Szakítás női oldalról - Okok és indokok (beszélgetős fórum)

Bizony voltak jelek. Egy baratsagert nem kell engedélyt kérni a partnertol. Ez tudatosan vagy tudat alatt jelzés volt neked.

Lehet, hogy meg nem tudtad, de egy kapcsolatban a folyamatos fejlődés is fontos, azért is tenni kell. Nem csak akkor, mikor szól a másik.

Persze ez így van. Sokszor nagyon nehéz volt de mindig nagyon sokat beszéltünk telefonon, és az kicsit segített. Persze nem pótolja a közelséget, de csak ez volt akkor. Jeleket biztos adott és lehet, hogy férfiként ezt nem vettem észre, vagy nem vettem annyira komolyan mint kellett volna.

Ezt nem tudom sajnos. Igazából én tudtam volna folytatni vele és ezen is voltam, pedig nekem sem volt könnyű. Engem igazán az viselt meg, hogy ott volt a harmadik fél és nem tudtam, hogy mit érez iránta a mai napig sem tudom. Ezen egy férfi nehezen lép túl, de én meg tettem volna kettőnkért. Valahogy utána már nem éreztem azt a páromon, hogy ő mindent megtesz ugyan úgy. Pedig tudta és mondta is hogy akarja és mikor döntés elé állítottam, hogy ő vagy én, akkor engem választott, ileltve kettőnket.

Aztán lehet ez a csábítás és a belefáradás együtt már nehéz volt neki. Nagyon bántja az önérzetem és még ha hibáztam is, akkor sem érzem igazságosnak, hogy ezt ő megengedte magának. Én férfiként is kibírtam, hogy soha nem is engedtem senkit közel magamhoz, pedig egy távkapcsolatban nagyon könnyű lenne. Végig igyekeztem hűséges lenni. S ugye mint írtam is a legrosszabb az volt az egészben, hogy tudtam róla, hogy találkoznak néha.

Úgy gondolom,hogy már régebben is megfordult a fejében,hogy változtatni kellene.Hat év távkapcsolatban,mind a két felet megviseli.Lehet,hogy voltak feléd jelzései,csak nem vetted észre,ez sajnos majdnem minden férfinél így van,csak szavakból.Ebben a barátnőd is hibás volt,mert nem mondta ki kerek-perec,időben.

Hagyd egy kicsit békén,várd meg amíg keres.

rtenek.Ebben a b

Nem könnyű együtt sem élni, összeszokni, szerelem ide, vagy oda.

Így, távol egymástól, mikor este a legnagyobb szükség lenne a másikra, az nehéz lehetett.

Mindkettőtöknek.

Nem véletlenül lettél te beteg, hiszen minden betegség alapja a léleg betegsége is.

Remélem már meggyógyultál.

Az a baj, hogy nem csak ebben a kapcsolatodban, hanem a továbbiakban is, kábé ilyen leszel, hiszen a férfiakra jellemző, az apró jeleket nem veszik észre.

Biztosan jelezte a barátnőd, hogy gond van, baj van, változni kellene, de nem figyelted meg.

Lehetőleg nem szabad felmelegíteni a kapcsolatot, mert ami közben történt és a szakítás is, mindig fájdalmat fok okozni, mindkét félben.

De ha mégis úgy érzitek, hogy túl tudtok lépni mindezen, akkor megpróbálhatjátok, de én nem javasolnám.

Ez az én véleménye, hogy mit csinálsz és mi lesz nektek a jó, az más kérdés.

Nem haragszom. Amikor nem volt munkám, akkor nem tudtam dolgozni a betegségem miatt ami lelki és testi alapon is megviselt. Nem részletezem, mert ez most nem lényeges. Szóval ezért nem költöztem, meg lentebb már írtam, hogy előtte pedig azért nem, mert nem akartunk egyik családtól a másikhoz cuccolni és az első években még mindkettőnknek állandó munkahelye volt amit nem hagyhattunk.

