Szülés utáni depresszió (beszélgetős fórum)

Kedves Méry!

Nem vagy dilis, én sem vagyok az. Ez "egyszerűen" egy betegség, amely elkapja azt aki hajlamos rá. Kész. Ennyi. Most már "könnyen" mondom ezt. Folyamatosan kapcsolatban vagyok a doktornőmmel. MINDENKÉPP KERESS FEL TE IS EGY PSZICHIÁTERT!!!!!!!!! Ne halogasd! minden nap a gyógyulás egy napja lehet, minél előbb lépsz. És hidd el kell majd nagyon az energia!!!!!!!!! az én kicsikém már totyog, meg "bababázik", meg sem állunk egész nap...

Én azt gondolom írjuk ki magunkból. Az nagyon hasznos. én is azért kerestem fel ezt a fórumot!

NEm mondhatom hogy túl vagyok rajta. Sőt! de már vannak napfényes, boldogságos napjaim, amiket semmi kincsért nem adnék és olyankor úgy kerek minden ahogy van. Hidd el, neked is lesznek ilyenek!!!!!!!! Most is van nekem is sok rossz napom egy héten, amelyeket túl kell élni. "Fázósak", rosszak, a "kellett ez nekem?" típusú napok.Nekem is vannak öngyilkossági gondolataim - sokszor - igen, leírom, mert utálom hogy erről nem lehet, nem illik beszélni!!!!!!!! AZ utcán 100-an megkérdezik, ugye nem kell nagyobb boldogság? én meg magamban: hol itt a boldogság? De hidd el, hogy egyre kevesebb az ilyen nap. Tudom mit érzel! Néha nekem is nehezemre esett még felkelni is reggel,nemhogy elkezdeni babussal a napot.

De KI LEHET LÁBALNI!!!!!!! én már jó úton vagyok. Láthattad miket írtam. Nagyon vacakul voltam én is. Most már igyekszem a kényszergondolatokat is úgy kezelni mint olyan ismerőst, akivel nem szívesen találkozol.

Bíztatni akarlak, mert én is így vagyok- inkább voltam - hála a JóIstennek, a doktornőnek, a homeopátiának, a férjemnek, a babámnak és az összes égi szenteknek - és itt vége, mert a tágabb családomnak én sem mertem, nem is akartam megmondani. Pedig én már korábban az egyetemen is voltam depi, tudják hogy hajlamos vagyok rá...

Figyelj!

Írj!Írj!Írj! Írj ha alszik a babusod, ha van 2 perced! Olyan jót tesz! Írd csak le konkrétan mit érzel! ÚGysem ismerjük egymást, nem ítél el senki stb. Írjuk le ki hogy van, mert szerintem ez tesz a legjobbat!

FOgsz Te is mosolyogni, majd meglátod!

Pár hónapja én sem hittem volna, hogy lesznek jobb napjaim. De már vannak :-))))))))

Írj!

Javulást!

Bati

Szia Eracica!

Köszönöm, hogy írtál. Már attól jobb egy kicsit, hogy megoszthattam másokkal, nem a családommal. Nem értenék meg.

Igyekszek felülkerekedni a dolgon, de a baba miatt szerintem is el kéne mennem, sosem bántanám, szerintem megérzi, hogy baj van. Rettentően sírós, nyűgös, ha nállam van. Olvastam a bejegyzéseidet. Neked sem lehet könnyű.

Kitartást kívánok.

Hát igen Békéscsaba kicsit odébb van Pesttől. De szerintem keresni fogok egy szakembert. Reméltem, hogy nem vagyok dilis.

MÉgegyszer köszi

Méry

Sziasztok! Nemigazán találom a szavakat, már harmadjára kezdem újra a mondatot. Elismerésem azoknak, akik ilyen őszintén kitudják mondani érzéseiket, nekem eddig nem sikerült, és minden nappal egyre jobban emészt. Sok hozzászólásban megtaláltam azokat az érzéseket amik bennem is zajlanak.

