Szerelmes versek, idézetek (beszélgetős fórum)

Álmodtam valami szépet

És te szerepeltél bent

Megöleltél,megcsókoltál

A fellegekben jártam már

De aztán felkeltem és

Leestem a kemény földre

Az álom nemtarthat örökre

Örökké

Mindig ott voltál, ha sírtam rég.

Átkaroltál, s megmelengettél.

Ha fáztam, vagy áztam, fogtad kezem,

és álltam, csodáltam...köszönöm, hogy vagy nekem.

Soha nem gondoltam, hogy létezik,

Létezik valaki, aki fevidít.

De eljöttél, rámnéztél, beszélgettünk.

A ha elmész, majd gondolj rám...

Csak 1 név voltál a hatalmas tömegből.

Később hozzámszóltál, s éreztem-éreztük,

Nem kell més, csak 1 érzés a szívedből,

Örökké együtt... Soha más!

Mindig vágyatm 1 emberre.

Valakire, aki szívből szeret.

Megtaláltalak, s soha el nem engedlek!

Ígérem.

Ha majd sírsz, vagy sírok, vagy elvesznénk,

Soha nem feledj el, őrizzél.

Lobogjon a tűz közöttünk,

Ragyogjon a szívárvány felettünk...

Egy álomból... egy álomba...

Egy kapcsolatból... egy másikba...

Csak várnék még,

És soha nem csalódnék.

Hisz itt vagy velem.

Fogod a kezem.

S nem engedlek el,

Mert szorítom a tied!

<3

A sors nem riaszt,

mert Te vagy a sors nekem.

Ne szólj, szól helyetted a csend.

Ne nézz, hunyt pillád mögött vagyok.

Ne hívj, hívnak az álmaink.

Ne keress, hisz úgyis ott vagyok.

A titkomat nem kérdezed,

magyarázat a két kezed,

ki léteddel a létet magyarázod,

egyszerre hallgatsz és felelsz:

szeretem benned a világot!

Hisz neked sem könnyű,

Az elválás oly szörnyű.

Nem nehezítem,

De szemembe könny gyűl.

Mégis szép az éjjel,

Mert velem vagy, érzem,

S mosollyal arcomon

Már alszom is mélyen

--------------------------------------------

Vigyáznék rád

Ha tudnám azt, hogy te is boldog lennél velem,

ha tudnám azt, hogy te is fognád kezem.

Akkor bátran szólnék neked,

hogy csak téged szeret a szívem.

Vigyáznék rád, ha tudnám egyedül vagy,

ha tudnám, lehoznám neked az égről a gyönyörű csillagokat.

Szeretlek, olyan könnyű volt ez a felismerés,

de annyival nehezebb most a közeledés.

Félek, hogy majd te nem vigyáznál úgy rám,

és törékeny szívemmel kegyetlenül bánnál.

Vigyáznék rád, ha tudnám, megéri e,

ha tudnám hogyan gyógyítsam be a szívedet.

Hisz a te szíved is hamar kettészakad,

Vigyáznék rád, de lépnem még nem szabad.

Mert te neked más az álmod,

egy lány, aki nekem a rémálmom.

Egy rémálom, hogy tőled elszakít végleg,

és akkor már hozzád az út késő lesz.

Nem tudom mit tegyek,

mert, ha elveszítelek, akkor fogom megbánni gyáva tettemet.

Néma marad a szám, ha meglátlak,

Úgy fáj ez, és a bánat.

Gyáva vagyok, ilyenné tesz a szerelem,

és csak gondolkozok azon, hogy beszéljek veled.

De addig gondolkozok és álmodozok,

míg elveszítek végül egy tündöklő csillagot.

Akire vigyáznom kéne, de nem merek,

mert attól félek, hogy így is elveszíthetem

-------------------------------------------

Hiányzol kedvesem

Kinézek az ablakon és Te jutsz eszembe,

Ránézek az órámra és Te vagy a fejembe`,

A munkám közben felriadok, merre vagy,

A szerelem a testemben, az nagyon nagy!

Ha jobbra nézek, eszembe jutsz azonnal,

Balra nézek, akkor is minden bizonnyal,

Felnézek az égre és Téged látlak édesem,

Csakis ilyen lehet, az igazi szerelem!

