Nagyon utálom, hogy múlik az idő, sok szerettem... (beszélgetős fórum)

Köszönöm a felajánlott segítő kezet! Élni fogok vele, ha szükségem lesz rá. Új társra nem vágyom. A régi barátokban csalódtam. De vannak gyerekeim, már egy unokám is. Szeretem Őket kettőnk helyett. Ez most Nekem elég.

Minden jót kívánok! Mivel fiatalnak gondolom, kívánom, hogy ha megtalálta a lelki békéjét, találjon egy szerető társat is.

Köszönöm, hogy megoszottad velünk a gyászod feldolgozásának általas használt módszereit.

Én a gyászom alatt megerősödtem abban, hogy minden ember más, minden élethelyzet más, és mindenki másképp próbálja feldolgozni a fájdalmát. És még toleránsabb, elfogadóbb lettem az emberekkel.

Másképp dolgozza fel egy férfi, egy fiatal, egy házastárs, egy anya, gyermek vagy testvér. Ami nekem jó, lehet, hogy másnak nem. És ez fordítva is igaz. Nem vagyunk egyformák, nem azonos az életünk, és még az sem mindegy, hogy fiatalon, vagy már életünk nagy része után kell átélni szerettünk elvesztését. Véleményem szerint, a leg fontosabb, hogy ne itélkezzünk mások felett. A mimdennapi életben sem, de a gyászban ami egy hatalmas érzelmi hullámvasút különösen ne.

Nem illik egy gyászolót kritizálni, megszólni, kioktatni. Amennyiben nem értünk egyet, inkább lapozzunk tovább, de ne rugjunk bele.

Mivel írtad, hogy gyerekekkel vagy csodállak, hogy erőt merítesz belőllük.

Én a reggelt zenével élem túl, pedig nem szeretem a hangos zenét, és nem tartom jónak a fülhallgatóval való közlekedést. De az életem ezt felülírta. Néha amikor egy üres parkolóban megyek még énekelek is. Egyébként dolgizim sokat, még több munkát vállaltam, és ami a legfontosabb, ma már tudim, hogy van még dolgom az életben. De ehhez sok sírás, sok önsajnálat, sok hoxás barát kellett, és ezen az úton végig kellett mennem, és még tart ez az út.

Mellesleg azt hiszem volt egy két hozzászólás ami törölve lett itt. A munkahelyemen olvastam bele. Remélem kevesebb agresszió t váltok ki.

Minden jót kívánok!

Koszonom a kérdést :))

Ugy érzem az allatmenhely segit. Nemcsak uj allatokat ismerek meg, hanem uj embereket is. Meg a gyerekek a suliban, akiket tanitok. Ettol boldog leszek és enyhiti a szomorusagot. Meg talan a sport, de ebben meglehet elfogult vagyok. Vagy hasonlo dolgok, amik elterelik a figyelmet. Onnek vannak otletei ? Megkoszonném és kivancsian varom. Nekem is a parom hunyt el.

Másnak vannak szülei, gyerekei, rokonsága.

Nekem senkim sincs.

Az ember, ha öregségére egyedül marad senki nélkül, akkor szerintem csak lom marad utána.

a lomot ne úgy értsd, hogy értéktelen.

Tudom nem vagyok egyedül fájdalmammal, csak rettenetes hogy mennyire gyorsan telik az idő, van hogy átugornánk rossz pillanatokat, és idővel később még azt is többször mélyebben átélnénk, akár ott is ragadnánk csak a szerettünkkel lehessünk. Igen el kell fogadni hogy az idő múlandó, és amit hiszünk hogy milyen messze van az egyszer csak múlt lesz.

