kezdve rendkívüli módon kötődnek egymáshoz, pedig az egyik fiú, a másik lány.

Nagyon jó ezt látni, de nem az én érdemem. Sok mindenre lehet nevelni a gyereket, de arra, hogy önzetlenül szeressen bárkit, arra nem.

Egyébként, amit a tesódról és a családjaitokról leírtál, olyan, mintha a mi történetünket írtad volna... (mármint a tesómét meg az enyémet) - érdekes egyébként, hogy a gyerekeink viszont pici koruk óta nagyon jól elvannak együtt.

Én is így gondolom, hogy nem tudnám most előről elkezdeni az egészet, ahogy Cippora is írja. És igen, nálunk van anyagi vonzata és lelki vonzata is a döntésünknek. Szerintem sem szenvednek semmiben hiányt az egyke gyerkek,csak azért, mert nincsen testvérük. Nekem van testvérem, de nem állunk közel egymáshoz, pedig jóban vagyunk, nem veszekszünk, de nincs meg köztünk az összhang és a lelki dolgok.

Azzal meg teljesen egyetértek, hogy az nem igaz, ahol jut egynek, ott jut kettőnek is. Az anyagiak sajnos nagyon befolyásolják ezt a döntést családon belül. Minden tiszteletem azoké, akik ezt így bevállalják a sok lemondással együtt.

Egy lányom van,és valószínüleg nem lesz tesója,habár 25 éves vagyok,még van időm ha meggondolnám magam,de jelenleg elképzelhetetlennek tartom,hogy újra szüljek.

Több oka is van,jól érzem így magam egy gyerekes szülőként,nem akarnám most semmiképpen előről kezdeni a "terhesség,szülés,otthon a picivel"-t,de anyagi vonzata is van,én nem hiszek az "ahol jut 1-nek,ott jut 2-nek"-ben.

Én is egyke vagyok,sosem voltam magányos,gyönyörű gyerekkorom volt,és nem nyúztam a szüleimet sem tesóért,igaz rá kérdeztem nekem miért nincs.

Sokszor ám feltűnt nekem az is,hogy sok nagycsaládban nevelkedett gyerekek szeretnének csak 1-et...érdekes...

Számít.

És szerintem témába is vág, mert sokan azért szeretnének több gyereket, vagy azért akarnak rábeszélni másokat a több gyerekre, mert ezzel nem számolnak. Persze minden anya arra számít, hogy az Ő gyerekei majd "jó testvérek" lesznek, de ez nem(csak) a szülőkön múlik...

Nálunk amire már "összenőhettünk" volna, amikor már nem volt akkora az 5 év különbség, akkor már mindkettőnknek megvolt a magunk külön élete. Jóban vagyunk, nem veszekszünk, de a legbelső gondolatainkat nem egymással osztjuk meg, a bánatunkat nem egymásnak sírjuk el elöször... Neki több jó barátnője is van, egy igazi összetartó csapat, ráadásul a gyerekeik is hasonló korúak. Egymás barátait pl. nem is ismerjük, vagy csak felületesen. Nálunk az is okoz egy kis távolságtartást, hogy az ő férje és az én férjem nagyon mások, másképp gondolkoznak dolgokról, más a két család felfogása dolgokról...

Ez az 5-6 év korkülönbség kevésnek sok, soknak kevés...

Tudni kell elfogadni az élet dolgait. Aki hívő, annak tudnia kell, hogy véletlenek nincsenek, hogy nem keseregni kell hanem előre nézni. A gyereket úgy kell nevelni, hogy ne legyen hiányérzete. Mindenkinek nem adatik meg minden és mindenkinek nem teljesül minden vágya.

Én úgy látom, sokan (beleértve a saját Édesanyámat is) akiknek nincs testvérük egy képzeletbeli, idealizált képet dédelgetnek magukban a testvérről, testvérkapcsolatról, ami a valóságban nem egészen olyan... Testvérek között lehet valóban szoros, jó kapcsolat is, de nem törvényszerű. A vérségi kapcsolatnak nem sokat számít abban, hogy kit mennyire szeretünk, vagy mennyire vagyunk magányosak.

Hallottam... de ezt egy gyerek nem érti meg, a fájdalmas érzés pedig megmarad benne.

A nagy beszélgetések pedig megvoltak nálunk.

A gyerekek kérdéseire lehet őszintén válaszolni szerintem, anélkül hogy az ő kérdéseikbe a saját fájdalmunkat vetítenénk bele. Neked fájt, hogy nem sikerült kettő...

Nálunk Anyukám egyedüli gyerek volt, Nagymamám testvérének sose született gyereke. Szülni én sem tudtam, de mivel nem akartunk gyerek nélkül élni, hát meghoztuk életünk legjobb döntését :)

Ennek fényében nem nagyon tudom megérteni azokat, akik egész életükben sajnálkoznak, hogy "nekem csak egy adatott meg pedig kettőt akartam..." ahogyan nekem van egy, úgy másnak is lehetne. Ha pedig az illető nem tett érte, akkor bizony meg kell mondani őszintén a gyereknek, kisfiam én nem tudok többet szülni, vagy jó Isten nekünk csak téged szánt, vagy ahogyan jólesik...

Amit írsz az teljesen rendben van. Mindenki maga tudja, hogy miért igen és miért nem vállal be több babát.

Én azért reagáltam Trixee-nek, mert a kérdés mindenkinek szólt, "Te is csak 1 gyereket szeretnél? Erre írtam, hogy nem és az okot. Ha érthetőbben fogalmazna és csak olyan embertől vár kommentet aki 1 gyereket szeretne akkor úgy kellett volna feltenni a kérdést, de ebből látszik, hogy nemm tudja magát kifejezni, mert más is hozzászólt aki szeretne még több babát.

Nálunk 3 nemzedéken át csak egy utód született.

Mindig magányosnak éreztem magam, valami nagyon hiányzott az életemből. És sajnos nekem is csak egy gyermek adatott meg. Olyan fájó volt, amikor kérdezgette tőlem, hogy "nekem miért nincs kistestvérem?"

Hát, a cím lehet hogy nem véletlenül nem az, hogy "MIért szeretnél te is két gyereket?" vagy hasonló... A cím azt sugallja, hogy olyanok válaszát várja, akik egy gyereket akarnak, a kérdés, hogy mi az ok... ;)

Nálunk elsősorban az érzések... nem érzek űrt az életünkben, nem érzem egy második gyerek hiányát, nem vágyom rá, a férjem sem. Az elsőt nagyon vártuk, álmodoztunk róla, hogy milyen lesz ha lesz... most ez nincs, fel sem merül, milyen lenne ha lenne, vagy hogy de jó lenne, ha mos lenne egy kisbabánk...

Persze emellett játszanak más szempontok is, ha most lenne egy kicsi, megint padlót fognánk anyagilag, pedig már épp kezdjük összeszedni magunkat az első két év után. Visszajöttem dolgozni, és jól érzem magam a munkámban, nem esne jól megint kiesni belőle, aztán újra visszaküzdeni magam oda ahol most tartok.

És nagyon sokat nyom a latban, hogy a lányom nagyon jól érzi magát így ahogy vagyunk, és úgy érzem, sok nehézséget okozna most egy kistestvér érkezése...