Szülés utáni depi 2023 (beszélgetős fórum)
Jesszus!
Gondolom te nem szedtél fel ilyen élősködőt és bízom benne nem is fogsz! Kár lenne örökítened ezt a gént!:DD
Az anyaság ettől sokkal szebb és élvezetesebb, még, ha tele is van aggódással, féltéssel, olykor harccal és sok pénzbe is kerül. Imádom, hogy 4 gyerekem van! Sok mindenről lemondtam, de egy percig nem bántam meg!
Én. Én nyugtatom bele semmibe, olvastam amit írt de mivel érdemben nem tudok hozzá szólni inkább hallgatok. Írjon aki SEGÍTENI tud.
Aki gyermeket vállal azért tudhatja hogy nem mesevilága főleg nem az első év. De akkor szembesülünk a leginkább vele mikor benne vagyunk.
Kicsit fogalmazhatnál nem ennyire keményen. Tudjuk hogy te nem bírod a kölköket de tartsd tiszteletben azokat akik meg igen.
Ha segíteni nem tudsz inkább maradj csendben.
Teljes mértékben igazat írtál még ha én nem is így fogalmaztam volna.
De ne rúgj bele olyanba akinek segítségre van szüksége!
Amikor a kisfiamat szültem, akkor nekem is volt, egy ilyen időszakom,párosult még halálfélelemmel.
Azt mondta a védőnőm, hogy a fiú babák jobban megbolygatják egy anyuka hormonháztartását, legyek türelmes, pár hónap és elmúlik.
Azt is mondta, hogy nagyon fontos, hogy pihenjek, ha a baba alszik, akkor aludjak.
Elmondtam neki, hogy akkor elúszik a ház és tuti akkor jöttök, mikor rendetlenség lesz. Akkor azt mondta nem azt nézik ilyenkor a védőnők, hogy milyen állapotban van a ház, nyugodjak meg. Különben is, van apuka, nagy tesó, igen is kérjek segítséget. Akkor jött az az időszak, hogy kértem a férjemtől esténként egy órát. Ő fürdette, fektette a kicsit én meg olvastam a kádban. Lassan múlt el,de segített. 4-5 hónapos korára minden rendben lett. Az első évek nem könnyű évek. Kitartást kívánok, és fordulj nyugodtan a védőnőhöz, merj segítséget kérni tőlük!
Tudom könnyű ezt mondani már, de próbáld meg kiélvezni a babával való időt, mert észbe sem kapsz és már elviszik a haverok, majd a barátnők, barátok.
Sziasztok!
2 hónapja szültem, első baba. 2 hete jött rám ez az állapot, csak úgy a semmiből. Szorongok, és úgy érzem, mintha nem lennék önmagam. Nagyon szeretnék kijönni ebből! Voltatok hasonlóan?
További ajánlott fórumok:
- Szülés utáni depresszió 2014
- Szülés utáni depresszió
- Nincs időm szülés utáni depresszióra
- Mit gondoltok arról hogy 5napról 3napra csökkent a szülés utáni kórházban tartózkodás?Szerintetek jó vagy rossz?
- Lehet tenni valamit a szülés utáni depresszió elkerülésének érdekében?
- Szülés utáni kilók ledobása! Csinálhatnánk akár együtt is!