Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Hiányzol

Hiányod megfojt s Te nem tudod,

Várlak, mint mezei virág a harmatot.

Vágyom Rád s Te nem tudod,

Bújnék két karodba, ha úgy akarod.

Érzem bőröd bársonyát s Te nem tudod,

Elégek a szenvedélyben, mondd ezt akarod?!

SAJÁT VERS

Egymásnak

Két karomba zárlak, megszűnik a külvilág,

Két karodba zársz, nem hallom más hangját.

Szememmel szemedet némán követem,

Szemeddel szememet megigézed, elveszek.

Szívemmel szívedet átszövöm, fogadom,

Szíveddel szívemet átkötöd, s foglalod.

Lelkemmel lelkednek tiszta érzelmet adok,

Lelkeddel lelkemnek fénysugarat ontasz, ragyogsz.

Számmal szádat keresem mohón, esztelen,

Száddal számat becézed gyengéden, érzelmesen.

Testemmel testedet érintem, habzsolom - falom,

Testeddel testemet befeded, hagyom - akarom.

Két karomba zárlak, miénk a végtelen,

Két karodba zársz, ez a szerelem.

SAJÁT VERS

Szeretek egy fiút,

Akire sokat gondolok,

Szeretek egy fiút,

Aki híányzik nagyon,

Szeretek egy fiút,

Aki átölel és simogat,

Szeretek egy fiút,

S hidd el a fiú te vagy!

Szép a piros rózsa,

Ne törd le hiába.

Azt a szót,hogy "szeretlek",

Ne mond ki hiába.

Fájni kell a szívnek,

Ha igazán szeret,

Fájdalom nélkül szeretni nem lehet.

Ha az életben boldog akarsz lenni,

Tanulj meg egyet.,

Igazán SZERETNI!

Nagyonn széép versek lovecsaj:P

Remegő lábakkal a párkányra lépek, becsukom a szemem és cseppet sem félek. Régi emlékek mindig kísértenek, Felnézek az égre, s tudom nem tévedek. Utolsó szavaim suttogom a szélbe: kimondom, szeretlek- s így ugrom a mélybe...:'(

Mondd el mit látsz...őszinte szívvel...mondd el mit vársz...és súgd, amit érzel..!!

"Tudod mi a bánat?

Várni valakit, ki nem jön többé vissza,

Eljönni onnan, ahol boldog voltál,

S otthagyni szívedet örökké.

Szeretni valakit, ki nem szeret téged,

Könnyeket fogadni, mik szemedbe égnek,

Kergetni egy álmot, s azt soha el nem érni,

Csalódott szívvel mindig csak remélni.

Szavakat őrízni, mik lelkedre hullanak,

Remegő ajakkal idézni a múltat.

Megalázva írni egy könyörgő levelet,

Szívszorongva várni, nem jön rá felelet.

Hideg búcsúzáskor egy csókot koldulni,

Mással látni őt és utána fordulni.

Kacagni boldogan hazúg lemondással,

Hazamenni sírva, könnyes zokogással,

Otthon átsírni hosszú éjszakát,

S imátkozni, hogy ő sose tudja meg:

Mi is az a bánat."

(H. Heine)

[link]

Késztetés... adni, óvni, ápolni.

Minden kis aprósággal a tudtára adni,hogy kell...

Hogy fontos...

Hogy vele minden más, szebb, jobb.

Nélküle üres lenne, szürke, szomorú.

Nem vesztené értelmét az élet, csak elvesztené azt a varázsát,ami éltet...

Ez a melegség, ez a vágy, ez... a minden.

Nekem te vagy az életben a minden,

hiszen tehozzád tartozni jo,

nálad szebb számomra nincsen,

hogy mit jelentesz, nincs arra szo,

az élet célját te adtad nekem,

tobbet érsz mindennél,

csak azt kérem tôled én,

maradj mindig csak az enyém.

Elkezdtem valamit, amit a mai napig csak én tudok,

senki nem kérte, de én mégis odafutok.

Odalépek hozzád, hogy érezhesd még egyszer,

elmeséltem mindent, de elmondom ezredszer.

Ott voltam veled, amikor bajban voltál és néztél némán,

én tettem a dolgom és nem érdekelt, hogy mi bánt.