Köszönöm a hozzászólásokat, mind értékes, aki nagyon megfogott az Margarita írása

Ha megengeded én is válaszolok. Én a férjemet vesztettem el egy éve. A ruhái nagy részét elajándékoztam. Azóta pakolom a szekrényeket. Ami kettőnknek emlék, az a gyerekeimnek lom lesz, mert nekik nincs hozzá emlék. A buszjegy az első randinkról, a száraz rózsa, a levele amit csak én értek. Sok sok olyan dolog, ami kacat lesz, ha már én is elmegyek. Nekik majd az lesz fontos, amihez közös emlék fűződik. Azt majd az unokám dobja ki, és közben majd azon gondolkozik, vajon ezt miért őrizgették. Én most vettem egy iratmegsemmisítőt, és ledarálok sok mindent. Nem kellenek már tárgyak, nem érnek semmit. Csak az átélt 35 év emléke ami velem van az számít.

Természetesen még így is marad sok minden amit csak eltettem.

A gyerekeimben pedig azt erősítem, hogy az együtt töltött idő az aminek értéke van.

Minden hozzászólással mélyen egyet értek. Mindenkinek sok erőt kívánok!

Nagyon sokszor elkeserít, ha belegondolok, hogy a szüleim vajon meddig lesznek velem.Szívfájdító látni a fizikai és szellemi “tompulásukat”-nincs különösebb gondjuk, de hetven felé közeledő nyugdíjasként sokkal másabb minden, mint mikor még ötvenes, aktív, szellemi munkát végző emberek voltak.

Mivel nekünk nincs gyerekünk, én csak azt látom, higy mindannyian öregszünk, szaporodnak a gondjaink, és egyszer elveszítem azt az élményt, hogy együtt van a teljes család.Azt gondolom, akinek van gyereke, erőt, vigaszt ad az, hogy őt látja fejlődni, felnőni, elindulni az életben-ez ellensúlyozza az elmúlás szomorúságát.

Az időnek ráadásul van egy olyan tulajdonsága, hogy egyre gyorsabban telik, legalábbis úgy érezzük.Egyszer olvastam erről egy levezetést, hogy miért telik gyerekként lassabban az idő, felnőttként meg iszonyú gyorsan.

Szegény nagyapám jegyezte meg mindig, hogy “hova ment el ez az idő”, hisz csak nemrég születtünk mi, unokák.Én is kezdem így érezni, sokszor gondolok nosztalgiával a gyerekkoromra, amikor még lassú mederben folyt az életem.

Hát azért az nem biztos, hogy csak "lom" marad utánunk.

Miért érzed így?

Visszatekintve úgy látom, van az életnek egy felfelé ívelő időszaka. Amikor még fiatalok vagyunk, friss családdal, barátokkal, rokonokkal. Aztán a "csúcson" elidozunk egy ideig. Idosodunk, sokasodnak a problémák, esetleg kezdődnek betegségek, de még megvan mindenki, aki beteg meg meggyógyul stb. És eljön a lefelé tartó szakasz, amikor elkezdenek itthagyni...családtagok, rokonok, barátok. Évek alatt történik mindez, de folyamatosan. Már megint eggyel kevesebben vagyunk. Már jaj, ő is beteg. Ismét egy temetés. És ez így megy. Megemlítem a kedves kutyáink, macskáink elmulasat is, mert v|gül is családtagok voltak ők is. Közben magam is idős lettem, áterzem már, mit jelent az ha rövid a hátralevő idő.

Vannak szép emlékek, de ezek nem pótolják a hiányzókat. Még huszonöt éve sem gondoltam át ezt így, csak az utóbbi pár évben. Igen, ez az élet. Csak hát szomorú.

Minden szavaddal egyetértek.

Valahogy én is így élem meg.

Nem az én gondolatom, de mélyen egyetértek vele:

"Van abban valami mérhetetlen szomorúság, hogy amikor készülsz itt hagyni a földi létet, mindaz amit összegyűjtöttél az életed során, nem kell senkinek, csak lom lesz belőle."

Ilyen az élet. Hol szép, hol szomorú, hol kedves, hol igazságtalan.

De tovább kell lépni, ha tetszik, ha nem! Ez az élet rendje.

Teljesen átérzem a bánatodat! Tavaly vesztettem el az édesanyámat és a férjemet. Nekem csak a csönd és a magány maradt. Megszakad a szívem azért hogy újra itt legyenek.

Erőt és kitartást kívánok, egyszer újra együtt leszünk!