Ezév február hónapban született meg a kislányom és azóta hullámokban elkap a depi. Legalább ha sírni tudnék, de még az sem megy. A terhesség alatt is voltak kényszeres gondolataim, de a legtöbb időm azzal telt, hogy nagyon vártam a babát. A párommal nem mindig úgy jöttünk ki, ahogy kellett volna, és egy egy nagyobb vita után bizony elhangzott a szájából, ha nem működik a kapcsolat be lehet fejezni. Elégé rosszul érintett ez főleg amikor már a szülésig volt 2 hetem. Így eléggé sokszor megfordult a fejemben, hogy jobb lett volna, ha nem esek teherbe. Persze a mai napig együtt vagyunk, általában jól kijövünk egymással, a gyereket nagyon szereti.

A szülés rendben ment, a vajúdásnál végig mellettem volt, és a kicsi is egészségesen jött világra. A kórházban madarat lehetett volna velem fogatni, a szülésznők is csak néztek rám, mert állandóan csak mosolyogtam és mindenkinek boldogan újságoltam milyen csodálatos az én kisbabám. Akkor kezdődtek a gondok, amikor hazamentünk. A szüleimet szó szerint megviselte a nagyszülővé válás. Mindenbe beleszóltak, persze minket meg az örületbe kergetett ez örökös kotnyeleskedés. A vége az lett, hogy folyamatosan rossz anyának éreztem magam, mert semmi sem felet meg az elvárásaiknak, mert ők nem így csinálták annakidején. A gyerek állandóan sírt, hasfájós volt, szopizni, aludni nem akart, aztán tejlázam lett, és mandulagyulladásom, folyamatosan lázas voltam. Naponta 8-9x fejtem, mert a szopizás nem ment. De minden bajom ellenére ott voltam a kicsivel és rendesen elláttam. A végén oda jutottam, hogy utáltam magam, mert nem tudtam szoptatni (a mai napig rosszul vagyok a gondolatától is), lefogytam 10 kilót 6 hét alatt, nem bírtam enni, senkivel nem akartam beszélni, vagy találkozni, senkitől nem fogadtam el semmit, a gyerek sírása is az örületbe kergetett, csak nagy ürességet éreztem, és már napról napra csak azt fontolgattam, hogy kinyitom az ablakot és kiugrok a negyedikről. Akkor elkezdtek hazahordani a szüleim és valamennyire javított a helyzeten a levegőváltozás. De csak időszakos volt a javulás.

Sajnos a hangulatváltozások visszajönnek napi szintem.

Őszinte leszek: nem vagyok boldog, ha lehetne visszacsinálnék mindent, nem érzem azt a nagy átszellemült anyaság érzést. Hova lett az életem? Nem tudok örülni a kisbabámnak, pedig egy tünemény. nincs türelmem hozzá, és senki máshoz. A mai napig begubózok a lakásba, mert utálok emberekkel találkozni, mindig jönnek a hülye kérdéseikkel, szinte állandón úgy érzem, hogy hibát keresnek abban, ahogy ellátom a gyermekemet. Másfelöl viszont mindenki elismeri a kitartásomat, mert a mai napig fejek, és szépen ellátom a kicsit. De nekem ez nem hoz semmilyen jobb érzést. Azt érzem megpattant bennem valami, mindnem megvan amire egy nő vágyhat, és mégsem vagyok boldog. Régen betegesen ragaszkodtam a kicsihez, most alig várom, hogy valaki vigyázzon rá és fellélegezhessek.

Persze gyülölöm magam mert így érzek, boldognak kéne lennem. Hogy érezhetek így , amikor az élet legnagyobb csodáját élhettem át, és a legszebb ajándékot tarthatom minden nap a karomban.

Erősen fontolgatom, hogy orvoshoz megyek, én nem ez az ember vagyok. Vidám és nyitott voltam. Mi történik velem? Szeretem a gyerekemet...........most minden olyan kilátástalan

Szia!

Remélem hamarosan alakul a babus hasfájása. A tejecskéről... Nekem is kevés volt eleinte, de szedtem homeopátiás golyócskát.

Nekem a ricinus communis szaporította meg, de úgy tudom az urtica urens is jó. Nézz utána, megéri!

