Rövid történetek (beszélgetős fórum)

A kutya....

2009-08-28 13:16:29, Péntek

A pillantásunk találkozott, amikor az én folyosómon sétált, és benézett a kennelekbe.

Azonnal éreztem, hogy gondterhelt és szomorú és, hogy segítenem kell neki.

Elkezdtem csóválni a farkam, de nem túl gyorsan, nehogy megijesszem.

Amikor megállt nálam, úgy álltam, hogy ne lássa hátul a kis balesetet, ami aznap történt velem. Nem akartam, hogy tudja, hogy ma még nem sétáltattak. A gondozóknak itt rengeteg dolguk van, és nem akartam, hogy rosszat gondoljon róluk.

Amikor elolvasta az ajtón a leírásomat és a múltamat, reméltem, hogy az nem szomorítja el őt nagyon. Én már csak előre tudok nézni, és szeretnék valakit szeretni, és valakinek sokat jelenteni.

Leguggolt hozzám és gyengéden cuppogott. Én hozzányomtam a vállamat és a fejemet a rácsokhoz, hogy megnyugtassam. Az ujjai elkezdték simogatni a nyakamat, sürgősen

társaságra volt szüksége.

Egy könnycsepp gördült végig az arcán és én felemeltem a mancsomat, hogy biztosítsam arról, hogy minden rendbe fog jönni.

Röviddel ezután kinyílt a kennel ajtaja, és olyan ragyogó mosoly töltötte be az arcát,

hogy én rögtön a karjai közé ugrottam.

Megígértem neki, hogy nálam biztonságban lesz.

Megígértem neki, hogy mindig kísérni fogom.

Megígértem neki, hogy mindent meg fogok tenni, hogy a mosoly az arcáról

és a szeme csillogása soha ne tűnjön el.

Óriási szerencsém volt, hogy pont az én folyosómon sétált.

És hányan vannak még odakint, akik ezeken a folyosókon még nem jártak.

Mennyien vannak, akiket még meg kell menteni.

Nekem sikerült legalább egyet megmenteni közülük.

" Ma megmentettem egy embert!"

"Szeretni születtem én... -

-ezt írta Szophoklész is...

e gondolatnak ott kellene égnie minden ember szívében...lelkében! Mert valamennyiünknek van bűnös és büntetlen cselekedete...

Kérdezem én, melyik könnyebb gyűlölni vagy szeretni?

A gyűlölet mérgez. Megmérgezi a lelket, megkeményíti a szívet, nem tudunk másokra tekintettel lenni, megbocsátani, másokat elfogadni... S ez a jelenség nagyon gyakori manapság.

Ezek a gondolatok egy blog kapcsán jutottak eszembe... Elégedetlenség, ami vezérel sok embert a gyűlölködésben...

Nézzük a szeretetet. A szeretet tisztítja a lelket, meglágyítja a szívet, mások érdekeit is figyelembe tudjuk venni. Képesek vagyunk megbocsátani...

Hát akkor mi a jobb gyűlölni vagy szeretni?

A gyűlölet vakká tesz. Nem engedi másban meglátni a jót. A gyűlölet elhomályosítja a tekintetünket, a másikban csak azt látjuk, hogy különbözik tőlünk. Nem látjuk az igazságot!

A szeretet fellebbenti szemünkről a fátyolt, meglátjuk a jót s felfedezzük a másság szépségét. Látjuk az igazságot. Nagyhatalom a szeretet. Jó, ha bennünk lakozik.

Csak az ember tud szeretni, csak az ember képes gyűlölni. De az ember nem arra született, hogy gyűlöljön, hanem arra, hogy szeressen s szeretve legyen... Minden ember ezt keresi, még az is, ki magának sem vallja be... A szeretet teszi az embert emberré."

Angel-Wite

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak

Két utazó angyal megállt, hogy az éjszakát egy tehetős család házában töltse el.

A család udvariatlan volt, és megtagadta az angyaloktól, hogy a nagy ház vendégszobájában pihenjék ki magukat. Ehelyett egy kis helyet kaptak a hideg pincében. Amikor kinyújtóztak a kemény padlón, az idősebb angyal meglátott egy lyukat a falon és kijavította azt. Amikor a fiatalabb angyal kérdezte, miért, az idősebb angyal így felelt: "A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

A következő éjjel mindketten egy nagyon szegény, de vendégszerető paraszt és felesége házában pihentek. Miután azt a kevés ételt is megosztották velük, amilyük volt, átengedték az angyaloknak az ágyukat, ahol ők jól aludtak. Amikor a következő napon a nap felkelt, az angyalok könnyek között találták a parasztot és a feleségét. Az egyetlen tehenük, akinek a teje az egyedüli bevételük volt, holtan feküdt a mezőn.

A fiatal angyal dühös lett és kérdezte az idősebbet, hogyan hagyhatta, hogy ez megtörténjen. Az első embernek mindene megvolt, mégis segítettél neki, vádolta. A második családnak kevese volt, és hagytad, hogy elpusztuljon a tehenük.

A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, mondta az idősebb angyal.

Amikor a nagyház hideg pincéjében pihentünk, észrevettem, hogy a falon lévő lyukban arany van. Mivel a tulajdonos olyan mohó volt és nem akarta megosztani szerencsés sorsát, betapasztottam a falat, hogy ne találhassa meg.

Amikor a utolsó éjszaka a paraszt ágyában aludtunk, jött a Halál angyala, hogy elvigye a feleségét. Helyette odaadtam a tehenet.

"A dolgok nem mindig azok, aminek látszanak."

Igen ,szeretem az ilyen kis történeteket,nagyon tanulságosak,és igazak.