Boldogságomat én már melletted megleltem,

Felriadok éjjel, miért nem vagy mellettem,

Csak nem vagy eleget velem, én szépségem,

Te is szeretsz, abban nekem semmi kétségem!

Oly hosszúak a hétvégék, egyre hosszabbak,

Nélküled a magányos napok egyre rosszabbak,

Hiányzol kedvesem, a nélkülözésbe belehalok,

Csak azért, mert halálosan szerelmes vagyok

------------------------------------------

Az életben tudni kell sírni és nevetni,

Mert az élet egy színdarab, amit végig kell játszani.

Ha eszünkre hallgatunk, lehet szenvedünk,

Ha a szívünkre hallgatunk talán boldogok leszünk.

Nem mutatjuk meg igazi jellemünk,

S nem tudjuk, igazán ki is van ellenünk.

De ha egyszer majd belelátunk valaki szívébe,

Akkor már nem játszunk, mert a Színdarabnak vége!

Kérdezem, ki vagy?

Azt mondod, én vagyok!

Vajon bízzak benned?

Azt mondod, bízhatok!

Hallgatom szavaid,

S megborzong a belsőm!

Ellenállnék talán,

De nincsen hozzá erőm!

Túl nagy a kockázat,

Mit mindketten vállaltunk,

Lehet hogy csak látszat,

Amit valónak gondolunk!

Te is tudod, én is tudom,

Mily veszélyes egy játék.

Mégis belementünk, hisz

Hajt minket a szándék.

Ha jó is a szándék,

A vége lehet bús is.

Mert ezzel van kikövezve

A pokolba vezető út is!

Félelmek s remények

Váltakoznak bennem.

S ez addig így lesz,

Míg egyedül kell lennem.

Talán ha egy reggel

Melletted ébredek,

Megszűnnek bennem

Az összes kételyek.

De addig mardos

A rettegés tüze.

S lelkemet belengi

A gyanakvás bűze!

Mert túl szép ez, hogy igaz legyen!

Olyan, mint egy álom!

Bárcsak örökké tartana!

ezt kívánom.

Lesz, ami lesz, most már mindegy.

Nincs mit tenni, érzem.

Éljünk most már egymásért!

Én érted, s te értem!!!

Vad éjszaka után,édes hangod kelcsen,

Mikor felébredek azt akarom,légy itt velem.

Ölelj magadhoz,simogass lágyan,

Csillapítsd újra a forró végyat.

--------------------------------------

Miért tetted ezt velem,ha nem akarsz rosszat?!

Miért kínoztál olyan sokat?!

Felfogtad egyáltalán mit jelentesz nekem?!

Ha tudnád nem tennéd ezt velem.

------------------------------------------

Nem kellek neked soha többé,

Akkoris szeretlek örökké.

Elfelejteni nem tudlak,pedig ezt akarom,

Meddig szenvedek még miattad nem tudhatom.

---------------------------------------------

Sokszor sírok még mindíg érted,

Értsd meg,negyon szeretlek téged.

Ha csak meghallom neved,könnyes lesz a szemem,

Mert tudom,soha nem leszel itt velem.

Ha látlak,még aznap sírok,

És rendszerint egy verset írok.

Megírom mindíg,mennyire szeretlek,

S hogy soha el nem feledlek.

Téged ez nem érdekel,nem is fog soha,

Az élet miért ilyen mostoha?

Mostoha velem,megmutatott nekem,

Akkor miért nem lehetsz itt velem??

Tudom jól,nélküled semmit sem ér az élet,

Hiányzol,s tiszta szívből szeretlek téged.

------------------------------------------------

Sokszor töprengek,mi lenne ha másképp történik,

Ha a történet másképp szövődik?

Ha másképp ismerlek meg,másképp találkozunk,

Ha égymásért többet változunk?

Én megtenném ha akarnád,de nem akarod,

Ha jelentek is valamit,te büszkén tagadod....

Tagadod nekem,tagadod magadnak s másnak,

De a tőled kapott sebek egyre jobban fájnak.

Sokat szenvedtem,mindíg bántottál,

Velem már akkor is csak játszottál.

Hittem neked,bíztam benned,szerettelek,

S még most is nagyon szeretlek.

