Reg-enor TAPASZTALATOK megosztása (nem vitakör!) (beszélgetős fórum)
Szia. Nem tudom, mennyire fog beválni az „illat evés” ha borról van szó, remélem nem fog a fejedbe szállni :)
Nekem a tavaly meggyűlt a bajom, mert az utolsó hónapom úgy telt, hogy mindig piros borral álmodtam. Nem értettem igazán, hogy mi a csoda van velem, mert amúgy nem vagyok nagy ivó (a hűtőszekrény ajtaja tele van több éves italokkal, annyira nem fogy nálunk). Amikor abbahagytam a diétát, az első dolgom az volt, hogy ittam fél pohár piros bort. Viccelve szoktam mondani, hogy olyan érzés volt, mintha alkoholista lennék, annyira kívántam napokon keresztül.
Sziasztok. Én tavaly csináltam a kúrát, nekem bevált, bárki bármit is mond.
Szoktam olvasgatni a fórumot, csak hát elment a kedvem, hogy bármit is beírjak, mert már kezdett „magán fórum” lenni. Örülök, hogy néhányan visszatértetek és újak is kezdenek írogatni.
Két hét múlva én is kezdek, már meg van a „varázsital”. Szép napot mindenkinek!
Nagyon sokat írtatok, tetszik, rengeteg infó van terítéken, át is böngésztem futólag ki mit tett hozzá, szerintem nincs gond a provokátorokkal, mert kérdéseket vet fel és legalább van esély átgondolni mérlegelni mit is akar az ember, kell ez nekem valójában? Pro kontra dolgok mindig jók, elég nagy baj lenne a világgal ha mindent amit az orrunk elé tennének, gondolkodás nélkül elfogadnánk... talán ezért is van ennyi fejetlenség.
--------------------------------------------
Aki irta hogy fent van minden szlovákul, küldene linket is - szlovákul az összetevőkről? Recepteket, a szokásos dumát én is megtaláltam, lehet nem voltam elég alapos. Köszi!
--------------------------------------------
Átbeszéltem a kezelőorvosommal mi legyen a sorsom, én azért kezdtem el érdeklődni az egész téma iránt, mert akad egy két egészségügyi problémám/meddőség,visszatérő vírusos,gombás fertőzések, gyomorpanaszok stb./ amin nem tudunk átlendülni... úgyhogy diétázni kell, ugorjak neki a candida diétának, vagy a Macingova diétának. Kaptam pár javaslatot. Igy kerültem a honlapra, néztem pár Szigfrides videót és szimatoltam a téma után, hogy mi a tuti.
-----------------------------------------
Előadtam a dokinak a Regenoros ötletet, átbeszéltük az összetevőket, ő mit gondol mit javasol,a konzultáció után arra jutottunk, hogy a ketogén diéta nagyon is jó ötlet a meglévő kezelésem mellé, de a löttyre nincs szükségem, tejsavó nélkül is menni fog, szóval megspórolok havi 2x20 eurót. Csak ne legyek csacska hogy a zsír mellé szénhidrátot is párosítok. Én megkaptam minden kérdésemre az egyértelmű választ.
Gratulalok, szep eredmeny az egy ev !
Igazabol a gyumolcs most nem olyan nagy kisertes nekem. Szamomra a regenor mindig arrol szolt, hogy kotok egy kompromisszumot magammal. Imadom a tejtermekeket, joghurt, kefir, turo (turo-rudi) valamint az elmult evekben husparti is lettem.
Szoval a regenorral ehetek hust, ehetek rizst es fogyni fogok, jol erzem magam cserebe nem eszek tejtermeket gyumolcsoket. Ilyen egyszeru. Ha kisert csak arra gondolok, hogy az most nem az enyem, majd amikor eljon az ideje es kesz.
Emlekszem voltunk baratokkal vacsorazni egy magyar etteremben es nagyon megorultunk, hogy volt Tokaji aszu.
En kertem, hogy rendeljenek egy uveggel - az egyik baraunk szulinapja volt- es szetosztottak.
En is kertem egy kicsit es kb egy oran keresztul szagolgattam. Nagyon huJenek neztek, de eszmeletlenul jol esett. Szinte ereztem az izet. Erre regen azt hittem volna, hogy csak kinzas, de ha tudod, hogy nem fogsz enni/inni belole es ugy szaglaszod akkor segithet. Nekem neha bevallik, de Nutellat pl nem szagolgatnek mert azt aztan ki nem venne senki a kezembol :)
A gyumolcsokrol meg annyit, hogy Edesapam is regenorozott mar ketszer, most csinalja harmadjara. Az elso kuram sikere alapjan allt neki, nagyon tetszett neki a szallonas rantotta otlete dieta alatt. Szoval o peldaul a masodik kuraja alatt minden nap megevett egy almat.
Tudta, hogy csalas, de nem buntudattal ette hiszen eldontotte, hogy "ez jo az o testenek"'. A fogyasa azonnal megallt, de nagyon jol erezte magat, energikus volt a kuratol es bizony o alma nelkul nem akarta csinalni.
Amiota regenorozik eskuszom, hogy fiatalodik!
