Örökbefogadtunk, én mégsem tudok belenyugodni, hogy nem lehetek terhes (beszélgetős fórum)

Sajnálom, hogy Te így élted meg a terhességet! Én igenis élveztem, hogy híztam, hogy egyre nagyobb lett a hasam. Igen, nekem is fájt a derekam, de nem érdekelt. Nekem is dagadt a lábam, de nem érdekelt. Nem érdekelt, hogy hogyan változom meg a terhesség alatt és miken kell keresztülmennem. Egyetlen "dolog" érdekelt: hogy lesz egy kisbabám!

Egyébként én élveztem a terhesség minden pillanatát, szerencsére nem voltam rosszul, nem hánytam. Talán egyszer volt, hogy megszédültem, de utána semmi bajom nem volt. Ez tényleg "más" állapot volt, méghozzá sokkal-sokkal jobb, mint amikor nem vagyok terhes. Annyi energiám volt, mint ami azóta sem. Én imádtam terhesnek lenni! A szülés tényleg nagyon fájt, de kit érdekel? Túléltem. Egyedül csak a kisfiam érdekelt.

És nagyon is megértem a fórumindítót, hogy ezekről a dolgokról - akár jók, akár rosszak - nem akar lemaradni. Szóval a 9 hónap is maga a csoda - bármit is mondtok!

Sokan csodaként élik meg a várandósságukat és a szülést is, ami ebben az értelemben valóban kimarad ha valaki nem szül.

Erről én azt tudom mondani, hogy "cserébe" mi is átéltük azt a csodát, ahogyan az ember édesanyává válik vérségi köteléktől függetlenül. Sok dolog van ami természetes egy vér szerinti gyermekét megszülő anyának és közel sem az egy örökbefogadónak. Azt gondolom, örökbefogadóként anyává válni sok szempontból más, mint szülni, egy másik csoda - egy olyan ami kimarad azok éltéből akik nem fogadnak örökbe. Nálunk úgy alakult, hogy nem sokkal azután, hogy örökbefogadónak jelentkeztünk, azt vettük észre magunkon, hogy már nem is akarunk vér szerinti gyereket. Előtte fájt, hogy nem szülhetek, utána már azon aggódtam, hogy ha esetleg mégis "becsúszik" egy terhesség, akkor esetleg emiatt csak később vagy soha nem fogunk örökbe fogadni... nem tudom mennyire érthető... elkezdtünk az örökbefogadás csoádjára várni, és amikor megtörtént - és azóta is - elégedettek vagyunk a helyzettel, nem hiányzik az életemből a terhesség vagy a szülés élménye. Különösen, hogy ha én szülőm, nem ugyanaz a gyerek lenne, márpedig Ő épp az a gyerek akit kívántunk magunknak.

Ami nagy baj szerintem, hogy nagyon sokan lélekben felkészületlenül fogadnak örökbe, még bőven nem zárták le a meddőségükkel kapcsolatos gondjaikat, nem fogadták el a helyzetet. Azt hiszik, hogy majd az örökbefogadott gyerek megoldja a problémát, pedig nem. Előbb-utóbb szembe kell nézni a tényekkel, el kell fogadni hogy az ember élete nem mindig úgy alakul ahogyan azt ő eltervezte. Sajnos az örökbefogadott gyereknek sem jó úgy felnőni, hogy a szüleiben ott munkál a hiányérzet ezzel kapcsolatban :(

És még valami:

Nem, nem volt olyan rossz hiszen kibírtam, de én nem élveztem, hogy hízok, azt sem, hogy dagad a lába és azt sem, hogy leszakad a derekam és azt sem, hogy a szülésnél olyan fájdalma van az embernek, hogy azt hiszi ott hal meg, és még egy csomó dologra nem mondanám, hogy csodás ebben az állapotban. És miért nem mondom? Azért, mert ez az igazság. Én nem hazudok, hanem elmondom, hogy mit él át ilyenkor egy nő és nem ködösítek, nem teszek úgy mintha ez maga a Mennyország lenne. Csoda az ami lesz ebből és nem az, amit átélünk a 9 hónap alatt!

Milyen vitát?

Vitatkoztunk?

Nem vettem észre, bocs!

Tehát, azt gondolom, hogyha valakinek az a baja, hogy nem eshet teherbe és nem szülhet saját gyereket és abban kér segítséget, hogy hogyan tudja ezt átvészelni, akkor nem azzal kell még inkább a földbe tiporni, hogy ecseteled mennyire csodás volt ez az állapot, stb., stb.

Szerintem ez már egy elég nagyfokú illetlenség, kegyetlenség? Már majdnem úgy hangzik, hogy bibibi nekem volt ilyenem és az milyen csodás volt meg egyként is és mennyire szar neked, hogy te nem lehetsz ilyen helyzetben. bibibi....

Na, én nem akartam így leírni, de ha nem érted meg kicsit ködösítve, mert az a fixa ideálod, hogy csak az számít velem mi volt, akkor sajnálom, de megtettem.

Téged meg azért sajnállak, mert a tapintat messzire elkerült, de tán még nincs késő edzeni, hogy ne legyen mindig így.

Inkább az a kérdés, mi volt a baj? Miért nem sikerült sem természetes úton, sem lombikkal megfoganni, terhesnek lenni, szülni?

