Rímbe forgatott történet, csak rögtönözve történhet. (fórumjáték)
Boci a Terka A legelő hőse
marhatolvajokat vett üldözőbe
Háti a kis elefánt Maugli társa
vigyáz rá mindig,már hogyha látja.
Rudi a veszedelmes jeges dínópalánta
Buckkal a csatát egy hegyes foga bánta
Jégkorszaki csatát vívnak ők ketten
jéghegyen jégbe fagyva jégen viharverten.
És nem maradt más hátra csak Koda a medve
ki emberből lett egyszer Mackótestvér szerzet.
Talán a nyugalom amit akkor éreztem.
Mikor várfalon állva kicsit sem véreztem.
Szétnézhettem és nem tűztek dárdára.
Tömlöcbe sem vetettek, és nem fogtak munkára.
Aztán jött az a különös gondolat,
Hogy színezem a pillanatot, és állok majd a nap alatt.
Ahogy nyugat felől a felhők közt elér a fény.
Így lett dokumentálba az érzés , amit éreztem én.
Látom meglett a sejtelmes arckép
látom rajta hogy vári hős lettél
Romantikus háttér lenyugvó este
Kiváncsi lettem hogy ezt mi ihlette.?????
Nincs zongorám, nagy falat lenne.
Hozni vinni, és a násznép se szeretne.
Játszok mindent amit szeret a nép.
A kedvencem a lírai dal, mert az olyan szép.
Bizony rejtelmes sejtelmes írás
Saját gyermeknek hittem a sok nevet, hangos gyermeksírás.
És közben mosolyogva kerestem egy fotót
Egy titokzatos képet , egy várfoglalót.
Én vágom magam vigyázba szépen.
A várral a hátam mögött a napsütésben. :)
Igaz decemberben láttam,
Mi megy abban a villában.
De elég is volt annyi nekem,
Nem lett tőle jobb a kedvem.
Ha neked tetszik bocsánat!
Inkább hallgatom a zongorádat!
Szívesen maradnék de hív a pici gyermek
Építsünk legóházat legó hálótermet:))
Hátinak medencét ajtót és ágyat
Bocinak szobát meg egy jó nagy kádat
Rudinak ketrecet mert veszélyes és éhes
Kodának kerítést mert lelép ha mérges.
Lehet hogy rejtélyes e néhány szerzemény
De nézz meg a gyermekkel egy pár mesét
S egyből értelmet nyernek e kedves nevek
Ki itt ki ott de mindig szerepelnek.
Kedves Joker jó a kérdés jón is rá a válasz.
Havas a táj így igaz, de termál folyó áraszt.
Magából meleget, forró vízével csobogva.
Az fodrozódik a hegyek között de nem gőzöl a mihaszna.
Ne kérdezd hogy miért én sem tudhatom.
Talán csoda, vagy csak egy jópofa "ikon".
Lehet hogy egy sejtelmes fotót hamarosan fölteszek.
Köszönöm hogy fogadtok, jó itt lenni köztetek!
Hogyne válaszolnék már írom is a mondatot.
De hogy nem nézed nem hiszem, mert írtad azt a szesz dolgot.
Olyan ez mint anno a tv-ben a Győzike.
Mindenki utálta és nem is nézte senki se.
Mégis másnap témázgattak , sztoriztak is izibe.
Mit láttunk, amikor nem néztünk semmit sem a tv-be.
Egy dologban biztosan hasonlítunk egymásra.
Hogy nekem is van hangszerem, olyan mint bent a villába.
Még az elején használt a legény és énekelt is egyet.
Billenytűs és énekelek ha kellek. :)
Jó helyen jársz Alkeszosz, bár ez női portál,
Épp azért, mert férfi vagy, s mert új színt is hoztál :-)
Szeretik itt a fiúkat, s az újdonságot,
Ilyen témát errefelé még senki sem látott.
Itt a 31 éved is jó ajánlólevél,
A lényeg, hogy mindig kedves és szellemes legyél
Csak egyet nem értek: ha havas táj, hósapka,
akkor az a tó lent miért nincs befagyva? :-)
Való Világot nem nézek,
Csak való világot élek.
Alekoszt sem ismerem,
Számomra a név idegen.
Talán a szeszt szereti?
S az üveget is vele nyeli?
Miben hasonlítasz rá?
Ha kérdezem válaszolsz rá?
Rendben menj csak menten,
vár a gyermek éhesen.
Onnan tudom mert ha ébredek
menten hűtőbe tévedek mérgesen.
De ha újra lesz időd találj majd vissza .
Ha lesz kedeved rímpinpongozni, Alkeszosz itt lesz vala.
Jól írsz Alekosz be kell hogy lássam
túlszárnyalod Adyt s korod s költő társad
Mivel gyermekem felébredt már végre
búcsút intek neked te verselő lélek.
Könnyű félreolvasni, mert csak egy betűcsere.