Üdv. Évi

Jó volt újra elolvasni, ezt már én beírtam 42._nek, de látom Neked is tetszenek az ilyen történetek .

baráti üdvözlettel:

Gyula

A gondok fája

Az asztalos, akit felfogadtam, hogy segítsen rendbe hozni a régi gazdaépületet, éppen végzett egy nehéz nap munkájával. Egy defekt miatt csak egy órás késéssel tudott munkához látni, azután elromlott a villanyfűrésze, majd pedig ősrégi teherautója mondta be az unalmast. Én vittem haza kocsival, és útközben mindketten néma csöndben ültünk. Amikor megérkeztünk, behívott, hogy ismerkedjem meg a családjával. Útban a bejárati ajtó felé egy pillanatra megállt egy alacsony fánál és mindkét kezével megérintette a fa felső ágait.

Amikor kinyitotta az ajtót, döbbenetes változáson ment keresztül. Napbarnított arcát mosoly húzta ráncokba, megölelte két kisgyermekét, megcsókolta feleségét. Kis idő múlva kikísért a kocsihoz. Elhaladtunk a fa mellett és nekem furdalta az oldalamat a kíváncsiság. Megkérdeztem, mit csinált ott az előbb.

-Ó, az a gondok fája- felelte. -Tudom, hogy munka közben nem kerülhetem el a gondokat, de egy biztos: a gondok nem a házba valók a feleségem és a gyerekek körében. Ezért minden este, mikor haza jövök, felakasztom őket arra a fára. Reggel aztán újra magamhoz veszem őket. Az a fura, hogy amikor reggel felveszem őket, már nincs belőlük olyan sok, mint amennyit előző este felakasztotta...

A négy gyertya meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.

Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással beszélgettek.

Azt mondta az első :

- ÉN VAGYOK A BÉKE!

De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.

Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

-ÉN VAGYOK A HIT!

Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.

A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

- ÉN A SZERETET VAGYOK!

Nincs már erőm tovább égni.

Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.

Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

-De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!

Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

-Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.

- ÉN VAGYOK

A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!

Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!

A vak leány

Volt egyszer egy vak leány, aki gyűlölte magát amiatt, hogy vak volt. Mindenkit gyűlölt, kivéve a kedvesét. A fiú mindig vele volt. Mondta egyszer a barátjának:

- Ha láthatnám a világot, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt. Amikor levették szeméről a kötést, láthatta az egész világot, beleértve a barátját is.

A fiú megkérdezte:

- Most, hogy látod a világot, hozzám jössz feleségül?

A leány a fiúra nézett, és látta, hogy vak. A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta. Erre nem számított. Az a gondolat, hogy az élete hátralévő részében ezt kell nézze, arra a döntésre vezette, hogy visszautasítsa a fiút.

A fiú csendesen könnyezett, majd pár nap múlva írt néhány sort: 'Vigyázz jól a szemeidre, mert mielőtt a tied lettek, előtte az enyémek voltak.

Valahogy így működik az emberi agy, amikor megváltozik a helyzetünk. Csak kevesen emlékeznek arra, milyen volt az életük azelőtt és ki az, aki mindig mellettük volt a nehéz időkben.

Köszöntő

Vár a mosoly és a dal,

maradj mindig fiatal.

Soha bánat ne érjen

hozzád rossz szó ne férjen.

Kicsi madár válladra

vidáman repüljön.

Kacagó nótát

csak Neked fütyüljön.

Csillogó szemedből

könny sose guruljon.

Lágy tavaszi szellő

arcodhoz simuljon.

Az igaz boldogság

ne hagyjon el soha.

Kísérje utadat

angyalok mosolya

Kedves Gyula!

Ezt ismerem, gyönyörű, de babonából nem akarom, mert egy kislány blogján volt, aki meghalt.

Üdv. Zsuzsa

A sánta kiskutya

"Egy kutyatenyésztő hirdetést adott fel és plakátokat rakott ki, mivel 9 kölyökkutyája született. Az érdeklődők csak úgy özönlöttek, mivel nagyon jó hátterű kutyák kölykeiről volt szó.

Egyik nap jött egy kisfiú.

- Csókolom, bácsi! Van egy kis gyűjtött pénzem, mert már nagyon régóta szeretnék kutyát. Meg szabad néznem őket?

- Természetesen. Gyere velem hátra, most éppen a házukban vannak, de kihívom őket - válaszolta a tenyésztő.

Ahogy szólt nekik, rögtön kiszaladtak a házukból és hozzájuk futottak. Teli voltak élettel, vidámsággal, csak úgy süvített a kis fülük a szélben és oda-vissza előzgették egymást.

De egy a sok közül lemaradva, bicegve botorkált ki a kis házikóból. Szegényke nem tudott úgy futni, mint a többi kölyök, mert sántán született.

Ahogy a kisfiú meglátta ezt a kiskutyát, felcsillant a szeme és így kiáltott:

- Őt kérem!

- Ó, aranyos tőled, de ő nem fog meggyógyulni. Soha nem fog tudni úgy futni, mint a többi kölyök, és így csak nehézkesen fog veled játszani. Hallgass rám, jobb ha inkább nem őt választod - reagált rá a tenyésztő.

Erre a kisfiú megfogta a bal nadrágszárát, és felhúzta a combjáig.

A tenyésztő döbbenten látta, hogy lábprotézise van. Szóhoz sem jutott.

- Bácsi kérem, hadd vegyem meg azt a sánta kutyát! Én sem tudok úgy futni, mint az iskolatársaim. Szükségem van egy megértő társra, aki együtt tud érezni velem! - fakadt ki magából a kisfiú.

Végül a tenyésztő megfogta a sánta kiskutyát és a kisfiú kezébe tette.

- Mennyit kell fizetnem, bácsi? - kérdezte kíváncsian a kisfiú.

- Neked adom ingyen! Ugyanis a szeretetért nem lehet pénzt kérni, és megvásárolni sem, légy vele boldog!"

