Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak? fórum

Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak? (beszélgetős fórum)


1 2 3
2009. dec. 18. 15:12
Én most köszönöm meg a szüleimnek, hogy annak idején leültettek és elolvastatták a kötelező olvasmányokat!
2009. dec. 18. 15:10
Ezt mondtam én is, hogy kell ahhoz, hogy művelt felnőtté váljanak. Én magyarból mindig 5-ös voltam, olvasási és szavaló versenyekre küldött az irodalom tanárom mindig, mégsem szerettem minden kötelező olvasmányt és csak azokat olvastam el, aminek tetszett a tartalma. Például A kőszívű ember fiait, sosem szerettem. Inkább megnéztem 10-szer filmen, de elolvasni csak bizonyos fontosabb részeket olvastam el a könyvben a többit átnagyoltam. A mai gyerekek sem különbek, szerintem a többség szintúgy így van vele. Az olvasó naplót meg kifejezetten utáltam megírni. Fogalmazást viszont annál jobban szerettem írni belőle. Nekem nagy kedvencem volt Kosztolányitól az Édes Anna, vagy szerettem az Ember tragédiáját is stb. De például az Egri csillagokat sem szerettem sokáig, csak évekkel később kezdett el érdekelni, mintahogy kötelező volt a suliban, és szerintem sokan vannak így ezzel. Nincs két egyforma gyerek, nem érdekel mindenkit ugyanaz, ezért kellene életkor szerint olyan kötelező irodalmi műveket választan i kötelező olvasmányként, amit jobban elfogadnak a gyerekek.
21. Kriszti1212 (válaszként erre: 9. - 35491a860f)
2009. dec. 18. 15:08
ennél lazábban úgy tudnák venni, ha nem is tanítanának már semmit. hát az kell nekünk nemigaz? a buta, sötét tömeg, aki azt sem tudja mennyi az annyi. szerintem meg nem elég kemény az oktatás. ennél szigorúbban is lehetne venni. mert az amúgy jó, hogy 3. osztályig pirospontokat kapnak a gyerekek? jegyeket meg szinte semmit?
2009. dec. 18. 15:07

hogy legalább ennyit olvassanak!

Ha nem lenne, akkor a mai gyerekek egyáltalán nem olvasnának!

tapasztalat.van a családban 10 éves fiú.a kötelezőt alig olvasta el-mondjuk napi 1-2 oldalt-mire végzett szerintem nem is tudta hogy olvasott.pedig jó könyvet adtak neki.és megvettem neki a Harry Potter-t amivel a gépen is játszik-szerintem porosodik a polcán.Sajnos.

Úgyhogy nem azzal van a baj hogy rossz irodalom vagy jó-hanem nekik nincs igényük olvasásra-ha játszhat is a potterrel minek olvassa el-és a játék a könyvet követi!

de azért van amikor a tanár követi az irodalmat és olyat ad fel ami élvezetes és jó olvasni!Pont azért hátha megjön a kedve a gyerekeknek!

2009. dec. 18. 15:06

Talán az, hogy a gyerek találkozzon szépirodalommal??? Ha nem lenne kötelező, sokan soha nem vennék elő...mert a szülő sem olvasta.

Imádok olvasni, és a fiamnak is "kötelező"...Néha küzdünk, de azért amikor kiolvas egy-egy könyvet, örömmel mondja milyen jó volt!

Bevezetnék pár kevésbbé szépirodalmit is...:) A lényeg, hogy szeressen olvsni, ráérezzen az izére...

2009. dec. 18. 15:06
Szerintem jó dolog, hogy olvasniuk kell. Valamilyen szinten hozzájárul a szellemi fejlődéshez és addig sem hülyeséggel foglalkozik. Az eredményt a gyerek később hasznosítja. Szókincs és kultúra fejlesztésében is jó. Nem örülnék ha eltörölnék az olvasást. Meg lehet nézni az utcán tengődő, suli helyett a plazakban lébecoló fiatalokat. Ők biztos nem olvasnak :D:D:D (pedig jobban tennék) :)
17. Bársonyfüles (válaszként erre: 11. - E988488e87)
2009. dec. 18. 15:06

Ott a nagypont!

Köszönöm!