Írj majd!

SZia!

Szia!

Nekem is hasfájós volt babus, most meg már a fogzás miatt nem alszunk. De Ő még egyetlen éjjelt sem aludt végig mióta megvan, s már 9 hónapos lesz.

Még most is 2-3szor szopizik éjjel. A doktornő is azt mondja hogy a depim az alváshiánnyal is összefügg.

Na, de nem erről akartam írni, hanem arról hogy nekünk amikor már nem volt jó az Infacol csepp, akkor a Gripe Water vált be. Dm-ben lehet kapni. Próbáltad már?

Szia Eracica!

Hogy vagy? Alalkultok?

Sziasztok!

Most az anyukák feketebárányának érezem magam a "vallomásom" óta! Szeretném ha fel sem merülne senkiben hogy esetleg a babusom bármiben hiányt szenved! Természetesen úgy látom el ahogy kell és nagyon-nagyon szeretem. Csak ezek a gondolatok tesznek tönkre!!!!!!!!!!!!! Csak "fejben" nem vagyok rendben, a többi, az ösztönök stb. OK.

Hát csak én vagyok ilyen abnormális??????

Kérem ha bárki volt-van így, írjon már!!!!!!!!!!

Köszi!

Fúha Bati ez tényleg rémes, ennyire sz..ul én sem érzem magam talán. Nálam a szeretném a régi megszokott kis életünket érzés van, a babót nem tudom úgy szeretni, örülni, mint a nagyfiamnak..pedig nagyon akartam őt. Bennem a feszültség lappang, hogy megint jön az etetés, a hasfájás, nem tudom visszaaltatni- sajnos a bonyodalom, hogy nincs elég tejem, két cicis szoptatást erőltetem, plusz a táp, így elhúzódik az etetés és mire végzünk vagy újból éhes, vagy teli van levegővel.

Neked mit mondott a pszichiáter? Én is tervezem a felkeresést, de én döntök ugye gyógyszerügyben. A te babád 8 hónapos, nem gondoltad, hogy már -nem akarok a szoptatás ellen beszélni- de inkább gyógyszert szedjél és valószínű pár hónap alatt kigyógyulnál?

Kedves Bogica!

Inkább így írok hogy más is láthassa hátha más is van- volt így. Igazad van, az lesz a legjobb ha leírom konkrétan mit érzek. SZóval tavaly decemberben "szültem" - császár, fájások és minden egyéb nélkül, túlhordtam a babust, aztán a műtét alatt túl sok vért vesztettem és oxigénhiányos állapotba kerültem+vért kellett kapnom és az első 2 nap teljes homályba vész, kába voltam nagyon stb.... Igen, szopiztatom - hála Istennek. Apuci - hát mindenkinek ilyet kívánok - tündéri, segítőkész ( mindenben - még a depimben is max. támogatást nyújt)odavan a kicsikénkért...

Azt hiszem a Te leveledben olvastam olyasmit hogy féltetted magadtól a kicsit... Én is. Elég sokszor van kényszergondolatom- merthogy ez a hivatalos neve...

Sajnos sietnem kell az írással...

SZóval a rossz gondolataim a következők: 1.nem vagyok alkalmas a feladatra 2.lelkileg nyomoroncnak érzem magam hogy életem legszebb eseményét depivel kellett megélnem. 3. Sajnálom babust hogy ilyen nyomi anyukája van 4. Sajnálom a férjemet (+ iszonyúan szégyenlem magam) hogy depi vagyok és neki el kell viselnie 5. Sokat gondolkodtam milyen életet szeretnék... A régit? Nem . A mostanit? Nem ezen mindenképpen változtatni szeretnék.. És sokszor úgy érzem hogy semmilyen életet nem szeretnék... Nem részletezem...6. Sokszor kérdezem meg magamtól hogy vajon szeretem-e babust ill. eléggé szeretm-e A férjemnek olyan természetes minden... AZt mondja babus előtt nem is volt életünk. Nem nekem kellene így éreznem?????????