Torjay Attila

Tó szülinapra

Már három hete dolgozott náluk, a nagy-nagy gazos kertből formált egy ízléses, változatos parkot, ami illik a nemrég épült hatalmas, szép házhoz. A tulajdonosék szabad kezet adtak hozzá, csak nagy vonalakban beszélték meg, hogy milyen legyen. Mára már kizöldült a nemrég ültetett fű, ki lettek alakítva az ösvények, el lettek ültetve az évelő virágok, díszbokrok. A hátsó kerítés mellé nyírfa ligetet tervezett, illetve eléje kisebb kerti tavat tündérrózsákkal. Ezt tervezgette, méregette, amikor ráköszönt valaki. - Szia. Hátra nézett, egy fiatal kislány nézett rá nagy barna szemekkel. Elektromos tolókocsiban ült. Persze – ő a tulajdonosok kislány, Gabriella. Beszéltek róla, tudta, hogy Pesten tanul egy bentlakásos iskolában, deréktól lefelé béna. Úgy látszik hazajött a szünidőre. - Szia Gabi. - Szép lesz. Segítsek? - Ha van kedved. Itt hátul nyírfák lesznek ligetként, tudod az a fehér törzsű fa, a kerítésre pedig vadszőlőt futtatunk. A fákat holnap hozzák. - Aha. És az mi lesz, amit elkezdtél ásni? - Ott egy kis tó lesz tündérrózsákkal, tudod, aminek a levelei fent úsznak a vízen és a virágjai is. Lesznek fehér és sárga virágúak is. - Egy tó? - Igen, egy tó. Két nap alatt kész lehet. A szélére esetleg hozok bambusz töveket, aminek olyan barna buzogánya van. - Egy tó? - Mondom. - És milyen mély lesz? - Hát úgy nyolcvan centi elég, abban már át tudnak telelni a növények. - És nagy lesz? - Nem kell nagyon nagy, úgy terveztem, hogy két méter átmérőjű lenne. - Az kicsi. - Nem, csak pár tő vizirózsa lesz, annak elég. - És ha halak is lennének benne? - Attól függ, hogy mekkora halak. - Nagy, nagy halak. - Olyan nagy piros pontyokra gondolsz? - Hát … arra. - Hát nem tudom… Felhívta a tulajt, megkérdezte, hogy mit tegyen. - Kérem, csinálják Gabival együtt, egyeztetve, örülünk, hogy végre érdekli valami. Hónapok óta depressziós, nagyon féltettük. Ha nagy piros pontyok, hát nagy piros pontyok. Ha nagy tó, hát nagy tó. Másnap már együtt kezdtek reggel, ő elültette a fákat, közben Gabriella kijelölte a tó medrét fel-le zümmögve a kis kocsijával. Minden esetre az eredeti elképzeléshez képest jókora változás történt, az átmérő hat méterre, a mélység pedig 1,80 méterre nőtt. Ehhez már bérelni kellett egy kanalas traktort, két napba tellett mire a meder kialakult. Azután úgy gondolta, hogy pár napig hagyja száradni, de Gabi egyfolytában sürgette, szerette volna, ha a kilencedik szülinapjára elkészül. A fóliázással már nagyon sietett, még aznap beletelepítette a tündérrózsákat és feltöltötte vízzel. A kislány nagyon meg volt elégedve. Illetve… - Meggondoltam magam, még sem kéne halakat telepíteni. Azok mindent megrágnak. Azt nem akarom. - De Gabika, a halakhoz lett kialakítva a tó! - De én félek attól, hogy a halak mindent megrágnak. - Hm … hát akkor nem lesznek halak. - És kéne még a tó mellé egy szép, nagy fenyőfa. - Az minek Gabika? - Hát, hogy emlékeztessen. - Mire? - Egy fenyőfa bármire emlékeztethet. Az lenne a legjobb, ha kilenc éves fenyőt hoznál, és akkor egyforma idősek lennénk. - És a tó jó lesz így? - Igen, ez a tó pont jó nekem. Nagy nehezen szerzett egy kilenc éves ezüstfenyőt földlabdával együtt és beültette a tó mellé, oda ahová Gabi mutatta. A kislány minden nap megöntözte a kis öntözőkannájával, hogy a hétvégi szülinapjára szép legyen. Hétfőn reggel ment legközelebb, a ház előtt halottaskocsi, a kertben egy csomó egyenruhás, a tóból már kihúzták a kislány tolókocsiját, Gabriella mellette feküdt, szeme csukva, vizes ruhájára ráragadt egy vizirózsa levél. További munkájára nem tartottak igényt, két év múlva járt arra legközelebb, benézett a kerítésen, nyoma sem volt a tónak, bedózerolt helyén méteres gaz nőtt, csak egy szép, nagy, 11 éves ezüstfenyő mutatta, hogy merre is volt valaha.

Ezüst gyöngy

A tó fenekén egy kagyló élt csendben, békésen.

Minden éjjel előrehaladt egy keveset.

Szeretett gyönyörködni a finom színekben,

amelyet a Hold fénye a vízre rajzolt, ezer meg ezer színárnyalatra bontva.

Ugyanebben a tóban élt egy béka is, aki nem kevéssé volt büszke

ugró- és énekesi képességére.

Sokáig rá se hederített a kagylóra.

Amikor azonban egyszer a kagyló elhaladt mellette, megkérdezte tőle:

- Mit csinálsz itt, Te néma csúnyaság?

Kíváncsian figyelte a kagyló barna héját és széles lábait.

- Milyen csúnya színed van - folytatta. - Nézd, én milyen szép zöld vagyok

- Hát igen, nem vagyok szép - mondta a kagyló - de szeretem a víz ezernyi színét.

- Mit csinálsz itt, mozdulatlanul egész nap a tó fenekén?

- Figyelek - válaszolta a kagyló.

- Mit figyelsz? - kérdezte elképedve a béka.

- Nincs itt a homályos vízben semmi különös.

- A Hold csillogását figyelem.

Boldogan megtanulnék festeni, úgy, ahogyan a Hold festi színeit a vízre.

És Te mit csinálsz kedves béka?

- Ó - mondta a béka miközben kicsit felfújta magát - én nem vagyok a vízhez kötve, és nem kell egész nap figyelnem. Nekem saját hangom van. Én énekelek, híres művész vagyok.

Még az emberek is csendben maradnak, hogy csodás hangomat hallgassák.

A kagyló megcsodálta a békát. - Tehát híres vagy - mondta elismerően.

- Nekem nincs hangom, és nem ismer senki, rejtőzködve élek itt.

Tanulni szeretnék, addig szeretném a víz csodálatos színeit szemlélni,

míg le nem tudom festeni őket.

- Te meg a buta szemlélődésed - mondta a béka türelmetlenül

- Nincs itt semmi látnivaló. Túl unalmas nekem itt - mondta a béka,

és egy jókora ugrással kint is volt a vízből.

Keresett magának egy nagy pocsolyát, és rákezdett brekegésre.

Úgy elemerült saját hangjában, hogy nem vette észre a felé közeledő nagy vörös lábakat és a piros, hegyes csőrt, amely megragadta.

Látnotok kellett volna ekkor a békát, hogy kapálózott!

Még egyszer visszahullott a fűre, és sikerült neki utolsó erejével, élete leghatalmasabb ugrásával a tóba ugrani, le egészen a fenekére,

ahol pont a kagyló mellett találta magát.

- Vége van a koncertnek? - kérdezte barátságosan a kagyló.

A béka azonban nem tudott válaszolni. Elakadt a szava.

Így éldegélt a kagyló és a béka a csendes tóban még sokáig,

hasonló párbeszédeket folytatva egymással.

A kagyló azonban fáradhatatlanul figyelt.

És amikor halála után felnyitották, belsejében láthatóvá vált az ezerszínű gyöngyház, amelyet senki se láthatott, míg a kagyló élt.

A gyöngyházban ezüst gyöngy csillogott,

amely olyan volt,

mint az éjszakai égbolton világító EZÜST HOLD képmása...

édes szomorúfűzikeTorjay Attila bejegyzései

Torjay Attila - Az éj

09-05-08 2009. máj. 8. 20:29, gitka, Még nincsenek kommentek

Kategóriák: Torjay Attila

Torjay Attila

Az éj

Ahogy nő a sötétség

lassan megtelik az ég

lágy surranásokkal,

neszekkel, halk zajokkal

és pici rezdülések kelnek,

csak állsz – tudod figyelnek.

Valami megmagyarázhatatlan

- puha mint a paplan -

hirtelen eloson melletted

és denevér reppen feletted

vagy talán még sem az volt?

Az éjből most kiválik egy folt

és meleg szél lebben feléd,

a félelem hasít beléd

s fogva tart a rettegés,

benn megreccsen a szekrény

és el innét, neki a világnak!

Hátra ne nézz! Szaladnak utánad!

Rohan a manó, koboldok zörögnek,

elátkozott lelkek dübörögnek,

rohanj, rohanj, rohanj

hisz mindjárt megfognak,

amott a fénykörben emberek mozognak,

rohanj, rohanj, rohanj

látod fehér lepel lebben!

Mi atyánk ki vagy a mennyekben!

Torjay Attila - Plüssmaci

09-03-27 2009. márc. 27. 18:54, gitka, Még nincsenek kommentek

Kategóriák: Torjay Attila

Torjay Attila – Plüssmaci

Lázár lassan, lustán sétált a csendes, őszi délutánon, a Kossuth út bal oldali szeméttartóit nézte át. Főként üres üveget keresett, de hát talált már ő ilyenkor szendvicset ki sem csomagolva, fülhallgatós kisrádiót is, olyan ez, mint a lottó, vagy nyersz, vagy nem.

Nejlonzacskójában már több üvege volt, ahogy számolta, közeledett a 400 forinthoz és még nála is volt vagy ugyanennyi tegnapról. Lesz kenyér, szalonna és két literes bor, holnap talán ki se jön a városba, marad a kiserdőben a kunyhójában.

Félúthoz érve elindult a zebrán a másik oldalra, lustán körülnézett azért, és automatikusan visszahőkölt, vagy kilencvennel közeledett egy piros autó. A kislány, akivel együtt léptek le a járdáról egy lépéssel előtte, megkövülten állt, Lázár eldobta a zacskót és nagy lendülettel nekiugrott, még sikerült átrántani a felezőhöz. Az autó lassítás nélkül eltűnt, Lázár feltápászkodott, felállította a 9 év körüli kislányt is, szegényke teljesen sokkos volt, meg sem tudott mozdulni.

- Egész szépen megúsztam - gondolta Lázár. Valóban csak a jobb kézfeje vérzett, kicsit fájt az oldala is és elszakadt a pulóvere. Hát azért tényleg nem volt kár, bármelyik kukában jobbat lehet találni.

A zebra környékén összegyűltek páran, néhányan gratuláltak Lázárnak és valahonnét előkerült egy rendőr is, többen egyszerre magyarázták neki az eseményeket, egy vörös képű, kövér ember kiabálva gesztikulált, a rendőr egy noteszba jegyezgetett, aztán egyre többen érkeztek, szinte mindenki egyszerre beszélt. A kislányt leültette a járda széli padra, még mindig remegett, fel sem mert nézni, a butik kirakatából kibámuló kék plüssmacira szegezte a tekintetét.

Lázár arra gondolt, hogy megveszi neki, be is ment, megkereste a polcon, volt nála annyi pénz. A kasszánál ugyan kicsit kellett várni, közben többen elhúzódtak mellőle, fintorogtak, vagy két hete nem fürdött már.

- Kérem, mindent tegyen ki a zsebéből - szólt rá a pénztárosnő, Lázár kicsit csodálkozott, de automatikusan pakolta ki a zsebét.

- Nem loptam semmit - motyogta, ezt a játékot vettem.

Bicska, aprópénz, gyufa, kulcsok. A kulcsok még régi életéből maradtak, nem nyitottak semmit, Lázár kabalából hordta magával.

- Nincs nálam semmi, higgye el - próbált magyarázkodni az ötvenes, vörös hajú pénztárosnőnek.