Én sem vagyok fanatikus, de nem hagyok ki egyet se.
Elejétől nézem, mert érdekes mint egy dok. film.
Sajnos kicsi magyar valóság , olyan mint idekint.
Átgázolni másokon, mindent a forintért.
Színészkedni, jópofizni a szavazatokért.
Találó a cím a világ is ilyen.
Érdekes modelezve látni kicsiben.
Amilyen jól olvasok Alekosznak tüntél
Azon gondolkodtam hogy idekerültél?
Bár én nem vagyok egy fanatikus villás
nézze helyettem valaki más inkább.
Az jobb is ha a szél elkerülte apát,
Mert ahogy írod veszélyes a szeles idő mostanság.
Mert lehet hogy szélnek gondoljuk az esetet,
De mi van ha koppan , és nem csak süvít az a "lehelet". :)
És nem bízhatjuk a szélre, hanem moshatjuk a feneket. :)
Vagyis most inkább egy rendkívüli eset
Hasmenés tört ki a gyengébbik nemen
Rajtam és a lányomon apát elkerülte
Szerencsére még a szele se érintette.
De most már jobb hogy túlvagyunk rajta
mert napokig szinte kivoltam nyulva.
Ma persze várt rám minden apró munka
porszívózás mosás s minden ami juthat.
Én is próbáltam és rímeket faragtam.
De most a gépen porosodik mert ott hagytam.
Ezért gondoltam én most egy merészet.
Topikba verselek, hogy ne egye az enyészet.
Óh kedves Zizi,
ahogy Te rímelsz az valami fini.
Ne menj túl messzire nehogy elanyátlanodjak!
Két sorral is hozzászólhatsz, az is a topikban maradhat. :)
Én sem régóta koptatom itt a padot
bár suliban már régen nem járhatok.
Így csak a billentyűn gépelem a napom
éppen naplót írtam s téma:a mindennapok.
Üdvözlet hoppsz! Remek ez a nick!
Uncsimnak kutyája mopsz, és úgy hívják Erik!
Na jó csak vicceltem nem úgy hívják a kutyust.
Köszi hogy írtál, és hogy szívesen fogadsz most.
Az én nickem senkit ne tévesszen meg.
Való világ ihlette az Alkeszosz nevet.
Alekosz és Alkeszosz nem egy és ugyanaz.
De van néhány közös pont, ahol hasonlóságot találhastz.
Csak üdvözlésképp szántam,
és máris tovalibben ..... ööööööö ..... bájam.
:o)))))
Szia Zizisicc! Szöveg helyett mosoly? :)
Üdv Fata-nak is, de itt egy kérdés komoly.
Ezt a topikot én sehol sem találom.
Lehet hogy még új, azért láthatatlan barátom?
Vagy barátném ezt is írhattam volna.
De az nem rímelt sajna. :)
Ne keresd tovább helyed!
Itt kedvedre rímelhetsz!
Asszonyok és lányok vesznek körbe,
Ne is menj a Vörös Ökörbe!
Szia miranda Te vagy az első vendégem.
Fura de csak egy napja vagyok ezen vidéken.
Nekem a téma szinte teljesen mindegy.
De talán nem pazarolnék az időjárásra egyetlenegy rímet.
Mert az időjárásról talán csak azok beszélnek.
Kik egymástól tartanak, udvariaskodva regélnek.
lyenkor téma az időnek járása.
De ez a topik nyitott minden témába.
Azt még elmondanám, mert még nagyon új vagyok.
Kidobta a Google nekem , tegnap ezt a honlapot.
Való világ miatt kerestem a fórumom.
Nem indult az online, gondoltam az én bajom.
Itt olvastam hogy másnak sem megy, nyugodtam is rendesen
Beköszöntem ide oda szívesen és kedvesen.
Elmondták hogy hol vagyok, és miről szól a honlap.
Helyem keresem, ahová írhatok ma, vagy akár holnap.
Hogy mit tennék?Hát nem egyszerű eset,
Keresném a szavakat írnám a verseket.
Hogy mi legyen a téma?időjárás?versek?
Nem tudom még én sem jöhet aki lelkes.:)
Dobjunk fel egy témát induljon a párbeszéd.
De ne másoljunk ne hozzuk el másoknak a kenyerét.
Mit mondanál mit tennél ha a szabály az lenne?
Csak rímekben beszélhetnénk, mint a Frédi és Bénibe.
További ajánlott fórumok:
- Miért történhetett így?
- Ki lehet csak úgy szeretni valakiből, mi történhet egy szép szerelemmel, melyben mindketten azt hittük, a másik a nagy Ő?
- Mi történhetett valójában?
- Kutyások, szerintetek hogy történhet az, hogy a saját gazdáját megtámadja a kutya?
- Peteérés előtt három nappal történhet fogantatás?
- Szerintetek mi történhetett?