----------------------------------------------------------------------------------------------------

DSIDA JENŐ: ALTASS EL...

Húsvéti álom vagy nekem,

szelíd, elképzelt távol árnyék,

akit sírva köszöntenék fel,

ha rátalálnék.

Éjjelenként a párnámon babrálsz,

sóhajod könnyű alig vert nesz,

de ha kezemet feléd nyújtom,

már tovalebbensz.

Nővérem vagy, de nem vagy Nőm,

nővérem vagy, de nem vagy Vérem:

Tőled hűvös cirógatást

szabad csak kérnem.

Tüzes csóktól szétfoszlanál,

öncsaló őszi hazugsággá

s én koldus szívvel elmehetnék

búsan világgá.

Tüzes csókot nem adhat nővér,

tüzes csókot nem vehet álom... –

E versem okát keresem

és nem találom.

Talán fáj, hogy csak húsvét-éjjel

mutatod meg szép sima orcád

s nem szólhatok még bolondabban

rajongva hozzád,

hogy nem ölelsz, mert nem születtél,

nem várhatsz érkező vonatnál,

...de tudom, hogy a temetőben

meglátogatnál.

Száz nőnek vagy kristály-vonása

lopkodott színes vonalakban,

amint egyszer húsvétkor, régen

azt összeraktam.

Erőm vehetik, megcsalhatnak,

ölhetnek majd asszonyok százan:

Te hűségesen fennvirrasztasz

csóktalan lázban.

– Folyjon hát tovább csukott szemmel

ez a holdkóros kicsi játszma... –

Beteg vagyok. Altass el, álom:

Fehér apáca!

1926

Van egy szó, mit úgy hívnak, remény,

Ha vigyázol rá, ő mindig benned él.

Ha szívedbe zárod, ki fontos neked,

Bármerre jársz, ő is ott lesz veled.

„Bizalom nélkül boldog nem lehetsz soha,

Boldogság nélkül az élet mostoha.

Bízzál tehát abban, kit a szíved szeret,

Az életben boldog, -hidd el- csak így lehetsz.”

„Csendes kis éjszakán tekints fel

az égre, gondolj egy szerető szívre.

De ne gondoldd, hogy e szív meg fog csalni,

inkább a szívedért képes lesz meghalni.

„Azt akarod, hogy figyeljek Terád,

Magányom ködét így fúrja át,

Pillantásod: az a pillanat,

Amikor észrevetted,

Hogy megálmodtalak.”

“Ha szeretsz add a kezed,

és ne kérdezd, hogy ki vezet.

Ne kérdezd, hogy hová megyünk,

csak azt akard, hogy örökké együtt legyünk.”

“Eljön az este, eljövök én is,

Ez csak egy álom, de lehet attól szép is.

Lesz majd egy nap, amikor az álomnak vége,

Hozzád bújok akkor is, s szerethetlek végre.”

“… A Te szemed is könnyes volt, én láttam. Megcsillant rajta a Hold fénye lágyan. Halkan súgtunk szép szavakat egymásnak, az én arcomon könnycsepp indult futásnak…”

Ha könnyes a szemed és valami fáj,

jussak eszedbe én gondolok Rád.

Ha úgy érzed, már senki sem szeret,

nyugodj meg Kedves, én ott leszek Veled!

“A szív szeret az ész tudja nem lehet. Így ketten örök ellenfelek. Az ész már lemond a szív még remél ám hiába az okos ész, az érző szív ezerszer többet ér!”

„Kis hajó az élet tengerén,

ketten vagyunk, csak te meg én,

viharban, forró napsütésben.

Halálig együtt az élet tengerében

szeretni kell, nagyon szeretni,

s minden vihart könnyebb elviselni.

S ha majd egyszer véget ér az élet,

utolsó mondatom: szeretlek téged.”

“Valahol létezel, valahol én is

valamit kérdezel, valamit én is

néha vágy van benne, néha remény is…”

Szomorú vers

Egyszer majd megtörik szemem sugara

S megmerevül beszédes ajkam…

A Halál szelíd, hófehérsége

Tán nem is nagyon látszik meg rajtam.

Szívem megáll – mint fáradt óra –

Megmerevül s egyet sem dobban…

Megtörtfényű, lecsukott szemeimben

Már többé fény soha, soha se lobban.