- Karcsi - kiabált a nő a raktár felé - jöjjön legyen szíves!

Karcsi is megjelent, közben Lázár kipakolta a másik nadrágzsebét is /fél alma, cigaretta, összehajtogatott reklámújság/ és várakozóan nézett a nőre.

- Biztos vagyok benne, hogy eldugott valamit - kiabált a nő, Lázárnál felment a pumpa és elkezdett vetkőzni. Levette a pulóverét, garbóját, aztán a nadrágját is, páran röhögni kezdtek, a nő vörös lett, beszaladt a raktárba.

Karcsi valami elnézéskérést motyogott és megkérte Lázárt, hogy öltözzön, Lázár lassan, előkelően öltözött, mint a Windsori herceg, aztán kifizette a macit és kilépett a butikból.

De közben odakint már megváltoztak a dolgok, a rendőr eltűnt, a bámészkodók is, és Lázár a kislányt sem látta sehol, bárhogy is meresztette a szemét.

Tanácstalanul állt a macival a kezében, nézelődött és végül egy kissrác kezébe nyomta.

- Tessék ez a tiéd, neked adom.

A gyerek jól megnézte Lázárt, aztán eldobta a játékot és elszaladt. Ezen aztán Lázár tényleg elképedt, végül nem is vette fel, ott hagyta ahová esett és megkereste az üveges zacskóját.

Közben azon spekulált, hogy most mihez is kezdjen, hiszen a maci elvitte a pénzét, így vagy étel, vagy pia.

- Végül is - gondolta, nem kell minden nap enni.

Torjay Attila – Plüssmaci

Lázár lassan, lustán sétált a csendes, őszi délutánon, a Kossuth út bal oldali szeméttartóit nézte át. Főként üres üveget keresett, de hát talált már ő ilyenkor szendvicset ki sem csomagolva, fülhallgatós kisrádiót is, olyan ez, mint a lottó, vagy nyersz, vagy nem.

Nejlonzacskójában már több üvege volt, ahogy számolta, közeledett a 400 forinthoz és még nála is volt vagy ugyanennyi tegnapról. Lesz kenyér, szalonna és két literes bor, holnap talán ki se jön a városba, marad a kiserdőben a kunyhójában.

Félúthoz érve elindult a zebrán a másik oldalra, lustán körülnézett azért, és automatikusan visszahőkölt, vagy kilencvennel közeledett egy piros autó. A kislány, akivel együtt léptek le a járdáról egy lépéssel előtte, megkövülten állt, Lázár eldobta a zacskót és nagy lendülettel nekiugrott, még sikerült átrántani a felezőhöz. Az autó lassítás nélkül eltűnt, Lázár feltápászkodott, felállította a 9 év körüli kislányt is, szegényke teljesen sokkos volt, meg sem tudott mozdulni.

- Egész szépen megúsztam - gondolta Lázár. Valóban csak a jobb kézfeje vérzett, kicsit fájt az oldala is és elszakadt a pulóvere. Hát azért tényleg nem volt kár, bármelyik kukában jobbat lehet találni.

A zebra környékén összegyűltek páran, néhányan gratuláltak Lázárnak és valahonnét előkerült egy rendőr is, többen egyszerre magyarázták neki az eseményeket, egy vörös képű, kövér ember kiabálva gesztikulált, a rendőr egy noteszba jegyezgetett, aztán egyre többen érkeztek, szinte mindenki egyszerre beszélt. A kislányt leültette a járda széli padra, még mindig remegett, fel sem mert nézni, a butik kirakatából kibámuló kék plüssmacira szegezte a tekintetét.

Lázár arra gondolt, hogy megveszi neki, be is ment, megkereste a polcon, volt nála annyi pénz. A kasszánál ugyan kicsit kellett várni, közben többen elhúzódtak mellőle, fintorogtak, vagy két hete nem fürdött már.

- Kérem, mindent tegyen ki a zsebéből - szólt rá a pénztárosnő, Lázár kicsit csodálkozott, de automatikusan pakolta ki a zsebét.

- Nem loptam semmit - motyogta, ezt a játékot vettem.

Bicska, aprópénz, gyufa, kulcsok. A kulcsok még régi életéből maradtak, nem nyitottak semmit, Lázár kabalából hordta magával.

- Nincs nálam semmi, higgye el - próbált magyarázkodni az ötvenes, vörös hajú pénztárosnőnek.

- Karcsi - kiabált a nő a raktár felé - jöjjön legyen szíves!

Karcsi is megjelent, közben Lázár kipakolta a másik nadrágzsebét is /fél alma, cigaretta, összehajtogatott reklámújság/ és várakozóan nézett a nőre.

- Biztos vagyok benne, hogy eldugott valamit - kiabált a nő, Lázárnál felment a pumpa és elkezdett vetkőzni. Levette a pulóverét, garbóját, aztán a nadrágját is, páran röhögni kezdtek, a nő vörös lett, beszaladt a raktárba.

Karcsi valami elnézéskérést motyogott és megkérte Lázárt, hogy öltözzön, Lázár lassan, előkelően öltözött, mint a Windsori herceg, aztán kifizette a macit és kilépett a butikból.

De közben odakint már megváltoztak a dolgok, a rendőr eltűnt, a bámészkodók is, és Lázár a kislányt sem látta sehol, bárhogy is meresztette a szemét.

Tanácstalanul állt a macival a kezében, nézelődött és végül egy kissrác kezébe nyomta.

- Tessék ez a tiéd, neked adom.

A gyerek jól megnézte Lázárt, aztán eldobta a játékot és elszaladt. Ezen aztán Lázár tényleg elképedt, végül nem is vette fel, ott hagyta ahová esett és megkereste az üveges zacskóját.

Közben azon spekulált, hogy most mihez is kezdjen, hiszen a maci elvitte a pénzét, így vagy étel, vagy pia.

- Végül is - gondolta, nem kell minden nap enni.

Azért mert szerettek

jöttem a világra,

Lettem új fénycsillag,

szülők boldogsága.