Szeretnék még részletesebben írni majd később, jó? Most egyenlőre erre futja az idő. A Raschburg- könyvet már megrendeltem...( én is nagyon hiszek a könyvekben...)

Odavan minden várandósság alatt érzett magabiztosságom, boldogságom, örömérzetem... ÚGy éreztem nagyon jó mami leszek...MÁr nem érezm úgy...

Most a Sedatif egy minimális változást előidézett, nincsenek rémálmaim. UGyanis 8. hónapja Oscar-díjas horrorfilmeket álmodok meg...

Szia!

A Sedatifnak adj időt - legalábbis én úgy voltam hogy egy -másfél hét is eltelt mire éreztem valami javulást. Nagyon nehéz, tudom... De talán ha kivársz... Nekem egyenlőre bevált. Nagyon nem szeretném feladni a szopizást. Szerintem érdemes küzdeni érte. Tényleg adj időt még neki. Ha gondolod "beszélgessünk", írjuk ki magunkból...Nekem már Bogica10 is felajánlotta hogy szívesen reagál, mert Ő is így volt...

Szia!

Én voltam "dilidokinál" és mivel mi is szopizunk és én is szeretném fenntartani ezért én is homeoval próbálkozom. Természetesen nem biztos hogy Neked is bejönnek ezek a szerek, hiszen alkati szer kell, stb. Azért megírom nekem mik voltak jók -hosszabb-rövidebb ideig . Sepia Officinalis 15 ch, Stramonium 15 ch, Pulsatilla 15 ch. Mindegyik jó volt valamilyen szempontból - próbálkozz! Most Sedatif PC-n vagyok - ezzel vagyok eddig a legjobban és mivel szakember írta fel ezért biztos vagyok benne hogy szopizás mellett is bátran alkalamazhatom. Igyekszem majd írni a fórumba szerintem is nagyon jó lenne menne ez a téma, érdekelne hogy mások hogy élik túl...

Jobbulást! Keresd a szered!

Természetesen szívesen reagálok az írásoaidra.Ha gondolod írj privibe,ha nem probléma írj ide a fórumba.Szerintem az a legfontossabb,hogy először a benned lévő érzésekről írj bátran,mégha rossz gondolatok(szerinted) akkor is írd ki....

Mikor szültél? Mióta vagy otthon? Van segítség?Apa hogy áll a babushoz? Szoptatsz?

Kedves Bogica10!

Csak most akadtam rá erre a portálra. Nyakig vagyok a szülés utáni depiben és a Te leveledben ( bár elég rég íródott ) hasonló érzéseket fedezek fel mint amilyeneket én érzek. Nagyon hálás lennék ha egy párszor válthanánk levelet, akár a saját mailen is - még csak most regisztráltam és nem tudom hogy is működik ez az egész - előre is köszönöm!

Olyan jó volt olvasni amiket írtatok!Nálam sem első csapásra jött az anyai mindent elárasztó érzés...

Ahhoz képest amit átéltem a trehesség alatt azt a nagy izgalmat a várakozást, a szeretetet amit a magzat iránt tápláltam,...hát a szülés után lett egy sírós,hasfájós,rosszul szopizó babusom,én szintén napi 3 órát aludtam ráadásul a császármetszés is nagyon fájt,belázasodtam amikor már a kórházból haza jöttünk..szóval nagyon ki voltam.Úgy szégyenltem magamat saját magam előtt,aki világ életébe gyerekekkel foglalkozott,hogy nem tudja jól csinálni???Úgy éreztem minden amit teszek csak bénázás,akkorra már nekem is megfordult a fejembe hogy kellett ez az egész nekem?Aztán szép lassan próbáltam elfogadni a csöpségemet olyannak amilyen,és a szükségeleteit maximálisan figyelembe véve,elfogadva azt hogy ez az időszak csak róla szól!!Így egyre könnebb lett és amikorra már úgy éreztem ,hogy lehet elkezdtem magammal is foglalkozni.Nekem még a könyvek segítettek konkrétan Ranschburgtól:Szülők lettünk!Amikor azt elolvastam rengeteg feszültség feloldódott bennem,mert rávilágított hogy tulajdonképpen mindent jól csinálok és az ösztöneimre figyeljek.

