Német adóvisszatérítésnek mennyi idő a határideje? (tudásbázis kérdés)
Gratula 😊
Ti is jó sokat vártatok rá 😊
Mi még várunk 🤔
Mert ő jó ügyintézőt kapott ki
Nagyon sok függ az ugyintezon is
Van aki pár hét után megkapja, van aki jó pár hónap után
Nekünk tavaly is ugyanoda ment az adó ahová most és tavaly 5 hét után megkaptuk
Most meg rajta csücsül az ügyintéző
Sziasztok!
Megjött az adónk 🙂
Sziasztok
Mi most hívtuk fel, vagyis a tesóm hivta fel a német adóhivatalt
Azt mondták, hogy minden oké a papirokkal, de még nem dolgozták fel, mert sok a munkájuk, kb 2-3 hét mire hozzánk érnek és dolgozzak fel és utána utalnak
Ugyhogy augusztus eleje -kozepe mire utalodik
Várhatok még pár hetet 🤔
De legalább ennyivel előbbre vagyunk, hogy tudjuk hogy mi van
Volt már olyan aki hamarabb megkapta, pedig jóval utánam lett beadva
Nem tudom hogy ez náluk hogy működik, de már nagyon idegesít
Lassan 3 hónapja várjuk
Annyiból jó idáig, hogy nem jött papír, hogy valami gond lenne, csak magyarán rajta ülnek és nem küldik, valami jó kis ribizli ügyintézőt kaphatunk ki
A kollégám akinek a levél érkezésétől 2hétre utaltak pénzt ma 3het el teltével újra kapott! És 2017ből 5honapja volt.
Egyszerre lett be adva minden papír. Csak nekem másfél év lett csinálva. De nekem nem utalnak. Lehet az ő számlájára megy mindenkié😁😁
Mi úgy vagyunk
Magyar cégen keresztül, kikuldetesben, csak nekünk Münchenbe ment az adó
De még most sem kaptuk meg, 11dik hete
Én is erre gondolok
Tegnap jelzett nekem egy ismerősöm, ő május 29én adta fel a német adót és tegnap reggel megkapta, rá 4 hétre
Én meg már 10dik hete várom
És semmi jelzés tőlük
Nekem Münchenbe ment, tavaly is és most is
Tavaly 5 hét után utalták, most még semmi, 10dik hétben járunk
Sziasztok
Valakinek valami?
Nálam meg5sehol semmi, 10dik hete
Az tavaly nekünk is úgy volt, hogy 1napon jött a pénz és a levél is
De most még egyik sem nekünk 😒
Már tűkön ülve várom minden nap
Na, gratula 😊
Nekünk még semmi, 10dik hete
Na, hátha akkor hamarosan küldik neked
Akkor én még várhatok rá pár hetet ezek szerint
Az az érzésem, hogy nálunk is megvárják a 12 hetet 😏
Szia . 24 én kaptam levelet tőlük.
Feldolgozták a bevallást , vissza küldték amire már nincsen szükségük.
Hamarosan érkezni fog a határozat .
Ez áll benne .
És még most sem kaptatok semmit sem?
Mindíg megvárták a 12 hetet?
Hát akkor én még várhatok így 3hetet, ha nálunk is betartják a 12 hetet
Tavaly olyan gyorsan kiküldték, most meg ülnek rajta, pedig ugyanoda lettem küldve ahová tavaly is
További ajánlott fórumok:
- Ha jár vissza adóvisszatérítés, hány nap után utalja vissza azt a NAV?
- Nem kaptam adóvisszatérítést automatikusan
- Akinek igazolt BNO kódos betegsége van , arra 2022 - ben jár adóvisszatérítés?
- Meghiúsult ingatlanvásárlás esetén, mennyi a határideje a foglaló visszafizetésének?
- Milyen adóvisszatérítések vannak Németországban?
- Olyan személyt keresek aki német adóvisszatérítéssel foglalkozik, valaki tud ajánlani ilyet?