Szeressetek mindig

ilyen szeretettel,

A kincsetek vagyok,

pici kincs, de ember!

Sziasztok!

Mindig nagy örömmel olvasom amit írtok, nagyon tetszik. Most viszont segítséget szeretnék kérni. Kisunokám okt. közepén lesz 1 éves. Szülei nem vallásosak, ezért névadót tartanak. Egyik rokon kislány szerepelne, ehhez kérnék töletek vagy szép verset, vagy szép történetet, ami ott elhangozna. Én is nézelődök, de szívesen venném segítségeteket. Köszi: Zsuzsa

"Olyannal találkozol, ami benned van"

Sajnos nem így van mindig, mert sajnos sok esetben a szelíd, kedves ember , gyermek áldozattá válik.

Nagyon jó lenne ha mindenki olyannal találkozna, mint amilyen Ő, akkor lenne igazság.

Képzeld el, a kedves kedvessel, a galád hazug ugyanazzal.

Mennyivel igazságosabb lehetne az ember élete.

Én nagyon szerencsés vagyok, de sok köröttem lévő ember rosszul járt.

Ne legyél dühös!

Kalandozás közben egy nagy kutya egy szobában találta magát, amelynek falait tükrök borították. Így hirtelen azt látta, hogy sok-sok kutya veszi körül. Dühös lett, vicsorgott. De a többi kutya is ezt tette. Tehetetlenségében nekiugrott egyik ellenségének, tükörképének. Összevérezve esett vissza a földre, hiszen a tükörbe ütközött. Ha csak barátságosan csóválta volna a farkát, a többi kutya is ezt tette volna.

Minden más lenne, ha mosolyognál a másikra. Olyannal találkozol, ami benned van!

KICSI LÉLEK MESÉJE

Egyszer volt hol nem volt, az időtlenségen túl, volt egy kicsi lélek, aki ezt mondta Istennek, „Tudom ám, hogy ki vagyok én!”

Ez csodálatos! Ki vagy? – kérdezte Isten

Én vagyok a Fény! – kiáltotta a Kicsi Lélek

Isten szélesen mosolygott. Nagyon helyes! – kiáltott fel. - Te vagy a Fény.

A kicsi lélek nagyon boldog volt, hogy rájött arra amit a Királyságban már az összes lélek tudott.

Pompás! – mondta – Ez igazán király!

De hamarosan, ez már kevésnek bizonyult. A Kicsi Lélek izgatott lett, és most már az akart lenni, aki valójában volt. Így visszament Istenhez (ami nem rossz ötlet mindazoknak a lelkeknek, akik szükségét érzik, hogy valódi önmaguk legyenek) és azt mondta:

- Szia, Isten! Most, hogy tudom Ki Vagyok, vajon jó nekem, hogy az vagyok?

- Arra gondolsz, hogy az akarsz lenni, Aki Valójában Vagy? – kérdezte Isten.

- Igen – válaszolta a Kicsi Lélek – egy dolog tudni, hogy Ki Vagyok, és egy másik dolog teljes valójában az lenni. Szeretném érezni, milyen Fénynek lenni!

- De te már Fény vagy – válaszolta mosolyogva Isten.

- Igen, de meg akarom érteni milyen érzés – kiáltotta a Kicsi Lélek.

- Jó – válaszolta kuncogva Isten – feltételezem, tudnom kellett volna. Te mindig a kalandvágyók közül való voltál.

Aztán Isten arckifejezése megváltozott: – Van itt egy dolog.

- Mi? – kérdezte a Kicsi Lélek.

- Igen, nincs itt semmi más csak Fény. Látod, én csak azt teremtettem, aki te vagy; és így nem könnyű feladat megtapasztalni, Ki Vagy Valójában, amíg nincs itt semmi, más, ami nem te vagy.

- Huh? – válaszolta a Kicsi Lélek, aki most egy kicsit összezavarodott.

- Gondold csak el – mondta Isten. – Olyan vagy mint a Nap Sugara. Ó, ahol te vagy, ott minden rendben van. Mint milliónyi és milliárdnyi gyertyaláng együtt alkotjátok a Napot. Nélkületek, a Nap nem lehetne a Nap. Sőt, Napnak lenni a gyertyalángjai nélkül…és ez egyáltalán nem az a Nap lenne; nem ragyogna olyan fényesen.

Mégis, hogyan ismerd meg magad, mint Fény, mikor a Fény között vagy – ez a kérdés.

- Rendben – tért magához a Kicsi Lélek, - Te vagy Isten. Találj ki valamit!

Megint elmosolyodott Isten. – Már megvan. – mondta. – Mivel nem tudod látni magad, mint Fény mikor a Fényben vagy, körülveszünk téged sötétséggel.

- Mi az a sötétség? - kérdezte a Kicsi Lélek.

- Ez az, ami nem te vagy – válaszolta Isten.

Félni fogok a sötétségtől? – kiáltotta a Kicsi Lélek.

Csak ha azt választod – válaszolta Isten. –Nincs ott semmi, amitől igazán félni kellene, hacsak el nem határozod, hogy van. Látod, az egészet mi találjuk ki. Csak színlelünk.

- Ó – mondta a Kicsi Lélek, és már jobban érezte magát.

Aztán Isten elmagyarázta, azért hogy valamit is meg tudjunk tapasztalni, pontosan az ellentéte fog elénk tárulni. – Ez egy óriási ajándék – mondta Isten – mert e nélkül nem tudhatnád meg, milyen bármi más.

Nem ismerheted a Meleget a Hideg nélkül, a Fentet a Lent nélkül, a Gyorsat a Lassú nélkül. Nem tudhatod mi az a Bal a Jobb nélkül, az Itt az Ott nélkül, a Most állapotát a Később nélkül.