16. Bársonyfüles (válaszként erre: 9. - 35491a860f)
2009. dec. 18. 15:05
Lazábban taníthatnának? Na ne már! Olvasni is alig tudnak gimnáziumban.Azért szeretném tudni,hogy te melyikről beszélsz,konkrétan,amikor ezt írod:"vastag, számára még érthetetlen és érdektelen az egész mű. Sok olyan kötelező olvasmány van, ami inkább felnőtteknek való, mint egy általános iskolás gyereknek."
15. Kriszti1212 (válaszként erre: 14. - Bianka3)
2009. dec. 18. 15:05
és ahhoz mit szólsz, hogy most átírják az egész művet? mondván mennyire hosszú és tele van unalmas részekkel. na én pl. ettől megyek a falra.
2009. dec. 18. 15:03
Én az Egri csillagoktól másztam a falra. Még jó, hogy az olvasónaplót nem vették annyira véresen komolyan.
2009. dec. 18. 15:03
általános műveltség, olvasás gyakorlása, fejlesztése - gondolom én
2009. dec. 18. 15:03
szerintem nagyon jó dolog és nem hiszem, hogy minden egyes gyerek a netről tölti le. különben szerintem az sem igaz, hogy ami kötelező, azt nem szereti. szépen kell neki elmondani, hogy miért adták fel. nem kell hozzátenni, hogy kötelező. mondja azt, hogy ez egy teljesítendő házi feladat. Nagyon is van értelme ezeknek az olvasmányoknak, hiszen kell nekik a változatos szókincs.
2009. dec. 18. 15:03
Azért fontos elolvasniuk a kötelező olvasmányokat,hogy később mikor felnőtté válnak ne tegyenek fel ilyen és ehhez hasonló fórumkérdéseket.Csak itt a fene nagy demokráciában már nem tudja a gyerek, hogy mit is jelent az a szó,hogy kötelező és lassan már a felnőttek sem!!!
10. Bársonyfüles (válaszként erre: 6. - F952b8e896)
2009. dec. 18. 15:03
Aki szeret olvasni,elolvassa.Ha meg nem,bármit adhatsz a kezébe.De én kifejezetten kötelező olvasmány párti vagyok.
9. 35491a860f (válaszként erre: 5. - Bársonyfüles)
2009. dec. 18. 15:02

Miért szerinted nem elavult, hogy még mindig ugyanazok szerint az elvek szerint és kőkeményen ugyanazokat a kötelező olvasmányokat tanítják, mint 20-30 évvel ezelőtt?


Kicsit lazábban is taníthatnának és lehetne kötelező olvasmány valami könnyedebb irodalmi mű is, mert a gyerekek 90%-a azért nem akarja elolvasni, mert azonkívül, hogy vastag, számára még érthetetlen és érdektelen az egész mű. Sok olyan kötelező olvasmány van, ami inkább felnőtteknek való, mint egy általános iskolás gyereknek.

8. 1e8f358d6a (válaszként erre: 7. - Mokka78)
2009. dec. 18. 15:02

így van.


Ráadásul a kötelező olvasmányok hozzájárulnak az általános műveltséghez is.


Én marha egy ufó gyerek lehettem, mert minden kötelezőt elolvastam, + extrákat is.


De igaz, ami a igaz, a legtöbb mai gyerek inkább netről tölti le a tartalomjegyzéket...

2009. dec. 18. 15:00
Legalább olvasnak kicsit!!! Még ha a rövidített változatot is :)
6. f952b8e896 (válaszként erre: 3. - 35491a860f)
2009. dec. 18. 15:00
Csak az a baj ,hogy ami kötelező azt egyik gyerek sem olvassa szívesen.
5. Bársonyfüles (válaszként erre: 3. - 35491a860f)
2009. dec. 18. 14:58
Miért elavult?
2009. dec. 18. 14:58
Hogy ne legyen ostoba,sötét a kölök?!
2009. dec. 18. 14:57
Mert kötelező, mert ez már egy nagyon régi, elavult szabály, mert elvileg ez fontos lenne ahhoz, hogy a gyerekek művelt, felnőtt emberekké váljanak és mert elő van nekik írva a tananyagba.
2009. dec. 18. 14:56
Azért kérdezem, mert minden tanár tudja, hogy senki nem olvassa el csak a netről tőltik le a gyerekek. Minden évben ennek ellenére 10-12 olvasmányt adnak fel.
2009. dec. 18. 14:54
Szerintetek mi értelme a kötelező olvasmányoknak?
1 2 3

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook