Segítség, féltékeny az anyósom (beszélgetős fórum)

Ez már szóf.sás :(

Ha két nô egymással szemben nem tudja megbeszélni a nézeteltéréseit, akkor ott már régen rossz.

Ez a pasi az élettársad, a vôlegényed vagy a férjed? Lehetne egy mondatot is leírni a "párom" szó nélkül?

Ha már ennyi gondod van, miért nem közvetlenül vele beszéled meg, miért a háta mögött idegeneknek szapulod?

Gribedli! Köszönöm a véleményezést! Hozzáfűznivalóim: ,,Mintha te is elhatároztad volna, hogy amint te belépsz az életébe, pucoljon mindenki, aki elôtted meghatározó volt. " - nem várom el, hogy pucoljon mindenki az életéből; ez akkor lenne igaz, ha alapvetően tiltanám őket egymástól. Leírtam, hogy semmi bajom a látogatásokkal, csak a hétvégét hagyja meg kettőnknek ill.nemsoká hármunknak. Nem akarom eltiltani őket egymástól egyáltalán, de némi rugalmasságot azt hiszem, elvárhatok.

,,Leszel te is anya hamarosan, megnézném, hogy ha a menyed azt mondaná, hogy hagyd abba a telefonálást a fiaddal, mert most ô van ott vele, te mit szólnál?" - ha már fél órája lököm a sódert a fiamnak, akkor szerintem az a normális, ha kapcsol az anyós, hogy most már hagyni kellene, hadd beszéljenek egymással a fiatalok.

,,Másrészt szélsôségesnek tartom, hogy elküldöd a vásárolt cuccok képét, de nem nézheti meg ôket? Ez vicc?!" - nem, nem vicc. Én nem tartom elfogadhatónak, hogy az egyik percben leordítja a fejem, mert az unokájának vásárolunk, utána meg jönne nyájaskodni. Lehet, hogy ezt az átlagemberek tök jól elnézik a másiknak, de én nem tudom, belőlem igenis ezt a reakciót hozza ki.

A kétszínűségről annyit, hogy a párom sem bír vele semmilyen tekintetben, így nem is látja értelmét átadni a telefont, másrészt, mi lenne? olyan reakciót érnék el, mint amit a főzés kapcsán is leírtam, vagy akkor is öngyilkossággal fenyegetőzne.

Szerintem kicsit poszesszív vagy a pároddal kapcsolatban. Mintha te is elhatároztad volna, hogy amint te belépsz az életébe, pucoljon mindenki, aki elôtted meghatározó volt.

Apropó kétszínûség, te megmondtad már négyszemközt anyósnak, hogy valóban mit gondolsz róla vagy csak a párod a postás? Mert így te is kétszínû vagy. Másrészt szélsôségesnek tartom, hogy elküldöd a vásárolt cuccok képét, de nem nézheti meg ôket? Ez vicc?!

Amikor sértô veled, egyszerûen szólj, hogy hátrébb az agarakkal, a párod pedig saját magának köszönheti, hogy 2 tûz között van! Neki azt mondanám, hogy ahelyett, hogy postást játszik, tessék átadni a telefont neked és ügyesbajos hisztijeiteket rendezzétek le ti, nôk! Sôt, végre fel fog lélegezni, köztetek meg lehet, hogy végre rendbejönnek a dolgok.

Leszel te is anya hamarosan, megnézném, hogy ha a menyed azt mondaná, hogy hagyd abba a telefonálást a fiaddal, mert most ô van ott vele, te mit szólnál? Vagy neked anyukáddal ilyen a viszonyod, hogy nem tartod normálisnak a rendszeres látogatást, stb? Az ott alvást nem értem, igaz, mi egy városban lakunk anyóssal, szóval mindennap beugrik a férjem hozzá, ha lehet, én is mindennap hívom anyóst, csetlô botló dolgokkal, vagy találkozunk, vannak nézeteltéréseink is de mi azonnal tisztázzuk. A hátam mögött dicsér, visszahallom másoktól. Nem kell, hogy mindenben egy legyen a véleményetek, ahhoz, hogy jó legyen a viszonyotok. Pl. Mi is másképp teszünk a gyerekekkel, de én figyelembe veszem, hogy az ô házában az ô szabályai szerint jár el, nem is szólok bele, hogy mit ad rájuk, mit ad nekik enni, felnevelt 3 gyereket, csak tudja ô is. Tiszteletet nem lehet kikényszeríteni csak kiérdemelni, ez rád is vonatkozik. Tiszteld benne pl azt, hogy felnevelte a párodat!

Mindegy. Akár mindketten.

Majd este mondjuk 8 óra után vissza.

Ezt meg is mondhatjátok mindenkinek, hogy az estéteket ne zavarja meg senki.

Amúgy meg hajszál meg egyebek nálad is lehetnek a konyhában...

Tudtad, milyen... nem ért meglepetés.

Valamiért mégis az ô fia kell neked...

Persze, egy háztartásban élünk :)

Az este hatkor telefon kikapcs-ot hogy érted? Én, vagy a párom?

Nem tudtam végig olvasni! Egyáltalán egy háztartásban élsz a fiatalemberrel?

1. Ne rágódj a múlton, ne aggódj elôre!

2. Este mondjuk 6-kor telefon kikapcs.

3. Ezt egész lelki trutyit dobd ki az ablakon! Minek rágódni rajta újra meg újra!

4. Egy idôs asszony, akinek már csak a fia van, nem változik meg az igényed szerint.

Fú. Én nagyon sajnállak, ez egy rettentően nehéz helyzet. Nyilván többnyire igazad van, és nonszensz, hogy egy felnőtt férfin ennyire csüngjön az anyja, másrészt az is egy vicc, hogy a párod ezt eddig nem építette le - és meglepne, ha ezután leépítené. Amíg ő nem viselkedik felnőtt férfiként, miért hinné el az anyja, hogy az?

Ami nekem részedről nem kerek ebben a sztoriban az az, hogy a leírtakból úgy tűnik, te sosem szálltál vele szembe. Csak a fiát fűtöd "hátulról" (anyós szempontjából mindenképp), így persze, hogy ez nem szimpatikus neki. Nem azt mondom, hogy harcolj, de ha nem tudja tőled, mi a véleményed, te hogy látod a dolgokat, akkor esélyed sincs arra, hogy megértsen. Tudom, 70 év allűrjeit nem te fogod levetkőztetni vele, de a fej homokba dugdosása sem egyenes út.

Sajnálom anyósodat is, mert biztosan nagyon rossz lesz neki, hogy "egy hónapban egyszer mehet" hozzátok unokázni, még ha meg is értem az indokaidat.

Ez egy együtt elcseszett helyzet. Valószínűleg nem lenne sokkal jobb, ha felvállaltad volna anyósod előtt a véleményedet a dologról, de legalább korrekt lett volna.

Másrészt nyilván nem lehet 8 év történetét itt egyértelműen leírni, de nekem ez így jött le.

Sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben vagy, kemény meccsek vannak még előttetek.

Nem olvastam végig, mert túl sok az infó.

Az viszont biztos, hogy te sem vagy egy egyszerű eset. A párod két tűz között van, őt sajnálom a legjobban.

Kezelhetnéd picit intelligensebben a dolgot, és ha olyan nagyon törekszel keresni a megoldást, hát próbálj kompromisszumokat kötni. Te se nagyon engedsz a saját igazadból, ahogy látom.

Sokszor a legjobb mindent ráhagyni az anyósra. Hadd higgye, hogy igaza van.

Sziasztok!

Van egy ,,kis” problémám az anyósommal. Nyilván beszélgettem már erről a barátnőimmel, viszont felmerült bennem, hogy az ő véleményük egyáltalán nem pártatlan, így szeretném, ha teljesen független véleményeket kapnék a helyzetemet illetően, illetve, ha valaki jár/járt hasonló cipőben, akkor működőképes megoldási javaslatoknak is igen nagy hasznát venném.

Az anyósom 70 éves, én és a párom 30 évesek vagyunk. A párom egyke. Az anyósom egy borsodi zsákfaluban él, ahol a lakosság régen nagy fogyasztója volt a direkt termő szőlők borának. Ő személyesen jelentős alkoholfogyasztó még mindig, erre párom is felhívta már többször a figyelmemet, és én is éreztem már rajta többször. Azonban, nem ennyi a probléma. Úgy érzem, hogy az anyósom velem szemben nagyon féltékenyen szeretné megőrizni a pozícióját, ami egyébként nincs. Hogy ez mit takar? Összességében én úgy érzem, azt szeretné, hogy ő tudja befolyásolni a fiát, tehát az legyen, amit ő mond, nekem ne legyen szavam. De ezt nem úgy kell elképzelni, mint hogy vannak azok a határozott anyósok, akik tényleg totális kontroll alatt akarják tartani a menyüket – nála csak pitiáner kis játékokról meg hisztikről van szó. Például, amikor még dolgoztam, és este nyolckor végeztem, a párom pedig jött értem a munkába, akkor sajnos többször elkövette azt a hibát, hogy nem fél nyolcnál hamarabb hívta (igen, van fix időpont az esti hívásra), így nyolckor az anyósból még dőlt a szó. Párom jelezte neki, hogy kijöttem a munkából, most már szeretné letenni, hogy velem is beszélgessen (tehát kb.fél nyolctól nyomta a dumát már ekkor), és ilyenkor az anyósom mindig megsértődött.

Jelenleg az a problémám, és amiatt tetőzik nálam a dolog, hogy kb.két hét múlva várható az első gyermekünk megszületése. Elmondtam páromnak, hogy ez az önzőség, és ezek a játszmák az anyós részéről szerintem nem fognak enyhülni a gyerek mellett sem, sőt, még a picire is féltékeny lesz. Nem hitt nekem, de egyre jobban kénytelen belátni, hogy igazam volt. (itt jegyezném meg, hogy a párom hozzáállása is érdekes, mert beszéltünk már arról, hogy a fél nyolcas hívások, meg az esti fürdetés kb.fedni fogják egymást, ami pedig nem lenne jó – tehát neki kezdeményeznie kellene, hogy ne fél nyolckor hívja az anyját, hanem hamarabb vagy később, ahogy jól esik, de ilyen kezdeményezés azóta sem történt, pedig ezt kb.három hónapos terhesen már lefixáltuk)

Nyolcadik éve vagyunk együtt a párommal. Csak példaként említem, mert nekem is nemrég esett le, hogy anno sajnos figyelnem kellett volna a jelekre. Például arra, hogy amikor pár hónapos együtt járás után náluk aludtunk, de elmentünk mi ketten a közeli termálfürdőbe, akkor este hatkor totál ki volt akadva az anyós, hogy miért nem megyünk már haza? Emlékeim szerint kb.ebéd után mentünk ki egyébként, de még ha reggel is: hogy lehet elvárni nyáron, hogy este hatkor otthagyjuk a strandot?

Ezt tényleg csak példaként hoztam, hogy ebből láthattam volna előre a jövőt.

A párom minimum hetente egyszer hazamegy hozzá, de néha a munkája abba a faluba szólítja, nyilván akkor is meglátogatja az anyját. Ez a heti egyszeri hazajárás a kapcsolatunk első két-három évében úgy működött, hogy a közös albérletünkből ő péntek este szépen elindult haza, és vasárnap délután jött vissza. Most visszagondolva, én akkor nem kifejezetten lázadoztam ez ellen, bár pl.ünnepekkor szóvá tettem, hogy igazán tölthettük volna együtt is. Ha felmerülne valakiben a kérdés, hogy ilyenkor én miért nem mentem vele: a házuk kialakítása sajnos nagyon kényelmetlenre sikeredett; ahhoz, hogy pl. a fürdőszobába kijusson az ember, a nyári konyhán kellett átcsörtetni, ahol az akkor még élő édesapja aludt. Tehát pl.ettől a kényelmetlenségtől szeretett volna megkímélni a párom, illetve szégyellte is, hogy néha milyen balhék vannak a szülei közt, és nem akarta, hogy lássam. Plusz, ahogy egyre jobban megismertem az édesanyját, természetesen én is egyre kevésbé vágytam a társaságára. Szóval, így ment ez két-három évig. Utána páromnak sikerült azt kialakítania, hogy vasárnap délelőtt megy, és este jön haza. A párom munkája eddig nagyon szoros és gyakorlatilag állandó beosztású volt, tehát hétköznap esélytelen volt elszabadulnia, így csak a hétvégék lettek volna, ha bárhová szerettünk volna elmenni pihenni. Mivel az édesanyja állandó jelleggel várta vasárnapra, így nem igazán mentünk sehová. Két éve nyaraltunk utoljára ,,rendesen”, 5 napig Balcsin, akkor a szállást az én SZÉP kártyám szállás alszámlájáról fizettük, de párom – mivel az anyja valóban képtelen agyilag felfogni, hogy a szállás alszámlát nem lehet boltban levásárolni, ezt már én is tapasztaltam – azt mondta az anyjának, hogy egy ismerőse ingyen átengedte a nyaralóját öt napra. Tavaly októberben egy éjszakát és lényegében két napot egy wellness hotelben töltöttünk (szintén SZÉP alapon), azt teljes egészében titkolta, ráadásul szombat reggeli indulással vasárnap délután neki szintén az anyjánál kellett lennie.

Nos, hogy végre már a lényegre térjek, közöltem a párommal, hogy ha megszületett a kisfiunk, akkor elvárom tőle, hogy velünk hármasban töltse a hétvégéit, ne pedig az anyjával. Természetesen, hétköznap akkor tölt nála egy kb.6 órát, amikor csak akar. Mivel nyugdíjas az anyósom, neki ugye elméletileg teljesen mindegy, hogy mikor megy a kisfia. Egyébként, csak hogy tisztázzuk, hogy mivel töltik el azt a 6 órát: ház körüli munkákban segít otthon a párom, aztán pedig az anyja szapulja a munkáját, meg ki tudja még, hogy kit szapul, valószínűleg engem is (itt jegyezném meg, hogy párom idén tavasszal konkrétan megmondta az anyjának, hogy ezeket a szidalmakat, amiket az anyósom az irányomba megenged, ő mind visszamondja nekem. Szerintem ez nem volt jó ötlet, mert első körben persze elszégyellte magát, de szerintem emiatt csak még inkább azt hiszi, hogy bármit megengedhet magának, hiszen nincs egyáltalán következménye. És hogy hogyan szapul engem? 1. Majd találok én jobbat, mint az ő kisfia, 2.sose szoktam vasárnap délelőtt főzni, nyilván nem is főzök egyáltalán, 3.papucs mellettem a kisfia, mindig az van, amit én mondok, stb.

Szóval, olyan nagyon nem tartom fontosnak az így eltöltött 6 órát. Párom nemrég munkahelyet váltott, ennek kapcsán kimondta már végre, hogy sajnos az utóbbi években nem pihentünk eleget, pedig szüksége lett volna rá. Mivel én is erre jutottam így szülés előtt, így már múlt hétvégére is azt terveztük, hogy a szombatot és a vasárnapot is együtt töltjük, tényleg csak pihenünk, strandolunk egész nap, stb. Mivel múlt hétvégén rossz idő volt, így halasztottuk. A héten csütörtökön a párom mellett voltam, amikor beszélt az anyjával telefonon, így mikor szóba került, hogy megy hétvégén, figyelmeztettem a párom, hogy nem ezt beszéltük meg. Ő mondta is azonnal az anyjának, hogy most máskor menne, hétfő délután például, mert együtt szeretnénk tölteni a hétvégét, meg pihenni szeretnénk, meg strandolni mindkét nap. Nos, csütörtök este is volt hiszti, ha jól emlékszem, pénteken is. Szombaton talán nem, de vasárnap reggel már megint azzal hívta, hogy nem érti, miért nem tudunk mégis vasárnap három órát rászánni, és igenis menjünk már el hozzá. A legszebb, hogy azt kerekíti ki az egészből, hogy én eltiltom tőle a fiát. Arra, hogy nem teljesen mindegy-e neki, hogy hétfőn, vagy vasárnap megy a fia, nem válaszol természetesen. Csak azzal vagdalkózik, hogy akkor ne is menjen, stb. Márpedig én tényleg azt szeretném, ha a párom a fiával és velem töltené a hétvégéket, aktív programokkal, vagy akár együtt semmittevéssel, mert ez szerintem fontosabb, mint azok a dolgok, amiket az anyjával csinál. Hangsúlyozom, felőlem járhat hétköznap, amikor akar, de szerintem mindhármunknak (nekem, páromnak és a kisfiunknak is) kelleni fog az az összefüggő két hétvégi nap. Nem látok rá esélyt, hogy az anyósom ezt megérti, és elfogadja, és halálosan fáradt vagyok attól, hogy ilyeneken megy a vita.