Így tehát – foglalta össze Isten – mikor körülvesz a sötétség, ne rázd az öklödet, ne emeld fel a hangodat, és ne átkozd a sötétséget. Inkább légy a Fény a sötétségben, és ne légy dühös érte. Aztán, tudni fogod Ki Vagy Valójában, és mások szintén tudni fogják. Engedd, hogy a Fényed ragyogjon, ebből mindenki tudni fogja, milyen különleges vagy!

- Úgy érted, az rendben van, hogy a többiek láthatják mennyire különleges vagyok?

- Természetesen. – kuncogott Isten. Nagyon jól van! De emlékezz, a „különleges” nem azt jelenti, hogy „jobb”. Mindenki különleges, mindenki a saját módján! Azért ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fogják megérteni, hogy jó különlegesnek lenni, amikor látják, hogy neked, jó különlegesnek lenni.

- Remek! – mondta a Kicsi Lélek, mókásan táncolt, szökdécselt, nevetett és ugrált. – Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!

- Igen, és elkezdheted már most rögtön.- mondta Isten, aki táncolt, ugrált és együtt nevetett a Kicsi Lélekkel.

- Miben akarsz különleges lenni?

- Miben különleges? – ismételte a Kicsi Lélek. – Nem értem.

- Rendben. – kezdte el a magyarázatot Isten. - Fénynek és különlegesnek lenni sokféle részből áll. Különlegesen kedvesnek, gyengédnek lenni. Különleges alkotó képességgel rendelkezni. Vagy különlegesen türelmesnek lenni. El tudsz képzelni, még bármilyen más módot is, hogy különleges légy?

A Kicsi Lélek csendben leült egy pillanatra. – El tudok képzelni sokféle módot, hogyan lehetek különleges! – kiáltott fel – Különleges dolog segítőkésznek vagy jószívűnek lenni. Különleges barátságosnak, és különleges előzékenynek lenni másokkal!

- Igen! – értett egyet Isten, - és bármelyik pillanatban, bármi vagy bármilyen különleges dolog a tiéd lehet, amit csak kívánsz. Ezt jelenti Fénynek lenni.

-Tudom mit szeretnék! Tudom mit szeretnék! – jelentette be a Kicsi Lélek nagyon izgatottan.

A különlegesnek az a része szeretnék lenni, amit megbocsátásnak hívnak. Ugye, különleges a megbocsátás?

- Ó, igen.- biztosította őt Isten - Ez nagyon különleges.

- Rendben – mondta a Kicsi Lélek. – Ez az amit óhajtok. Megbocsátó szeretnék lenni. Szeretném megtapasztalni.

- Jó – mondta Isten – de van még itt egy dolog amit tudnod kell.

A Kicsi Lélek egy kicsit türelmetlen lett. Úgy tűnt még mindig van némi komplikáció.

Mi az? – sóhajtotta.

- Nincs senki akinek megbocsájthatnál.

- Senki? – A Kicsi Lélek nehezen tudta elhinni amit az imént hallott.

Senki! – válaszolta Isten.

Minden amit teremtettem, tökéletes. Nincs egyetlen lélek sem az egész teremtésben, aki kevésbé tökéletes mint te. Nézz csak körül.

A Kicsi Lélek csak most vette észre, hogy egy hatalmas tömeg csoportosult köré. Lelkek jöttek, az egész Királyság széltéből és hosszából, hogy hallják a Kicsi Lélek rendkívüli társalgását Istennel.

Körülnézve a megszámlálhatatlanul sok összegyűlt lelken, a Kicsi Léleknek egyet kellett értenie. Senki nem tűnt kevésbé csodálatosnak, kevésbé pompásnak, vagy kevésbé tökéletesnek mint a Kicsi Lélek, maga.

Olyan csodálatos lelkek csoportosultak köré, és annyira csodálatosan testesítették meg a Fényt, hogy a Kicsi Lélek alig bírta nézni őket.

- Tehát kinek akarsz megbocsátani? – kérdezte Isten.

- Srácok, ez többé már nem vicces! – morgott a Kicsi Lélek. Meg szeretném tapasztalni, milyen Megbocsátónak lenni. Szeretném tudni, milyen „különlegesnek” lenni.

És a Kicsi Lélek megtanulta, milyen az amikor szomorúságot érez. De aztán egy Barátságos Lélek kilépett a tömegből.

- Ne aggódj, Kicsi Lélek – mondta - Én segítek neked.

- Te fogsz segíteni? – ragyogott fel a Kicsi Lélek – De mit tudsz tenni?

- Adhatok valamit amiért megbocsáthatsz!

- Tudsz?

- Természetesen! – csiripelte a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és teszek valamit amiért megbocsáthatsz.

- De miért? Miért tennéd ezt? – kérdezte a Kicsi Lélek. Te, aki annyira abszolút tökéletes vagy! Te, aki oly gyors sebességgel vagy képes vibrálni, hogy létrehozod a Fényt, nehezen tudom ezt elképzelni rólad! Hogyan tudnád megtenni, hogy a vibrálás, amitől oly fényesen ragyogsz, lelassuljon annyira, hogy a Fényed átalakuljon sötétséggé és sűrűséggé? Hogyan lennél képes, te aki oly könnyed vagy, hogy a csillagok tetején táncolsz és a gondolat sebességével jutsz át a Királyság túloldalára, hogy bekerülj az életembe és megtegyed ezt a nagyon nehéz és rossz dolgot?

- Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek – Megtenném, mert Szeretlek.

A Kicsi Lélek meglepetnek tűnt a válasz hallatán.

- Ne légy meglepve – mondta a Barátságos Lélek – Megtetted már ugyanezt értem. Nem emlékszel? Ó, rengetegszer együtt táncoltunk, te és én. Ezer meg ezer éven keresztül, és eonokon át táncoltunk együtt. Sok helyen és sokszor játszottunk együtt. Csak te most nem emlékszel. Mindketten voltunk már Minden. Voltunk a Fent és Lent, a Bal és Jobb. Voltunk az Itt és Ott, a Most és az Aztán. Voltunk férfi és nő, jó és rossz – mindketten voltunk áldozat és cselszövő is.