Az tényleg nagyon igaz hogy a család rengeteget tud a biztatásával segíteni,dehát sajnos a régi nevelési elvek nem mindig egyeztethetőek a mostanival össze és ez is komoly feszültséget tud egy újdonsült anyukába kelteni.Igenis az a jó amit az anya tesz!És a kéretlen tanácsokat le kell állítani.

Ezti!Kitartás elmúlik és hidd el nem az a jó baba akit letszel és elvan,a temperamentum a babussal születik és ezt el kell fogadni és minnél temperamentumosabb annál könnyeben tud majd alkalmazkodni,és a ti kapcsolatotokat alakítani.Érdemes elolvasnod amit az imént említettem könyvet:))

Köszi szépen, próbálkozom:)))

Neked mikorra rendeződtek a dolgaitok?

NEM kell egész nap az öledben lennie a babának!Nem attól leszel rossz anya, ha szopizás után berakod a kiságyába. Én is azt csináltam, amit te, 4 hét után úgy éreztem nem bírom tovább. Nekem annyival volt rosszabb, hogy éjszaka egyáltalán nem aludt, nappal is alig, jöttek a látogatók is, szóval napi 3 óra alvással kellett beérnem(4 részletben).Volt olyan nap, hogy nem volt időm egyáltalán enni sem, a pizsama meg éjjel-nappali viseletté vált(8kilót fogytam két hét alatt, csak csokin éltem szinte, mert normális kajálásra nem volt időm) . 4 hét után ott tartottam , hogy feladom, de mivel ezt a kudarcot nem tudtam elfogadni, már olyan hülyeségek is megfordultak az agyamban, hogy "nekimegyek a Dunának". Persze ez utólag röhejesen hangzik, de akkor iszonyat ki vltam készülve. Mindenemet odaadtam volna 4 óra alvásért egyhuzamban. Aztán a férjemmel úgy döntöttünk,ennek véget kell vetni, mert már szerintem ő is látta, hogy előbb-utóbb befogok így kattanni. Evés után beraktuk a kiságyba, 3 percig sírt, és csodák-csodájára elaludt. Azonkívül én akkor eldöntöttem, hogy nem fogom 10 percenként etetni, de ez mindenkinek a saját döntése. Honnan tudná egy újdonsült anyuka, hogy miért sír a baba? Mindenkinek első gondolata az, hogy azért mert éhes. Szóval miután csináltunk egy kis rendet a mindennapjainkban, onnantól kezdve hittem el, hogy ezt én is túl fogom élni.

Szóval ha úgy érzed, nyugodtan tedd be az ágyikójába, semmi baja nem lesz! Menjetek el sétálni minden nap! Ha felsír pedig ne rohanj egyből, mert lehet 1 perc múlva visszaalszik. Ha éhes, akkor úgysem fog, ha a pocakja fáj, akkor sem.

Még valami: nem tudom a férjed mennyit segít a babával kapcsolatos teendőkben, de pl. hétvégén nyugodtan ő is foglalkozhat vele, míg te mondjuk lazítasz egy kicsit(1-2 órát).

Én közel 2 hete szültem és azóta bőgök itthon. Nagyon vártam a babát, aki gyönyörű és egészséges és a kórházban sokat aludt, "jó baba" volt. Mióta hazajöttünk, nap közben állandóan ébren van, csak éjszaka alszik, vagyis egész nap csak vele kell lenni, általában ölben. Ki vagyok borulva, de nem a fáradtságtól, nem is tudom mitől. Úgy érzem, korai volt a gyermekvállalás, még kettesben kellett volna lennünk a férjemmel. Csak a férjemre vágyom, a babát inkább nyűgnek, mint bolgogságnak élem meg. Várom az anyai érzés kialakulását, de nagyon.

Ha valakinek van ötlete, segítsen kérem!!!!

Sziasztok!

Van még valaki, aki esetleg így érez? Kíváncs fáncsi lennék, hogy ki, hogy élte meg az első napokat, milyen nehézségek voltak?

Többiek?

üdv