Szociális fóbiások (beszélgetős fórum)

Korosztályunk LGT slágere: :)

"Nem adom fel, míg egy darabban látsz;

Nem adom fel, míg életben találsz;

Nem adom fel, míg nem robbanok szét;

Míg akad egy kerék

Mit tovább vihetnék

Mi tovább forog még..."

Mennyit tanultam azóta az emberről, de ha húzós helyzetben vagyok, szinte mindig eszembe jut.

Köszönöm a jó szót.

Az erőért sokat kell dolgozni.

Meg a bátorság is fontos.

De tényleg, míg a fejemet le nem eszik, addig nincs gond.

Nem tudom, ezzel születtem-e, én az állataimtól is sokat tanulok a mai napig is. És az a 60 év se csipkehorgolással telt.

Nagyon jó természettel születtél és nagyon büszke lehetsz magadra.

Bár mindenkiben lenne ennyi elszántság, ennyi életigenlés.

Biztos voltak brutál nehéz időszakaid, de azok nem törtek meg - és itt kezdődik az (erős) ember!

Jó ilyet olvasni.

Ami azt illeti, énrám mondogatták már jó régen, de nem volt téma. Nem is foglalkoztam vele, ezt a cikket is csak aránylag nemrég találtam.

Én is voltam kicsikkel egyedül. Szerencsére akkor még nem itt a faluban. Akkor családi segítséggel kiszabadultam néha.

Volt egy emlékezetes szilveszter. Nyilvános szilveszteri buliba mentem egyedül. Üldögéltem magamban és néztem a párokat. Aztán elnevettem magam, hogy nekem a legjobb. a párok vitatkoztak, egyenek-e virslit a büfében. Kell-e még egy sör. Mikor menjenek táncolni. Hova üljenek le. Rájöttem, hogy nekem a legjobb.

Voltak ott látásból ismerősök, és egy idő után remek beszélgetős csoportban találtam magam. (Figyeled: miután feloldódtam az alól a görcs alól, hogy egyedül vagyok!) A buli után majdnem hazáig vittek, de én felszálltam egy távolsági buszra és megtoldottam a programot egy újévi városlátogatással.

Azután már nem foglalkoztam a dologgal, ha már így rájöttem, hogy egyedül lenni szuper is lehet.

Később jött egy másik házasság, a második felét jóformán a férjem ápolásával töltöttem. Jó barátok voltunk, de mégis csak az az egy ember... De jött a net, vele egy jó kis társaság. Ahonnan egyszer értem jött egy autó és elráncigáltak egy napra az éppen zajló találkozóra. Innentől megvolt a személyes ismeretség is, és ezt több tali követte. Az egyikre még a férjemet is sikerült elvinni!

Amikor ő meghalt, rájöttem, hogy jobban járok, ha tanulok. Akkor meg fogok tudni élni a fordításból, itthoni munkával. Tehát 56 évesen egyetemista lettem. És bejött már az egyetemi évek alatt, már megélek a fordításokból.

A szakdolgozatom írom, és mivel a gólyatábort anno ki nem hagytam volna, gyakran lehetek fiatalok társaságában is! Semmiért nem adnám viszont, hogy egyedül vagyok. (A fiam a másik szobában, a többi gyerekem a chaten...azaz nem vagyok magányos, csak introvertált.

Fóbiának nem mondanám, de gátlásos voltam. Aztán meg kicsit furán lógtam ki minden társaságból, ezért nem is nagyon kerestem társaságot.

Már betöltöttem a 60. évemet. Tudom, mi a félelem, és tudom, hogyan bánjak el vele. Tudom, hogy fizikai bántás csak extrém esetekben érhet, és persze igyekszem elkerülni. Egyéb esetekben nem eszi le senki a fejemet, legfeljebb "beszól". Azt meg lehet kezelni.

Az is segített, amikor egy értelmes cikket találtam arról, hogy introvertált vagyok.

Érdekes módon ezt nem sokan ismerik, ezért ha társaságban bedobom, akkor érdeklődni kezdenek. És tádámm, kiderül, hogy ismernek is hasonlót a rokonságban akár. Máris nem vagyok annyira csodabogár.

[link]

Én ha nem tudok valamihez hozzászólni, úgy csinálok, mintha nem is akarnék.

Ha viszont hivatalos dolgoz intézek, akkor megpróbálom összeírni a fontos kérdéseket. Ha már így megfogalmaztad otthon előre, akkor könnyebben felteszed.

További lehetőség, ami tudom, nem kellemes, de elég hamar használhat. A félelemmel szembe kell menni alapelvéből kiindulva. Gyakrabban kellene (csak úgy aktualitás, azaz tét nélkül) tömegbe menned, hogy valamiféle immunitást szerezz.

Egyszer én is jól megtévesztettem valami új környezetet. Valami egyetemi előkészítőre mentem, és ott úgy adtam elő magam, mintha én lennék a világon a legfesztelenebb nőci. Mert akkoriban még nem volt ekkora a pofám. :-) Az csak később jött.

Bírtam vagy három alkalomig, azonnal bevették, és ugyanúgy viszonozták azt felém. Jó módszer.

Arra, hogy a kutya nagyon kedves partner, és nagyon figyel minden rezdülésedre. Ugyanakkor néha olyankor is következetesen szigorúnak kell lenned vele, ha szívesebben ráhagynád.

Mivel Te vagy a gazdája, Te vagy a főnök. Jó, nem pont csivavára gondoltam, de nyilván neki is számít a vele szembeni testtartásod. (Ami magabiztosságot sugároz.)

Értem, Ebben pont az a rémes, hogy a gyakorlat hozna lassan sikert, de pont azt nehéz megszerezned.

Igazából azt lehetne erre javasolnom, hogy hazudj. Ez hülyén hangzik persze. De ha begyakorolnál egy rutint, amivel megjátszod magad, a környezet hamar beveszi ám, hogy tele vagy önbizalommal!

Kutyád van?

Annak örülök, ha nem ijedtél meg.

Igazad van! Diagnózis nélkül is lehet szenvedni, bizony.

Nálad mik a tünetek?