De még mindig ott állok, a kis banda ott téren,

terveket szőttünk, hogy kinek lesz majd érem,

ki lesz az majd közülünk, aki felállhat ott a dobogón,

én magamról hittem, de sajnos csak egy monológ.

Az élet az egy körforgás, bármit is teszel,

én nem mondtam nagyokat, bár tudom, hogy még hiszel,

bár nem ismersz még mindig,

és nem érted az egészet,

elmondom majd egyszer, és elkezdesz majd hinni.

Megtalálod magad, de lehet, hogy nem érted,

a pokol itt jár köztünk, majd felemel az égbe.

Nem kérted, hogy jöjjek, mégis szemedbe néztem,

egyedül jártam sokszor, panelek között féltem.

Mégis minden éjjel, vártam azt az álmot,

amikor eljön az a lány, aki velem lát világot.

Több száz éjszakát sétáltam végig ott a pályán,

talán eljött az én időm, magamra találtam Őt látván.

Ha bánatom van, vagy csak őt keresem,

Ő eljön és vigyáz rám, nekem ez már szerelem.

Emlékek hada áll most harcot vívna ellenem,

hogy lebeszéljen arról, ami most az életem.

Bár nem kérted, hogy leírjam, mégis velem vagy,

elmondtam pár titkok hiába támad még a fagy,

de érzem már a szellőn, ami feléd fújja a tavaszt,

kinézek az ablakon többet nem húzom a ravaszt.

Ha megkérdeznéd, hogy mi az amit én látok,

annyit mondanék neked, még vannak igaz barátok.

www.czakoka.gportal.hu

gondolatok..történetek..mesék..

"Sorsunk volt, hogy találkozzunk

Sorsunk, most, hogy tova szálljunk

Teliholdnak árnyékában

Apró könnycsepp fájdalmával"

Bogyo

Sziasztok!

Ez az első vers életemben, most írtam kb 5 perc alatt :)

érzem, hogy szeretlek, érzem hogy kellesz

egyszer majd elmész és fájni fog hogy már nem lesz,

elmúlik az álmom elmúlik a varázs

azt kérdezed majd, ki volt a hibás?

én nem mondhatom meg, ezt neked kell tudni,

érezned kell, nem pedig álmok után futni,

ha majd a végtelenben, ha együtt jutunk el odáig,

tudni fogod kicsi lány, érezni, hogy nincs mit megbánni.

félve nézem minden egyes éjjel,

hogyan repülnek a falevelek a széllel.

Ahogy a szerelem is csak múló szülemény,

úgy repíti őket a szellő a végtelen mezején.

Kérlek ne fuss el, tarts velem az utamon

láthatod a szívem helyén kicsike domb,

vagy szikla mit egykor más vetett helyére,

te vagy az egyetlen aki megnyugvást adhat e sebre.

Majdan ha már nem lesz benne fájdalom,

újra lépékedek majd minden lábnyomon.

Újra érzek mindent mi jó,

hisz téged kerestelek,

mert te vagy kit mindig szeretlek s ez oly szép és jó.

Beszélnék, de a hang torkomban reked

Oly sok szép szót gondoltam neked,

De csak hallgatok.

Nem akarnak formálódni a mondatok.

Bántóan néma most a csend zaja,

Itt lüktet bennem hiányod sikolya.

Szétfeszít. Kínoz. Öl.

Felkavar. Meggyötör.

Szólnék. De nem tudok.

Zavartan hallgatok,

S tűröm, hogy magához húzzon az emlék.

Öleljen, súgja fülembe; Nemrég

Még nálad voltam. Nálad, Édesem.

Boldogságtól megittasulva, részegen

Ízleltem mézédes csókjaid,

S kutattam lelked rejtett titkait.

Most távol vagy. De mégis oly közel.

A szívemben. A lelkem átölel.

Szenvedély. Ünnep. Csoda. Szerelem.

Csak Te vagy, kit akarok, csak Te vagy, ki kell nekem.

Mit érzek? Mondanám. De nincs rá szó.

Olyasmi ez, mi nem kimondható.

Mert szavakkal elmondani nem lehet,

Mily mérhetetlen a szeretet,

Mit irántad érzek.

Csak tétován nézek,

De szólni nem tudok.

Nem, nem állnak össze a mondatok.

Beszélnék, de a hang torkomban reked,

S csak annyit tudok suttogni neked;

Engedd, hogy szerethesselek."