Sajnos felevente talalkozunk igy szembetuno a kulonbseg, de egyszeruen hihetetlen. Nemreg volt 60 eves es elment a korzetihez. Az orvos azt mondta bar mined 60 eves ember ilyen fizikai allapotban lenne. Elmondasa szerint az atlag 40 evesek sokkal rosszabban vannak.
Szoval mondhat aki amit akar en iden felreteszem az epret es iszom a kis lottyimet ;)
asparagus...Erre mit lehet mondani... Egyfelől ironikus is, másfelől nagyon szomorú. Tápkieggel kereskedsz és közben annyira fogalmatlan vagy a témában, hogy nem tudsz különbséget tenni két teljesen eltérő termék között (80% fehérje vs. 0,3% fehérje?!) ráadásul ezt büszkén reklámozod is. Így születnek aztán a csodák...
10602. jgaabor: Örülök, hogy tárgyilagos maradtál. Igen, pont ez a véleményem. Annyit pontosítanék, hogy ez nem hit kérdése, tényeken alapul, ahogy már írtam.
Kár, hogy a későbbi hozzászólásodban ismét eltértél a tárgytól, az említett oldalakhoz semmi közöm nincs, felesleges volt...Lehet, hogy van aki bóknak venné ha testépítőnek nézik, engem sosem vonzott az a sport.
Hogy azért működjön a fórum eredeti céljának megfelelően is (avagy amint látom erre nem kaptál választ):
"De vajon ebbe belejátszott volna, ha tejtermékeket is fogyaszt mértékkel?"
Sose derül ki vszleg. Az emberek többsége vszleg rosszul érezné magát, illetve esetleg megállna a (fogyási, vagy egyéb) folyamat ha bizonyos tejtermékeket fogyasztana a kúra alatt - ezért tiltva vannak.
A tejben szerintem amúgy a laktóz mellett még a tejsav is erjedésre alkalmas - én már csak ezért se kísérleteznék vele.
Persze kinek hogy tetszik.
Ja, igaz!! :)
Akkor mellélőttem ;)
:D
Az ő mondanivalójának a lényege:
regenor=tejsavó=tej
A kérdései azt feszegetik, hogy miért nem hisszük el, hogy ha a laktató, magyaros ételek mellé regenor helyett tejet innánk, attól is ugyanúgy lefogytunk volna (+ az egyéb elmúló panaszok).
Azért nem hiszünk ebben, mert szerintünk regenor =/= tej.
Hogy miért hiszünk abban hogy az előírt étrend+regenor kombinációavl le lehet fogyni, arra az a válasz, hogy tapasztaltuk.
:DD
Irigykedek, én soha nem tudtam ilyen frappáns lenni.
Hát akkor ne hagyd hogy találgassak, írd meg bátran ide, hogy mi az igazság.
Ne szégyelld, és különösen ne gondold, hogy felesleges az info: ez lenne ugyanis az a szakértelem, amelyre támaszkodva el kéne hinnünk, hogy át vagyunk verve.
Egyelőre viszont még nem hittük el.
Biztos vagyok benne, hogy semmi rosszindulat nincs benned eppen ezert kerlek ra, hogy hagyd el ezt a forumot.
Egy ertelmes ember benyomasat kelted a fogalmazasod es az erveleseid kapcsan.
Ezert nem ertem miert pazarolsz ennyi energiat erre. Egy szakmat kitanultal volna ennyi ido/energia raforditasaval.
Sajnos mi vagyunk azok az emberek akik hasznaljak, szeretik ezt a szert es itt akarunk errol beszelni.
Te nem szereted, mert csak tejsavo.
Nem tudsz minket meggyozni, mert mi butanak szulettunk vagy azza valtunk az evek alatt (talan a tejsavo teszi).
Viszont -es ez a nagy fordulopont- mi tenyleg szeretnenk errol beszelgetni, esetleg receptet megosztani mert sokan furan neznek rank, hogy mi ezt az utat valasztottuk de itt nem. Itt ttudunk (tudtunk) errol beszelni.
Szoval bizonyitando, hogy nincs benne rosszinudlat legyel olyan kedves es hagyj minket butulni itt.
Igerem neked a honap egy altalad valasztott napjan mindig beirom majd, hogy uzened ez csak tejsavo ha ezzel ugy erzed nem ert veget a missziod.
Kérlek, hogy nézd el ezt, mi itt ugyanis a regenor-ról beszélgetünk.
Ennek a témának sok dimenziója van. Én magam nem főzök, illetve mivel egyedül én csináltam a kúrát, így mástól se vártam el, hogy főzzön nekem.
Vagyis nekem a recept tippek szoktak többnyire indifferens témák lenni. De nem zavar, átugrom azokat a hsz-okat.
Ez van...
További ajánlott fórumok:
- Költségek megosztása élettársi viszony alatt
- Borravaló megosztás a vendéglátásban hogy lehet igazságos?
- Internetmegosztás routerrel. Van valakinek tapasztalata róla?
- Eskövői tapasztalatok megosztása!!
- Családjogban nagy tapasztalattal rendelkező ügyvédet keresek. Vagyonmegosztás bonyolult! Segítsetek!
- Lupus (SLE) tapasztalatok megosztása