Kezem fáradtan hever mellettem

S többé e szót: Szeretlek – le nem írja…

/Az őszi szél, ott kinn, a fák alatt

Egy Néked írott kis dalomat sírja…/

Ha némán állsz egy kicsi sír előtt

S koporsómra a hantok döngve hullnak,

Ne engem sirass, csak a perceket,

Mik jöttek, mentek – voltak… elmúlnak…

Hisz én örökké a Tied vagyok

S ha elmegyek, itt lesznek e dalok…

Csak ennyit kérek én most, Kedves, tőled:

Szeress, míg élek… s szeress, ha meghalok.

Tiéd a szép zöld szemek

Legzöldebbik zöldje,

Könnykeserves életem

Csöppnyi édessége.

A rohanó világom

Nyugvó állomása,

Borús, sötét napjaim

Percnyi ragyogása.

A Te csókod édesebb

Mint a méhek méze.

Sudár szálfa alakod

Szemem ékessége.

Te vagy az én szívemnek

Igaz boldogsága,

Nem érdekel, ami volt,

Nem fordulok hátra.

Maradj annak, aki vagy!

Sosem látlak másképp,

Még ha hajad hófehér,

Szebbet úgysem látnék.

Hisz Tiéd a zöld szemek

Legzöldebbik zöldje,

Te vagy az én életem

Nem hamvadó fénye.

Ma még örülök a nyárnak,

Forró napsütésnek,

Ma még elmondom ezerszer,

Hogy szeretlek téged.

Ma még vérző ujjaimmal

Szorítom a múltat,

Engedd kedves, még utószor,

Hogy öledbe bújak.

S ha a halál vasmarokkal

Majd magához láncol,

Szedj síromra vadvirágot

Az utadon, bárhol.

Vigyázok rád! Ott élek majd

Kőben, fűben, fában,

Friss tavaszi harmatcseppben,

Vad, perzselő nyárban,

Ott élek a havas csúcson,

Jeges gleccserekben,

Szomjad oltó hűs vízcseppben,

Forró tenyeredben.

Ott élek az őszi égen,

Hol szállnak a fecskék.

Pedig de szeretnék élni!

De nagyon szeretnék!

S ha az utad máshoz vezet,

Vigyázom a lépted,

De míg élek, hagy mondjam el,

Hogy szeretlek téged.

A szomorúság nálam sosem válogat,

Nem kér időpontot, mikor jöhet hozzám.

Hiába építek magamnak álmokat,

A szomorúság hirtelen meglátogat,

S minden, mi napos és felhőtlen volt elébb,

Már a vak éjnél sem lehetne feketébb.

Talán a szerelem, az, ami hiányzik?

Vagy talán csak a biztos, jövőbeli lét?

S mi kintről zavartalan, nyugodtnak látszik,

- Mint gondtalan gyermek, ha labdával játszik,-

Nem látják arcomon, hogy szenved a lelkem.

Pedig mennyi fájdalom feszül itt bennem.

Beteg a test, mert beteg a lélek.

Sétálok, a szél az arcomba vág.

Volt szerelmünk hajdani színhelyén,

Földbe taposva reszket egy virág.

Didergő szárán cipők kopognak,

Sápadt szirma széthullt a mocsokba,

Tán szerelemről álmodott egykor,

De egy dühödt kéz a földre dobta.

Kit vagy becsaptak, vagy ő volt csalfa,

Virágot adott, vagy kapott talán,

S most e virág itt van széttaposva,

A rideg élet valós színpadán.

Egyszer talán úgy gondolsz rám,

mintha én is élnék,

nem lennék az életedben

megoldatlan kérdés.

Egyszer talán úgy gondolsz rám,

hogy szerelmed voltam,

hogy velem a mennyben jártál,

s nem lenn a pokolban.

Egyszer talán megbocsájtod

mit el sem követtem,

hogy te voltál az egyetlen

kit nagyon szerettem.

Egyszer talán te is érzed,

gondolj mindig arra,

hogy az ember csetlik- botlik

gyakran esik hasra.

Tudhatod, az ujjunk is más,

s az emberi jellem,

oly törékeny mint a nádszál,

vagy épp oly töretlen.