Ezer seb a szívemen,

Ezernyi fáklya az életem,

Látva tűnő alakod,

Szemed fényével álmodok,

Súlytalan percek vallatnak éberen,

Utolsó mosolyod velem van lélekben....

S oly szívesen hajtanám fejem öledbe,

S tenném életem ölelő kezedbe,

A vágy mely élteti e kis lángot,

Szép szemedben gyújt holdvilágot."

Nem mondom, hogy hiányzol,

Nem mondom, hogy kellesz nekem,

Nem mondom, hogy szeretnélek,

Nem mondom, hogy gyere velem.

Nem szeretek birtokolni,

Nem akarom a lelkedet,

Önként kell odaadnod,

Tárd fel hát, a szívedet!

A legjobb barátom lehetnél,

Csak akarnod kell,

Ne félj, hogy megsebezlek,

Ne félj, hogy elveszel!

Ha egyszer megbékélsz magaddal,

Nem téveszthetsz célirányt,

Tudod mi az, amit értelmet ad,

Tudod ki az, aki Melletted áll!

Nem kellett kérned soha,

Hogy törődjem Veled,

Hisz itt Vagy velem minden nap,

Még ha nehezen is hiszed!

Bár éjszakánként megpróbáltam

Elfeledni nevedet,

De reggel megint visszatértél,

Megfogtad a kezemet..."

Félek, hisz nélküle élni már nem tudok.

Félek hisz napjaim csak vele boldogok.

Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni.

S attól is félek, hogy el fog engem feledni.

Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret.

Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet.

Tudom, hogy szeret, de én mégis félek.

Félek hisz nélküle mit sem ér az élet.

Félek, mert nem vagyok biztos semmiben,

Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben.

De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet,

Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek."

Mondd, vannak-e álmaid?

Hisz csak magad vagy.

Mondd, álmodsz-e még,

S mondd, ott is kék az ég?

Az ég, mely itt oly tisztán ragyog,

Mint két szemed fénye, ha hagyod.

S mondd, a tó ott milyen színű,

Az első csókod milyen ízű?

Tudod mit?

Ne mondj semmit.

Csak egy szót, mást semmit.

Hogy Szeretlek! - ennyit.

Egyszer majd én is elmegyek,

Lelkemet, akkor átadom Tenéked.

A vihar kinn üvöltve tombol,

Te már ébredsz, de én továbbálmodom."

"A szerelem

Azóta szeretem az őszt. Már nem az elmúlást jelenti, hanem a

kezdetet. Izgalmas felismerésekkel teletűzdelt, átlényegülés

kezdetét.

Aranyló napsütésben séta közben hallgatni a másik hangját, remegve

figyelni a gondolatfolyamot, s közben beleszeretni a hangba, ami

bármit mond, annyira szép, mert oly sok éven át szomjúhozta a lélek.

Azóta szeretem a fákat. Az erdő zúgását szemerkélő esőben,

alkonyatkor hallgatni a vízesés robaját. Barlangban énekelni könnyel

teli szemmel, mert annyira szép rubintos kedden késő éjjel. Meztelen

lélekkel együtt állni az éjszakában. Megélni fájdalmat,

gyönyörűséget,

keserűséget és a méz édességét. Együtt könnyezni, és együtt kacagni

bele a világba szemben a széllel.

Azóta szeretek álmodni. Biztonságban átkarolva. Érezve minden

pillanatban, hogy nem vagyok egyedül. Hogy kincset tartok a karomban

s valaki kincsként őriz engem. Őrzi a kezem, a testem, a lelkem. Ha

nem őrizne, akkor sem mennék el. Soha nem megyek már el.

Azóta szeretem a hajnalt. Amikor dereng a fény és láthatom a kezét,

ahogy simogatva kapaszkodik belém. Jó felébredni, mert folytatni

lehet az álmot ébren is. Azóta a hajnal íze a számban gyönyörű. És

szeretem a könnyeket, mert értem kiáltanak, mert én sírok általuk.

Azóta szeretem a világot. Az embert, a tengert, a vizeket és a

sivatagokat, a hegyeket és a síkságokat. A kék eget és a felhőket, a

nap sugarát és a vihart, esőt és szelet, virágot és a nedves

anyaföldet.

Mindent.