Sosem mondtam, hogy könnyű volt neki. Én ezért nagyon tiszteltem őt és mindent megtettem a helyzetemben, hogy kárpótoljam ezért. Nem volt panasza akkor még. Gondolhatod, hogy nekem férfiként sem volt egyszerű ezt megélni. Persze minden ellenem szól és nem is akarom kihúzni magam a felelősség alól, de azért nem ennyire fekete és fehér a képlet. Mondtam korábban lentebb valakinek, hogy attól, hogy ő utazott többet még én is mindent megtettem, hogy boldoggá tehessem. Boldog is volt egészen tavaly év végéig. A saját részemet nem fogom vitatni lehetett volna sok mindent máshogy csinálni ami tőlem telik. Viszont egy kapcsolatba két ember van és ha gondunk van azt időben meg kell beszélni. Ez elmaradt és már csak akkor szólt amikor égett a ház. Egészen előtte még mintha mi sem történt volna. Aztán jött az a harmadik fél...és a hidegzuhany.

A szexel nem volt baj csak a mennyiségével és abban az időben amikor beteg voltam. Amúgy bármikor megkérdeztem mindig az volt a válasz, hogy őt nem érdekli semmi más csak az, hogy velem lehessen ha ezért utazni kell hát megteszi, mert itt érzi jól magát. Nem volt ez a részemről kényszerítés. A végtelenségig tiszteltem őt ezért és ezt nagyon gyakran fel is hoztam. Soha egyetlen egyszer nem hangzott el a szájából, hogy ezt az időt ő sajnálja kettőnkre áldozni. Én pedig ott háláltam meg ezt neki ahol csak tudtam. Egyébként az első írásomban arról beszéltem, hogy ő mit mondott nekem és mi volt a lényeg a részéről.

Az, hogy én mit tettem a kapcsolatba nem részletezem, mert nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy sajnáltatom magam. Hidd el amit csak tudtam mindent megadtam neki ezt az egy dolgot leszámítva, hogy ő jött gyakrabban a helyembe. De soha nem vetette a szememre, pedig számtalanszor szóba került nálam a téma. Ha nem szólt ez ellen és csak mondta, hogy nem áldozat ez a részéről, akkor x éven keresztül hazudott nekem folyamatosan és még is jött hozzám...

Sziasztok

Köszönöm a sok építő jellegű választ. Azt azért szeretném tisztázni, hogy én is igyekeztem mindig mindent megtenni ami erőmből telt ezért a kapcsolatért, persze ezt csak én tudhatom nyilván mem írhatom le az egész 6 évet egyben. A párom egy nagyon rossz kapcsolatból érkezett meg hozzám és az évek alatt én kezdtem el éreztetni vele, hogy értékes ember, igazi nő és ezért elmondása szerint örökre hálás lesz nekem. Sokat segítettem neki abban, hogy talpra álljon, mert el volt keseredve a végletekig. Nagyon szívesen volt nálunk talán sokkal jobban érezte magát mint otthon, ezt ki is fejtette többször. Egyébként meg ezt nem úgy kell elképzelni, hogy soha nem jártunk sehová, mert mentünk mindig kettesben valamerre. Munkám az sokáig nem volt ami pedig összejött azok elég rövid ideig tartottak szóval sajnos erre nem lehetett alapozni hosszú távon. Az az igazság, hogy ő az első években nem akart eljönni otthonról a családi házból, és engem is kötött, akkor az aktuális munkahely így az utazgatás maradt csak.

Amúgy meg én nem csodálkozom azon hogy besokallt de gondolhatjátok, hogy erről nagyon sokat beszélgettünk. De az az igazság, hogy nagyon szerettük egymást és én tényleg elkényelmesedtem az évek alatt. De azt gondolom, hogy ő is lehetett volna velem keményebb és ne várja meg amíg kihűl a kapcsolatunk. Nekem nem volt ehhez elég eszem, mert azt hittem ez még belefért nem tűnt semmi rossznak idő közben őszintén mondhatom ezt. Teltek az évek és bizony nem lett jobb. Igazából nekem csak az fáj, hogy mivel nagyon megbíztam benne, nem azzal állt elém amikor már érzett valamit, hogy nézd ha nem haladunk sehová, akkor elhagylak és igen is állj talpra segítek csináljuk együtt. Rámhagyta. S ugye közben elkezdett egy másik kapcsolatot építeni mellettem. Most bárki bármit mond nem hiszem, hogy ezt érdemelte a kapcsolatunk sem pedig én akár mennyire is elítéltek. Szinte az utlosó napon szólt, hogy baj van. Ekkor már csak 3 hónap hiján 6 évesek voltunk. Addig semmi és jött mint derült égből a villámcsapás.