Anyósomról meg a fiáról még annyit, hogy csomagol nekünk hétvégente egy szatyor ételt. Jobb napjain sikerül a páromnak úgy irányítania, hogy inkább nyersanyagot küldjön, de sajnos így is két-három ételhordónyi főtt étel köt ki nálunk. Mivel az évek során megtapasztaltam az anyósom higiéniai kultúráját (jobban mondva annak hiányát), illetve mivel rendszeresen találtam tojáshéjat ill.kutyaszőrt ill.tubus tetejéről alufóliát, madzagot, stb-t az ételekben(nagy dioptriás szemüveget kellene hordania, de nem hordja), így én teljes mértékben leszoktam róla, hozzá sem nyúlok. Párom elméletben megeszi, a gyakorlatban viszont hétfőn már nem nyúl ő sem hozzájuk. Így a hűtőből én kitiltottam ezeket az ételeket, úgyhogy egy nagytestű kutyát a párom munkahelyén jól tartunk ebből. Próbáltuk természetesen lebeszélni erről a főzésről, de lepereg róla. Én konkrétan megkérdeztem tőle kb.három éve, hogy szerinte jó-e, hogy engem nem hagy főzni, hát majd ha gyerekem lesz, akkor szerezzek konyhai gyakorlatot? (nem így gondolom, de úgy éreztem, hogy ez egy logikagilag jól felépített indok, még ha nem is fedi a valóságot) Erre nem válaszolt semmit, csak elbőgte magát, ezt a reakcióját azóta sem tudtam értelmezni. A párom eléggé ráhagyja ezt a dolgot, mert úgy van vele, hogy csak a főzés az élete értelme, ennyivel foglalja le magát. (egyébként tényleg, semmi egyéb hobbija nincs) Itt említeném meg, hogy páromat előfordul, hogy öngyilkossággal zsarolja, ha úgy érzi, hogy keveset törődik vele. Egyáltalán nem tett még próbálkozást, hacsak az, hogy halálra issza magát, nem tartozik ide. Nekem erről az a véleményem, hogy ha valaki a saját gyerekét képes ilyennel zsarolni, azt ne nevezzük szeretetnek….

Én úgy látom, hogy irigy, kétszínű és pofátlan az anyósom. Például, nemrég egy szombati nap felkerekedtünk a párommal, hogy a baba-dolgokat az utolsó darabig beszerezzük. Reggel induláskor sajnos ezt elmondta párom az anyósnak a telefonban (hétvégente napi kétszer beszélnek, igen), délután kettőkor már üvöltve hívta az anyós (autós kihangosító, úgyhogy hallottam), hogy alapvetően csak azért hívta volna, hogy milyen levest főzzön másnap, de minket nem lehet elérni, mert ilyen szemetek vagyunk, hogy folyton a boltokat járjuk, mit lehet ennyit vásárolni, stb. Én akkor szóhoz sem jutottam, de lehet, hogy jobb is. Mivel volt olyan megjegyzése, hogy ,,mégis mit kell vennünk, mikor megvan a kiságy, meg vannak babaruhák”, így küldtem a párom által egy bababolt-katalógust. Ennek az lett az eredménye, hogy a következő hétvégén az anyósom bejelentette abbéli igényét, hogy szeretne eljönni hozzánk, és megnézni, hogy miket vettünk, annyira cukik szerinte a baba-dolgok. Nos, én ettől hányok, a kérést kategorikusan megtagadtam, annyit voltam hajlandó tenni, hogy lefotóztam a cuccokat, és azt párom megmutatta neki. De én ettől a kétszínűségtől hányok, és undorodom tőle, mint embertől.