Ha megcsinálták a lombikokat, akkor az azt jelentette, hogy fizikailag, orvosilag mindent rendben találtak. Akkor már csak fejben kellett volna rendbe tenni a dolgokat, nem azzal, hogy csak feküdnöm, és agyalnom kell a terhességen.

Ha megvan már a gyermek, egy örökbefogadott gyönyörűség, akkor a legjobbat tetted vele magadnak, a férjednek, és annak a kicsi lánynak, akiről lemondott a vér szerinti anyukája, apukája.

A terhesség meglehetősen önző dolog. Azért szülünk (essetek nekem bátran!), hogy boldogok legyünk a gyerekünkkel! Hogy örömet okozzon nekünk, amikor ránknéz, hozzánk szól, játszik, valami újat produkál napról napra. Nem hiszem, hogy akik szültek, azoknak nem fordul meg mindennap a fejében, hogy "Hú, milyen f*sza gyerek vagyok, hogy egy ilyen csodát létre tudtam hozni!"

Én elhiszem, hogy hiányzik ez az érzés.

De próbálj meg egészen mással foglalkozni. Menj vissza dolgozni, vagy tanulj valami egészen újat, próbálj ki valami teljesen mást, amivel törődhetsz, ami lefoglalja az agyadat, és egyszer csak rájössz majd arra, hogy a kislányod életed értelme, ő is egy csoda, és talán még jobban fogod szeretni, mint a sajátodat!

Egy év alatt teljesen a tiétek lett, talán még hasonlít is rátok idegenek szerint, nem?

Csináld meg azt a naplót, tegyél föl képeket, és söpörd be az elismeréseket, hogy mennyire szuper anyuka vagy!

Mert szuperebb vagy, mint itt bármelyikünk, hiszen önként vállaltad, hogy fölnevelsz egy gyermeket, aki először nem téged választott anyukájának, csak másodszor. Becsüld meg őt, mert ugyanúgy összefonódik a sorsotok, mintha a saját gyermeked lenne.

Bocs, ha kicsit összevissza lett, amit írtam... Annyi minden kavarog bennem...

Én pedig így gondolom.

És ha csak a címét nézzük a fórumnak, akkor szerintem a fórumindító inkább ilyenre gondolna.

Nem hiszem, hogy itt szerencsés azt ecsetelned, hogy márpedig ennél nagyobb csoda és állapot nem létezik...

A terhesség csoda, mármint belegondolni abba, hogy benned fejlődik egy kis ember és ebből a kis emberből az évek múlásával felnőtt lesz, valamint abba, hogy ez az ember belőled és abból lett akit szeretsz, de...

A terhesség állapota maga nem csoda, hanem szerintem teher, pont úgy, ahogy szólítjuk, hiszen megterheli a szervezetünket, tönkremegyünk egy kicsit bele, elvesztünk valamit, amit soha többet nem találunk meg újra. A szülés, áhhh, az simán felejthető lenne ha nem olyan lenne, amilyen, de olyan, sőt olyanabb, mert az évek múlása sem törli az emlékeid közül azt a szenvedést. Kinek mennyi idő ez. Az a fájdalom, az a kiszolgáltatottság, stb. Nem egy kellemes élmény.

Ha lehetett volna még gyerekünk, akkor sem biztos, hogy vállalkoztam volna még egy terhességre, szülésre.

A "végeredmény" persze megéri és természetesen én el sem tudom képzelni, hogy ne legyen így gyerekem, de azt gondolom, hogy ha te ezt nem ismerheted meg, akkor ne érezd rosszul emiatt magad, hiszen az örökbefogadott gyerek pont olyan, mintha te szülted volna, hiszen te vitted haza a kórházból, te vagy vele épp úgy, ahogy mi vagyunk a sajátunkkal. Neked ő a saját gyereked! Neked vele kell épp úgy foglalkoznod, ahogy mi tesszük a sajátunkkal.

Tehát szerintem te csak azt hagytad ki, ami pont nem a legszebb része a gyerekvállalásnak. Nem maga a csoda maradt ki az életedből.

Szerintem...

épp a napokban gondolkodtam el azon, hogy azért vagyunk mi emberek boldogtalanok, mert mindig arra vágyunk, ami nincs...ha van ez, akkor miért nem az van? ha van az, akkor miért nem úgy van, vagy miért nem az? de tényleg. Az soha nem elég jó, ami éppen van, mindig más van. Aki ezen jobban agyal, az szinte teljesen bele tudja lovalni magát a másik hiányába...

Ha ez boldogít, soha nem értettem azokat, akik szerint a terhesség a nő legszebb 9hónapja...nekem rémálom volt mindegyik, alig vártam, hogy túllegyek rajta, simán kihagytam volna mindegyiket, ha tehettem volna. Mert a gyerekeimet imádom, de ez a terhesség-dolog és az utána lévő negatív dolgok nem hiányoztak. (egyetlen jó dolog szerintem az egészben, amikor szopizott, de az annak sem adatik meg, akinek tápszeres a babája, és abban is van negatív, amikor becsomósodik és iszonyúan fáj...). Pl a baba bennem való mocorgása sem tetszett, persze néha jó pofa volt, de nekem sokszor volt ezzel rémálmom, hogy kinyúl a baba a hasamból és ennél rosszabbak.

Remélem meggyőztelek, nem sokat veszítettél, hogy ki kellett hagynod ezt a részét:). (jaj és tudom, most ezren nekem esnek)