Nem azért írtam ezt be ide konkrétan, hogy megoldást kínáljon bárki és megmondja mit érez ő most, mert én sem tudom. A vélemények érdekeltek arról, hogy külső szemlélő ennyi bár nem a teljes történetből mit szűr le.

Azt én vállalom, hogy nem voltam elég határozott és elkényelmeskedtem a dolgokat, és ő azzal többet tett a kapcsolatba, hogy járt utánam, de ennek ellenére ezt a lezárást nehéz elviselni, mert vannak elvarratlan szálak. Én neki is megmondtam, hogy hibáztam ezt vállalom, de ha én nem térek észhez időben, neki kellett volna fejenvágni és figyelmeztetni, de ez elmaradt. Most pedig ott vagyunk, hogy bár ez is elég indok a szakításra, ott van a harmadik fél is, és nem tudom igazából melyik volt a nagyobb mozgatója a döntésének. Úgy éreztem, hogy egy futó kaland nem helyezhető egy 6 éves kapcsolattal szembe még akkor sem, ha voltak hibák. Biztos vagyok benne, hogy ha időben leülünk megbeszélni, akkor nem jutunk el idáig.

Ennek végleg vége lett.Igazából meg is értem a lányt,csoda,hogy ennyi kibírt.Biztosan nagyon szeretett,mindent megtett érted,cserébe nem kapott semmit.

Egy jó kapcsolat kölcsönösségen is alapul,de te csak kaptál,cserébe nem csináltál semmit.

Ebből tanulhatsz,hogy a következő lánnyal,ne kövesd el ugyanazokat a hibákat.

Meg ne haragudj, de ha neked nem volt munkád, miért is nem költöztél legalább arra az időre, hozzá, amikor úgy is ráértél?

Nem lehetett könnyű a barátnődnek sem, gondolj bele, egész nap munka, kellene egy kis kikapcsolódás, a karjaidban, nem máséban, de neked eszedbe sem jut, hogy besegíts neki ezzel.

Ha úgy érzed, mert érzel valamit, hogy neked sem volt igazán jó, különben tettél volna ellene, akkor semmi különös, éltetek 6 szép évet, másnak ennyi sem jutott, lépj tovább.

Ha még mindig őt szereted, ne várj, keresd meg, beszél vele, add meg neki a lehetőséget, hogy odaköltözz hozzá és egy kedves párként folytassátok, ha még akarja.

Mindent meg lehet próbálni, ha a másikban is van még annyi spiritusz, hogy akarja.

Részemről, a barátnő helyében, nem adnék semmit már a kapcsolatunknak, ha neked 6 évig jó volt így.

Egy férfi, ha a szeretett nő mellett kíván lenni, mindegy milyen módon, már régen tett volna érte.

Te, nem tettél.

Most akkor ne csodálkozz, a saját kényelmed fontosabb volt, régen, most jutott eszedbe, hogy beteg lettél, és gondolkozni tudtál.

Egy betegség sok mindenre jó, erre is.

Valószínűleg szerelmes lett. Ne agyalj rajta, mert kikészülsz, ha azon töröd a fejed, kivel mit csinál.

Mondom ezt én, aki kilépett egy 11 éves kapcsolatból két hete. De én nem ezért.

Nagyon türelmes volt a lány, hogy 6 évig képes volt utazgatni.

Mekkora a távolság?

Más lány valószínű, már hamarabb lapátra tett volna ilyen helyzetben, szóval biztos tényleg szeretett...