Az is a bajom most, hogy jön a baba, hogy nem akarom, hogy a fiam azt gondolja, hogy EZ normális. Nem akarok titkolózni arról, hogy hová megyünk éppen pihenni-nyaralni-kirándulni, de sajnos meg van az esélye, hogy ha megosztjuk az anyóssal, akkor első körben folyamatosan hívogatni fogja a páromat telefonon, második körben pedig ki fog találni valamit, ami miatt neki haza kell rohannia. Ez a kirándulás-ellenesség onnan van nála, hogy ő, ha 10 km-re kimozdul a saját falujából, az neki olyan, mintha más Bp-re menne shoppingolni. Csak a szemléltetés kedvéért hozom fel a példát: két éve télen elmentünk egy tőlünk kb.40-50 km-re lévő kirándulóhelyre, csak egy egynapos sétára, mert nagyon szép idő volt, és én szeretem a helyet. A kocsiból természetesen fel kellett hívni az anyóst, és természetesen párom nem merte elmondani a valós úticélt, hanem egy tőlünk 10 km-re lévő helynevet mondott. Az anyós válasza: ,, olyan messze mentek????”

Én kezdetben egyébként teljesen normálisan álltam az anyósomhoz, visszafogott smink, konzervatív öltözködés, no kritika, kedvesség, stb. Jelenleg ott tartok, hogy ha még egy olyan monológot hallok, mint az említett szombati vásárláskor, hát felpofozom, vagy hasonló, de legalábbis elküldöm oda, ahová való. Az unokájával kapcsolatban pedig, nem szándékozom hagyni, hogy a rettentően piszkos és antihigiénikus házában tartózkodjon a kisfiam, ezért jeleztem páromnak, hogy havi egyszer, egy hétvégi napot nálunk tölthet az anyja, így láthatja az unokáját.

Csak az zavar nagyon, hogy így igazából a páromnak okozok nehézséget, mert én bármit kérek, ott van a másik oldalon az anyja, aki meg nem enged, és így sajnos ő kerül két tűz közé. Én meg nyilván nem fogok odáig alacsonyodni, hogy szintén elkezdjem öngyilkossággal zsarolni  Olyan lelkiállapotban vagyok emiatt, hogy komolyan elgondolkodtam rajta, hogy keresek valamilyen pszichológust vagy pszichiátert, mert nem tudom érdemben ezt megbeszélni senkivel, és főleg, semmilyen megoldásra nem jutok, és mégis, bennem van ez a hatalmas feszültség és elkeseredettség. A párom szerint az anyósnak vannak pszichológiai problémái. Szerintem csak minimális százalékban van erről szó, hanem igazából az önzőség, az irigység, meg a fia felett gyakorlott hatalomvágy a gond. És ráadásul annyira összetett a dolog, hogy eleve ott kezdődik, hogy mivel a szülei úgy éltek egymással, ahogy, így a páromban sem alakult ki a kulturált és aktív pihenésre való igény, csak a hiányát érzi, de azt nagyon.

Szóval nem tudom, hogy mit csináljak? Menjek én pszichológushoz? Legfőbb kérdésem hozzá az lenne, hogy mit vétettem, hogy ilyen anyóst vonzottam be az életembe? Vagy hogy én fogom fel túl nehéznek ezt a dolgot? Lehet, hogy önzőség azt várni a páromtól, hogy úgy döntsön, ahogy én kérem, és inkább rájuk kellene hagynom? (ez utóbbi szerintem nem működne, mert mostanra már összegyűlt bennem annyi dac az anyóssal szemben, hogy ha a párom neki engedne, hát egyedül hordanám el a kisfiamat kirándulni-hétvégézni különböző helyekre, csak hogy büntessem vele a páromat, ez meg eléggé roncsolná a kapcsolatunkat)