Így jöttünk sok idővel ezelőtt együtt, te és én, mindegyikünk pontosan és tökéletesen hozta a Kifejezés Lehetőségét és a Megtapasztalást, hogy Kik Vagyunk Valójában.

És így – magyarázta tovább a Barátságos Lélek – Megjelenek a következő életedben, és most én leszek a „rossz”. Valami nagyon szörnyűt fogok tenni, és akkor megtapasztalhatod a megbocsátást.

- De mit fogsz tenni? – kérdezte a Kicsi Lélek egy kicsit idegesen – Nagyon szörnyű lesz?

- Ó – felelte a Barátságos Lélek kacsintva – Majd kitalálunk valamit.

Aztán a Barátságos Lélek komollyá vált, és halkan azt mondta – De tudod, egy dolog felől biztosítanod kell.

- Mi az? – akarta tudni a Kicsi Lélek.

Le fogom lassítani a rezgésemet, hogy nagyon nehézzé váljak, és megtegyem ezt a „nem túl szép dolgot”. Valami nagyon eltérőt fogok mutatni, mint amilyen vagyok. És egy szívességet kérek tőled a visszatéréshez.

- Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és elkezdett táncolni és énekelni.

Megbocsátó leszek! Megbocsátó leszek!

Aztán a Kicsi Lélek észrevette, hogy a Barátságos Lélek nagyon csöndben maradt.

Mi az? – kérdezte – Mit tehetek érted? Te egy igazi angyal vagy, hogy hajlandó vagy megtenni ezt értem!

- Természetesen, a Barátságos Lélek egy angyal! – szólt közbe Isten. – Mindenki az! Mindig emlékezz: Soha nem küldtem mást, csak angyalokat!

Így, a Kicsi Lélek még többet akart tudni, mint valaha, hogy eleget tegyen a Barátságos Lélek kérésének.

- Mit tehetek érted? – kérdezte újra a Kicsi Lélek.

- Egyszer bántani foglak és legyőzlek – válaszolta. – Abban a pillanatban, amikor a legrosszabb dolgot teszem veled, amit talán el tudsz képzelni…

- Igen? – szólt közbe a Kicsi Lélek – Igen…?

- Emlékezz, Ki Vagyok Valójában.

- Ó, Emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek – Megígérem! Mindig emlékezni fogok rád, mint ahogy itt és most vagy!

- Jó – válaszolta a Barátságos Lélek – mert látod, keménynek kell látszanom, és el fogom felejteni, ki vagyok. És ha te nem emlékszel rám, mint ahogy én magam sem, nagyon hosszú ideig nem leszek képes emlékezni. És ha én elfelejtem Ki Vagyok, te is elfelejtheted, Ki Vagy Te, így mindketten elveszettek leszünk. Aztán szükségünk lesz egy másik lélekre, aki eljön, és emlékeztet rá minket, Kik Vagyunk.

- Nem, nem lesz szükségünk rá! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek – Én, emlékezni fogok rád! És megköszönöm, amiért elhozod ezt az ajándékot, és a lehetőséget melyben megtapasztalhatom, Ki Vagyok Én.

Így, létrejött a megállapodás. A Kicsi Lélek, elindult az új életbe, izgatottan, amiért egy különleges dolog részese lesz, amit Megbocsátásnak hívnak.

És a Kicsi Lélek nyugtalanul várakozott, hogy meg tudja tapasztalni a Megbocsátást, és megköszönje akármelyik lélek tette is azt lehetővé.

Új életének minden pillanatában, valahányszor csak egy új lélek bukkant fel a színen, és az új lélek örömet vagy szomorúságot hozott – és főleg ha szomorúságot hozott – a Kicsi Lélek visszaemlékezett arra, amit Isten mondott.

- Mindig emlékezz – mosolygott Isten – Soha nem küldtem mást, csak angyalokat.

/Neale Donald Walsch: Kicsi lélek és a Nap/

És ha mégis elfelejted, csak egy dolgod van: emlékezz..

Egyszer egy férfinél betelt a pohár, térde borult a szobájában és így imádkozott Jézushoz:

,,Nem bírom tovább! A keresztem túl nehéz Uram, elfáradtam! Kérlek, hadd tegyem le és kaphassak egy másikat."

,,Rendben van gyermekem!" - válaszolta Jézus és levette róla a keresztet.

Ezután, Jézus elvitte egy nagy helyiségbe a férfit, hogy választhasson egy másik keresztet.

Hatalmas terem volt telis-tele különböző nagyságú keresztekkel. Volt olyan hatalmas is, melynek a tetejét nem is lehetett látni.

A férfi bóklászott a sok kereszt között, mire nagy nehezen a sarokban meglátott egy aprócska kis keresztet.

,,Azt kérem, ott, ami a sarokban van!"

,,Drága gyermekem, ez az a kereszt, amit éppen az előbb adtál vissza!" - felelte Jézus.

Legyen tanulság számunkra, hogy amikor úgy érezzük, hogy nekünk túl nehéz, és már kibírhatatlan a fájdalom.

Nézzünk egy kicsit körül, hogy mi folyik körülöttünk. Nézzük, meg, hogy mások mivel küszködnek. Ne csak a saját ,,keresztünk" súlyával legyünk elfoglalva! És meglátjuk, hogy amit nehéznek hittünk, nem is annyira nehéz..

Az álom...

Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton. Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot látott a homokban: az egyik az övé volt, a másik az Úré.

Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.

Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek. Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:

- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem leszel. De íme, épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható. Nem értem, miért hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna Rád?

Az Úr így felelt:

- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át, amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek

Igazad volt, érdemes elolvasni.

Nincs értelme a múlt elvesztegetett óráin keseregni. Egy lecke tanulságát bánat helyett ünneppé csak úgy tehetünk, ha azt kérdezzük önmagunktól: „Hogyan tudom ezt mostantól alkalmazni?”

Jaroldeen Asplund Edwards

Köszönjük Neked