S mióta elhagyott, siratom azóta az őszt"

Tudod, ha teljesen üres lennék, ha nem ismerném a pénz hatalmát, az

én önzését, a világ kívülről jövő, magát önzetlenül adó tökéletesen

szabálytalan, és tökéletesen szabályos szépségét, ha nem ismerném a

költészet hatalmát, ha nem hallottam volna mennyekbe repítő zenéről,

ha nem hallottam volna a túlvilág szépségéről, ha nem hallottam

volna harmonikus életről, ha nem hallottam volna arról, hogy van

valahol valaki, akinek a minden lehetek, valaki, aki a mindenem

lehet, és ezt mind, egyszerre, mint választékot elém tennék, hogy

egyet közülük kiválaszthatok magamnak, akkor a sok kívánatos közül,

a sok legszebb közül, azt választanám, hogy nem kell a pénz, nem

kell, hogy az énem kielégülve legyen, nem kell a világ összes

szépsége, nem kell a vers, nem kell a túlvilág, nem a harmonikus

élet, de legyen valaki, aki a mindenem, akinek a mindene lehetek."

Ha valaki el akar menni,

engedd őt el, ne hagyd őt szenvedni,

ha más mellett lel boldogságra,

engedd őt végtelen útjára.

Mert hiába szereted, ha ő nem szeret,

boldogtalanságra ítéled savanyú életed,

mert jogod van hozzá, hogy boldog légy,

de ehhez el kell engedned kezét.

lehet, hogy fájni fog az elválás,

de az idő ad majd szívednek gyógyulást,

szemedből a könnyek felszáradnak,

és lehet, hogy rád most vár,

a megérdemelt boldogság.

Mert nincs többé hazug szó,

nincs többé hamis csók,

már nem kell hinned az üres ígéretnek,

nem kell elszenvedned az eltitkolt tetteket.

Lesz majd aki téged őszintén szeret,

kinek te jelented az életet,

aki szíve csak érted dobog,

S aki azt mondja neked:

"...melletted oly boldog vagyok!..." "

Kint esik, lassan csurognak le a cseppek ablakomon. Rád gondolok,

mint egy ideje minden nap. Szeretek rád gondolni, veled játszani

gondolatban. Várlak. Nemsokára ide érsz és megint magadhoz

szorítasz, mintha egy éve nem öleltél volna és szomjan halnánk, ha

nem ölelnénk egymást. Lehet, hogy szomjan halnánk Szeretem ezeket a

perceket. Most is úgy izgulok, mint mikor először jöttél, mint mikor

először vártalak. Minden találkozásunkra úgy készülök, mintha most

is az első, egyetlen találkozásra készülnék. Mintha mindennek most

kéne a legjobbnak, legszebbnek lennie. Szeretném, ha minden a

legjobb és a legszebb lenne neked. Szeretek neked készülődni. Tudom,

hogy minden, amit neked veszek fel te majd gondosan megszemléled,

elcsodálkozol rajtam, megdicséred, tetszik, mosolyogsz és óvatosan

bontasz ki, mint egy ajándékot. Úgy vigyázol rám minden percben,

mint én is rád, mintha legdrágább kincsem lennél. Féltesz. Szeretem,

ahogy azt kéred vigyázzak és ne engedjem, hogy bárki is bántson és

ha mégis, csak szóljak neked és te majd vigyázol rám.

Mindig vigyázni fogsz rám.

Már csak az utolsó percek és hallom, ahogy megérkezel a házhoz,

odaérsz az ajtóhoz, belépsz a szobába és a következő pillanat, amire

örökre emlékezni fogok az, hogy ölelsz és mindig így ölelsz. És

magaddal viszel, ahogy mindig, ahogy szeretem, el abba a kedves kis

szobába, ahol felépítettük szerelmes szigetünket. Ha veled vagyok

mintha nem is lenne más, csak téged érezlek mindig, csak téged

szeretnélek mindig érezni. Minden percben egymáshoz érni, egymással

nevetni, egymásra nézni, egymást szeretni Mindig így egymást

szeretni!"

Bocsánat

Bocsánat mindenért

amit ellened vétettem én.

Bocsánat a szavakért,

amiket mondtam én.

Bocsánat a jóságért,

hogy szerettelek én.

Bocsánat hogy szerettelek,

s hogy most is szeretlek én.

Bocsánat a hűségért,

hogy soha nem feledtelek,

s nem is feledlek én."